Kiskamasz Mackónktól egy levél várt az étkező asztalon. "Anya, arra gondoltam, holnap természetismeret órára bevinnék egy háziállatot..."
Hírtelen számba vettem a lakó társainkat. A falakon belül -tudtommal- egyetlen egy állat sem lakik, a hangyák ellen is örök harcot vívok...
A falakon kívül rengeteg madárfajta fújja a nótáját nagy örömünkre, újabban egy béka pár is beköltözött hozzánk, de lehet, hogy csak "szomszédolnak", mivel kettővel odébb szép dísztóban lakhatnának...
A szomszédok macskái is imádnak nálunk lenni,de főleg dolgukat végezni a legszebb (!) virágaim között.
Újabban bagoly is lakik valahol a környéken, mert esténként szürkületben autó riasztó-szerű vijjogásra lettünk figyelmesek, ezek az éhes kölykök lehetnek, akik addig fújják a nótájukat, amíg a szülők meg nem jelennek valami finom kis kinyiffantott egérrel, békával. Elég jó étvágyuk lehet, mert egész éjjel vijjognak.
Aztán itt volt szegény Sün Balázs. A nagy tavaszi kert takarításkor találtam meg szegénykémnek a földi maradványait a jázmin bokor alatt. Ősszel belegabalyodott egy növény takaró hálóba, alig tudtuk kiszabadítani, de mikor sikerült, úgy tűnt, jól van, mert szaladt is tovább.
Napok óta lelki ismeret furdalásom van, hogy a takaró ponyva miatt pusztult-e el szegény, vagy amúgy is öreg volt már... Persze erre sose fogom megkapni a választ, azt minden esetre tudtuk, hogy Sün Balázs magányosan élt, (ez mondjuk meglepő a sünöknél, de lehet, ők is jobban preferálják a szingli életmódot....) és szerette a mi kényelmes, nyugalmas kertünket. Igaz, mi is szerettük őt. Készítettünk neki kuckót, kitettünk almát.
Fogalmam sincs melyik állatot szeretné a Kiskamasz bevinni a suliba. Nagyon remélem, hogy nem Sün Balázsra gondolt, mert eddig nem mertük nekik elmondani kis barátunk elvesztését, nagyon szomorúak lennének.
