2010. október 24.

Gondolataim a választásokról

avagy miért erőltetjük ami nem megy? Figyelem!
Nem politikai, sokkal inkább erkölcsi kérdéseket feszegető bejegyzés következik!

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy őszintén kéne már a választásokról beszélni.
A kérdés a következő:
választani jog vagy kötelesség?

Az alkotmány szerint, ha cselekvőképességem birtokában vagyok, és elmúltam 18 éves, akkor jogom van választani. No de, az utóbbi néhány szavazáson csak a választásra jogosultak durván 40 %-a vett részt (Cseh országban a 2. körben csupán 25%.) Ez pedig -akárhogyan is nézzük- nagyon sovány részvételi arány. Mi magyarok, ráadásul szeretjük hangoztatni a jogainkat, és kevésbé szeretjük teljesíteni kötelességünket.

Vannak országok, ahol állampolgári kötelesség elmenni leadni a voksunkat. Ebben a blogbejegyzésben olvashatjuk, hogy Ausztráliában mi a szokás:
Nagyon tanulságos. Ugyan a törvény erejével kényszerítik ki a kollektív felelősség vállalást, mégis éreztetik az emberekkel, hogy tennük kell valamit azért, hogy "működjön" az ország. Ez, ott különösen fontos, hiszen a mai napig rengeteg a bevándorló, akiket befogadnak, akik nagyon sok mindent kapnak az országtól, ezért -azt gondolom, jogosan- némi felelősséget várnak el tőlük.
Kérem, ne jöjjenek azzal a magyarázkodással, hogy: "oké, oké, de lehet, hogy az utcán meg elmennek egy haldokló mellett...." - mert az már nem állampolgári kötelesség, hanem emberség kérdése.

Visszatérve kis hazánkra: a választásra elmenni nem csak jogi és állampolgári kötelesség kérdése, szerintem ennél sokkal árnyaltabb a kép. Erkölcsileg is tartozunk egymásnak bizonyos dolgokkal, és felelősek vagyunk egymásért. Igenis vannak állampolgári kötelességeink, amiket nekünk, az egyes embereknek kéne megtennünk. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek nem nagy dolgok. Viszont ha mindenki úgy gondolná, hogy apróságokat megtesz azért a közösségért ahol él, csodákra lennénk képesek együtt.

Mert mi is a legkönnyebb megoldás? Magunkra húzzuk a takarót, lehetőleg úgy, hogy a fejünk se látszon ki alóla, és ilyeténformán magyarázkodunk szűk baráti körben:
- Én nem EZEKRE szavaztam...
- Én mindig valami ellen vagyok kénytelen szavazni...

Lehet, hogy rossz körben forgok, de még soha senki nem mondta a szemembe az elmúlt 20 év során, hogy én a narancssárga, vagy a piros pártra szavaztam, és igen, azonosulok az eszméikkel, egyetértek az intézkedéseikkel. Vagyis, nem vállaljuk fel a véleményünket. Ez lehet, a szocializmus "utóhatása", amikor is nem lehetett nyíltan vállalni politikai nézeteinket. Csakhogy húsz év elmúltával már ki kéne gyógyulni ebből, s nem belesüllyedni a néma, hallgatag létbe. A véleményünket is felvállalhatnánk, mert az építő vita előre visz.

Nem azt mondom, hogy mindenki legyen politikai aktivista. Isten őrözzön! Csupán arra biztatnék mindenkit, hogy a maga kis micro szférájában tegyen meg mindent azért, hogy jobb legyen. Ez olyan apróságoknál kezdődik, hogy eldobom-e a szemetet, és/vagy odafigyelek-e a civil kezdeményezésekre, mi több tevőlegesen támogatom őket.
A választásokat figyelve, a szívem vérzik. Az önkormányzatokba alig, vagy egyáltalán nem jutottak be civil kezdeményezéseket képviselni szándékozó lokálpatrióták, aki valóban ott élnek az adott önkormányzat területén, nap mint nap a bőrükön érzik a jó és rossz dolgokat és vannak olyan elszántak, hogy tennének a környezetükben élőkért, a mindennapjaikat meghatározó kis közösségért. Én itt, e helyütt leróvom tiszteletemet irányukba, mert tudom, nem kevés amit magukra vállalnak. Azt gondolom, az önkormányzatokban NINCS HELYE A POLITIKÁNAK. Az önkormányzatoknak azokról az emberekről kéne szólnia, akik ott élnek. Nem az a kérdés, hogy milyen szinű a többség, hogy mikor és mennyire vész össze a narancs a pirossal, vagy fordítva! A kérdés az: mit tesznek a közösségért, akik erre felhatalmazást kapnak.
Az, hogy a civilek nem jutnak be, szégyen. A mi szégyenünk.
Mert talán még mindig nem tanultuk meg felvállani a véleményünket. Mert kényelmesen ülünk a tv előtt, szidjuk a rendszert, de csak alig néhányan állnak fel a kényelmes fotelükből és tesznek valamit a jobbításért. (Gyűlölöm, hogy olyan időket élünk, amikor ez a pozitív szó a visszájára fordult, és vigyáznom kell, hogy mikor, hol és milyen szövegkörnyezetben használom!)

Természetesen a fentieken kívül tudom, hogy erősen sántít a választásról szóló törvény, amelyet több kormány sem mert gyökereiben átalakítani, de e témakör kifejtése már valóban politikai kérdés lenne, és az elején azt ígértem, nem fogok politizálni. :-)