Napok óta megy a lelki élet. Menni vagy maradni?
ÉN megértő anya vagyok. Azt hiszem. Na jó, egy darabig. De azért azon ponton ledobom az ékszíjat, amikor a Mikulásképző iskolából a sok frissen szabadult Mikulás tanonc pont vasárnapra időzíti a gyerekek riogatását, így nekünk két választásunk van:
ha szimpatikus a Télapó bácsi akkor mi kergetjük, ha nem szimpatikus, akkor menekülőre fogjuk. Na, jó, azért ennyire nem horrorisztikus, de az összes munkahely, hobbi- és sportklub, no meg a népdalkör összesített télapó kommandója ezen a vasárnapon nyomta az ipart. Így aztán projecteken edződött lelkem hamar átment time-menedzsmentbe, és a város két vége között összeszerveztem a reggeli, délutáni és esti télapójárást.
Ekkor elégedetten kinyújtottam a jobb kezemet, a tenyeremet az ég felé fordítottam, majd kb. 18 fokos szögig bezárva behajlítottam a karomat és jól megveregettem a bal vállamat. Mackómama szervez, de még milyen jól!
Öntelt vigyorom délutánra lelohadt, amikor is Dáji azzal állított haza, hogy neki, vasárnap reggel 10 órakor randija van a "kapaormap"-pal az Állatkertben. Először lazán leráztam, mert azt hittem, ez valami -szokásos- iskolai keresztbe szervezés. Már-már kezdtem előadni a felháborodott anyát, amikor végre Dáji kinyögte, hogy ez ugyan az imádott Környezetismeret versennyel van összefüggésben, de nem kötelező. Ekkor fogtam gyanút, itt valami nem stimmel.
Verseny, és nem kötelező?
Telefont ragadtam és felhívtam a tanító néninket. Mint kiderült, van egy feladat, ahol a megadott térképen meg kell keresni egy-két állat lakóhelyét az Állatkertben. Bizony, nem a közismert Mosómedvét, hanem olyan ritka állatokat, amiknek még a nevét se hallottuk soha (lehet, hogy mégiscsak él álarcos bandita az állatok között?). Valamilyen majom (a tisztességes latin nevét persze a buta közgazdász agyammal nem tudtam megjegyezni) bujkál az állatkertben, amit meg kell(ene) találni. A lelkes tanító nénink két órát ült a gyerekekkel az internet előtt tanulmányozván a térképet, de nem lelte meg azt a bizonyos majmócát. Így aztán tanító nénink tanulmányi kirándulást szervezett a versenyen induló négy kis lelkes buksifejnek, hogy dacolva a mínuszokkal mégiscsak személyesen megleljék azt a bizonyos majmot.
Na, ezen a ponton azért elszégyeltem magam rendesen. Mert ugye a tanító néninek is van két fia, akik már ugyan nem buknak a Mikulásra, de azért talán némi családi élet nekik is dukál vasárnaponként, ha más nem is, de a tartozékokkal kibővítve körbeülni a családi rántott húsos fazekat.
E helyett, tantónénink tanulmányi kirándulásra viszi a kismanóit, hogy minél lelkesebben és felkészültebben tudják megmondani, hogy a földi kuszkusz nem az ügyetlen arab feleség által elejtett tálból kihulló étel, hanem egy állatfaj. (Ráadásul az emlősök családjába tartozik.)
Lelkiismeret furdalásom csak nőtt, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy ítélet mondjak? Egyből előjött belőlem a "szar, önző anya vagy" korbácsütésem, és vezeklésként 5-öt vágtam a saját hátamra. Majd nagyon udvariasan elnézést kértem a tanító nénitől, és mégiscsak a gyerekkor meghosszabbítására és a Mikulás üldöző versenybe való benevezésre szavaztam. Így Dáji igazoltan hiányzik vasárnap.
Most már csak távolról szurkolhatunk a többi kismanónak, hogy végül megtalálják-e a sziamangot, mert ők albérletben laknak a régi majomház végében....
Ami meg a Télapó bácsikat illetti. Annyira, de annyira szeretnék egy igazi öreg Mikulással találkozni, aki tényleg a gyerekek nyelvén szól a gyerekekhez, az ölébe ülteti őket, igazából érdekli a gyerekek meséje, dalai, mondókái. Aki nem rohan, nem színészkedik, nem "ledarálja" az idétlen szövegét, ki-kiszólva a szülőknek, Megasztározva, X-Faktorozva, olcsó poénokat puffogtatva. Mert mondhatjuk, hogy persze, csak az ajándék a fontos. A csudát! Egy gyereknek az mellékes. A Mikulás elismerése, dícsérő szavai, a krampuszok játéka is része a műsornak. Ha ezekkel az "ócsó" Mikulás tanoncokkal elrontjuk az illuziót, akkor végül is, magunkra vethetünk, mert ez is olyan ma már, mint egy "made in China" nadrág, az első mosás után menthetetlenül kifakul...
