A versenyló méltatása

Az van, hogy Kiskamasz Mackó megy MINDEN versenyre. Lőn matek, természetösmeret avagy sport, neki egyre megy, versenyre fel!
Ezért aztán tanerők rázizzentek. Én meg a tanerőkre. Be is csörtettem Mackómamai akarom mondani Oroszlányanyai mivoltommal az ofőhöz és levezettem neki, hogy
- még gyerek (és szeretném ha az is maradna még egy ideig)
- néha a versenyló is elfárad
- ráadásul felvételizett is
- és csak 3 versenyről volt szó év elején (amiből 7 már meg is valósult eddig :-( )

Szóval finoman közöltem, le lehet szállni Overdose fedőnevű legnagyobb medvebocsomról.

Ezek után egy héttel, jön a tanerő, hogy rajzversenyre vinné medvebocsunkat. Ofő felfújta magát, és jó hangosan az egész osztály előtt kioktatta Miss Vizuális Kultúrát, hogy az anyja megtiltotta, hogy további (9. és 10. versenyekre menjen). Gratulálok a magasfokú pszichológiai és empatikus képességeikhez, mert így sikerült mindenki előtt beégetnie a Versenylovat. 

Kedvenc tornatanárnőnk is bedobta magát. Idézem szó szerint:
- Tudnálak használni az atlétikai versenyen.
- Tanárnő, nem vagyok robot! Már így is túl sok versenyen indultam, nem szeretnék....
- NE POFÁZZ!!!

Ps 1: engem az elmúlt 2 évben egyszer sem (!) kérdeztek meg a tanárok, hogy elengedem-e a gyereket tanulmányi versenyre. Természetesnek veszik, hogy a legjobb tanuló MINDEN versenyre elmegy.

Ps 2: nem elírás a 9. és 10. verseny, mert a 8. jövő hét kedden lesz...

Átlátszatlan vs. átláthatatlan

Nézem Dáji környezet dolgozatát.

A testek anyagai lehetnek:
- átlátszó
- áttetsző
- ÁTLÁTSZATLAN.

Elírta ez a gyerek. De ott van mellette a pipa. Meg pont is jár érte. Nézem alább: ott már nyomtatásban. Átlátszatlan. Ízlelgetem, próbálom kimondani, mondatba foglalni. De nem izlik!
Tudom, nyelvtanilag helyes, hiszen ha valami átlátszó, akkor a fosztó képzővel átlátszatlan lesz. Nyelvtanilag. De hol marad édes anyanyelvünk sokszinűsége, szépsége?

Miért nem jó a régi megszokott, fülünknek is tetsző: ÁTLÁTHATATLAN?

Talán azért, mert az egész körülöttünk lévő őrült tempójú világra is értelmezhetjük, hogy átláthatatlan?

Gasztro rajongásaim nr.1.

Van egy elhanyagolt gasztro blogom is. Mert van bennem múlhatatlan lelkesedés a magasszintű gasztronómia iránt. No nem a sznob irány, hanem az a hétköznapi, sietős, mégis mindig igényes, egészséges és nem utolsó sorban megfizethető (!) ételek iránt érzek vágyat.

Ezért aztán vagyok olyan elvetemült, hogy vannak ízek, emberek, művészek, akikért képes vagyok autóba ülni és órákat utazni. És képes vagyok körmönfontan tenni mindezt, hogy kis családom úgy higgye, csak véletlenül csöppentünk oda :-)

Így esett ez nem is olyan régen. Vác környékén volt egy sportverseny, amire a Pasimacik csapatostul mentek. Mit tehet ilyenkor a női kisebbség? Csatlakozik hozzájuk, belógatva a gasztro élményt mint jutalmat.

No de kiről és miről is van szó? Mihályi László cukrászmesterről és a váci Desszerszalonról! A cukrászművészet oly' magasfokát műveli, hogy azt halandó ember ki nem hagyhatja az életéből. Legalább egyszer meg kell kóstolni!

Itt találkozik minden ami biztosítja a feledhetetlen élményt: igényes alapanyagok, esztétikum, művészet.

Mihályi Lászlóval volt szerencsém együtt sütni a Rosinantéban most tavasszal. Cukrászkurzust tartott magunkfajta gasztro-őrült háziasszonyoknak. Ami lenyűgöző volt a személyiségében: szerény ember, szakmai elhivatottsággal, őrületes munkabírással és fantasztikus igényességgel. Elmondása szerint van olyan desszertjük, amit hosszú hónapok alatt (!) kisérleteztek ki. Sőt, van olyan is, amely soha nem került ki a pultra, sorozatgyártásba, mert nem ütötte meg a maguktól elvárt színvonalat.

Én nem vagyok jó viszonyban a cukrászdai dobos tortával. Ezért is választottam a Dobos desszertet, mert kiváncsi voltam, mit lehet ebből kihozni. Kérem tisztelettel, itt és most kövezzenek meg, de ez olyan élmény volt, mint amikor a mesében a békából királyfi lesz...

A tészta lehetnyi, könnyű, alig észrevehető. A krém pont annyira keserédes, hogy a magamfajta előítéletekkel átitatott kritikus lélek sutba dobja minden ellenszenvét, hogy egy életre rajongója legyen ennek a csodálatos desszertnek! A tetején a "dob" roppanós, vékony, leheletnyi szinte csak jelzés értékű. Nem uralja a cukormáz a desszertet, mint ahogyan azt minden szokványos cukrászdai tortán szokott lenni. Ráadásul az esztétikai élmény sem az utolsó! Mutatom:

Kismackók hosszas lamentálás után ezeket választották:

Kiskamasz kerülve a kockázatokat Tiramisut, (erről sajnos nem találtam fotót a honlapjukon), az ízéről elmondhatom, hogy könnyű, habos, és túlzás nélkül állíthatom tökéletes összhangban volt minden összetevője.

Dáji választása: Farsangi Tündérke

Az esztétikum némileg háttérbe szorította a bensőt. Ízében egy kissé jellegtelen a gríz-tejkrém miatt, de ezen a birsalma réteg azért jelentősen javít. Az igaz, hogy Dáji csak egy icipici kóstolót adott, így kritikámra nyugodtan mondhatjátok, nem eléggé megalapozott! :-) Sebaj, majd visszamegyünk és teszteljük mégegyszer! :-) Mutatom ezt a gyönyörűséget is:

Miután a hosszú nap végére Mackólányka pont akkor aludt el, amikor elindultunk a Desszerszalonba, így Apa a HŐS, az autóban vigyázta Mackólányka álmát. Mivel nem szerettük volna őket sem kihagyni ebből az élményből, ezért csomagoltattunk számukra is néhány finomságot.

ApaMackó Obsitos szeletett kapott:

Természetesen ezt is meg kellett kóstolnom! A passion-sárgabarack mousse feldobja az egész költeményt, végtelenül könnyűvé teszi. Ez az a vonzerő, amiért az ártatlan lánykák beleszerettek a nyalka huszárlegényekbe anno. :-) A puffasztott rizs pralilné pedig olyan, mint amikor a baka viccesen összecsapja a bokáját a hölgyek előtt. Minden falatnál! :-) Nézzétek csak:

Mackólányka Dunakavicsot kapott,

ami egyszerűen olyan, mint a kókuszgolyó, és mégsem! A kakaós kekszmorzsa sokkal könnyebb (a titkot szeretném tudni!) az alkoholos meggyet kicsentem belőle Mackólányka orra elől, de az én izlésem szerint lehetett volna több is benne! :-)

Esztétikai gyönyörűsége ennek sem utolsó:

Úgy érzem, vissza kell mennünk. Még mielőtt Mihályi Laciéknál is beköszönt a tavasz. Mert még szeretném megkóstolni ezeket is:

Csárdáskirálynő

Hihetetlenül izgalmas lehet a paprika-málna bevonat és zselé....

 Marica grófnő

 Ez pont olyan sejtelmes mint egy igazi grófnő :-)

Montmartre-i ibolya:

Citrom, ibolya, mandula, joghurt... hmmm, csábító! Szinte az illatot is hozzá tudom képzelni :-)

Intő a Rosinante miatt.... Vállaljuk!

Kiskamaszunk utolsó óra után a szünetben beszélget szívének egyik legkedvesebb tanárnőjével. Az nem derült ki hogyan került szóba a Rosinante, de szóba került az bizonyos. Mint rendszeres látogatója a fogadónak, adja is a jól értesültet. Felvilágosítja a tanerőt, hogy ott nem csak pihenni lehet, hanem főzni is ám!

- Anya is odajár főzni! - dicsekszik a szentem.

Tanárnő is lelkesedéssel taglalja Kiskamasznak, hogy micsoda finomságokat evett ott, a reggeli az ország legjobb reggelije, olyan bőséges, hogy ebédig nem lehet végigenni, és hogy milyen finom, meleg, friss, házi péksüteményt kapott ott!

Szó szót követ, Kiskamasz laptopot ragad, már kattintja is az oldalt, magyaráz, ki kicsoda, kit honnan ismer, milyen élményei voltak. Bár áttételesen hallottam a sztorit, szerintem a legjobb direkt marketinget nyomta őszinte gyermeki lelkesedéssel.

Elbeszélgették az időt, így a tanárnő is elkésett a következő órájáról, és Kiskamasz is késett ebédről. Sajnos nem a Rosinantéba volt hivatalos, csak a suli menzára, ahol pszichomókusunk felügyeletével kell ennie. Kedves napközis tanerőnkről már tavaly hosszabban megemlékeztem a blog hasábjain, azóta a véleményem csak tovább kristályosodott....

Nos, ez az abszolút felkészült kis fruska, kérdőre vonta Kiskamaszunkat hol volt. Ő megmondta őszintén. Mint minden őszinte mondat, itt is megbecsülésre talált.

- Akkor majd megtanulsz nem elkésni az ebédről! Most nem ehetsz!

Ééééés, igen, elküldte a gyereket az ebédlőből, nem engedte ebédelni!!! Amikor felháborodásának hangot adott a Kiskamasz, még intőt is adott neki.

Kérem, tisztelettel, vállaljuk! Ilyen súlyos vétségért valóban intő jár.

Ps: valószínüleg Kiskamaszunk bepöccenve az igazságtalanságon Nagykamaszos hévvel válaszolhatott, amit nemes egyszerűséggel szemtelenségnek hívnak. De vajon miért van az, hogy néhány tanárával (akiket nagyon tisztel) soha nem jut eszébe tiszteletlennek lenni?

Azon gondolkodom, hogy bemegyek az iskolába, beszélek az igazgató bácsival, hátha én is el tudok küldeni valakit... no nem ebédelni... és nem a Rosinante-ba, mert oda csak jutalomútra mehet valaki! Azt ki kell érdemelni!!! :-)))