2010. december 23.

Karácsonyi begubózás

Nekünk a karácsony más.
Nincs őrült takarítási láz. (Na, jó azért a porszívót körbe kergetem a házban.)
Nincs eszeveszett rohangálás ajándékok után.
Nincs utolsó pillanatban kapkodás.
Nincs lázas süti sütés. (Erről bővebben itt: Mackókonyha)
Fogalmam sincs mi lesz a menü szenteste. Sőt, egyáltalán nem bánom. :-) !

Mert nálunk a karácsony más...
Együtt lévős.
Összebújós.
Játszós.
Kirándulós.
Nevetős.
Nagyokat alvós.
Síelős.
Forralt boros.
Nagy családos.
Szűk családos.
Reggeli hangulat...

Mi, hagyományaink szerint, ilyenkor kikapcsoljuk a mobiljainkat, és laptopjainkat. Visszavonulunk. Mert ez az egy hét az évben a MIÉNK.
Mi úgy értelmezzük a szeretet ünnepét, hogy csak a szeretteink körében vagyunk, kompromisszumok nélkül. Nekünk a karácsony akkor teljes, ha együtt lehetünk, úgy ahogyan az nekünk jó.
Ilyenkor végre megtehetjük, hogy megnyomjuk az off gombot. Nem baj ha nem válaszolunk azonnal egy sms-re, e-mailre. Hiszen csak az a fontos, hogy együtt vagyunk. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez, élvezzük egymás társaságát, nagyokat játszunk, nevetünk, eszünk, mulatunk vagy csak csendben olvasunk... Együtt.

Éppen ezért most csendben maradunk jövő évig. Minden kedves olvasónknak kívánjuk, hogy legyen hasonlóan szép, békés, boldog ünnepe!

Jövőre veletek ugyanitt! :-)

Kikapcs...

2010. december 22.

Ki milyen beteg? ApaMackó vs Mackómama

Leírom ApaMackó egy beteg napját.
Leírom Mackómama egy beteg napját.
Erősen szubjektív napló következik. A kedves olvasóra bízom a különbségek felfedezését.

Bevezető:
mostanában egy soha el nem múló vírussal küzdünk családilag. Én kezdtem, körbejárt, majd visszajött a kis genya mutáns vírus. Ezért aztán mindenki ágynak dőlt. De: ki hogyan? Ez itt a kérdés.

A főszereplő beteg ApaMackó.
Előre kell bocsátanom, ApaMackó manager, tehát, a beépített chip-jében (szakértőknek: bios) ott van a manager sebesség, vagyis "pörgök ezerrel állandóan munka fronton".
A feleség úgy hívja: "Drágám, már megint a nagyon fontos ember vagyok szerepedet domborítod?"

A betegség realizálása este kezdődik. Értsd, orrfolyás, enyhe hőemelkedés, végtagi fájdalom. Feleség felállítja a diagnózist: beteg vagy. Ettől ApaMackó összeomlik. Feleség felmossa, lelket önt bele, ágyba parancsolja (nem megy!), teát főz neki, és minden lobby készségét beveti, hogy hajlandó legyen kúrálni magát. Asszonytársak, csak egy jó tanács. Ilyenkor tartózkodjunk a veszekedéstől, inkább hassunk az érzelmeire, helyezzük kilátásba a súlyos szövődményeket, a pánik a legjobb tanácsadó ilyenkor. :-)
Másfél órás győzködés után ApaMackó is betegnek tekinti magát. Felkapja a mobilját, és további másfél órás telefonálásba kezd. Összes menedzsment tag felhív, mind a 26 párhuzamosan futó projectről beszámol, végrendelkezik. MERT KÉT NAPIG NEM MEGY BE AZ IRODÁBA.
Majd elkezdi átszervezni a hét hátra lévő két napját, ezért további súlyos két órás levelezésbe kezd. Éjfél. Első gyógytea elfogadása, orrcsepp, kúra megkezdése.

Másnap reggel a szokott időben felkel, gyerektranszport az iskolába lebonyolít, utána mintegy egy órás megbeszélés a suli melleti kávézóban (hja, jól kell tudni szervezni a partnereket!), autószerelő idehív (mert most ugye két napig nem kell az autó, buherálhatják), hazafelé valami vacak megvesz, gyerek ebédje befizet és délelőtt 10-kor már újból ágyban van.... alig él... piheg, köhög, kúrál....
amikor benyitok a "kórterembe" ez a kép fogad:, ül laptoppal az ölében (de legalább az ágyban!) és levelez... és levelez... és telefonál... és levelez...
"Ne engedd be a gyereket, mert telefonálnom kell!" - ezt hallom a halálos ágyáról.
Ez megy két napig. A harmadik napon még rosszabbul van, de már érzi, vészesen közeleg a hétfő, amikor újból jelenése van a harcmezőn. Ezért, szombat késő délután már kikecmereg az ágyból. Sőőőt, vasárnapra olyan jól van, hogy felmegy a tetőre, szigetelést javítani. Vagy elmegy az éppen aktuális kolléga még aktuálisabb szülinapi bulijára, egy általam sose hallott városszéli szórakozóhelyre...

A mellékszereplő beteg: Mackómama.
Már egy hete el van dugulva az orrom. Nem kapok levegőt. Fejem is fáj. Most már kialudnám magam valamikor. Huh, ma reggel már a torkom is. És a légcsövem is "zörög". Estére fáj a lában, a derekam. Ez szokott, semmi rendkívüli, nem is tulajdonítok jelentőséget neki. Másnap reggel már mindenem fáj. Délben már szédelgek, nem látok. Este megcsinálom a vacsorát, elaltatom Mackólánykát és bedőlök az ágyba. Ekkor már betegnek nyílvánítom magam.
KITÖR A PÁNIK. Apamackó elesett, tanácstalan, azt is elfelejti amit előtte tudott. NagyiMaci eszeveszett főzésbe kezd, mert a mi kis kolóniánk szerinte éhen fog halni, ha én egy napot is ágyban töltök. (Mondjuk hihetetlen hálás vagyok neki, mert kaptam egy hét szabadságot a konyhában!)
Napközben nyugalom, BÉKÉN HAGYNAK! (Akkor szerintük is NAGYON beteg vagyok! :-)) Végre egy jó könyvet is a kezembe vehetek.Kiderül számomra:
- tudnak teát főzni
- vajas kenyeret kenni
- nem halnak éhen, ha nem teszem eléjük a kaját (az igaz, hogy mident megkérdeznek, mit hogyan kell, de ez legyen a legnagyobb probléma!)
- fel tudnak öltözni egyedül (és még normálisan is néznek ki :-))
Egy embernek hiányzom nagyon: Mackólánykának. Ő két percenként benéz hozzám. A pasimacik időnként benyitnak:
- Anya, meggyógyultál már?

Mire a könyv felénél tartok, tényleg jobban vagyok. Azért ráhúzok még egy napot, hogy a könyvet be tudjam fejezni! De ez legyen az én titkom. :-)

2010. december 21.

2010. december 20.

Úszásoktatás

Nálunk, az oskolában kötelező az úszásoktatás. Nincs is ezzel semmi baj az első négy osztályban. No de felsőben?! Huhhh, testnevelő tanerő legyen a talpán aki elvisz huszonegynéhány gyereket a legközelebbi uszodába!

Az egyik úszóversenyző. Ő kap egy pályát, és rója, és rója, és rója... óra végén levágják róla az úszóhártyákat, megkapja az ötösét, mehet haza.
Aztán itt van a kőbunkó. Bevetődik a vízbe, el is süllyed annak rendje módja szerint azonnal. Tanerőnk mentőövért kiállt, és dobja is azonnal. Kőbunkó vigyorogva jön fel a mélyből...
Aztán itt vannak a csajok. Pipiskednek, visitoznak, kényeskednek. Mindezt bikiniben. Valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy miért kell bikiniben menni a tornaórát helyettesítő úszásokításra? Úszni nem úszódresszben szoktak?

Jó, jó,őskövület vagyok, töppedt Medve agyammal én nem érthetem meg a mai fiatalokat. De azt nagyon is megértem, amikor azt kérdezem az éppen minden mozgás alól felmentett Kiskamasz Medvémtől, hogy a hőn szeretett könyvtár helyett miért az uszodát választotta?
- Anya, hát olyan jó nézni a csajokat abban a falatnyi bikiniben!

Khm, még "csak" 12 éves...

2010. december 17.

2010. december 15.

Baj van velem

azt hiszem. Több blogger  is közzé teszi a blogján vágyait. Ha-ha-ha, modern kori kommunikációs probléma. Nem azt mondja: "drágám, szeretnék egy aranyláncot, egy versenylovat, és három szabad napot nélküled", hanem izenget a blogján. :-) Hátha elolvassa Férj titkárnője, aki tolmácsolja Anyu kívánságait. Hát nem abszurd? Még szerencse, hogy nálunk Férjnek ÉN vagyok a titkárnője... És izengetni sem szokásom. :-)
Olvasgatom a kívánság listákat. Az általában -nem tőlünk függő- blablaságokon túl, mindenki szerény, elérhető dolgokat szeretne. Minimum toronyórát lánccal:
- lakást és megélhetésre pénzt Rómában (miért pont ott?)
- Föld körüli utat
- nyitott cabrio BMW-
stb.

Baj van. Nagy baj! Kurvára nem érdekel a lakás Rómában, a Föld körüli út, és szarok a nyitott BMW-re, mert nincs hosszú szőke hajam, és elég gázosan mutatnék a gyűrött fejemmel benne, no meg utálnám, ha esőben szarrá áznék a nyitott szuperautómban.  

De most tényleg, azt hiszem nagy baj van velem. Nincsenek világot megváltó vágyaim, a lottó ötös is csak 1 a 40 millióhoz nekem (mármint matematikai alapon közelítem meg a kérdést), nem akarom a Rotschild család összes vagyonát magaménak tudni, sőt, nerc bundát sem szeretnék karácsonyra, mert vagyok annyira állat- és környezetvédő, hogy lelőném a vadászt is dühömben...

Akkor miért is van baj velem? Pedig úgy látszik, nagy a baj. Mert nem üzengetek Férjnek. Mert mi (még) szóba állunk egymással. Sőt, megbeszéljük ki mit szeretne. És meg is valósítjuk. ÉN, a titkárnők gyöngyszeme, megszervezem, befizetem, lekavarom, becsomagolom, elutalom, lefényképezem és még 10 év után is emlékszem rá. Így aztán a vágyaim megvalósulnak. Szépen, lassan, rendre egymás után. Ezért nincs mit üzengetnem.
Ha meg nem valósulnak meg, akkor azt is el tudom fogadni. Mert túlontúl racionális egyed vagyok és két lábbal állok a Földön. Azon a Földön, ahol szeretek ugyan utazgatni, részletekben, a magam tempójában, és vállalom a rizikót, hogy nem fogom az egészet körbejárni. Na, bumm. Azért még boldogan halhatok meg, nem?

Ajajajajjjj, nagy a baj! Nincsenek irracionális vágyaim, mert mindig a lehetőségeinkhez mérem a vágyaimat. Pedig olyan trendi lenne azt mondani, hogy az orosz oligarchákkal akarok rulettezni a Cote d' Azuron vagy Károly herceggel összemérni lovas póló tudásomat. (Mondjuk a végeredmény egyértelmű lenne, őfelsége javára :-))

Mert itt van mindjárt az ez évi karácsony. Már megint kitaláltam és meg is valósítottam amit szeretnénk. Ja, és én a demokrácia legfőbb híve, előtte megszavaztattam az összes kis- és nagymackónál, hogy nekik mi a véleményük az ÉN vágyamról. Olyannyira tetszett nekik, hogy 100%-os felhatalmazást kaptam a megvalósításra. Ilyen konszenzust még Viktoriánus császár sem tud felmutatni!

Ezek alapján úgy látom rohadt nagy baj van velem. Mert egy boldog, irracionális vágyak nélküli vénasszony lett belőlem, aki nem vágyik többre, mint arra, hogy az ünnepek alatt együtt legyen a "kis" családjával. Ezért gürizik egész évben, és amikor eljön a pillanat, akkor elvonul velük valahová, ahol tényleg mindenki békén hagyja, így felhőtlen lehet az ünnep. Mert kikapcsoljuk a mobil telefonokat, a laptopokat és maximálisan csak az lesz fontos számunkra, hogy együtt legyünk, játszunk, vidámkodjuk. E mellett meg tényleg tök mindegy az ajándék, különösen az értéke...

Baj van. Nagy baj van. Megyek is és megbeszélem egy szakemberrel... Hátha megjavulok és végre kívánhatok valami baromi nagyot karácsonyra. Mondjuk egy úszómedencés házat. Ja, bocs, felébredtem!

2010. december 13.

2/3-os többség

Nos igen, el kell ismernem a gyerekeim néha 2/3-os többséget képviselnek. Főleg, ha betegségről van szó. Kérdeztem is doktor bácsinktól szombaton:
- 2/3-os többség esetén kijösz? - Mivel nagyon visszafogott figura, nem röhögött hangosan, de azt azért érzékeltem, hogy elfolytja a kuncogását.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor a vizsgálat után elmondta a diagnózist:
Arról a kismackóról, akit már-már gyógyultnak minősítettünk volna, és újból a kiképző táborba (akarom mondani az iskolába) küldtük volna, kiderült tüdőgyulladása van. Az a kismackó, aki reggel vidáman 38 fokos lázzal ébredt, kiderült, ő még csak most kezdi a betegséget, van egy hete a tüdőgyusziig. Na, jó ez azért fekete humor, de 2 hónapnyi folyamatos betegápolás után, ennyi azért jár nekem, nem?!

Annyira szeretném, ha megmagyarázná valaki, hogy miért betegek folyamatosan? Szeptember óta, valamelyik beteg, ha éppen az egyik meggyógyul, akkor jön a következő... miért nem lehet az összes egyszerre beteg?
Milyen szép is lenne? Álmodozom magamban: sorban ülnének a kanapén, kinyitnák a csőrüket mint a madárkák, beadnám a gyógyszert, a vitamint, az immunerősítő csodaszereket, bekapcsolnám a kábító tv-t és nyugalom lenne...
De nem! Mert külön-külön, egyénieskedve betegek ám! Ráadásul mindegyik másként. A legkisebb 38 fokos lázzal vidáman szaladgál, jön-megy intézkedik, babázik, főz, terít mindent csinál, csak nem eszik (gyanús! még a sütit sem...).

A középső, lévén férfiból van, elhaló hangon közli, ő bizony olyan beteg, hogy az ágyból sem tud kikászálódni, nemhogy enne-inna, tanulna (brrr!!!). Az igazi férfi így beteg, mi asszonyok szolgáljuk őt, aki alig él a hőemelkedéstől és a köhögéstől.

Ráadásul ezek az immunerősítőnek kinevezett folyékony aranyárban kapható csodaszerek kutyagumit sem érnek, mert ha érnének akkor ugye nem lennének betegek...

A legnagyobb medvebocs, a Kiskamasz meg nem ér rá betegnek lenni! Ne röhögj, ez komoly! Fontos társadalmi kötelezettségei vannak, zizeg örökösen, jön-megy, randizik, intézkedik, és meg van sértődve, ha itthon kicsit le kell higgadnia... arra a pár órára, amíg megtiszteli hajlékunkat. Mert visszaél ám a mobil telefon lehetőségeivel. Felhív:
- Jaj, anya, nincs kedvem hazamenni, inkább elmegyek a Mamáékhoz, majd Apa ott összeszed engem este!
Lefordítom a nyájas olvasónak: "Elmegyek a kényesztetőbe, kapok finom csokit, összecsapom a leckémet és szabadon számítógépezhetek, tévézhetek.... senki sem szól rám!"

Meg hazakíséri szíve hölgyét. Az sem zavarja, hogy a lány nagypapája is velük van. Persze a nagyapó is jó fej, invitálja hozzájuk vacsorára. Ez a kis muja, meg nem mer menni. Mert mi nem úgy beszéltük meg reggel! De reggel ugye még nem látszott, hogy ilyen remek alkalom adódik a hazakisérésre... Sokat látott nagyapó is hajtja a szelet a vitorlájukba, de ők még tapasztalatlanok, még csak tapogatóznak a sötétben. Mindezt nagyon édesen teszik. Azt hiszem ideje lenne meghívnom nagyapót egy kávéra. Jó fej az öreg, no. :-)

Legutóbbi férfi hisztije bele a mobilba:
- Anya, úristen, esik a hó! A sulinál legalább 5 centi már!
Kinézek az ablakon, higgadtan válaszolok:
- Igen kincsem, van az 2 cm is. Azért, gondolom a buszok még járnak talán...
- De anya!!!! Vékony farmer van rajtam, megfagyok míg hazaérek! Nem vagyok ÚÚÚÚGY öltözve, hogy busszal menjek haza...
- Szivem, reggel mondtam neked, hogy vékony lesz a nadrág, magadra vessél, ha mégis egy szál farmerban mentél el. Apa késő estig dolgozik, nem tud érted menni.
Morog a telefonban mint egy igazi grizlimedve. Megadom a kegyelemdöfést:
- Tudod mit? Megvárunk a hólapátolással, abban úgy is kimelegszel majd!
- Szuper, de király! Jövök már! OKÉ, megyek havatlapátolni! Szijjja!

És tényleg. Fél óra múlva hányja-veti a havat a ház előtt! :-)
Ha karácsonykor lesz beteg, esküszöm agyonütöm!!!

2010. december 6.

Télapó vagy környezetismeret verseny? - Ó mondd te kit választanál???

Napok óta megy a lelki élet. Menni vagy maradni?

ÉN megértő anya vagyok. Azt hiszem. Na jó, egy darabig. De azért azon ponton ledobom az ékszíjat, amikor a Mikulásképző iskolából a sok frissen szabadult Mikulás tanonc pont vasárnapra időzíti a gyerekek riogatását, így nekünk két választásunk van:
ha szimpatikus a Télapó bácsi akkor mi kergetjük, ha nem szimpatikus, akkor menekülőre fogjuk. Na, jó, azért ennyire nem horrorisztikus, de az összes munkahely, hobbi- és sportklub, no meg a népdalkör összesített télapó kommandója ezen a vasárnapon nyomta az ipart. Így aztán projecteken edződött lelkem hamar átment time-menedzsmentbe, és a város két vége között összeszerveztem a reggeli, délutáni és esti télapójárást.
Ekkor elégedetten kinyújtottam a jobb kezemet, a tenyeremet az ég felé fordítottam, majd kb. 18 fokos szögig bezárva behajlítottam a karomat és jól megveregettem a bal vállamat. Mackómama szervez, de még milyen jól!

Öntelt vigyorom délutánra lelohadt, amikor is Dáji azzal állított haza, hogy neki, vasárnap reggel 10 órakor randija van a "kapaormap"-pal az Állatkertben. Először lazán leráztam, mert azt hittem, ez valami -szokásos- iskolai keresztbe szervezés. Már-már kezdtem előadni a felháborodott anyát, amikor végre Dáji kinyögte, hogy ez ugyan az imádott Környezetismeret versennyel van összefüggésben, de nem kötelező. Ekkor fogtam gyanút, itt valami nem stimmel.

Verseny, és nem kötelező?
Telefont ragadtam és felhívtam a tanító néninket. Mint kiderült, van egy feladat, ahol a megadott térképen meg kell keresni egy-két állat lakóhelyét az Állatkertben. Bizony, nem a közismert Mosómedvét, hanem olyan ritka állatokat, amiknek még a nevét se hallottuk soha (lehet, hogy mégiscsak él álarcos bandita az állatok között?). Valamilyen majom (a tisztességes latin nevét persze a buta közgazdász agyammal nem tudtam megjegyezni) bujkál az állatkertben, amit meg kell(ene) találni. A lelkes tanító nénink két órát ült a gyerekekkel az internet előtt tanulmányozván a térképet, de nem lelte meg azt a bizonyos majmócát. Így aztán tanító nénink tanulmányi kirándulást szervezett a versenyen induló négy kis lelkes buksifejnek, hogy dacolva a mínuszokkal mégiscsak személyesen megleljék azt a bizonyos majmot.

Na, ezen a ponton azért elszégyeltem magam rendesen. Mert ugye a tanító néninek is van két fia, akik már ugyan nem buknak a Mikulásra, de azért talán némi családi élet nekik is dukál vasárnaponként, ha más nem is, de a tartozékokkal kibővítve körbeülni a családi rántott húsos fazekat.
E helyett, tantónénink tanulmányi kirándulásra viszi a kismanóit, hogy minél lelkesebben és felkészültebben tudják megmondani, hogy a földi kuszkusz nem az ügyetlen arab feleség által elejtett tálból kihulló étel, hanem egy állatfaj. (Ráadásul az emlősök családjába tartozik.)

Lelkiismeret furdalásom csak nőtt, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy ítélet mondjak? Egyből előjött belőlem a "szar, önző anya vagy" korbácsütésem, és vezeklésként 5-öt vágtam a saját hátamra. Majd nagyon udvariasan elnézést kértem a tanító nénitől, és mégiscsak a gyerekkor meghosszabbítására és a Mikulás üldöző versenybe való benevezésre szavaztam. Így Dáji igazoltan hiányzik vasárnap.

Most már csak távolról szurkolhatunk a többi kismanónak, hogy végül megtalálják-e a sziamangot, mert ők albérletben laknak a régi majomház végében....

Ami meg a Télapó bácsikat illetti. Annyira, de annyira szeretnék egy igazi öreg Mikulással találkozni, aki tényleg a gyerekek nyelvén szól a gyerekekhez, az ölébe ülteti őket, igazából érdekli a gyerekek meséje, dalai, mondókái. Aki nem rohan, nem színészkedik, nem  "ledarálja" az idétlen szövegét, ki-kiszólva a szülőknek, Megasztározva, X-Faktorozva, olcsó poénokat puffogtatva. Mert mondhatjuk, hogy persze, csak az ajándék a fontos. A csudát! Egy gyereknek az mellékes. A Mikulás elismerése, dícsérő szavai, a krampuszok játéka is része a műsornak. Ha ezekkel az "ócsó" Mikulás tanoncokkal elrontjuk az illuziót, akkor végül is, magunkra vethetünk, mert ez is olyan ma már, mint egy "made in China" nadrág, az első mosás után menthetetlenül kifakul...

2010. december 2.

Becézés

Itt van Ő.
Ő a szőke ciklon.
Az ősellenség.
Már 6 éve, nap mint nap szurkálják egymást.
De most úgy tűnik, békülékeny hangra váltottak, mert Kiskamasz kedveskedik, becézi, nem csak pofozza.

Halkan, bizalmasan a fülébe súgja:
- Te, te szőke Csubakka!

2010. december 1.

Életben maradási esélyem konvergál a nullához

ha a magyar egészségügyre bíznám magam. De én szeretek élni, és épp két éve csaptam bele egy újabb hosszú távú projectbe (Mackólányka), ezért nem tervezem, hogy napi 8 óránál többet töltsek vízszintes helyzetben.

Történt ugyanis, hogy találtam egy csomócskát a bal mellemben. Mivel két évvel ezelőtt a barátnőm is talált hasonlót, amiről kiderült, hogy bizony meglehetősen rosszindulatú, ezért komolyan vettem a dolgot, mert hát ugye az én koromban...
Manapság nem lehet mondani, hogy csak bizonyos kor felett valószínű, mert sajnos egészen gyerekkortól bármikor bárkit megtámadhat ez a rossz nyavalya. Éppen ezért komolyan vettem testem jeleit, és szerettem volna, ha a magyar egészségügy labirintusába tévedve mások is komolyan vegyék.

Azonnal elrohantam a körzeti nőgyógyászhoz, aki felvilágosított arról, hogy hagyjam abba a szoptatást. Nem életvezetési és gyereknevelési tanácsokért jöttem, hanem egy mamográfia beutalóért, mosolyogtam rá kedvesen. Azt ő nem adhat (vajh miért???), menjek el az onkológiára. Rögtön gyanút fogtam, hogy még addig kéne oda bejutnom, amíg életben vagyok, ezért kiharcoltam egy telefonszámot, amit persze senki sem vett fel...
Másnap reggel elmentem az onkológiára, ahol időutazásban volt részem. Az ötvenes évek kartonozója és az azóta ott felejtett matuzsálemi korú nénik fogadtak. A nevem nem egy hétköznapi név, mégsem volt képes megjegyezni kb. 5 mp-nél tovább... vagy pont ezért? 
40 perc (!!!) múltán tudtam meg, rendelés nincs, időpontot kell kérni az onkológiára is! Ezen a ponton éreztem, kezdhetem ácsolni a saját koporsómat.... Az onkológus csak 1 hétig rendel minden 5 hétben (nem vicc, 2 hétig nem, 1 hétig igen, majd megint 2 hétig nem rendel), és igen, állhatatosságomnak köszönhetően, megérkezésemet követő 55. percben már volt időpontom! 4 hét múlvára...

Számolok. Fejben, gyorsan. Zakatolnak a fogaskerekek a kis szürkeállományomban: 4 múlva bejutok az onkológushoz, ad beutalót mamográfiára, arra újabb min. 4 hetet kell várnom, majd a lelettel vissza az onkológiára, az már 3 hónap lesz, és csak azt tudtuk meg, amit már MOST is tudok, hogy van egy csomó a bal mellemben. (Újabb szögek a koporsómba...)
Ezen a ponton eszembe jut Toncsi, aki egy kedves barátom még kedvesebb anyukája volt, ő pontosan 9 hónap alatt halt meg a mellrák egy nagyon agresszív fajtája miatt...

NEM, NEM ÉS NEM! Dübörög a felháborodás az agyamban. Én életben akarok maradni! Nekem három kismackóm van, akiket fel kell nevelnem! Nem fogom alávetni magam a papírtologatós, betegkinyíró, magyar egészségügynek.
Rendkívüli jó szervező képességemnek köszönhetően, hosszas telefonálgatás árán elérem, hogy:
- kapok beutalót a háziorvosomtól (diagnózissal, mert csak úgy, l'art pour laar szűrővizsgálatra nem fogadnak ám!)
- aznapra, amikorra már van időpontom az onkológiára, néhány órával korábbra van időpontom mamográfiára is!
A mamográfus adminisztrátor megadja a kegyelemdöfést, mikor szóvá teszem a várakozás 4 hetét: fogjam be a számat, mások 3-4 (!!!) hónapot várnak mamográfiára, így nekem egy szavam nem lehet (nesze neked hospice vazze....).

Gondolkodom, hogy kihúzzak-e a koporsómból 3-4 szeget, de aztán arra jutok, hogy majd ha tényleg megcsinálják a vizsgálatot akkor, nincs megelőlegezett bizalom e témakörben.

Megnyugtatom a kedves olvasókat, hogy nincs baj, csak egy tejmirigy rendetlenkedett... :-)

2010. november 21.

Környezetismeret

Kaptunk egy feladatlapot. SÜNI vetélekedő címmel. A SÜNI magazin egyik idei számát kell elolvasni majd a feladatlap kérdéseire válaszolni. Hááát, mit mondjak, ráment a hétvégénk! Egy harmadikos gyermeknek kell(ene) egyedül megoldania feladatlapot, ehhez képest ez nálunk, csapatmunka volt....

Megosztok veletek néhány feladatot. A keresztrejtvény megfejtése (10 fogalmat kellett kikeresni a szövegből) mintegy 2 órán keresztül tartott szegény kismackómnak. És nem azért, mert értelmi képességei gyengék lennének! Papírunk van róla, hogy 120 az IQ-ja.  :-)
Hanem azért, mert a SÜNI magazint nem gyerekeknek írják... vagy legalábbis akik írják, rég voltak gyerekek és fogalmuk sincs a gyerekek nyelvezetéről. Olvasva a magazint, néhol az az érzésem, a magyar nyelvhez sincs közük...

6. oldal. "a nandu: röpképtelen futómadár"
Miért nem lehet az írni, hogy repülni nem tudó???
10. oldal: "Az ember keze betette a lábát..."
Képzavar?
11. oldal: "A disznó háziállatként bűbájos tud lenni, de iszonyú kártékony, ha kivadul"
Én nem tartanék disznót csak hobby állatként, mert szerintem büdös, egyáltalán nem bűbájos, hanem gusztustalan és hangos... stb. De azt azért megnézném, hogyan vadul ki. Mert legfeljebb elvadulhat a szerencsétlen.
18. oldal: "Bizony, pontosan így semmiképp sem történhettek a dolgok!"
Ezt a mondatot 3x kellett elolvasnom, hogy megértsem, mik nem történhettek meg....
22. oldal: "Arra mondják, hogy "beveszi a maszlagot", aki hagyja magát hazug dumával kábítani."
Na, itt azért kimutatják a foguk fehérjét, minő irodalmi pallérozottság!

A nyelvi gyönyörűségeket tovább sorolva, következzék a Párkereső titkosítva című feladat. Röviden, különböző fogalmak, állatfaj nevek titkos írással szerepelnek a papíron:
ődropfür = ez ugye lehet fürdőpor és porfürdő is... nem mindegy!
Kadókopasz korfa = na, itt álljunk meg egy kicsit, a korfa egy értelmes szó, a KSH honlapjáról letölthető azon nyugdíj témában elmerülni kívánóknak, akik kiváncsiak, hogyan alakul kis hazánk lakossága most és kb. 25 év múlva... ezt egy ún. korfá-n ábrázolják a statisztikusok. A kadó ugyan nem tudom micsoda, de a kopasz az kopasz. A kopasz korfa pedig símán lehetne a statisztikai hibáktól megtisztított népességszám. :-) De hogyan lesz ebből állatokhoz kapcsolódó fogalom? Így: KAPASZKODÓ FAROK.
pagysaj mojma = gyapjas majom
Amikbe beletört a bicskánk:
kapaormap
lásocra nabidat
mercídáram
A megfejtéseket alább a  kommentbe kérem nagy tisztelettel. :-)

Ezek után a feladatlapba becsempészett matekfeladatot már meg sem osztom veletek, mert az csapta ki a biztosítékot. Még szerencse, hogy ezek a kismackók kockafejű családba születtek, és minden nap a Barátok Közt helyett matekfeladatokkal izmozunk esténként.
Így aztán van némi esélyünk arra, hogy a 3.-os gyerekünk környezet feladatsorát halvány kettesre megoldjuk... :-(((

2010. november 18.

Mackólányka rafkós

Arra érkezünk haza, hogy szép körkörös vonalak vannak a falon. Mivel a PasiMacik kinőttek már az ilyetén kreatívkodás korszakából, csak egy tettes lehetséges. Felelősségre is vonjuk, odavisszük és kérdezgetjük:
- Te voltál? Miért csináltad? Tudod, hogy nem szabad, előneforduljonmégegyszer stb...

Nagy, komoly szemekkel néz ránk, érzi, itt és most sírással nem megy semmire. Egyszer csak felcsillan a szeme:
- Szerintem Dáji volt.

khmmm.... azt hiszem felköthetjük a gatyánkat... a jövőre vonatkozóan.

2010. november 11.

Kamaszkodás

Reggel mindannyian együtt megyünk oskolába. Kiskamasz már 3 saroknyira le akar rázni. Nem hagyom magam, mert ott van öcsi is, aki viszont még csípi a társaságomat, ráadásul ma kényesztetem, én viszem öcsi táskáját. Mielőtt még mindenki egy emberként felhördülne, hogy miért ez a kivételezés, elárulom. Dáji ma nagyon jó fej volt, kivételesen 10 perc alatt elkészült. Csak összehasonlításként ez máskor 40-90 perc....
1 saroknyira a sulitól feladom. Elköszönök tőlük. Kiskamasz már majdnem kiugrik a bőréből türelmetlenségében. Odafordulok hozzá, adnék egy anyai "szép napot kicsim" típusú puszit. Még 15 fokot sem fordulok, amikor látom, riadtan összerándul a szeme, elindul a fényújság a homlokán:
"EZ MÁR MEGINT ÖSSZE AKAR NYALNI ENGEM, ITT A TÖBBIEK ELŐTT, MILYEN CIKI MÁÁÁÁÁ!!!!"
Gyorsan kapcsolok. Megáll a mozdulat. Hirtelen ötlettől vezérelve kezet nyújtok neki. Mint a villám kapcsol, a kiskamaszból komoly férfi lesz. Kemény, férfias, határozott kézfogással búcsúzik. Rákacsintok:
- Így jó lesz?
- Igen. - mondja felszabadultan és már rohan is a haverokhoz. Dájinak és Mackólánykának persze nem köszön.

Öcsi tíz percig búcsúzkodik, odabújik, puszit ad, átölel. Mackólánykának még 10 méterről is dobálja visszafelé a puszikat. Látom rajta, nagyon nem akaródzik bemenni azon a bizonyos kapun.

Azon gondolkodtam, hogy ilyen férfias búcsúzást, legutoljára Herr Kápó becenévre hallagató gimis igazgatónktól láttam, amikor a fiától elköszönt. Ennek már húsz éve, na jó van az 25 is. Tudathasadásos állapotban hagyom el az iskola előtti teret....
Olyan Kápó-s lennénk én is? A fiamnak már nem is kell a tutujgatásom? Az egyik elhessent, a másik magához ölel.  Persze magamat ostorozom, hogy milyen szar anya vagyok én, meg különben is nincs is már rám szüksége ... stb.
Ki érti ezt? - kérdezem Mackólánykától, aki ugyan nem érti lelkem tipródását, de rám mosolyog, magához húz és átöleli a nyakamat. Kedvesen még dorombol is egy kicsit a fülembe, mint egy igazi kiscica.

Kiskamasz este bezzeg nem bír várni rám 5 percet. Háromszor hív a barátnő telefonjáról és sms-t is küld. A bibi csak az, hogy izgalmában a vidéken állomásozó atyja telefonját zaklatta. Mert ő, a férfi, el akarta kísérni a három törékeny (khm, határeset :-)) lányt a metróig, hogy ne menjenek egyedül. Ezt az infót 8 másodpercbe sűrítve közli. Szerintem sok kommunikációs szakember tanulhatna tőle. Megdöntjük a rövidtávfutás rekordját, utolérjük a csajokat. Kiderül, azért van velük egy anya is....
Persze, míg ő elmerül a lányok gyűrűjében, én megnyerem magamnak az örökké panaszkodó anyukát. Mindent a gyerekinkért - gondolom és mosolyva hallgatom a panaszáradatot.

2010. november 6.

Kuki szabászat 2. rész

Az előkészületekről már beszámoltam korábban. Azóta szerencsésen túl vagyunk a dolgon. Megdöbbentő, hogy mennyi kisfiúnak van hasonló problémája! Az ember azt gondolná, hogy a természet tudja, hogy mit meddig kell növeszteni. Szerintem hamarosan be fogják bizonyítani, hogy ez is valamilyen civilizációs elkorcsosulás :-). Talán nem véletlen, hogy az ókori kultúrákban a születés után rövid úton megszabadultak a feleslegtől. Gondolom az ősi sámánoknál azért még jobban működött a fajfenntartás ösztöne, mint a mai szingliknél. :-)

Az orvosok előszeretettel szabnak-varrnak. Mondjuk ez egy sebész esetén érthető "hobby". Neki az van rendben, amit le/ki/elvág, összevarr és kész. Azon meglehetősen csodálkozom, hogy 1 éves kisfiúcskának is azonnal műtétet rendelnek, amikor ugye abban a korban azért vannak még vajákos módszerek, amivel lehet kísérletezni. (Locoid Lipocream krémmel hetente 4 napig + 3 nap szünet kenni esténként 6 héten keresztül. Vagy Ftorocort kenőcs javallt. Ezek szteroidos krémek, csak óvatosan ezekkel! Betadinos-kamillás áztatás, rendszeres huzigálás ülőfürdőben stb....)

A Madarász utcai kórházban van A SEBÉSZ, akihez egész Pest megye jár. Emiatt a méltán megérdemelt népszerűség miatt, minimum 3 órát kell rá várni. Egy szűk, levegőtlen folyosón, ahol nincs játéklehetősége a gyerekeknek, ahol egyébként is mindenkinek át kell járnia, aki a kórház másik szárnyába akar eljutni, ahol egyébként az ambuláns betegfelvétel is történik. Nos, ez a hely, amit gyerekkórháznak csúfolunk, nem gyereknek való! Pici babáknak, meg különösen nem.
És itt, álljunk meg egy szóra. Mert ugye egy három gyerekes anya, már harcedzettnek mondható. Vagy mégsem? Mert amit tegnap ott tapasztaltam, az ismét kiverte a biztosítékot nálam.
Ebben a taknyos időszakban, pár hetes pici babákat ugyanúgy, ugyanott várakoztatnak 3 órán keresztül! Mert ha eddig nem volt beteg, akkor most már tuti az lesz! Egy ócska, koszos pelenkázó van kitéve, ahol inkább nincs gusztusom átpelenkázni a gyereket. De ne legyünk igazságtalanok! Mert ez is több levél megírása után (khm, én voltam, bocsi :-)), nem is olyan régen került ki a folyosóra, úgyhogy ez a leharcolt pelenkázó újkori vívmány a kórházban! Hurrá!
De szoptatni -apukák nagy örömére- még mindig csak a zsúfolt folyosón van lehetős! Hja, én milyen megátalkodott maximalista vagyok. A kórház a kisujját nyújtja, nekem meg az egész kell. Hamm, bekaplak ANTSZ, La Leche Liga és női (anyai) jogok védelme hogy tovább ne is soroljam...!
A női kebel szépségéről és az anyaság e formában való művészi ábrázolásáról most itt, e helyütt nem fogok hosszan értekezni, maradjunk annyiban, hogy nem vagyok egy festményre kívánkozó szépség és k...vára utálom, ha szoptatás közben idegen pasik a mellemet bámulják, mert ettől még a lányomnak is elmegy az étvágya!!!

No de visszatérve a csoda dokira. Csoda, hogy még doki! A rossz szóviccen túl, ezúton is kifejezem MINDEN TISZTELETEMet iránta, hiszen amit ő minden nap ott lenyom, az ember feletti teljesítmény! Egy picit rendel ambulánsan, majd kirohan vizitelni, majd vissza az ambuláns rendelőbe, majd egy kicsit be a műtőbe, majd vissza az ambulanciára... közben marad ereje viccelődni is, lelkiismeretesen dolgozni, egy pillanatra sem remeg meg a keze.
Komolyan nem értem, hogy ép ésszel hogyan tudja ezt nap mint nap végigcsinálni! El tudom képzelni, hogy hazamegy, ordít anyuval (ha még nem váltak el....), fog egy sört és leül a nagy faltól-falig akváriuma elé, és órákig nézi a halait, amint úszkálnak. Ez állítólag nagyon kikapcsol és megnyugtat. (Nem tudom, akváriumunk még nem volt, csak két szerelmes békánk, azok is a kert-pince négyszögben állomásoztak.)

Talán ennyi elég is mára a magyar egészségügy szépségeiről.

Korrekt leírás a fitymaszűkületről itt:

2010. november 4.

Babaruha börze avagy hogyan lesz egy projectmenedzserből vásári komédiás?

Ez egy picit megkésett bejegyzés lesz, de mivel van ilyen rendezvény folyamatosan, így a törzseladó anyócák már most gyűjtögetnek, készülnek, turizzák az ott eladandókat....
Nekünk saját használatból van egy szobányi kinőtt gyerekruhánk. Gyes-en lévő anyukaként úgy gondolom, jó lenne némi gyes kiegészítés, barátnőmmel szövetkezve, asztalt bérlünk a NAGY BABARUHA BÖRZÉN! ApaMackónak már hetek óta adagolom az eseményt, mert ugye két erős férfi kézre szükségünk van. Nem túl lelkes a dologtól, de "érted, Drágám mindent" alapon, beadja a derekát.

Előző este pakolás közben még reménykedve megkérdezi:
- Nem csinálunk inkább még 1 gyereket? Hagyjuk a fenébe ezt a vásározást...
:-))))))

A börze borzalmasan szervezett, szégyenletes esemény. Maradjunk annyiban, hogy ez a közeg más szocio-kultúrális merítés, mint amiben mi mozogni szoktunk...

Nyolc órányi gyötrelem a helyszínen és előtte több napnyi pakolás-szortírozás után, meggyötörve, fáradtan, elkeseredetten autókázunk hazafelé.
Persze kitör belőlem a jó közgazdász, fejben azonnal megcsinálom a "mérleget". A kiadási-bevételi oldalak között "nagy" az eltérés, netto 5000 forintot kerestünk, 8 órai munkával. Ilyen rossz órabérem még sose volt!

ApaMackó jó szokásához híven megadja a kegyelemdöfést:
- Engem, a cég napi 160 000 Ft-ért szokott kiszámlázni a megrendelőinknek.
Erre bepöccenek:
- Aha, értem, akkor most tartozom, 155 000 Ft-tal. Ez a sarok jó lesz. Itt állj meg! Kiszállok. Kezdem a műszakot...
- ???
 
Konklúzió: a ruhákat odaadom arra rászoruló családoknak, mert így legalább a lelkemnek jobb lesz... sokkal jobb! :-)

2010. november 2.

Betegség

ha kezdő, első gyerekes anya lennék, akkor paráznék, ügyeletre rohannék és kiverne az ideg... De rutinos öreg róka, akarom mondani öreg Mackó vagyok én, ezért csak akkor parázom amikor tényleg baj van.
Arra a hírre még nem emelkedett a vérnyomásom, hogy péntek este 7 órakor 39,4 C fokos láza volt Mackólánykának. Legyintettem, - Murphy törvénye - morogtam magamban és balra húztam a kormányt, hogy beforduljak a patika felé vezető útra...

Rutinos öreg betegápolóként, két különböző hatóanyagú lázcsillapítót vettem, mert a priznic egyrészt ordítással jár, felvervén az egészséges és aludni vágyó pasimacikat, másrészt ahogy öregszem, nem bírom az éjszakázást...
Ehhez képest megnyertem a péntek éjjelt és a szombat éjjelt is magamnak... de aztán egy kicsit azért sikerült aludni is...
Tegnap este már tudtam nagy a baj. Fáj a fülecske. Ha este elindulunk ügyeletre, akkor felszúrják Mackólányka fülét. Köszönjük, ebből nem kérünk, ezt már végigcsináltuk a pasimacikkal... só megmelegít, gyermek lefog, só rátesz, gyermek üvölt, végkimerül, elalszik... és álmában is leszedi a füléről a sót!
A sapkát csak úgy tűri meg magán, hogy folyton dícsérjük: "nagyon csinos vagy, szép vagy ebben a kis sapkában...stb", hja mi nők ugye kicsit hiúk vagyunk :-)

No, de ma már doktorbácsink antibacit rendelt, amit viszont szívesen eszik a gyermek, mert egyrészt más élelmiszert napok óta nem vesz magához, másrészt nagyon finom!
Hurrá itt az őszi szünet, lehet betegnek lenni!

2010. november 1.

Parkolás Pareto elv szerint

Vasárnap. Nyugodt a város, lehet közlekedni autóval. El kéne intéznünk egy 5 perces ügyet, amihez nem fűlik a Kismackók foga. Kivételesen a Nyugati pályaudvar környékén, a felüljáró alatt több parkolóhely között választhatunk.
Az első helynél óvatos megjegyzés hangzik a hátsó ülésről:
- IDE akarsz beparkolni?
ApaMackó beparkol. Közben az óvatos lobby-párt a hátsó ülésről belemelegszik:
- Különben is, tűzcsap közelében tilos parkolni!
ApaMackóval lehet beszélni, kitolat, következő helyre beáll.
- Ide??? De hiszen itt minden kutyaszaros! Meg pisis. Meg különben is, nem mehetnénk egészen a bejáratig?
- Nem.
- Hát én nem hagynám itt az autót, ez itt nagyon veszélyes!

ApaMackó feladja. A Lobby Pártot a hátsó ülésen elfuvarozza NagyiMacihoz, mi pedig visszasétáltunk a Pályaudvarhoz elintézni azt az 5 perces kis valamit.
És hogy jön ide a jó öreg Pareto? Úgy, hogy bár kitérőt kellett tennünk, cserébe viszont nyertünk egy fél órát kettesben! :-)

2010. október 31.

Tegye fel a kezét,

aki ma nem veszett össze a házastársával, nem akarta betolni az előtte álló autót a piroslámpás kereszteződésbe, aki nyugodtan végigvárta a szupermarketben az előtte álló 3 gyerekes anyuka nagybevásárlását, aki végig mosolygott, kedves volt, nem káromkodott, nem küldött el gondolatban egyetlen egy embert sem melegebb éghajlatra....

na, erről van szó. Pedig emberek, csak egy háromnapos hétvége következik, amikor jó lenne ha kipihenné magát mindenki, kibékülne a családtagjaival és végre ÉLVEZNÉ AZ ÉLETÉT...

nem olyan nagy dolog ez, és CSAK RAJTAD MÚLIK!

2010. október 28.

Hiszti


1.
Mackólányka hisztis. Nagyon hisztis. Képes órákon keresztül nyarvogni mint egy kismacska. Dáji megunja, és elkezd visszahisztizni neki.
Várja a hatást, de Mackólányka tágranyílt csillogó szemmel nézi.
- Na, milyen volt? - kérdi Dáji.
- Még egyszer!!! - tapsolja vissza Dájit Mackólányka.

2.
Mackólányka hisztizik. Megbeszélem vele:
- Most menj el kezet mosni, utána folytathatod a hisztit, ha akarod.
- JÓ. - szalad el csillogó szemmel kezet mosni. :-)

3.
Mackólányka nyávog mint egy megveszekedett kandúr. Egyszer csak rám néz, komoly, nagy szemekkel és megkérdi:
- Hisztizek, jóóóó???

2010. október 24.

Gondolataim a választásokról

avagy miért erőltetjük ami nem megy? Figyelem!
Nem politikai, sokkal inkább erkölcsi kérdéseket feszegető bejegyzés következik!

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy őszintén kéne már a választásokról beszélni.
A kérdés a következő:
választani jog vagy kötelesség?

Az alkotmány szerint, ha cselekvőképességem birtokában vagyok, és elmúltam 18 éves, akkor jogom van választani. No de, az utóbbi néhány szavazáson csak a választásra jogosultak durván 40 %-a vett részt (Cseh országban a 2. körben csupán 25%.) Ez pedig -akárhogyan is nézzük- nagyon sovány részvételi arány. Mi magyarok, ráadásul szeretjük hangoztatni a jogainkat, és kevésbé szeretjük teljesíteni kötelességünket.

Vannak országok, ahol állampolgári kötelesség elmenni leadni a voksunkat. Ebben a blogbejegyzésben olvashatjuk, hogy Ausztráliában mi a szokás:
Nagyon tanulságos. Ugyan a törvény erejével kényszerítik ki a kollektív felelősség vállalást, mégis éreztetik az emberekkel, hogy tennük kell valamit azért, hogy "működjön" az ország. Ez, ott különösen fontos, hiszen a mai napig rengeteg a bevándorló, akiket befogadnak, akik nagyon sok mindent kapnak az országtól, ezért -azt gondolom, jogosan- némi felelősséget várnak el tőlük.
Kérem, ne jöjjenek azzal a magyarázkodással, hogy: "oké, oké, de lehet, hogy az utcán meg elmennek egy haldokló mellett...." - mert az már nem állampolgári kötelesség, hanem emberség kérdése.

Visszatérve kis hazánkra: a választásra elmenni nem csak jogi és állampolgári kötelesség kérdése, szerintem ennél sokkal árnyaltabb a kép. Erkölcsileg is tartozunk egymásnak bizonyos dolgokkal, és felelősek vagyunk egymásért. Igenis vannak állampolgári kötelességeink, amiket nekünk, az egyes embereknek kéne megtennünk. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek nem nagy dolgok. Viszont ha mindenki úgy gondolná, hogy apróságokat megtesz azért a közösségért ahol él, csodákra lennénk képesek együtt.

Mert mi is a legkönnyebb megoldás? Magunkra húzzuk a takarót, lehetőleg úgy, hogy a fejünk se látszon ki alóla, és ilyeténformán magyarázkodunk szűk baráti körben:
- Én nem EZEKRE szavaztam...
- Én mindig valami ellen vagyok kénytelen szavazni...

Lehet, hogy rossz körben forgok, de még soha senki nem mondta a szemembe az elmúlt 20 év során, hogy én a narancssárga, vagy a piros pártra szavaztam, és igen, azonosulok az eszméikkel, egyetértek az intézkedéseikkel. Vagyis, nem vállaljuk fel a véleményünket. Ez lehet, a szocializmus "utóhatása", amikor is nem lehetett nyíltan vállalni politikai nézeteinket. Csakhogy húsz év elmúltával már ki kéne gyógyulni ebből, s nem belesüllyedni a néma, hallgatag létbe. A véleményünket is felvállalhatnánk, mert az építő vita előre visz.

Nem azt mondom, hogy mindenki legyen politikai aktivista. Isten őrözzön! Csupán arra biztatnék mindenkit, hogy a maga kis micro szférájában tegyen meg mindent azért, hogy jobb legyen. Ez olyan apróságoknál kezdődik, hogy eldobom-e a szemetet, és/vagy odafigyelek-e a civil kezdeményezésekre, mi több tevőlegesen támogatom őket.
A választásokat figyelve, a szívem vérzik. Az önkormányzatokba alig, vagy egyáltalán nem jutottak be civil kezdeményezéseket képviselni szándékozó lokálpatrióták, aki valóban ott élnek az adott önkormányzat területén, nap mint nap a bőrükön érzik a jó és rossz dolgokat és vannak olyan elszántak, hogy tennének a környezetükben élőkért, a mindennapjaikat meghatározó kis közösségért. Én itt, e helyütt leróvom tiszteletemet irányukba, mert tudom, nem kevés amit magukra vállalnak. Azt gondolom, az önkormányzatokban NINCS HELYE A POLITIKÁNAK. Az önkormányzatoknak azokról az emberekről kéne szólnia, akik ott élnek. Nem az a kérdés, hogy milyen szinű a többség, hogy mikor és mennyire vész össze a narancs a pirossal, vagy fordítva! A kérdés az: mit tesznek a közösségért, akik erre felhatalmazást kapnak.
Az, hogy a civilek nem jutnak be, szégyen. A mi szégyenünk.
Mert talán még mindig nem tanultuk meg felvállani a véleményünket. Mert kényelmesen ülünk a tv előtt, szidjuk a rendszert, de csak alig néhányan állnak fel a kényelmes fotelükből és tesznek valamit a jobbításért. (Gyűlölöm, hogy olyan időket élünk, amikor ez a pozitív szó a visszájára fordult, és vigyáznom kell, hogy mikor, hol és milyen szövegkörnyezetben használom!)

Természetesen a fentieken kívül tudom, hogy erősen sántít a választásról szóló törvény, amelyet több kormány sem mert gyökereiben átalakítani, de e témakör kifejtése már valóban politikai kérdés lenne, és az elején azt ígértem, nem fogok politizálni. :-)

2010. október 19.

Létszámhiány

Már korábban megosztottam veletek, egy átlagos reggelünket. A dolog annyiban változott most szeptembertől, hogy Mackólánykával csatlakoztunk a gyalog galopphoz, így teljes létszámban indulunk reggelente. Lássuk be, ez azért kihívás, mivel nem marad itthon a takarító brigád, aki mindent rendbe tesz a pasik után. Sajnos, jótündért sem tudtunk szerződtetni, így varázsütésre sem működik a dolog...

Amióta Vanek úrék a szomszédban jártak, felturbóztuk a riasztó rendszerünket, így a kert is be van riasztva. Valamely rejtélyes oknál fogva, a ház és a kert elhagyására csupán 30 mp-ünk marad... ezt a Big Brother szereplői is megirigyelnék, mert nekik legalább volt 3 percük erre. :-) (Rémlik még a legelső valóságshow?)

A riasztó miatt egyértelműen két emberes az indulási procedúra. Mert ha én egyedül beriasztom a házat, és akkor ülünk be az autóba, és kigurulunk a kertből, akkor már a kapuban összecsinálom magam a villyogás miatt. Ha Apamackó beparancsolja kisbocsait, kigurul és ne adj' Isten valamiért vissza kell szaladni (ami nem ritka), akkor még az ajtóban kap el a sziréna, így viszonylag gyorsan hatástalanítani tudom.

Hetekbe telt a tökéletes indulási algoritmus kidolgozása. Mackómama marad, sok kismackó kiterelget, beültet az autóba, ApaMackó medvebocsostul kigurul a kertből. Mackómama beriaszt, bezár, kirohan a kertből, kertkapu becsuk. Majd tétova ácsorgás következik a kapu előtt, stopper órával a kezünkben. Eltellik egy perc... csend.... huhhh, nem riasztottuk magunkra a házat, csend honol az utcában, a szomszédainkat sem ébresztettük fel! Hurrá!

Ma reggel, ApaMackóval együtt futunk ki a kertkapun, bepattanunk az autóba. Körbenézünk. Már-már elégedettek lennénk, amikor egy síri hang kérdezi a hátsó ülésről:
- De hol van Dáji?
Dáji nincs az autóban! De akkor hol van? Hogy-hogy eddig nem tűnt fel senkinek, hogy nem vett részt a reggeli kiképzési gyakorlatban? Úristen! Elvesztettük a középső gyerekünket. :-)
Mackómama kiront az autóból, rohanás vissza a házba. Riasztó időben kikapcsol, phhhuuu, eddig jó... Ajtóban elordítom magam. Tétova, távoli, álmodozó hang válaszol az emeletről. Amíg mi a szokásos reggeli Zrinyi kirohanását gyakoroltuk, addíg Dáji nagy lelki nyugalomban üldögél a "trónon", ahová köztudottan a királyok is gyalog járnak...

2010. október 16.

Hajrá Zepter, hajrá Magyarország!

Háááát, igen (tudom, hát-tal nem kezdünk mondatot...) engem is megtaláltak. Jó marketing, mosolygó néni, beígért ajándék...
Becsábítottak az előadásra. Tényleg, semmi rossz érzésem nem volt előtte! Szkeptikus sem voltam. De cinikus, az már vagyok - így utána :-)
Bejött egy úriember, aki beszélni alig, de táncolni nagyon tudott. A 6. percben már szédültem amikor ránéztem. Folyamatosan beszélt. Pöszén, magyarul alig tudva. Ki-kiszólásaiból a kicsit is vájt fülű rájöhetett, erdélyi magyarral van dolgunk, aki megpróbálja azzal palástolni tájszólását, hogy csak 12 éve tanulja a magyar nyelvet. Nem szégyen az! Van aki egy életen keresztül tanulja, mind hiába! :-) Az uriember, ha felvállalta volna, nagyon kedves, helyes tájszólása lett volna, talán még élveztem volna is... no persze a hallgatóságban kevés irodalmilag művelt, magamfajta népi kultúrát értékelő ült... értem én a motivációt, inkább takargassuk népi értékeinket, de nyomjuk a bizniszt ezerrel.

Hát jó. Akkor hajrá Zepter, nyomuljunk a korábban svájci, ma már monacoi (figyelem, kezdvező adózási feltételeket kihasználó off-shore cég!) székhelyű vállakozás fél-profi előadásán. Magyarul ugyan nem tud, előadni nem tud, eladni se nagyon, de félelmet kelteni azt nagyon.
Kedves olvasó, megmagyarázom. Úgy működik a történet, hogy félelmet kell kelteni a hallgatóságban, hiszen az embereket két dolog motiválja vásárláskor:
- a félelem, illetve
- a nyereség iránti vágy.
Ezen a ponton a Zepter, amely az egészség fényében tündököl, kő kemény pszichológiai eszközhöz nyúl: a félelmet erősíti a leendő vásárlóiban. Megjegyzem, a hallgatóság átlag életkorát én jelentősen fiatalítottam, de így is 70 és a halál közé tenném kifinomult statisztikai becsléssel....
Akkor meg már nem tök mindegy, hogy mikor és miben halok meg? Az életem javát vagy elbaltáztam már, vagy ami még hátra van, élvezzem, de ne adjak ki feleslegesen pénzt!!!!

Az előadás 60. másodpercben már láttam, egészségesen én innen ki nem jöhetek, minimum egy gyógyíthatatlan vastagbél rák lesz a Zepteres zárójelentésemen. És igen! Megnyertem a főnyereményt. Elő hát a nagy egészség farbával! Föld vízkészlete, 2%-a csak édesvíz, annak is csak 30 %-a iható. Majd a következő 70 perc alatt bebizonyították, hogy a csapvíz az ihatatlan undormány, tele olyan baktériummal és vírussal amit még a forralás sem pusztít el. Jelzem a baktériumok nagy része 38-42 C fok felett elpusztul (lásd az ember ezért lázas...) de 100 C fok felett a legtöbbjének kampec. Persze most ne beszéljünk azokról a speciális nemrégiben felfedezett mikrobákról, amelyek egy tenger alatti folyamatos vulkánkitörésben, 200 C fok felett életben maradtak... (mert ezt azért az átlagember nem tudja, és valljuk be, nem is érdekli)
De ez még semmi! Iszuk a bacikat, vírusokat. Meg azt a sok büdös nehézfémet. Meg a klórt. Az uriember elfelejti megemlíteni, hogy a klór pár nap alatt teljesen lebomlik. Konkrétan a medencénkben egy hét alatt. Meg a hormonokat, meg a sok nitrátot, nitritet. (Ami szerinte egy és ugyan az...)
Dühít az emberek hülyítése, azért e helyütt szerény kis olvasóközösségemnek jöjjön egy kis kémia óra nitrát ügyében:
Élelmiszerekben tartósítóként alkalmazzák E251 néven. Leveles zöldségekben természetes úton is előfordul, ezen kívül megtalálható még sajtokban, húsételekben, pizzákban. A maximum napi beviteli mennyiség 3,7 mg/testsúlykg. Közvetlen egészségügyi kockázata nincs, bár és savas környezet hatására nátrium-nitritté alakulhat, melyből káros nitroaminok képződhetnek Ezeknek rákkeltő hatást tulajdonítanak. Forrás: wikipedia
Előre a lugosításért, akkor nem alakul nitrité a szervezetemben! Aki ennél is jobban el akar mélyedni a vezetékes vizeink nitrát élővilágában, annak javaslom a következő link alapos áttanulmányozását. http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/kornyezettechnika/kornyezettechnika-3-2-2-081029-5
Ki fogom kérdezni! :-)
No de emberünk az ásványvizeket is szidja mint a bokrot, különösen a bubisakat. Mert a CO2 (széndioxid) szerinte kivonja a csonjainkból a calciumot. Csak halkan súgom neki, hogy az nem a CO2, hanem a foszfor, ami a kólában és egyéb üdítő italokban van.... Minden, amit a kémia órán nem tanultál meg, de a szén-dioxidról tudnod kéne: http://hmika.freeweb.hu/Kemia/Html/Szendiox.htm

Hát jó, belátom. A vezetékes ivóvizünk és az összes palackozott ásványvíz ihatatlan. Rendben. Holnaptól csak sört iszom! :-)

De az, hogy lélegeznem is csak az  az 5x-ös hepa szűrős ionizátoros légtisztító készülék segítségével szabadna, az már kicsit sok(k) nekem. Az előadás ideje alatt folyamatosan járatták a légtisztító berendezést. Olyan büdös dohányfüst szagot éreztem, hogy többször körülnéztem, vajon honnan jöhet... A végén arra gondoltam, hogy rossz az épület "lélegeztető" berendezése, és nem szűri meg a Váci út bűzét...
Pedig, az előadó szerint itt hegyi levegőnek kellett (volna) lennie. Az előadás egyik súlyos érve az előadó szerint bárhol fellelhető légionella baktérium volt. Legionella pneumophila.
Megint csak súgva jegyzem meg, hogy évtizedeket töltöttem multi-katonaként undorító modern irodaházakban, ahol a magamfajta robotok lélegeztetése központilag, légkondícionáló berendezéseken keresztül történt. Még életben vagyok, és még egyszer sem volt tüdőgyulladásom.

Az előadáson fele-fele arányban voltunk mi, becsalogatott nyugdíjasok és a hátsó sorokban helyet foglaló új, Zepteres tanonc kollégák. Ez azért nem túl jó arány, lássuk be.
De a legjobb a végén következett: a becsalogató néni az előadás után óvatosan megtudakolta, milyen hatással volt rám a magyarul tanuló bácsi tánca...
Amikor kérdéseket tettem fel, olyan buta válaszokat kaptam, hogy először azt hittem, hülyére vesz! De nem! Komolyan magyarázta a butaságokat.

A slussz poént a végére tartogatta. A víztisztító berendezés megvásárolható 606 000 Ft-ért, de most akcijós, ezért csak 398 000 Ft. Huhhh, de nagy kő esett le a szívemről! És itt jön a szokásos, magyaros kis ügyeskedés. Ha tudok hozni valakit, aki törzsvásárló, vagyis fel tudunk mutatni egy szerződésszámot, akkor további 20 %-os kedvezményt kapok, vagyis 318 000 Ft-ért enyém lehet a víztisztító berendezés. Hurrá!!! Kedves olvasóim, kérem, ezen a ponton álljanak fel és egy percig vastapsal ünnepeljék a Zeptert.

Halkan súgom, hogy ez az összeg az átlag nyugdíj 5x-e. Csak azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert ugye a korábban említett átlagéletkor...

Jaj, a lényeget majd' elfelejtettem: kaphatok akár banki hitelt is. A rózsaszín pillangó bank a legtutibb a háromból akivel kapcsolatban vannak, mert ők olyan jó fejek, hogy 19%-os THM-mel adnak 48 hónapra (=4 évre) áruvásárlási hitelt. Ebből viszont csak 9 % a kamat, mert ugye forint alapú. "Akkor 10% a kezelési költség"-mondom csípőből a hölgynek. Neeeem, úgy van az, és fél óráig hajtogatja, hogy 9 % a kamat. Aha, és a nagyanyám a ródlivonat. Neeem?
Utálom ha hülyének néznek! Jelzem a hölgynek, hogy van némi banki vémám, ne fáradjon, ebben nem fog megvezetni. És folytatja! Nyomja a hülyeséget, hogy a THM nem úgy, hanem így, és különben is higgyem el, az csak 9 % kamat. Na, ezen a ponton bepöccenek.  Gyorsan távozom, hónom alatt a 19%-os THM-mes ajánlattal, és a lelkemmel az eltökéltséggel:
inkább megdöglöm vastagbélrákban, amit az elmúlt 40 év alatt elfogyasztott vezetékes ivóvíz okozhat, mintsem ennek a csaló bandának egy fillért is adjak!

UI: ajándékot nem kaptam, mert "jaj, pont most fogyott el"....

Ha a fentiek alapján olthatatlan vágyat érzel, hogy a vizeinkben tanyázó bacikkal és ms. leginellával még közelebbi ismeretséget kössél, akkor itt van még egy-egy link, tudásszomjad csillapítására.:

2010. október 12.

Murphy törvénye

avagy tuti hogy rossz oldalon nyílik ki az ellenőrző.

Egy hete kérem Kiskamasz ellenőrzőjét. Nem kapom meg. A végén feladom, bedobom minden anyai szigoromat. Ezt itt és most nem részletezném, mert nem pszicho-horror blog ez, hanem kedves kis családi csacsogás vagy mi a szösz... :-)
Az ellenőrző év eleje óta nincs bekötve. Kb. 6.-szor teszem szóvá (ugye minden héten, minimum 1x....). Aztán felcsapom. Tuti rossz oldalon. Figyelmeztetők. És igen, ott van! Friss, ropogós, fekete.
Itt álljunk meg egy szóra. Mert változnak az idők. "Bezzeg az én időmben"... még vették maguknak a fáradtságot a tanárok, és megírták a kedves szülőknek, hogy tulajdonképpen mire is figyelmeztetik a gyerekeket. Pl. tanórán beszélget. A folyosón rohangál stb. Tipikus sztereotíp dumák. Ha kicsit is ötletesebb volt a tanár, jó alapot adott a humoros kedvű szülőknek a válaszokra. Ezt megelőzendő, ma már csak tantárgy, dátum, aláírás.
Így aztán tág teret adunk a kiskamaszok fantáziájának és ebből fakadó magyarázatának. Szokásától eltérően furcsán szűkszavú a gyermekem, mikor behatóan érdeklődőm a figyelmeztető előzményeiről. Nagyjából az jött le nekem, hogy a tanár nem tudta kezelni őket, ezért ők röhögtek, idétlenkedtek és az osztály 40-50%-a figyelmeztetőt kapott.

No, most mit csináljak? Szidjak? Büntessek? Ordítsak? Egyáltalán vegyem komolyan? Mert olyan nincs, hogy a fél osztály figyelmeztetőt kap! Olyan viszont előfordul, hogy a tanár nem tud fegyelmet tartani.
A hiúságára próbálok hatni. No és a szigoromat csillogtatva, felhívom a figyelmét a tanárok iránti kötelezően tanúsítandó tiszteletre. És abban a pillanatban ósdi, maradi őskövületnek érzem magam, csontjaimban érzem a kihalás előszelét... mert lássuk be, ezzel a szemléletemmel nem vagyok manapság modern, trendi, "zsír", de "király" sem ahogy a nagyfiam mondaná. Ráadásul, a figyelmeztetőt osztogató hölgyet valóban nehéz tisztelni. Mert milyen tanár az, aki néhány diákját lent felejti a sípálya aljában? Az már csak hab a tortán, hogy kezdők voltak a szerencsétlenek, és legalább 5 perce volt a lábukon síléc, életükben először...

Így aztán senki sem csodálkozott, amikor egy 8.-os fiú, nagy tisztelettel beszólt neki:
"De köcsög tetszik lenni!"





2010. október 10.

Szupernagyi aki belopta magát Dalma szívébe


Miss Dalma
 Fél órával indulás előtt kapom az sms-t, szupernagyitól:
"Vigyél almát a lónak, Dáji adja majd oda neki."

Hihetetlen, szupernagyi mindenkire gondol a környezetében. :-)

Megyünk a lovardába, gyönyörű napsütés, a karámban 2-3 ló, egy másikat legeltetnek.
Felettünk kb. 30 paplanernyős kering a domb oldal felett. Lentről nézve olyanok, mint kis színes pöttyök amelyeket odaragasztottak az égre. Valószínüleg egy nagyon jó termiket találtak, mert egy órán keresztül végig ott lebegtek a fejünk felett.
Az oktató néni megszavaz Dájinak egy igazi nagy lovat, nem pónin lovagol ma. (Bár a pónik is hihetetlenül bájosak :-)) Dalma igazi nő. Egy kislány csutakolja, szemmel láthatóan élvezi. Annyira belefeledkezik a fésülésbe, hogy majdnem elalszik. Emiatt egykedvűen veszi tudomásul a felszerszámozást. Nem túl lelkes, amikor a kifutóhoz érve, ügetésre szeretné Dáji rábírni. Kimennek a rétre, de ott sem lesz jobb kedve.
Azért a tisztesség kedvéért megcsinálja a gyakorlatokat Dájival, imádja amikor Dáji hozzábújik, simogatja, kényeszteti. Hiába, no mégiscsak nőből van ő is. :-)

No de nincs kegyelem, az óra végén a tréner néni megelégeli, és miután Dáji leszállt Dalma hátáról, jó kis vágtába kezd vele. Egykedvűen rágcsál, miközben a kétlábúak beszélgetnek mellette, kiértékelve az óra eseményeit. Oktató néni elmeséli, hogy Dalma kapott egy kis szünidőt, másfél hónapot legelőn volt. Ezalatt nagyon elkanászodott, ellustult, nem csinálja meg a feladatokat, és fegyelmezetlen. Akkor rendben is vagyunk, egymásra találtak Dájival. :-)
Amikor a táskámhoz nyúlok (fizetni is kell ugye....) a ló szeme felcsillan, átlépi a karám alacsony korlátját, és elindul felém. Természetesen ő az első, az alma előkerül. Izgatottan lesi az alma útját, amikor Dáji odanyújtja még röhög is egy nagyot.

Hazafelé menet megjegyzem Dájinak:
- Milyen szép Dalma, ugye almás deres?
- Jaj, anya, igazán tudhatnád, ő szürke!
- Azt láttam, hogy szürke, de ugye almás deres a fajtája?
- Nem anya, szürke. Szürkének mondják...

Szép lassan lecsúszom az autó ülésében, szégyenlem magam emberesen. Titokban el fogom olvasni Dáji minden könyvét lovaglás témában, azt hiszem fel kell tuningolnom magam a fiam szintjére. :-)

Update: Dalmát rossz magaviselete miatt nyugdíjazták a múlt héten... Remélem olyan helyre került, ahol öreg, nyugdíjas paciként is megbecsülik, mert ő egy igazi egyéniség!
2010.10.30.

2010. október 4.

Dáji és a népi asszonykórus

mert nekünk ilyenünk is van ám! Hja, azt hiszed, dicsekszem. A fenét....

Az asszonykórus ráadásul csinosabbnál csinosabb és fiatalabbnál fiatalabb hölgyekből áll. No de nem jókedvünkből szerveztük Dáji köré a hölgykoszorút. Hanem azért, mert a fiatalúr születésekor egy kicsikét gyors volt...
Ebből aztán egy életre szóló "utazás" lett, jobbnál jobb stewardesekkel. :-(
Mert Dájival baj van. Nagy baj. Az, hogy zseni a drágám. Szeretném előre bocsátani, nem az elfogult anya szól belőlem. A gyermekem ugyanis egy évre visszamenően szó szerint emlékszik az év eleji, -közepi és évvégi felmérő tesztekre. "Tudod Anya, most annyi volt csak a különbség, hogy a családtagok helyett, gyümölcsöket kellett felsorolni..." Tudom. Emiatt nem tud vele mit kezdeni a fejlesztő sereg. Mert, ha Ő 1x (!) elolvas valamit, képes szó szerint visszamondani. Két év múlva is... És megoldja a bátyja 6.-os matekfeladatait logikai úton.
De azt elfelejti, hogy mit kértem tőle 22 másodperccel ezelőtt. Ráadásul az iskolai feladatok megoldása hihetetlen hosszú időt vesz igénybe. Mert úgy ÁLTALÁBAN nem tud odakoncentrálni a feladatra. De abban a 20 percben amikor koncentrál, akkor annyit be tud fogadni, mint az egész osztály együtt.
Ráadásul a legtöbbször meg se hallja amit mondanak neki. Hallja, hogy beszélnek hozzá, csak nem fogja fel, nem rakja össze a szavak értelmét. Papírunk van róla, hogy nem süket. Ezt megértési képesség zavarnak hívják. Asszem...
Még mindig tudsz követni?

No, de én tulajdonképpen egy asszonykórust ígértem mára. Íme:

Utazó fejlesztő pedagógus:
Ezt a fejlesztési modellt Nyugat-európából vettük át. Az ősgondolat jó, és lám, személyes tapasztalatom szerint Hollandiában működik a rendszer, bevált. Akkor nálunk miért nem?
A modell szerint az utazó-fejlesztő néni utazik a diákjaihoz, és nem fordítva. Ez nagyon praktikus, Hollandiában ki is számolták, hogy ez így jobban megéri, rentábilisabb. Hurrá! Csak hát azt nem találták ki hozzá, hogy arra az órára jöjjön a néni, amiből a gyereknek problémája van! Pl. olvasás órára, ha dislexiás. Mert nem a problematikus tanórára jön, hanem AKKOR, AMIKOR Ő RÁÉR. Ezért aztán nem tudom mit tud lendíteni Dájin pl. tornaórán, vagy technika órán...

No de ne keseredjünk el, így mindjárt az elején...  mert van még néhány szép nénink! Akarom mondani fejlesztő nénink. Mert mi nem matricákat gyűjtünk, hanem fejlesztő pedagógusokat. Hja, kérem, úri (és drága) hobby, az biztos!
Mert ugye a fejlesztő-utazó néni mellett van nekünk egy logopédusunk, egy másik fejlesztő nénink, akit az iskola szerződtet, és egy mozgásterapeutánk. Hahó, ott vagytok még? Tudtok követni?
Akkor, hogy a nagymamák is megértsék (bocs Mamák), vegyük át még egyszer, lassan, személyenként:
1 db utazó-fejlesztő gyógypedagógus
1 db logopédus
1 db iskolai gyógypedagógus
1 db mozgásterapeuta
ja, és az új fejlesztés, a gyógylovaglás.

És itt vagyok én, aZannya, aki egyrészt a hét végén újratanulom és kijavítgatom az egész heti házi feladatokat, másrészt mint egy kis project-manager, összevarázsolom ezt a pár embert. Most hely és idő hiányában eltekintenék attól, hogy megosszam a nagyérdeművel a sok néni munkaköri leírását... De annyit azért elárulok, hogy rámenősségemmel azt is elérem, hogy amikor a féléves tervüket megírják, akkor némileg összehangolják a munkájukat, mert nemá ugyanazt fejlesszenek Dájin, (mert unja ám marhára, ráadásul hülyére veszi a nőket rendesen....) és még időben is össze tudjuk szervezni (délutánonként), és még a rendes tanulásra és edzésre is maradjon elég ideje a büdös kölöknek. Mert kellett neki születésekor defektet kapni... az anyja úristenit! Most aztán szedje össze magát, mert ha nem, hát ráuszítom ezt a népi asszonykórust, aztán jól megtáncoltatjuk a kis legényt!

2010. szeptember 22.

Kézfogások, elismerések

Térjünk vissza egy gondolat erejéig arra a bizonyos kézfogásra. Igen, az Igazgató bácsival történő kézfogásra. Kiskamaszunk el se merte hinni, hogy ismét (hiszen 3.-osztályban már megtörtént :-)) ő mehet ki egyedül az osztályból. 19 gyerekből ő a legjobb.
Nagyképüség? Csudát. Gyerekszemmel ez hatalmas elismerés, megtiszteltetés.

Bloggerek százai írták le a nyáron, hogy az ő gyerekük is kezet foghatott az igazgató bácsival/nénivel, vagy nem foghatott kezet, mert egy hajszál, vagy egy magatartás 4-es bezavart a képbe... Iskolája, igazgatója válogatja. Van ennek az elismerésnek egy kis sztálinista feelingje. A Nagy Vezető elismeréseként átnyújtja a könyvet és kezet ráz az arra érdemessel.
De soha, senki nem firtatja, hogy az a szerencsétlen gyerek, vajon mennyit dolgozott ezért az egy kézfogásért! Mert ugye ez 9 hónap munkája. Benne van a tehetsége is, de több a szorgalom, a megfeszített munka, az áttanult hétvégék sokasága. Mert azért legyen gyerekkora is... aha, mikor, kiskezétcsókolom?!

Nagyon büszke vagyok magamra. Mert idén először egy pedagógus "jelképesen" kezet fogott velem is! Dáji logopédiai értékelésébe bekerült a következő mondat:

Köszönjük a család együttműködését, otthoni segítő munkáját!

Életemben először köszön meg egy pedagógus valamit! Jelképesen kezet rázott velem! Sőt, tovább megyek, egyenesen partnernek tekint. (Tényleg partneri a viszony, mindent meg tudok beszélni a logopédus lánnyal, és ha kérek, kapok visszajelzést Dáji munkájáról.)
Ezen felbuzdulva arra gondotam, mi lenne ha velünk szülőkkel is időnként kezet fognának?
Kezet fognának velem:
- mert megszültük őket (ugyan, ez természetes!)
- mert kezdetben nem aludtunk
- mert konkrétan Dájival végigküzdöttünk 8 évet azért hogy a születéskori traumát ledolgozzuk (ebből külön bejegyzés-sorozat lesz...)
- mert értelmiségiként, színvonalas programokkal neveljük őket,
- mert egyáltalán ma van merszünk bevállalni 3 gyereket.

Nem értem...

Kiskamasz elém áll:
- Van egy jó meg egy rossz hírem.
- Ühüm, kezdjük a rosszal.
- Van egy matematika hiányom.
(Nekem több is - gondoltam -, de erről nem fogom felvilágosítani....)
- Nem volt matek munkafüzetem.- folytatja.
- És mi a jó hír?
- Hogy nem kaptam 1-est, mert a házi feladatom viszont megvolt.
- Az a munkafüzetben volt, ha jól sejtem. - anyai logikám vág mint a penge! :-)
- Igen, de leírtam a szünetben valaki házi feladatát.
- Lemásoltad?
- Igen.
- Ennek mi értelme van?
- A tanárnő mondta. Ha nincs füzetünk vagy munkafüzetünk, akkor másoljuk le a házi feladatot a szünetben, mert a házi hiány az rögtön karó!

Aha, szóval ha a tanárnő egy kicsit jobban belegondolna abba, amit mond, rögtön rájönne, hogy csalásra és hazugságra neveli a gyerekeket. Mert:
1. nem minden gyerek ügyeskedik azzal, hogy azt mondja, hogy otthon hagyta az aktuális füzetet/munkafüzetet, csak azért, mert az abban feladott házi feladatot nem csinálta meg. LEHET, HOGY TÉNYLEG OTTHON FELEJTETTE.
2. Ha nincs füzet (és abban volt a házi is) akkor a nincs füzet = nincs házi feladat egyenlőség valóban fennáll, de:
3. ha valakiről lemásolja a házi feladatot, akkor az ugye nem "copyright", vagyis kiskezit csókolom annak mi értelme van? Ergo a másolt házi feladat, nem a saját szellemi terméke, hanem olyan mint a "made in China" termékek....
Hazudik, és csal. ÉÉÉÉs, ezt várják el tőle!

2010. szeptember 20.

Miss Marple nyomoz 2. rész.... és beindul

Miss Marple nyomoz. Mert félti kismackóit. Csak három éve lakunk itt, de ez már a második nagy esemény közvetlenül a portánkon. Azelőtt, 15 éven keresztül, a belvárosban nem történt semmi említésre méltó. Vagy az aszfaltdzsungelben élve immunis leszek arra, hogy a házunk előtt lövöldöznek? (Mert ilyen is volt, sajnos.)

No de a lélektani dolgokról térjünk át a tényekre, mert ugye Miss Marple-t is ezek vezetik el a megoldáshoz. A betörők -szerencsénkre- nagyon amatőrök voltak. Még szerszámot sem hoztak magukkal. Igaz, azt nem hallottuk, mikor feltörték a szerszámos kamrát.

A kertbe hátulról jöttek be, az ősdzsungelből. Sajnos a mögöttünk lévő kert nagyon elhanyagolt, ami gyerekszemmel csábító játszótér, az bizony rossz emberek búvóhelye is egyben.

Valószínüleg szomszédok (vagy ismerőseik) voltak a betörők, mert TUDTÁK, hogy a néni mikor utazik el, mikor nincs itthon... Vélhetően kihallgatták egy kertbéli beszélgetését.

Nos, üzenem az összes "jószándékú, kéretlen látogatónak", hogy felülvizsgáltattuk a házunk védelmét, ennek kapcsán a risztórendszerünket kibővítjuk és a jövőben még a kertünk is be lesz riasztva, biztonsági őrök fognak kijönni, és még lőni is fogok, ha bemerészkednek!

2010. szeptember 17.

Szilaj legény vagyok, lovagolok, hej!

Mackólánykával futkározunk az iskola előtt. A három lépcsőt már 56-szor megmásztuk oda-vissza. Várjuk a fiúkat. Kiskamasz edzésen a tornateremben, Dáji a lovardából hazafelé... A lovasokat szállító kisbusz végre begördül a suli elé. Szállingóznak ki a gyerekek. Két kislány sír. El nem tudom képzelni, mi történhetett...
Akárhogyan is nézem, Dáji nincs közöttük. Kérdezem a sofőrt. Össze-vissza beszél. Azért annyit sikerült kihámoznom a mondanivalójából, hogy már az indulás körül problémák voltak, nekik kellett összevadászniuk a gyerekeket a különböző osztályokból. Ráadásul az elsősök aggódó szülei is ott csápoltak...
Hát, igen, én is voltam elsős aggódó szülő... huhhh, de rég volt!

Annyit sikerült kihámoznom a mondókájából, hogy Dáji nem indult el velük lovagolni. Nagy kő esik le a szívemről. Akkor most nem kell elrohannom a lovardába, és a kedvenc lova, Robinson Crusoe karámjából kicsalogatnom. :-)

Végre vége az edzésnek. Dáji jön kifelé elsőnek. Az ő "utazó sebességét" ismerve, ez eleve gyanús lehetett volna, de nem fogtam azonnal gyanút.
- Miért nem voltál lovagolni?
- Mert elfelejtettem. - mondja bűnbánóan.
- És hol a pénz?
- Nem tudom. A tanárnő betette a naplóba... (Ne menj kincstárnoknak, ha kérhetlek...)
- Edzettél legalább?
- Igen.
- Miben? Átöltöztél a melegítődbe?
- Nem. Farmerban!
- Miért maradtál a farmerban?

Merre vagyon a menetirány?
 - Mert arra gondoltam, hogy azért beülök edzésre, de az edző mondta, hogy: "cipőt le, beállni". Így akkor már nem volt időm átöltözni.

Eltelt az iskolából 10 nap. Vonjuk meg mi is a mérlegünket kicsiben. A kormány lassan a 100 napját tölti, a gyerekeim a 10. napot. A gyerekeim nem igértek reformokat (sajnos, továbbra is elfelejtenek mindent!), nem ígértek megszorításokat (azt én szoktam ígérni), és takarékossági programba se fogtak, már a második garnítúra grafitceruzát használják... Nekik is a hiánycél lebeg az ő szemük előtt is, 3 figyelmeztető után intő, 3 felszerelés hiány után 1-es....
A bevételeiket is bővíteni akarják, továbbra is erős lobby megy a zsebpénzért. Sarcolnak is rendesen!

No, de azért mégiscsak a számok beszélnek igazán. Lássuk, mit értünk el az elmúlt 10 napban:
- 3 db megkezdett matekfüzet
- 2. garnitúra ceruza
- 6 nap alatt 4 hiány (a többit már be se vallotta az Apeh-nak, akarom mondani az anyjának :-))
- két db Bözsi ordítás (alkalmanként 40 perc :-)) - róla még soxor lesz szó a blogon, kedvenc énektanárunk
- rádöbbenés: teljesen elfelejtette a szorzótáblát a nyáron.
Folytassam?

Lehet, hogy én is választásokat írok ki a családon belül, megpályázom a köztársasági elnökné posztját, mert neki csak reprezentálnia kell és aláírnia. Kedvemre való foglalatosság lenne. :-)

2010. szeptember 13.

Miss Marple nyomoz

Miss Marple ül a hálószobában, ölében Mackólánykával és altatódalt dúdol. A szobában halvány fény dereng, csend honol a házon. A szomszéd néni előszobájával közös falunk felől nem a megszokott esti szöszmötölés zaja jön, hanem valami olyan, mintha a szekrényt próbálná letépni a falról. Azért ennyire nem erős a néni....

Biztos pakol. - gondolom magamban.
A zaj egyre furcsább, csak nem szűnik.
Miért most, és mit pakol? - zsörtölődöm magamban.
Végre fény gyúl agyamban: a néni bioritmusa azonos a miénkkel, ilyenkor már a konyhájában sem szokott szöszmötölni. Gyanús. Mackólányka a zaj miatt nem tud elaludni. Kb. tíz percre van szükségem, ahhoz, hogy fáradt szürkeállományom feldolgozza a hallottakat. Basszús! Ez több mint gyanús!
- APAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!

ApaMackót -az öreg tartalékos főtörzsőrmestert- felderítésre küldöm a tök sötét kertbe, lesse már meg mi történik, tőlünk kb. 3 méterre! Egyből feltámad a benne szunnyadó Bruce Willis, fekete pólót és nadrágot húz, kopaszra nyírt fejével hajaz a híres fickóra. :-) Akcióhősként oson tujáról tujára, mikor meghallja az első reccsenést. Majd a másodikat.
- Segíthetek kinyitni? - kérdezi határozottan.
Vanek úr és társa eldobja méteres acél rúdját (még szerencse!) és gátfutást mutat be a kerítésen keresztül. Hiába, no, egy úriember a betőrökkel is úriember. :-)

Innen már majdnem a szokványos történet következik. Rendőrséget hívunk és a szomszéd néni fiait is kiverjük az ágyból. A rendőröknek kb. 20 perc kellett hogy ideérjenek, gondolom biztosra akartak menni, hogy még véletlenül se találkozzanak a betőrővel.
Közben a kismackók izgatottan elemzik a történteket. Ablakból leselkednek. Egy fekete autó jön lassan, a rendőrök mellett megáll egy picit, cigarettázó harmincas férfi ül benne. Lassan továbbhajt, bekanyarodik a következő sarkon. Kismackók, akik még sose láttak krimit, azonnal összerakják a mozaik kockákat:
- Biztosan a betőrők jöttek vissza! Szóljunk a rendőröknek!
Pontos leírást adunk az autóról, rendszámmal.

Rádión azonnal leadják a kőrözést az autóra. Távolról szirénázás hallik. Azonnal megtalálják az autót.  Majd kisvártatva az URH-ban sűrű anyázás.
A gyanús, fekete autóban ülő, cigarettázó férfi ugyanis nem volt más, mint a polgármesterünk! 
Lebuktattam a polgármesterünket! :-)))

update: a kutyus akire a szomszéd néni a házőrző szerepet osztotta, békésen végigaludta az egész esti műsort...

2010. szeptember 9.

Időjárás

Elég közel lakunk a Pilishez, kis túlzással mondhatnók a lábainál... Sokszor előfordul, hogy nálunk esik, míg NagyiMacinál a Belvárosban még süt a nap. A reggeli kávém mellé dukál az időjárás jelentés.
Ma reggel ezt olvastam:
"Az éjszaka országszerte esősre fordul időjárásunk, csütörtök reggelre főként a Duna vonalától keltre és nyugaton várható eső, zápor. "

MI VAN?

2010. szeptember 6.

Végtelen mese

Dáji első házi feladata:
Volt egyszer egy öreg-öreg ember. Annak az öreg-öreg embernek volt egy öreg-öreg könyve. Abba az öreg-öreg könyvbe az volt beleírva, hogy "Volt egyszer egy öreg-öreg ember"...

... és annak az öreg-öreg embernek volt egy öreg-öreg könyve...
ahogy olvasta a könyvet, észrevette, hogy hiányzik az utolsó lap. Ekkor csöngettek, az öregember ajtót nyitott. Az ajtóban az öccse állt. Az öregember megkérdezte tőle:
- Te tépted ki az utolsó lapot a könyvemből?

- Igen - válaszolta az öccse-, mert rajtad olyan átok ül, hogy addig nem hagyod abba az olvasást, amíg a történet tart. Így most befejezetlen marad a mese, te pedig befejezed az olvasást.


 
Igen. Aki ismer minket tudja, Mánnyáról szól.