Tegye fel a kezét,

aki ma nem veszett össze a házastársával, nem akarta betolni az előtte álló autót a piroslámpás kereszteződésbe, aki nyugodtan végigvárta a szupermarketben az előtte álló 3 gyerekes anyuka nagybevásárlását, aki végig mosolygott, kedves volt, nem káromkodott, nem küldött el gondolatban egyetlen egy embert sem melegebb éghajlatra....

na, erről van szó. Pedig emberek, csak egy háromnapos hétvége következik, amikor jó lenne ha kipihenné magát mindenki, kibékülne a családtagjaival és végre ÉLVEZNÉ AZ ÉLETÉT...

nem olyan nagy dolog ez, és CSAK RAJTAD MÚLIK!

Hiszti

1.

Mackólányka hisztis. Nagyon hisztis. Képes órákon keresztül nyarvogni mint egy kismacska. Dáji megunja, és elkezd visszahisztizni neki.

Várja a hatást, de Mackólányka tágranyílt csillogó szemmel nézi.

- Na, milyen volt? - kérdi Dáji.

- Még egyszer!!! - tapsolja vissza Dájit Mackólányka.

2.

Mackólányka hisztizik. Megbeszélem vele:

- Most menj el kezet mosni, utána folytathatod a hisztit, ha akarod.

- JÓ. - szalad el csillogó szemmel kezet mosni. :-)

3.
Mackólányka nyávog mint egy megveszekedett kandúr. Egyszer csak rám néz, komoly, nagy szemekkel és megkérdi:
- Hisztizek, jóóóó???

Gondolataim a választásokról

avagy miért erőltetjük ami nem megy? Figyelem!

Nem politikai, sokkal inkább erkölcsi kérdéseket feszegető bejegyzés következik!

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy őszintén kéne már a választásokról beszélni.

A kérdés a következő:

választani jog vagy kötelesség?

Az alkotmány szerint, ha cselekvőképességem birtokában vagyok, és elmúltam 18 éves, akkor jogom van választani. No de, az utóbbi néhány szavazáson csak a választásra jogosultak durván 40 %-a vett részt (Cseh országban a 2. körben csupán 25%.) Ez pedig -akárhogyan is nézzük- nagyon sovány részvételi arány. Mi magyarok, ráadásul szeretjük hangoztatni a jogainkat, és kevésbé szeretjük teljesíteni kötelességünket.

Vannak országok, ahol állampolgári kötelesség elmenni leadni a voksunkat. Ebben a blogbejegyzésben olvashatjuk, hogy Ausztráliában mi a szokás:

http://vargak.blogspot.com/2010/07/ausztralia-valaszt.html

Nagyon tanulságos. Ugyan a törvény erejével kényszerítik ki a kollektív felelősség vállalást, mégis éreztetik az emberekkel, hogy tennük kell valamit azért, hogy "működjön" az ország. Ez, ott különösen fontos, hiszen a mai napig rengeteg a bevándorló, akiket befogadnak, akik nagyon sok mindent kapnak az országtól, ezért -azt gondolom, jogosan- némi felelősséget várnak el tőlük.

Kérem, ne jöjjenek azzal a magyarázkodással, hogy: "oké, oké, de lehet, hogy az utcán meg elmennek egy haldokló mellett...." - mert az már nem állampolgári kötelesség, hanem emberség kérdése.

Visszatérve kis hazánkra: a választásra elmenni nem csak jogi és állampolgári kötelesség kérdése, szerintem ennél sokkal árnyaltabb a kép. Erkölcsileg is tartozunk egymásnak bizonyos dolgokkal, és felelősek vagyunk egymásért. Igenis vannak állampolgári kötelességeink, amiket nekünk, az egyes embereknek kéne megtennünk. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek nem nagy dolgok. Viszont ha mindenki úgy gondolná, hogy apróságokat megtesz azért a közösségért ahol él, csodákra lennénk képesek együtt.

Mert mi is a legkönnyebb megoldás? Magunkra húzzuk a takarót, lehetőleg úgy, hogy a fejünk se látszon ki alóla, és ilyeténformán magyarázkodunk szűk baráti körben:

- Én nem EZEKRE szavaztam...

- Én mindig valami ellen vagyok kénytelen szavazni...

Lehet, hogy rossz körben forgok, de még soha senki nem mondta a szemembe az elmúlt 20 év során, hogy én a narancssárga, vagy a piros pártra szavaztam, és igen, azonosulok az eszméikkel, egyetértek az intézkedéseikkel. Vagyis, nem vállaljuk fel a véleményünket. Ez lehet, a szocializmus "utóhatása", amikor is nem lehetett nyíltan vállalni politikai nézeteinket. Csakhogy húsz év elmúltával már ki kéne gyógyulni ebből, s nem belesüllyedni a néma, hallgatag létbe. A véleményünket is felvállalhatnánk, mert az építő vita előre visz.

Nem azt mondom, hogy mindenki legyen politikai aktivista. Isten őrözzön! Csupán arra biztatnék mindenkit, hogy a maga kis micro szférájában tegyen meg mindent azért, hogy jobb legyen. Ez olyan apróságoknál kezdődik, hogy eldobom-e a szemetet, és/vagy odafigyelek-e a civil kezdeményezésekre, mi több tevőlegesen támogatom őket.

A választásokat figyelve, a szívem vérzik. Az önkormányzatokba alig, vagy egyáltalán nem jutottak be civil kezdeményezéseket képviselni szándékozó lokálpatrióták, aki valóban ott élnek az adott önkormányzat területén, nap mint nap a bőrükön érzik a jó és rossz dolgokat és vannak olyan elszántak, hogy tennének a környezetükben élőkért, a mindennapjaikat meghatározó kis közösségért. Én itt, e helyütt leróvom tiszteletemet irányukba, mert tudom, nem kevés amit magukra vállalnak. Azt gondolom, az önkormányzatokban NINCS HELYE A POLITIKÁNAK. Az önkormányzatoknak azokról az emberekről kéne szólnia, akik ott élnek. Nem az a kérdés, hogy milyen szinű a többség, hogy mikor és mennyire vész össze a narancs a pirossal, vagy fordítva! A kérdés az: mit tesznek a közösségért, akik erre felhatalmazást kapnak.

Az, hogy a civilek nem jutnak be, szégyen. A mi szégyenünk.
Mert talán még mindig nem tanultuk meg felvállani a véleményünket. Mert kényelmesen ülünk a tv előtt, szidjuk a rendszert, de csak alig néhányan állnak fel a kényelmes fotelükből és tesznek valamit a jobbításért. (Gyűlölöm, hogy olyan időket élünk, amikor ez a pozitív szó a visszájára fordult, és vigyáznom kell, hogy mikor, hol és milyen szövegkörnyezetben használom!)

Természetesen a fentieken kívül tudom, hogy erősen sántít a választásról szóló törvény, amelyet több kormány sem mert gyökereiben átalakítani, de e témakör kifejtése már valóban politikai kérdés lenne, és az elején azt ígértem, nem fogok politizálni. :-)

Létszámhiány

Már korábban megosztottam veletek, egy átlagos reggelünket. A dolog annyiban változott most szeptembertől, hogy Mackólánykával csatlakoztunk a gyalog galopphoz, így teljes létszámban indulunk reggelente. Lássuk be, ez azért kihívás, mivel nem marad itthon a takarító brigád, aki mindent rendbe tesz a pasik után. Sajnos, jótündért sem tudtunk szerződtetni, így varázsütésre sem működik a dolog...

Amióta Vanek úrék a szomszédban jártak, felturbóztuk a riasztó rendszerünket, így a kert is be van riasztva. Valamely rejtélyes oknál fogva, a ház és a kert elhagyására csupán 30 mp-ünk marad... ezt a Big Brother szereplői is megirigyelnék, mert nekik legalább volt 3 percük erre. :-) (Rémlik még a legelső valóságshow?)

A riasztó miatt egyértelműen két emberes az indulási procedúra. Mert ha én egyedül beriasztom a házat, és akkor ülünk be az autóba, és kigurulunk a kertből, akkor már a kapuban összecsinálom magam a villyogás miatt. Ha Apamackó beparancsolja kisbocsait, kigurul és ne adj' Isten valamiért vissza kell szaladni (ami nem ritka), akkor még az ajtóban kap el a sziréna, így viszonylag gyorsan hatástalanítani tudom.

Hetekbe telt a tökéletes indulási algoritmus kidolgozása. Mackómama marad, sok kismackó kiterelget, beültet az autóba, ApaMackó medvebocsostul kigurul a kertből. Mackómama beriaszt, bezár, kirohan a kertből, kertkapu becsuk. Majd tétova ácsorgás következik a kapu előtt, stopper órával a kezünkben. Eltellik egy perc... csend.... huhhh, nem riasztottuk magunkra a házat, csend honol az utcában, a szomszédainkat sem ébresztettük fel! Hurrá!

Ma reggel, ApaMackóval együtt futunk ki a kertkapun, bepattanunk az autóba. Körbenézünk. Már-már elégedettek lennénk, amikor egy síri hang kérdezi a hátsó ülésről:
- De hol van Dáji?
Dáji nincs az autóban! De akkor hol van? Hogy-hogy eddig nem tűnt fel senkinek, hogy nem vett részt a reggeli kiképzési gyakorlatban? Úristen! Elvesztettük a középső gyerekünket. :-)

Mackómama kiront az autóból, rohanás vissza a házba. Riasztó időben kikapcsol, phhhuuu, eddig jó... Ajtóban elordítom magam. Tétova, távoli, álmodozó hang válaszol az emeletről. Amíg mi a szokásos reggeli Zrinyi kirohanását gyakoroltuk, addíg Dáji nagy lelki nyugalomban üldögél a "trónon", ahová köztudottan a királyok is gyalog járnak...

Hajrá Zepter, hajrá Magyarország!

Háááát, igen (tudom, hát-tal nem kezdünk mondatot...) engem is megtaláltak. Jó marketing, mosolygó néni, beígért ajándék...

Becsábítottak az előadásra. Tényleg, semmi rossz érzésem nem volt előtte! Szkeptikus sem voltam. De cinikus, az már vagyok - így utána :-)

Bejött egy úriember, aki beszélni alig, de táncolni nagyon tudott. A 6. percben már szédültem amikor ránéztem. Folyamatosan beszélt. Pöszén, magyarul alig tudva. Ki-kiszólásaiból a kicsit is vájt fülű rájöhetett, erdélyi magyarral van dolgunk, aki megpróbálja azzal palástolni tájszólását, hogy csak 12 éve tanulja a magyar nyelvet. Nem szégyen az! Van aki egy életen keresztül tanulja, mind hiába! :-) Az uriember, ha felvállalta volna, nagyon kedves, helyes tájszólása lett volna, talán még élveztem volna is... no persze a hallgatóságban kevés irodalmilag művelt, magamfajta népi kultúrát értékelő ült... értem én a motivációt, inkább takargassuk népi értékeinket, de nyomjuk a bizniszt ezerrel.

Hát jó. Akkor hajrá Zepter, nyomuljunk a korábban svájci, ma már monacoi (figyelem, kezdvező adózási feltételeket kihasználó off-shore cég!) székhelyű vállakozás fél-profi előadásán. Magyarul ugyan nem tud, előadni nem tud, eladni se nagyon, de félelmet kelteni azt nagyon.

Kedves olvasó, megmagyarázom. Úgy működik a történet, hogy félelmet kell kelteni a hallgatóságban, hiszen az embereket két dolog motiválja vásárláskor:

- a félelem, illetve

- a nyereség iránti vágy.

Ezen a ponton a Zepter, amely az egészség fényében tündököl, kő kemény pszichológiai eszközhöz nyúl: a félelmet erősíti a leendő vásárlóiban. Megjegyzem, a hallgatóság átlag életkorát én jelentősen fiatalítottam, de így is 70 és a halál közé tenném kifinomult statisztikai becsléssel....

Akkor meg már nem tök mindegy, hogy mikor és miben halok meg? Az életem javát vagy elbaltáztam már, vagy ami még hátra van, élvezzem, de ne adjak ki feleslegesen pénzt!!!!

Az előadás 60. másodpercben már láttam, egészségesen én innen ki nem jöhetek, minimum egy gyógyíthatatlan vastagbél rák lesz a Zepteres zárójelentésemen. És igen! Megnyertem a főnyereményt. Elő hát a nagy egészség farbával! Föld vízkészlete, 2%-a csak édesvíz, annak is csak 30 %-a iható. Majd a következő 70 perc alatt bebizonyították, hogy a csapvíz az ihatatlan undormány, tele olyan baktériummal és vírussal amit még a forralás sem pusztít el. Jelzem a baktériumok nagy része 38-42 C fok felett elpusztul (lásd az ember ezért lázas...) de 100 C fok felett a legtöbbjének kampec. Persze most ne beszéljünk azokról a speciális nemrégiben felfedezett mikrobákról, amelyek egy tenger alatti folyamatos vulkánkitörésben, 200 C fok felett életben maradtak... (mert ezt azért az átlagember nem tudja, és valljuk be, nem is érdekli)

De ez még semmi! Iszuk a bacikat, vírusokat. Meg azt a sok büdös nehézfémet. Meg a klórt. Az uriember elfelejti megemlíteni, hogy a klór pár nap alatt teljesen lebomlik. Konkrétan a medencénkben egy hét alatt. Meg a hormonokat, meg a sok nitrátot, nitritet. (Ami szerinte egy és ugyan az...)
Dühít az emberek hülyítése, azért e helyütt szerény kis olvasóközösségemnek jöjjön egy kis kémia óra nitrát ügyében:

Élelmiszerekben tartósítóként alkalmazzák E251 néven. Leveles zöldségekben természetes úton is előfordul, ezen kívül megtalálható még sajtokban, húsételekben, pizzákban. A maximum napi beviteli mennyiség 3,7 mg/testsúlykg. Közvetlen egészségügyi kockázata nincs, bár hő és savas környezet hatására nátrium-nitritté alakulhat, melyből káros nitroaminok képződhetnek Ezeknek rákkeltő hatást tulajdonítanak. Forrás: wikipedia

Előre a lugosításért, akkor nem alakul nitrité a szervezetemben! Aki ennél is jobban el akar mélyedni a vezetékes vizeink nitrát élővilágában, annak javaslom a következő link alapos áttanulmányozását. http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/kornyezettechnika/kornyezettechnika-3-2-2-081029-5

Ki fogom kérdezni! :-)

No de emberünk az ásványvizeket is szidja mint a bokrot, különösen a bubisakat. Mert a CO2 (széndioxid) szerinte kivonja a csonjainkból a calciumot. Csak halkan súgom neki, hogy az nem a CO2, hanem a foszfor, ami a kólában és egyéb üdítő italokban van.... Minden, amit a kémia órán nem tanultál meg, de a szén-dioxidról tudnod kéne: http://hmika.freeweb.hu/Kemia/Html/Szendiox.htm

Hát jó, belátom. A vezetékes ivóvizünk és az összes palackozott ásványvíz ihatatlan. Rendben. Holnaptól csak sört iszom! :-)

De az, hogy lélegeznem is csak az  az 5x-ös hepa szűrős ionizátoros légtisztító készülék segítségével szabadna, az már kicsit sok(k) nekem. Az előadás ideje alatt folyamatosan járatták a légtisztító berendezést. Olyan büdös dohányfüst szagot éreztem, hogy többször körülnéztem, vajon honnan jöhet... A végén arra gondoltam, hogy rossz az épület "lélegeztető" berendezése, és nem szűri meg a Váci út bűzét...
Pedig, az előadó szerint itt hegyi levegőnek kellett (volna) lennie. Az előadás egyik súlyos érve az előadó szerint bárhol fellelhető légionella baktérium volt. Legionella pneumophila.

Megint csak súgva jegyzem meg, hogy évtizedeket töltöttem multi-katonaként undorító modern irodaházakban, ahol a magamfajta robotok lélegeztetése központilag, légkondícionáló berendezéseken keresztül történt. Még életben vagyok, és még egyszer sem volt tüdőgyulladásom.

Az előadáson fele-fele arányban voltunk mi, becsalogatott nyugdíjasok és a hátsó sorokban helyet foglaló új, Zepteres tanonc kollégák. Ez azért nem túl jó arány, lássuk be.

De a legjobb a végén következett: a becsalogató néni az előadás után óvatosan megtudakolta, milyen hatással volt rám a magyarul tanuló bácsi tánca...

Amikor kérdéseket tettem fel, olyan buta válaszokat kaptam, hogy először azt hittem, hülyére vesz! De nem! Komolyan magyarázta a butaságokat.

A slussz poént a végére tartogatta. A víztisztító berendezés megvásárolható 606 000 Ft-ért, de most akcijós, ezért csak 398 000 Ft. Huhhh, de nagy kő esett le a szívemről! És itt jön a szokásos, magyaros kis ügyeskedés. Ha tudok hozni valakit, aki törzsvásárló, vagyis fel tudunk mutatni egy szerződésszámot, akkor további 20 %-os kedvezményt kapok, vagyis 318 000 Ft-ért enyém lehet a víztisztító berendezés. Hurrá!!! Kedves olvasóim, kérem, ezen a ponton álljanak fel és egy percig vastapsal ünnepeljék a Zeptert.

Halkan súgom, hogy ez az összeg az átlag nyugdíj 5x-e. Csak azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert ugye a korábban említett átlagéletkor...

Jaj, a lényeget majd' elfelejtettem: kaphatok akár banki hitelt is. A rózsaszín pillangó bank a legtutibb a háromból akivel kapcsolatban vannak, mert ők olyan jó fejek, hogy 19%-os THM-mel adnak 48 hónapra (=4 évre) áruvásárlási hitelt. Ebből viszont csak 9 % a kamat, mert ugye forint alapú. "Akkor 10% a kezelési költség"-mondom csípőből a hölgynek. Neeeem, úgy van az, és fél óráig hajtogatja, hogy 9 % a kamat. Aha, és a nagyanyám a ródlivonat. Neeem?

Utálom ha hülyének néznek! Jelzem a hölgynek, hogy van némi banki vémám, ne fáradjon, ebben nem fog megvezetni. És folytatja! Nyomja a hülyeséget, hogy a THM nem úgy, hanem így, és különben is higgyem el, az csak 9 % kamat. Na, ezen a ponton bepöccenek.  Gyorsan távozom, hónom alatt a 19%-os THM-mes ajánlattal, és a lelkemmel az eltökéltséggel:

inkább megdöglöm vastagbélrákban, amit az elmúlt 40 év alatt elfogyasztott vezetékes ivóvíz okozhat, mintsem ennek a csaló bandának egy fillért is adjak!

UI: ajándékot nem kaptam, mert "jaj, pont most fogyott el"....

Ha a fentiek alapján olthatatlan vágyat érzel, hogy a vizeinkben tanyázó bacikkal és ms. leginellával még közelebbi ismeretséget kössél, akkor itt van még egy-egy link, tudásszomjad csillapítására.:

http://antsz.hu/baranya/kozeg/vizbakt.htm
http://www.mrklima.hu/klima_legionella.html

Murphy törvénye

avagy tuti hogy rossz oldalon nyílik ki az ellenőrző.

Egy hete kérem Kiskamasz ellenőrzőjét. Nem kapom meg. A végén feladom, bedobom minden anyai szigoromat. Ezt itt és most nem részletezném, mert nem pszicho-horror blog ez, hanem kedves kis családi csacsogás vagy mi a szösz... :-)

Az ellenőrző év eleje óta nincs bekötve. Kb. 6.-szor teszem szóvá (ugye minden héten, minimum 1x....). Aztán felcsapom. Tuti rossz oldalon. Figyelmeztetők. És igen, ott van! Friss, ropogós, fekete.

Itt álljunk meg egy szóra. Mert változnak az idők. "Bezzeg az én időmben"... még vették maguknak a fáradtságot a tanárok, és megírták a kedves szülőknek, hogy tulajdonképpen mire is figyelmeztetik a gyerekeket. Pl. tanórán beszélget. A folyosón rohangál stb. Tipikus sztereotíp dumák. Ha kicsit is ötletesebb volt a tanár, jó alapot adott a humoros kedvű szülőknek a válaszokra. Ezt megelőzendő, ma már csak tantárgy, dátum, aláírás.

Így aztán tág teret adunk a kiskamaszok fantáziájának és ebből fakadó magyarázatának. Szokásától eltérően furcsán szűkszavú a gyermekem, mikor behatóan érdeklődőm a figyelmeztető előzményeiről. Nagyjából az jött le nekem, hogy a tanár nem tudta kezelni őket, ezért ők röhögtek, idétlenkedtek és az osztály 40-50%-a figyelmeztetőt kapott.

No, most mit csináljak? Szidjak? Büntessek? Ordítsak? Egyáltalán vegyem komolyan? Mert olyan nincs, hogy a fél osztály figyelmeztetőt kap! Olyan viszont előfordul, hogy a tanár nem tud fegyelmet tartani.

A hiúságára próbálok hatni. No és a szigoromat csillogtatva, felhívom a figyelmét a tanárok iránti kötelezően tanúsítandó tiszteletre. És abban a pillanatban ósdi, maradi őskövületnek érzem magam, csontjaimban érzem a kihalás előszelét... mert lássuk be, ezzel a szemléletemmel nem vagyok manapság modern, trendi, "zsír", de "király" sem ahogy a nagyfiam mondaná. Ráadásul, a figyelmeztetőt osztogató hölgyet valóban nehéz tisztelni. Mert milyen tanár az, aki néhány diákját lent felejti a sípálya aljában? Az már csak hab a tortán, hogy kezdők voltak a szerencsétlenek, és legalább 5 perce volt a lábukon síléc, életükben először...

Így aztán senki sem csodálkozott, amikor egy 8.-os fiú, nagy tisztelettel beszólt neki:

"De köcsög tetszik lenni!"

Szupernagyi aki belopta magát Dalma szívébe



Miss Dalma

 Fél órával indulás előtt kapom az sms-t, szupernagyitól:
"Vigyél almát a lónak, Dáji adja majd oda neki."

Hihetetlen, szupernagyi mindenkire gondol a környezetében. :-)

Megyünk a lovardába, gyönyörű napsütés, a karámban 2-3 ló, egy másikat legeltetnek.

Felettünk kb. 30 paplanernyős kering a domb oldal felett. Lentről nézve olyanok, mint kis színes pöttyök amelyeket odaragasztottak az égre. Valószínüleg egy nagyon jó termiket találtak, mert egy órán keresztül végig ott lebegtek a fejünk felett.

Az oktató néni megszavaz Dájinak egy igazi nagy lovat, nem pónin lovagol ma. (Bár a pónik is hihetetlenül bájosak :-)) Dalma igazi nő. Egy kislány csutakolja, szemmel láthatóan élvezi. Annyira belefeledkezik a fésülésbe, hogy majdnem elalszik. Emiatt egykedvűen veszi tudomásul a felszerszámozást. Nem túl lelkes, amikor a kifutóhoz érve, ügetésre szeretné Dáji rábírni. Kimennek a rétre, de ott sem lesz jobb kedve.

Azért a tisztesség kedvéért megcsinálja a gyakorlatokat Dájival, imádja amikor Dáji hozzábújik, simogatja, kényeszteti. Hiába, no mégiscsak nőből van ő is. :-)

No de nincs kegyelem, az óra végén a tréner néni megelégeli, és miután Dáji leszállt Dalma hátáról, jó kis vágtába kezd vele. Egykedvűen rágcsál, miközben a kétlábúak beszélgetnek mellette, kiértékelve az óra eseményeit. Oktató néni elmeséli, hogy Dalma kapott egy kis szünidőt, másfél hónapot legelőn volt. Ezalatt nagyon elkanászodott, ellustult, nem csinálja meg a feladatokat, és fegyelmezetlen. Akkor rendben is vagyunk, egymásra találtak Dájival. :-)

Amikor a táskámhoz nyúlok (fizetni is kell ugye....) a ló szeme felcsillan, átlépi a karám alacsony korlátját, és elindul felém. Természetesen ő az első, az alma előkerül. Izgatottan lesi az alma útját, amikor Dáji odanyújtja még röhög is egy nagyot.

Hazafelé menet megjegyzem Dájinak:

- Milyen szép Dalma, ugye almás deres?

- Jaj, anya, igazán tudhatnád, ő szürke!

- Azt láttam, hogy szürke, de ugye almás deres a fajtája?

- Nem anya, szürke. Szürkének mondják...

Szép lassan lecsúszom az autó ülésében, szégyenlem magam emberesen. Titokban el fogom olvasni Dáji minden könyvét lovaglás témában, azt hiszem fel kell tuningolnom magam a fiam szintjére. :-)

Update: Dalmát rossz magaviselete miatt nyugdíjazták a múlt héten... Remélem olyan helyre került, ahol öreg, nyugdíjas paciként is megbecsülik, mert ő egy igazi egyéniség!
2010.10.30.

Dáji és a népi asszonykórus

mert nekünk ilyenünk is van ám! Hja, azt hiszed, dicsekszem. A fenét....

Az asszonykórus ráadásul csinosabbnál csinosabb és fiatalabbnál fiatalabb hölgyekből áll. No de nem jókedvünkből szerveztük Dáji köré a hölgykoszorút. Hanem azért, mert a fiatalúr születésekor egy kicsikét gyors volt...
Ebből aztán egy életre szóló "utazás" lett, jobbnál jobb stewardesekkel. :-(
Mert Dájival baj van. Nagy baj. Az, hogy zseni a drágám. Szeretném előre bocsátani, nem az elfogult anya szól belőlem. A gyermekem ugyanis egy évre visszamenően szó szerint emlékszik az év eleji, -közepi és évvégi felmérő tesztekre. "Tudod Anya, most annyi volt csak a különbség, hogy a családtagok helyett, gyümölcsöket kellett felsorolni..." Tudom. Emiatt nem tud vele mit kezdeni a fejlesztő sereg. Mert, ha Ő 1x (!) elolvas valamit, képes szó szerint visszamondani. Két év múlva is... És megoldja a bátyja 6.-os matekfeladatait logikai úton.
De azt elfelejti, hogy mit kértem tőle 22 másodperccel ezelőtt. Ráadásul az iskolai feladatok megoldása hihetetlen hosszú időt vesz igénybe. Mert úgy ÁLTALÁBAN nem tud odakoncentrálni a feladatra. De abban a 20 percben amikor koncentrál, akkor annyit be tud fogadni, mint az egész osztály együtt.
Ráadásul a legtöbbször meg se hallja amit mondanak neki. Hallja, hogy beszélnek hozzá, csak nem fogja fel, nem rakja össze a szavak értelmét. Papírunk van róla, hogy nem süket. Ezt megértési képesség zavarnak hívják. Asszem...
Még mindig tudsz követni?

No, de én tulajdonképpen egy asszonykórust ígértem mára. Íme:

Utazó fejlesztő pedagógus:

Ezt a fejlesztési modellt Nyugat-európából vettük át. Az ősgondolat jó, és lám, személyes tapasztalatom szerint Hollandiában működik a rendszer, bevált. Akkor nálunk miért nem?

A modell szerint az utazó-fejlesztő néni utazik a diákjaihoz, és nem fordítva. Ez nagyon praktikus, Hollandiában ki is számolták, hogy ez így jobban megéri, rentábilisabb. Hurrá! Csak hát azt nem találták ki hozzá, hogy arra az órára jöjjön a néni, amiből a gyereknek problémája van! Pl. olvasás órára, ha dislexiás. Mert nem a problematikus tanórára jön, hanem AKKOR, AMIKOR Ő RÁÉR. Ezért aztán nem tudom mit tud lendíteni Dájin pl. tornaórán, vagy technika órán...

No de ne keseredjünk el, így mindjárt az elején...  mert van még néhány szép nénink! Akarom mondani fejlesztő nénink. Mert mi nem matricákat gyűjtünk, hanem fejlesztő pedagógusokat. Hja, kérem, úri (és drága) hobby, az biztos!

Mert ugye a fejlesztő-utazó néni mellett van nekünk egy logopédusunk, egy másik fejlesztő nénink, akit az iskola szerződtet, és egy mozgásterapeutánk. Hahó, ott vagytok még? Tudtok követni?

Akkor, hogy a nagymamák is megértsék (bocs Mamák), vegyük át még egyszer, lassan, személyenként:

1 db utazó-fejlesztő gyógypedagógus

1 db logopédus

1 db iskolai gyógypedagógus

1 db mozgásterapeuta

ja, és az új fejlesztés, a gyógylovaglás.

És itt vagyok én, aZannya, aki egyrészt a hét végén újratanulom és kijavítgatom az egész heti házi feladatokat, másrészt mint egy kis project-manager, összevarázsolom ezt a pár embert. Most hely és idő hiányában eltekintenék attól, hogy megosszam a nagyérdeművel a sok néni munkaköri leírását... De annyit azért elárulok, hogy rámenősségemmel azt is elérem, hogy amikor a féléves tervüket megírják, akkor némileg összehangolják a munkájukat, mert nemá ugyanazt fejlesszenek Dájin, (mert unja ám marhára, ráadásul hülyére veszi a nőket rendesen....) és még időben is össze tudjuk szervezni (délutánonként), és még a rendes tanulásra és edzésre is maradjon elég ideje a büdös kölöknek. Mert kellett neki születésekor defektet kapni... az anyja úristenit! Most aztán szedje össze magát, mert ha nem, hát ráuszítom ezt a népi asszonykórust, aztán jól megtáncoltatjuk a kis legényt!