2010. május 27.

Hogyan NE szervezzünk bulit és hogyan NE tegyünk tönkre egy régi barátságot?

Egy elcseszett nap fejezetekben elbeszélve.

Bevezetés:
Már utaltam rá, hogy a férjemet milyen körülmények között ismertem meg. Az akkor ott lévő emberek voltak a mi társaságunk, ami nem volt kicsi már akkor sem... Azóta gyarapodott jó néhány utóddal. Sokukkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, azt gondoljuk ők a barátaink.

Az egyik barátinak gondolt pár nőtagja a fejébe vette, hogy "sokan vagyunk, de nem elegen" alapon, (ráadásul pont 15 éve ismerjük egymást és ez többünknek is a házassági/páros, akármilyen évfordulója is egyben), csapjunk egy hatalmas bulit. Valahol a szabadban. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse alapon. Jól hangzik. Fellelkesültünk családilag. (Itt most nem a gasztro vonal jön, az a másik blogon lesz olvasható.) Bár kétségtelen tény, hogy napokon keresztül erősen vizualizáltam a jó időt, és lelkesen sütöttem több tepsi süteményt.

Ráhangolódás:
Jól indult a reggel. Kismackók jó kedvűek voltak, mert egyrészt nekik délután 4-től külön programjuk volt, másrészt a szülők se voltak Zombik, mert Mackólányka csak 3-szor volt fent az éjszaka a megfázása és állandó orrfolyása miatt. Valójában egy elég eseménytelen éjszaka :-) után egy pörgős napnak néztünk elébe. Ezt már megszoktam... De azért nézzük, hogyan is indulok neki egy ilyen napnak? 
Én a magam részéről 3 dl erős mézes kávéval. Ebbe most ne menjünk bele, hogy miért mézzel édesítem a kávémat, alul a kommenteknél lehet észrevételezni e tényt...
Amikor a vérnyomásom eléri a 110/60-as szintet, és az agyi kapacitásomat is sikerült 1 kérdés/1perc szintre felturbózni, akkor elkezdem a reggeli rutint.
Minden kismackónak váltóruhát összekészíteni, pelenkázó táska, tea, kaják, esőcucc, kerti játék, benti játék, senki se felejtsen el semmit, elkészültél már? Anyaaa, kivasaltad az ünneplő ingemet? és mikor leszel már készen? kérdések után eljön a csúcspont, amikor mindenki a bejárati ajtó körül zöngicsél.

A dráma kiteljesedése:
Indulás! Bocs, kakis pelus kicserél. Mondom indulás. De most már tényleg. Végre ülünk az autóban. Kiskamasz medvénk rajtunk csillogtatja humorérzékét (pontosítok: szemtelen mint a piaci légy), de ezt olyan édesen és olyan kifinomultan teszi, hogy képtelenség haragudni rá. (A humorérzékét a nagypapától és apjától örökölte!)
Röhögve érkezünk a buli helyszínére. Sehol egy autó. A nap hét ágra süt. Mackómama azonnal kapcsol, felméri a szitut, és leosztja a feladatot a kifinomult politikai érzékkel megáldott férjének:
- Telefonálj TE!!!
Jó döntés, de még így is érződik a két családfő hangjában némi feszültség. Telefon letesz. Egymásra nézünk. Kiskamasz már nyitja a száját, de egy "shut up"-pal beléfolytjuk a mondandóját. A kocsiban olyan a hangulat, mintha Dementorok jártak volnak ott az imént. Mrs Voldemort ugyanis áthelyezte a buli helyszínét 50 km-el odébb, amiről elfelejtett értesíteni minket. :-(((

Megoldás:
Program átszervez, újabb telefon. Ahová du. 4-re vinnénk a Pasimacikat, most délben leszállítjuk őket. O.K., de hol fog Mackólányka aludni ma délután? Erre senki sem tud válaszolni, én előadom a laza anyát, egy vállrándítással...
Közben magamban az argo kifejezések egész tárházát sorolom, miközben felmérem Mackólányka további lehetőségeit a napra vonatkozóan... reménytelennek tűnik. Ráadásul beteg. Lelkiismeretem megszólal, felelőtlen szülő vagyok. Az. De legalább vállalom, vazze!
ApaMackó hasonló rutint futtat le kocka fejében (nem megsértődni, neki tényleg az van!) és felajánlja hazaviszi a női frakciót. Ésszerű döntés lenne, DE NEM AKAROK OTTHON EGYEDÜL PUFFOGNI A TÖRTÉNTEKEN! Megyünk tovább a megbeszéltek szerint, Pasimacik leszállít, zilált szülőpáros jót beszélget, idegek kisimulnak.

Indulás. Sarkon vészfék. Hová is? Mackómama beindítja a "hozzuk rendbe a sorainkat" rutint. Negatív élményt fordítsuk át pozitívba, rezgés szintünket emeljük magasabbra! Apamackó meggyőzése indul, csak óvatosan, lassan, érzelmeket bekavarva érvelek. Kb. 75 mp múlva el is érem a célomat.

Megyünk a buli 50 km-re lévő új helyszínére. Végül is a csomagtartóban 3 tálcányi süti és anyósom 3 utcányira lakik a buli helyszínétől, meglepetésként beugrunk majd hozzá "egy puszira".
A buli már elég lankadt volt késő délután, a gyerekek fáradtak, nyügösek voltak, a felnőttek meg bágyadtan hevertek szanaszét.... Másfél óra után jön az eső, legjobb idő az indulásra.

Happy End:
Mire átérünk anyóshoz, az eső szakad, így azt a viccet is elsüthetjük, hogy: "mikor jövünk? amikor jól esik!" :-)))
Jó volt látni anyósom meglepődött arcát. Legalább babázott egy jót Mackólánykával. Ez volt a nap csúcspontja, ezért érdemes volt ennyit autózni. :-)

Exodikon*:
Barátnőnk mondja két nappal később, hogy ő pont a helyszínmódosítás miatt tudott volna menni (mert defaultból neki nincs autója), csak aznap éppen a buli helyszínétől 300 méterre autóztak el déltájban. De, ő sem tudott a shiftelésről. Emiatt, ő is lemaradt a találkozóról.
Jó lenne eldönteni, hogy most komolyan gondolják-e 15 család +2-3 gyermek/család meghívását és ennyi ember összeszervezését, vagy csak Monty Python -t játszatnak velünk....
Mert ha szerveznek valamit, akkor azt lehetne normálisan is... Javaslom, ne úgy, hogy a végén mindenkit vérig sértsenek. Csak halkan jegyzem meg: a modern kommunikációs eszközök segítségével, (sms, e-mail) megelőzhető lett volna a másik vérig sértése.

Tanulság? Mindenki vonja le maga.

*Exodikon: A görög drámában a kar dala, melyet elvonulása közben énekel, tanulságot fogalmaz meg.