Kedves barátaink voltak ma nálunk. Gyermekeinket érdekelni szokta a felnőttek beszélgetése, most is hallgatták és ha volt hozzáfűznivalójuk, megtették.
Este, fürdés után Kiskamasz Mackónk bejött hozzám és megkérdezte:
- Anya, mit jelent az, hogy szuicid?
Rögtön billentyűzetet ragadtam és az internetet hívtam segítségül. Szuicid = öngyilkos. Ebből jó két órás beszélgetés kerekedett.
Imádom, hogy ilyen érdeklődőek, nyíltak, mernek kérdezni, van véleményük a világról. Meg merik fogalmazni a saját álláspontjukat, tudnak érvelni mellette. Amikor egy ilyen kényes téma szóba kerül, mindig megpróbálom több oldalról megmutatni az "igazságot". Hiszen mindennek több oldala van.
Most sem magán a tényen, az öngyilkosság mikéntjén időztünk el, hanem az ahhoz vezető utat boncolgattuk, illetve ezen téma mentén a szülő-gyerek kapcsolatot.
Érdekes volt, hogy ők mondták ki: talán sokkal szigorúbban kellene nevelni azokat a gyerekeket, akik idáig eljutnak, illetve többet kéne beszélgetni velük, és jobban odafigyelni rájuk. Valójában nem értették mi az, öngyilkosnak lenni. Ez így van jól. 10-12 éves gyerekeknek nem is kell érteniük ezt.
A gyereknevelés kapcsán elég sokat beszélgettünk arról, hogy barátaink arról panaszkodtak, kamasz lányukat nem érdekli semmi. Nincs tisztában a körülötte lévő világgal, bezárkózik egy nagyon szűk területre, és semmi iránt nem mutat érdeklődést. Nem megy a szüleivel közös programra, nem beszélget velük. Ez nagyon "amerikai feeling". Apamackó fogalmazta meg találóan, hogy mi nagyon sokat "dolgozunk" azért, hogy ez ne így legyen majd...
Majd meglátjuk... én bizakodó vagyok! Nagynéném szokta mondani:
"A gyereknevelés az a műfaj, ahol csak 30 év múlva tudod meg, hogy jól csináltad-e vagy sem..."
Imádom, hogy ilyen érdeklődőek, nyíltak, mernek kérdezni, van véleményük a világról. Meg merik fogalmazni a saját álláspontjukat, tudnak érvelni mellette. Amikor egy ilyen kényes téma szóba kerül, mindig megpróbálom több oldalról megmutatni az "igazságot". Hiszen mindennek több oldala van.
Most sem magán a tényen, az öngyilkosság mikéntjén időztünk el, hanem az ahhoz vezető utat boncolgattuk, illetve ezen téma mentén a szülő-gyerek kapcsolatot.
Érdekes volt, hogy ők mondták ki: talán sokkal szigorúbban kellene nevelni azokat a gyerekeket, akik idáig eljutnak, illetve többet kéne beszélgetni velük, és jobban odafigyelni rájuk. Valójában nem értették mi az, öngyilkosnak lenni. Ez így van jól. 10-12 éves gyerekeknek nem is kell érteniük ezt.
A gyereknevelés kapcsán elég sokat beszélgettünk arról, hogy barátaink arról panaszkodtak, kamasz lányukat nem érdekli semmi. Nincs tisztában a körülötte lévő világgal, bezárkózik egy nagyon szűk területre, és semmi iránt nem mutat érdeklődést. Nem megy a szüleivel közös programra, nem beszélget velük. Ez nagyon "amerikai feeling". Apamackó fogalmazta meg találóan, hogy mi nagyon sokat "dolgozunk" azért, hogy ez ne így legyen majd...
Majd meglátjuk... én bizakodó vagyok! Nagynéném szokta mondani:
"A gyereknevelés az a műfaj, ahol csak 30 év múlva tudod meg, hogy jól csináltad-e vagy sem..."
