Mackófesztivál, Mackómúzeum

Lassan elérkezik az a dátum (február 2-a), amikor mi mackók, a figyelem középpontjába kerülünk. Ahogy elnézem kis családomat ezen a késői órán, ők a (hosszú) téli álmot választják, és ha én is a szívemre teszem a kezem, akkor bizony én is aludnék még néhány hetet egyfolytában....

A mackók háza táján jó néhány esemény készülődik. Az egyik legizgalmasabb az Állatkert mackófesztiválja, amin ha ezen a hétvégén nem is, de február 2-án igyekszünk részt venni, hogy magunk is bizonyítsuk, kibújtunk a barlangunkból, immár hivatalosan is vége a télnek, jöhet a tavasz!

A másik program nem csak mostanában, hanem egész évben érdekes lehet, a macimúzeum, ahol 1300 db mackó várja a látogatókat, és a legöregebb 80-100 éves.

Mi magunk, igazi mackó családhoz méltóan egy kb. 65 éves macival dicsekedhetünk. Ami a legnagyobb erénye ennek a játékmackónak, hogy még mindig brummog :-).

Van még egy 73 éves két lábon járó Nagypapamackónk, aki viszont állandóan brummog. :-)

Apropó, tudják, hogy a mackók is a marketingnek köszönhetik sikerüket? Miért, mást gondoltak? Manapság minden a marketingen múlik! Különösen Ámerikában. Tudták, hogy Teddy Bear kiről kapta a nevét? Íme egy kis mackó történelem:

"Theodore (Teddy) Roosevelt, the 26th president of the United States, is the person responsible for giving the teddy bear his name. On November 14, 1902 ."

Bővebben itt és itt. Valamint Teddy Bear karrierjének állomásai. :-)

Juszt sem fordítom le! :-) Brummmmmm!

Siker, bukás és cél avagy hétköznapi mérföldköveink

A tegnapi posztom záró gondolatát folytatnám. (Mert bennem maradt néhány gondolat, és ez egy magamfajta grafománnak nem kezelhető szituáció:-))

Szükségünk van a sikerekre. Mindenkinek. Itt kérem, nem nagy dolgokra kell gondolni! Mindennapi apróságokra, amelyekről nem is gondolnánk milyen fontosak. Hiszen mi lehet ez? Egy kismamának, amikor feláll a baba, megteszi első lépéseit, amikor édes mosollyal az arcocskáján először kimondja: anyuci.

Egy háziasszonynak egy jól sikerült recept, egy nagymamának egy süti, de méginkább, ha az unokája neki mond el valamit először :-). A buszsofőnek, ha reggel a -12 C fokban elindul a 40 éves járgánya (honnan találták ki, hogy a BKV ősöreg kék csuklós buszaira gondolok? :-)) és folytathatnám a sort a végtelenségig.

A baj ott van, hogy nem látjuk a mindennapi apró örömeinket, sikereinket. Mert annyira rohanunk, hogy elrohanunk még önmagunk mellett is. Ez képzavar lenne? Nem hiszem. Nem tudunk odafigyelni magunkra, a környezetünkre, és ami a legszörnyűbb, a szeretteinkre sem, szerintem ebből adódnak a legnagyobb érzelmi viharok.

Kérem tisztelettel, próbálják meg, álljanak meg az utcán és mosolyogjanak rá a szembejövőre. Két dolog lehetséges. 1. Hülyének néz. (Ekkor legalább jót nevethetünk magunkon.) 2. Visszamosolyog. No, itt van a kutya elásva! Ha ez megtörténik, lám, megvan az a jó érzésünk, hogy adtunk valamit, és rögtön kaptunk is vissza egy apróságot. Szerintem ennyire egyszerű (vagy ennyire egyszerűnek kéne lennie.....)

Mi kell ahhoz, hogy mindennapi apró örömeink legyenek? Célok. Nem kell feltétlenül nagyot álmodni. Emlékeznek, egyik politikusunk hangzatos mondatára? "Merjünk nagyot álmodni!". Merjünk. De azt fogcsikorgatva meg is kell valósítani.

Én azonban fogcsikorgatás nélküli álmokra gondolok. Apróságokra. Azokra, amik a hétköznapokban erőt adnak, nézzünk egy egyszerű példát: hétközben eltervezzük, mit fogunk csinálni a hét végén és azt sikerül is megvalósítani. :-)

Kismackóink osztálytársain látom, hogy nincsenek céljaik. Miért van az, hogy az a kislány, aki eldöntötte, keményen úszni fog (értsd élsportoló lesz) a legjobb tanuló az osztályban? Mert van célja, ezért a célért keményen dolgozik, sikerei vannak. A kemény munkával együtt jár az, hogy meg kell tanulnia beosztani az idejét, koncentráltabban tanulnia. Tudja, ha elmarad(na) a tanulással, a sport lenne amiről le kéne mondania. Ezért tud és akar dolgozni.

Azok a gyerekek, akiknek nincsenek céljaik, akik délben/délután hazaérve csak úgy "elvannak", számítógépeznek, tv-t néznek, azok nem tudnak koncentráltan dolgozni/tanulni. A nagyobb probléma az, hogy nincs bennük motiváció, nincsenek sikereik. Ez pedig már egész fiatalon depresszióssá teheti a gyerekeket.

Még mielőtt bárki megkérdezné tőlem, pszichológus vagyok-e, előre kell bocsátanom: NEM. Miből gondolom, hogy egy fiatal gyerek (kiskamasz) depressziós lehet? Sajnos láttam erre példát magam körül.
Tovább bővítve a kört, azt gondolom, a házasságok nagy része is azon bukik meg, hogy a pároknak nincsenek közös céljaik. Vagy ha valaha voltak is, az idő múlásával feledésbe merültek és nem tudtak újakat találni.
Azt hiszem, bővíthetném a kört makro szintre. De nem teszem, mert ennek a blognak nem célja a politizálás. Sőt, távol tartom magam tőle, most és mindörökké!

A tanulság azonban az: nem lehet cél/célok nélkül élni. Lehet nagyot álmodni, de célszerűbb, apróbb, pici álmokból építkezni. Higgyétek el, működik, ha nem hiszed, járj utána.... :-)

ALERT! - Angol versmondó verseny 3. hely!

Igen, igen, Anyamedvei szívem újból dagad a büszkeségtől. :-))) Ismét első szülött Mackónk ért el gyönyörű sikert! Ma, angol versmondó versenyen volt, éééééés tadadadam!!! kerületi 3 helyezést ért el!

Egy (szerintem) piszok nehéz verset kellett elmondania (ez kötelező volt), illetve egy szabadon választottat.

A kötelező vers egy igazi angol humorral megírt diákvers. A dolog szépséghibája csupán az, hogy nem 2 évi angol tanulás után kéne egy 11 éves gyerköcnek ezt elsajátítania. Nagymackónk hihetetlen lelkesedéssel és energiával tanulta, végig nagyon élvezte, elfogultság nélkül mondom, hogy nem volt egyszerű feladat! Egész hétvégén, reggeltől estig gyakoroltuk a verseket. Íme itt a vers, döntsétek el Ti.

 Homework, I Love You

by Kenn Nesbitt  

Homework, I Love You. I think that you're great.

It's wonderful fun when you keep me up late.

I think you're the best when I'm totally stressed,

Preparing and cramming all night for a test.

Homework, I Love You. What more can I say?

I love to do hundrends of problems each day.

You boggle my mind and you make me go blind,

But still I'm ecstatic that you were assigned.

Homework, I Love You. I tell you, it's true.

There's nothing more fun and exciting to do.

You're never a chore, for it's you I adore.

I wish that our teacher would hand you out more.

Homework, I Love You. You thrill me inside.

I'm filled with emotions. I'm fit to be tied.

I cannot complain when you frazzle my brain.

Of course, that's because I'm completely insane.

A vers innen.

További jópofa házi feladatot "méltató" verseket találhatsz itt.

A másik szabadon választott mű, egy nagyon kedves kis gyerekvers:

A. A. Milne: Buckingham Palace

Akiről nem szabad megfeledkeznünk, és akinek nagy érdeme van Nagymackónk sikerében, Cili néni, aki végig hihetetlen lelkesedéssel készítette fel Nagymackónkat.

Cili néni fantasztikusan kedves, nagyon nagy hatással van a gyerekekre, akik rajongásig szeretik őt! Ritka az ilyen lelkesedéssel, teljes odaadással tanító tanár - mondanák sokan. Pedig nem! Lehet, hogy nekünk van szerencsénk, de mindkét kismackónk tanítói (kb. 80%-a) szívvel-lélekkel a gyerekekkel együtt lélegeznek nap mint nap. Tudom, sokszor nincsenek könnyű helyzetben, ebbe most nem is szeretnék részletesen belemenni, mert ez egy másik post témája lehetne...

Még egy gondolat a végére. Nem mi, szülők eröltettük ezt a sok versenyt (még előttünk van a számítástechnika, és a sport), Nagymackónk maga választotta, a döntés az övé volt. Mi végig támogattuk benne. Igen, volt mélypont, amikor azt mondta, hogy ő inkább feladja, mert túl soknak érzi és nagyon fáradt. Sikerült átlendíteni ezen, és lám, megérte! Tudom, én csak egy elfogult anyamedve vagyok, azonban azt látom, hogy mindenkinek nagyon kellenek a sikerek. A gyerekeknek különösen. A mindennapi apró, pici sikermorzsák. Mert ezek lendítik őket tovább, ezek adnak erőt nekik.

ALERT ! - Legnagyobb Medvebocsunk dobogós helyet ért el!

Tadadadam!!!

Anyai szívem nem bírja ki dicsekvés nélkül. Pár perce megszólalt a telefonom, és Ági néni, aki itthon csak "Könyvtáros Ági néni" néven emlegetődik, büszkén hadarta a telefonba:

"Anyuka, most értünk vissza, és kerületi 3. helyet értünk el!"

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, az én könyvfaló (de nem könyvmoly :-)) nagyfiam a könyvtárismereti versenyen kerületi 3. helyet ért el! Elmondhatatlanul büszke vagyok rá!

Ági néni megköszönte nekem is. No, ezzel zavarba is hozott rendesen. :-) Hiszen mit is köszön nekem? A könyvek szeretetét? Ahogy, szegény nagymamám mondta, azt "von Hause" kapta a gyermekünk, már 2 évesen több lapozója, kis könyve volt, mint másoknak egész életében. Majd miután elég hamar kinőttük a régi lakásunkat (de nem volt pénzünk elköltözni) az olvasás praktikus módját választottuk: könyvtárba jártunk. Már ovis korukban vittük a fiúkat könyvtárba. Még nem tudtak olvasni, de ők határozták meg, hogy milyen témájú könyveket vigyünk haza. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen fontos a könyvek illusztrációja, mert óvodás korban, bizony azon áll vagy bukik, hogy egy gyerek kézbe veszi-e az adott könyvet.

Nekem is van mit köszönnöm Ági néninek. Mert "falaz" a nagyfiamnak, amikor a délutáni elfoglaltságairól meglóg és beül hozzá olvasni :-). Mert most kapott egy pici pénzt a könyvtár bővítésére, és olyan könyveket vásárolt, ami érdekli a fiamat. Mert félreteszi a kedvenc könyveket neki. Mert talán már-már baráti a közöttük lévő kapcsolat. Ági néniről mindig csillogó szemmel mesél a kis könyvfalónk, azt hiszem nekem, mint édesanyának is van mit köszönnöm neki, és nem is keveset!
Én magam azt vallom, hogy minden könyvet érdemes elolvasni, mert egy mondat, egy oldal, egy gondolat biztosan lesz benne, ami nekem szól. Gyerekkoromból emlékszem, milyen fontos a jó tanár-diák kapcsolat. Egy életre meghatározó élmény, ha a tanár partnerként kezeli, elfogadja, szereti és őszintén támogatja a gyerekeket.

Kiskamaszunk hihetetlen mennyiségű könyvet olvas. Ha elutazunk egy hétre, minimum 4-5 könyvet vinni kell neki! Ha elfogynak a könyvek a hazautazásunk előtt, "elvonási" tünetei lesznek, ráveti magát a mi könyveinkre, legyen az Apamedve számítástechnikai szakkönyve, vagy Anyamedve szépirodalmi regénye, tulajdonképpen mindegy neki, mindenevő. Egy ideig tartottam is ettől, mert féltem, nem érti meg amit olvas. Érdekes, hogy pont annyi ragad meg a kis buksijában, ami életkorából adódóan kell neki. Legutóbb, Hemingway: Az öreg halász és a tenger című novelláját olvasta. Pontosan értette, hogy miről is van szó. (Címszavakban, emlékeztetőül a mondanivalója: a túlélésről, a mindennapi erőn feletti küzdelemről, a létfentartásról és a kiszolgáltatottságról, az emberségről szól ez a nagyszerű mű.)

Ha lépést tudok tartani a könyfalónkkal, akkor igyekszem én is gyorsan elolvasni a legutóbbi élményét és rendszeresen beszélgetünk a könyvekről, a mondanivalójukról, a szereplők jelleméről.

Kismackónk maga döntötte el, hogy elindul ezen a versenyen (is). /A múlt héten matematika versenyen volt, holnap angol versmondóra megy./ Én, rábíztam a döntést, és támogattam benne. Attól féltettem csak, nehogy túlvállalja magát, mert így is nagyon fáradt szokott lenni.

Szüksége van a sikerre, mint oroszlán csillagzat szülötte, mindig van cél előtte, mindig magasabbra állítja önmaga előtt a lécet. Csodálatos volt hallani a boldogságtól csillogó hangját a telefonban, ahogy nekem dicsekedett el elsőként a sikerével!
Ezért most zárom soraimat és elmegyek örömsütit sütni, hogy megünnepelhessük kismackónk sikerét!
(Ezt majd a Mackókonyhán lehet majd olvasni. Ez itt a reklám helye :-).)

Manótorna

Tegnap délután először voltunk Manótornán. Nagyon jó mulatság volt! Azt gondoltam, hogy Mackólánykánk hamar fel fog oldódni, de hogy ennyire hamar, azt már végképp nem is mertem remélni! :-) Alig lehetett levetkőztetni, máris elkezdte kipakolni az öltözőben tárolt labdákat. Mire én is megszabadultam a -4 fokhoz illő bundámtól és a sok-sok réteg szörnyűséges ruhámtól, Mackólány már el is tűnt! Elment felfedező útra. Besétált a tornaterembe, megismerkedett Évivel, aki a világ legkedvesebb tornatanár nénije :-).

Ezt Anyamedve is bizonyíthatja, mert Évi az az "energia bomba", aki képes egy tucat eltunyult kismamát rávenni arra, hogy az esti altatás után, este 1/2 10-kor nekiálljanak tornázni, ami ráadásul olyan erős, hogy másnap reggel remegő lábakkal kelnek ki az ágyból.... Sőőőőt, Évi még arra is képes, hogy mindezt megismételjük egymás utáni 5 estén keresztül! No, ez az igazi nagy mutatvány!

Valamint neki köszönhetjük azt is, hogy mikor véget ért a "kiképzésünk", a tábort követő héten erős lelkiismeret furdalásunk van, amiért újból a tunyulás útjára lépünk, és fogadkozunk, hogy eztán nem így lesz.... Ismerős érzés, ugye?

No, de térjünk vissza a Manótornára, hiszen Mackólánykánk nagyon jól érezte magát. A torna kezdetekor Évi mindenkit a nevén szólítva üdvözölt, egy-egy kedves mondattal. Ezt a gyerekek csillogó szemmel nézték, a nagyobbak, akik már tudnak beszélni, szintén köszöntek. (Nagyon irigyeltem Évit, hiszen a legcsodálatosabb dolog a világon, ha tucatnyi csillogó szemű pici gyermek vesz körül minket! :-) )

Majdnem minden gyakorlat közben énekeltünk. Az első, bemelegítő séta-futás (váltakozva), "Csiga-biga zenére". Minden gyerkőc megfogja a mellette álló kezét és körbe-körbe sétálunk, váltogatva az irányt. Majd Édesanyja kezét fogva futnak néhányszor oda-vissza a tornateremben. Mackólánykánk természetesen még sétált, hiszen ő még nem tud futni. De ezt is nagyon élvezte.

Kezdődtek a nehezebb feladatok! A nagy bátorság próba! Fel kellett mászni a bordásfal tetejére! (Természetesen minden kismanó csak addig ment, ameddig kedve, ereje és bátorsága engedte.) Mackólánykánk is fel szeretett volna mászni, így feltettem a bordásfalra, ahol ügyesen kapaszkodott és próbált a felső fokra lépni. Hihetetlen bátor! (Szerintem.)

Bevallom, hogy gyerekkoromban több évig is leküzdhetetlen akadályt jelentett a bordásfal tetejét elérni, mert olyan tériszonyom volt már a felénél, hogy leszédültem róla! Én vagyok az, aki több mint 13 évig laktam egy tipikus pesti bérház 4. emeletén, és féltem kimenni a saját erkélyemre! (Most a földszinten lakunk :-). Vajon miért?)

A következő feladatsor az ügyességi játék volt. Padokat akasztottunk fel bordásfalra, ahová fel lehetett sétálni, vagy hason csúszni, ki-ki tetszése szerint. No, ez volt az egyetlen, aminél Mackólány jelezte, hogy ezt még nem szeretné. Inkább a kis sámlikból kirakott soron ment végig (fellép, lelép, átlép egyikről a másikra), vagy az ugráló trambulint próbálgatta, vagy a félkörhintában hintáztunk.... Nagyon sok szórakozási lehetőséget varázsolt oda Évi egy perc leforgása alatt!

Olyan hamar elszaladt az idő, hogy nem is tudtunk mindent kipróbálni. Pedig milyen jó lett volna végigmászni a hosszú csőben úgy, hogy Anyamackó a másik oldalon "kukucsol"! No, majd jövő héten :-).

A levezető gyakorlatok a "tik-tak jár az óra" dalocskára történtek, leültünk körbe, és mutattuk, hogy merre jár az óra és hogyan tudjuk kis ujjacskáinkat tekergetni. Ehhez koncentrálni kell, és a mozdulatsor segíti az idegrendszeri érést, amit manapság sok gyereknél mozgásos játékkal kell elérni. (Mozgásfejlesztés iskolásoknak illetve nagyovisoknak a delacato torna, de erről majd egy másik post-ban lesz szó....)

Mackólánykánk holnap lesz 19 hónapos. A többi manócska nálánál idősebb volt, bölcsibe járt a legtöbbje, tudnak már beszélni. Ez nem zavarta Mackómanónkat, az ő babanyelvén mondta a gyerekeknek a mondókáját (akik megértették!), és mindenkivel nagyon nyíltan, kedvesen viselkedett. Odavitt játékokat a többieknek hagyta, hogy megsimizzék a fejecskéjét, labdázni hívta a lányokat.

Végig, a torna alatt természetes volt Mackólánykánk számára, hogy ő is csinálja, amit a többi pici manócska, szinte minden gyakorlatot megpróbált, ami nem ment neki, (vagy nem tetszett) fejecskéjét rázva jelezte, hogy ezt nem szeretné.

Szerintem Évinek van a legjobb foglalkozása a világon!

Szabadlábon csizmácskában

Mackólánynak új csizmácskája van! Ezt örömmel mutogatja mindenkinek, nagyinak is dicsekedett vele. Nos, ha van már hócsizmánk, akkor kalandra fel!

Mikor Anyamackó mondta, hogy megyünk sétálni, lelkesen szaladt a sapkáért. Annyi szépséghiba csúszott a dologba, hogy Anya sapkáját és a bátyus 37-es :-) bakkancsát próbálta felvenni a kis medvelányka. :-)

Anyamedve segítségével végül belebújtunk a  jó meleg bundánkba, saját :-) sapkánkba és a kedvenc új lábbelinkbe, és elindultunk felfedezni a kertet. Nincs ebben ugye semmi rendkívüli, de láss csudát, első alkalom volt, hogy a babakocsi ott maradt összecsukva a sarokban.

Nagy tisztelettel először megálltunk az ajtóban. Néztük nagy szemekkel a havat. Aztán anyamedve mancsát szorosan fogva lassan, óvatosan elindultunk a fal mentén.  Egyik kismancs a falon, másik anyamedve nagymancsában.

Így sétáltunk el a ház sarkáig, ami nem több talán 4 méternél.... Ott Anyamedve elengedte a kismancsot és egyszerre ott taláta magát a medvebocs a havas rengetegben! :-)

Rögtön fel is találta magát. Utánozni kezdte Anyamackót, aki a sok fehér valamit próbálta egy helyre tologatni....

Íme, Medvelányka havat lapátol:

A munka végeztével elindultunk felfedező útra a ház körül.

Nem értette amikor anyamedve végett vetett a mulatságnak, és befelé invitált a meleg házikóba.

"Anya, mit mondasz?"

Hóban

Csodálatos lett a kertünk a hóesés után:

Fenyőfánk

Kukucs, itt vagyok!

Hótakaró

Megjöttek a cinegék is, sajnos őket nem sikerült lencsevégre kapnom.

Szösszenet

A gyereknevelés nem más, mint meggyőzési képességünk folyamatos csiszolása, fejlesztése....