Szerintem sehogy.
Az van, hogy szerintem ez az egész egy őrület. Miért kell egy SNI-s gyereknek angolt tanulnia, amikor a saját (egyébként nem könnyen tanulható) anyanyelvével is gondjai vannak?
A válasz egyszerű: mert a NAT (Nemzeti Alaptanterv) előírja. De azt ki írja elő, hogy ezzel meg kell keseríteni egy gyerek hétköznapjait, és megnyomorítani a lelkét?
Tévedés ne essék. ÉN a nyelvtudás pártján állok, a gyerekeim a megmondhatói, hogy hetente legalább egyszebb beleszövöm az aktuális példabeszédembe (lelkifröccs, szpícs, okosítás nevezd ahogy akarod), hogy tanulj nyelveket, mert megnyílik előtted a világ.
No de mit tegyünk, ha ez nem olyan egyszerű? Ha magyarul sem hallja meg amit mások meghallanak, akkor minek szívatni a szerencsétlent?
Az első két évben nem tanultak semmit. Rendben van. Kiskamasszal ezt átéltük, tudomásul vettük, nem akadtunk fent a dolgon.
De harmadikban azért a nagyobb medvebocsunkra már ragadt valami. Dájival ráadásul Apja minden hétvégén tanult, szavakat magoltatott a szerencsétlennel. És semmi! Az eredmény egy nagy nulla!
Nyáron teszteltük. Egyszerű mondatokat nem ért meg. Hiába visszük nyelvi környezetbe, hiába küldjük olyan táborba ahol vannak angol anyanyelvű gyerekek is...
Annyit nem ért meg, hogy "egy lépés balra". Három év, heti 2-3 óra nyelv oktatással. Rendben van ez így?
Az elmúlt két hétben a személyes névmásokat tanulta. Semmi többet. Két hét kellett ehhez. Mondjuk magyarból is most tanulják...
Lehet, hogy összhangba kéne hozni a két nyelv nyelvtani alapjait? Akkor könnyebb lenne.
Egy fejlesztő azt mondta nekem, a német jobb lenne. Igen, meglehet, ha lenne választási lehetőségünk. De nincs. Az iskolában angol van. Punktum. Eszi nem eszi, választja nem választja a kedves szülő, ez van, ezt kell csinálni.
Nincs másik nyelv. Csak angol. Amit ugye másként írunk, másképp ejtünk. Egy hallási/megértési problémákkal küzdő gyereknek akár kínaiul is nyomhatnák az órákat. Neki mindegy. Mert az ő agya, a hallása nem képes különbséget tenni sok dologban.
Kormányrendelet van az integrációról. Minden problémás gyereket integráltan kell oktatni. Dáji nem viselkedés zavaros, nem hiperaktív, nem rossz gyerek. Dáji igyekvő, szorgalmas, jól motiválható, magas intellektusú, lassan dolgozó, megértési zavarokkal küzdő.
Lefordítom mit jelent ez a számunkra:
vagy tartjuk a többi "normális" gyerekkel a lépést, vagy egy életre elvágjuk magunkat. Mert jönnek a rossz osztályzatok, a megbélyegzés és ami ezzel jár.
Ezért aztán a család tanul. Vért, verejtéket törölgetve, szóról-szóra tart a küzdelem. Hogy tudjuk tartani az ütemet a többi gyerekkel.
Ó, hányszor hallom: "az a sok diszes hülye", "azok a papírral minden alól kibújók", "tudod, azok a nyomik akiknek papírjuk van", stb.
Aki ezt mondja, annak javaslom, cseréljünk. Csak egy hónapra. Aztán újból beszélgessünk el....
Sose fogom elfelejteni:
Öt éve történt. Egy reggel, mentünk a logopédiai oviba, ahová Dáji nagyon szeretett járni, és ahol tényleg mindent megtettek azért, hogy integráltan kezdhesse meg az első osztályt. Dáji 6 éves volt, amikor megfogalmazta:
- Anya velem mindig csak a baj van!
Igen. A gyerek akkor még nem tudta mi a baj. Ösztönösen azt érezte, vele valami baj van, mert őt mindig javítgatni kell. Mondtam is neki, Ő egy Forma-1 versenyautó. Mindig megy szerelésre, utána fut pár kört, ismét szerelik és ez így ment minden héten...
A küzdelmünk összetett. Nem csak azért hajtunk, hogy lépést tudjunk tartani a papír nélküli gyerekekkel, hanem azért is, hogy Dájinak legyen önbizalma. Mert anélkül milyen felnőtt lesz? Hogyan fog érvényesülni ha nem fog bízni önmagában? Pedig fantasztikus képességei vannak.
Sokkal jobbak mint egy átlagembernek. Csak hát erre nem vevő a poroszos iskolarendszerünk...
De azért integráljunk. Ész nélkül, pénz nélkül, odafigyelés nélkül.
