Házi feladat

Osztálykirándulásra készülünk. A szülői értekezleten kaptunk házi feladatot. A gyerekekkel gyakorolni kell az esti zuhanyzást. Idézem:

"Zuhany kinyit, gyors öblítés, zuhany elzár.

A 3F megmosása.

Zuhany kinyit, gyors öblítés, zuhany elzár.

Kedves szülők, nem tudják mi az a 3F?

Fül, Fütyi, Fenék. " 

Mit mondjak, gyakorlunk szorgalmasan! Bár én nőként, kicsit bajban vagyok, mindhiába keresem a középző F-emet, együtt is érzek szegény lány osztálytársak anyukáival! :-)

Visszaszámlálás

Már csak 12 nap... vágjuk a cetlit. 12 nap van az évzáróig. Kismackók nagyon elfáradtak. Ezért is röhögnek. Mindenen. Ezzel szivatják a tanáraikat. Olyan sztorikat mesélnek el, hogy én csak pislogok...

Dáji néptánc órán matekleckét ír! Ugrálás közben? :-)

És házi feladatot kap lovaglásból!

Kiskamasz Mackó csuklani tanítja osztálytársait, miközben maga is "erősen csuklik" és az innivalójáért mentében észrevétlenül elhagyja a néptáncórát...

Fogja magát és kimegy az óráról!

Történelemből a dolgozathoz puskát írt. De nem azt kérdezték. Ezért gyorsan beadta, és megírta az irodalom fogalmazás házifeladatát. Történelem órán.

Angolból 9 db ötöse van. Csak hat van beírva az ellenőrzőbe. Amikor a tanárnő a maradék hármat is be akarja írni, elkezd alázni... engem: "Anya nem az ötöseimre kíváncsi!"

Ma elköszönt a balett-tanárnő. Jövőre máshol tanít. Üzenem a rádióállomásoknak, hogy nem a Richter skála szerinti 7-es erősségű földrengés epicentruma volt az iskola, hanem a legördülő mázsás kövek súlya alatt rengett a Föld!

Az osztálytársaival klubot alapítanak. Szerelemügyi néppárt néven. (Mondom én, hogy Aphrodité nem fér a bőrébe!) Na, mit gondoltok kinek a szerelmi életét veszik górcső alá? Nem, nem Claudia Schifferét, nem is Bódy Sylviét, és egyetlen egy celeb sem szerepel érdeklődési körükben. A klub napközis "tanárnő" (26 éves) meglehetősen élénk és a gyerekek előtt folytatott liezonjainak megvitatására létesült.
Valamit sejthet a nagyon felkészült "tanárnő", mert állandóan faggatja a diákságot, hogy mit pusmognak, és vajon rajta élesítik-e a nyelvüket. Hááát, ha így folytatja még okot is ad rá.

Esküszöm, én a tanárok helyében feladnám...

Hogyan NE szervezzünk bulit és hogyan NE tegyünk tönkre egy régi barátságot?

Egy elcseszett nap fejezetekben elbeszélve.

Bevezetés:

Már utaltam rá, hogy a férjemet milyen körülmények között ismertem meg. Az akkor ott lévő emberek voltak a mi társaságunk, ami nem volt kicsi már akkor sem... Azóta gyarapodott jó néhány utóddal. Sokukkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, azt gondoljuk ők a barátaink.

Az egyik barátinak gondolt pár nőtagja a fejébe vette, hogy "sokan vagyunk, de nem elegen" alapon, (ráadásul pont 15 éve ismerjük egymást és ez többünknek is a házassági/páros, akármilyen évfordulója is egyben), csapjunk egy hatalmas bulit. Valahol a szabadban. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse alapon. Jól hangzik. Fellelkesültünk családilag. (Itt most nem a gasztro vonal jön, az a másik blogon lesz olvasható.) Bár kétségtelen tény, hogy napokon keresztül erősen vizualizáltam a jó időt, és lelkesen sütöttem több tepsi süteményt.

Ráhangolódás:

Jól indult a reggel. Kismackók jó kedvűek voltak, mert egyrészt nekik délután 4-től külön programjuk volt, másrészt a szülők se voltak Zombik, mert Mackólányka csak 3-szor volt fent az éjszaka a megfázása és állandó orrfolyása miatt. Valójában egy elég eseménytelen éjszaka :-) után egy pörgős napnak néztünk elébe. Ezt már megszoktam... De azért nézzük, hogyan is indulok neki egy ilyen napnak? 

Én a magam részéről 3 dl erős mézes kávéval. Ebbe most ne menjünk bele, hogy miért mézzel édesítem a kávémat, alul a kommenteknél lehet észrevételezni e tényt...

Amikor a vérnyomásom eléri a 110/60-as szintet, és az agyi kapacitásomat is sikerült 1 kérdés/1perc szintre felturbózni, akkor elkezdem a reggeli rutint.

Minden kismackónak váltóruhát összekészíteni, pelenkázó táska, tea, kaják, esőcucc, kerti játék, benti játék, senki se felejtsen el semmit, elkészültél már? Anyaaa, kivasaltad az ünneplő ingemet? és mikor leszel már készen? kérdések után eljön a csúcspont, amikor mindenki a bejárati ajtó körül zöngicsél.

A dráma kiteljesedése:

Indulás! Bocs, kakis pelus kicserél. Mondom indulás. De most már tényleg. Végre ülünk az autóban. Kiskamasz medvénk rajtunk csillogtatja humorérzékét (pontosítok: szemtelen mint a piaci légy), de ezt olyan édesen és olyan kifinomultan teszi, hogy képtelenség haragudni rá. (A humorérzékét a nagypapától és apjától örökölte!)

Röhögve érkezünk a buli helyszínére. Sehol egy autó. A nap hét ágra süt. Mackómama azonnal kapcsol, felméri a szitut, és leosztja a feladatot a kifinomult politikai érzékkel megáldott férjének:

- Telefonálj TE!!!

Jó döntés, de még így is érződik a két családfő hangjában némi feszültség. Telefon letesz. Egymásra nézünk. Kiskamasz már nyitja a száját, de egy "shut up"-pal beléfolytjuk a mondandóját. A kocsiban olyan a hangulat, mintha Dementorok jártak volnak ott az imént. Mrs Voldemort ugyanis áthelyezte a buli helyszínét 50 km-el odébb, amiről elfelejtett értesíteni minket. :-(((

Megoldás:
Program átszervez, újabb telefon. Ahová du. 4-re vinnénk a Pasimacikat, most délben leszállítjuk őket. O.K., de hol fog Mackólányka aludni ma délután? Erre senki sem tud válaszolni, én előadom a laza anyát, egy vállrándítással...

Közben magamban az argo kifejezések egész tárházát sorolom, miközben felmérem Mackólányka további lehetőségeit a napra vonatkozóan... reménytelennek tűnik. Ráadásul beteg. Lelkiismeretem megszólal, felelőtlen szülő vagyok. Az. De legalább vállalom, vazze!
ApaMackó hasonló rutint futtat le kocka fejében (nem megsértődni, neki tényleg az van!) és felajánlja hazaviszi a női frakciót. Ésszerű döntés lenne, DE NEM AKAROK OTTHON EGYEDÜL PUFFOGNI A TÖRTÉNTEKEN! Megyünk tovább a megbeszéltek szerint, Pasimacik leszállít, zilált szülőpáros jót beszélget, idegek kisimulnak.

Indulás. Sarkon vészfék. Hová is? Mackómama beindítja a "hozzuk rendbe a sorainkat" rutint. Negatív élményt fordítsuk át pozitívba, rezgés szintünket emeljük magasabbra! Apamackó meggyőzése indul, csak óvatosan, lassan, érzelmeket bekavarva érvelek. Kb. 75 mp múlva el is érem a célomat.

Megyünk a buli 50 km-re lévő új helyszínére. Végül is a csomagtartóban 3 tálcányi süti és anyósom 3 utcányira lakik a buli helyszínétől, meglepetésként beugrunk majd hozzá "egy puszira".
A buli már elég lankadt volt késő délután, a gyerekek fáradtak, nyügösek voltak, a felnőttek meg bágyadtan hevertek szanaszét.... Másfél óra után jön az eső, legjobb idő az indulásra.

Happy End:
Mire átérünk anyóshoz, az eső szakad, így azt a viccet is elsüthetjük, hogy: "mikor jövünk? amikor jól esik!" :-)))
Jó volt látni anyósom meglepődött arcát. Legalább babázott egy jót Mackólánykával. Ez volt a nap csúcspontja, ezért érdemes volt ennyit autózni. :-)

Exodikon*:
Barátnőnk mondja két nappal később, hogy ő pont a helyszínmódosítás miatt tudott volna menni (mert defaultból neki nincs autója), csak aznap éppen a buli helyszínétől 300 méterre autóztak el déltájban. De, ő sem tudott a shiftelésről. Emiatt, ő is lemaradt a találkozóról.
Jó lenne eldönteni, hogy most komolyan gondolják-e 15 család +2-3 gyermek/család meghívását és ennyi ember összeszervezését, vagy csak Monty Python -t játszatnak velünk....
Mert ha szerveznek valamit, akkor azt lehetne normálisan is... Javaslom, ne úgy, hogy a végén mindenkit vérig sértsenek. Csak halkan jegyzem meg: a modern kommunikációs eszközök segítségével, (sms, e-mail) megelőzhető lett volna a másik vérig sértése.

Tanulság? Mindenki vonja le maga.

*Exodikon: A görög drámában a kar dala, melyet elvonulása közben énekel, tanulságot fogalmaz meg.

Anya dolgozik

Gyermekem ezt tömören így fogalmazta meg:
- Anya este szépen felöltözik és elmegy itthonról!

:-)

Aphrodité már megint mit műveltél?

Úgy tűnik Aphrodité nem a tenger habjaiból emelkedik ki kagylóhéjon, hanem itt jár közöttünk. A szerelem és szépség istennője megint munkába állt. Ezt általában májusban teszi. Mégiscsak lehet ebben a májusban valami....

Nem is lenne ezzel baj, de ugye én két pasimaci anyuja vagyok, vagyis potenciális anyósjelölt. Jó, jó tudom még korai erről beszélni, de azért nem árt az elővigyázatosság.

Már tavaly volt némi kavarodás Aphrodité áldásos munkájának köszönhetően, de aztán a vakáció beköszöntével megnyugodtak a kedélyek. Most ismét megszólaltak a vészharangok, mert fülig érő vigyorral mesél a Kiskamasz. Nagyon titokzatos, de azért a család minden tagjának egyenként "megsúgja" a nagy titkot. :-) Talán Mackólányka az egyetlen, aki nincs tisztában a bejelentés súlyával...

Mint potenciális anyósjelölt most nem aggódom. Bár tisztában vagyok vele, hogy Kiskamaszunk nincs könnyű helyzetben, mert 21 lánnyal jár egy osztályba, választék tehát van bőven. Ismerem az örömszülőket is, sőt szimpatizálunk is velük. Kiskamasz medvénk most a lehető legkifinomultabb izléssel választott és hihetetlenül kedvesen teszi mindezt. Természetesen rögtön vetélytársa is akadt, de lehet, hogy csak a végtelenül érzékeny lelke háborog a betolakodók ellen... Mi is a háttérbe húzódunk, csendben drukkolunk nekik, hogy együtt fedezzék fel ezeket a gyönyörű érzéseket. Ha mesél, szívesen meghallgatjuk, ha tanácsot kér adunk, de nem akarunk beavatkozni. Minek is tennénk?

Hiszen tetszik nekünk a kislány, no...

A fekete csuklyás ember

Tegnap felszállt a buszra egy ember, akinek az eü-ben használatos arcmaszkja volt, fekete csuklya volt a fején kettő is. Tudjátok, az a fajta kapucni féleség, amit Anakin Skywalker hord a filmben, amikor még nem gép lélegeztette, de már nem volt az a kedves fiatal gyerek, mint a -3. részben. :-)

Volt nála két buzi nagy sporttáska, és egy fekete nagy nejlon zsák (amit a magamfajta csak költözéskor használ a ruhák/dunyhák elpakolásához), kezében 2 sörösdoboz.

Már akkor feltűnt, amikor a busz begurult a megállóba. Először azt hittem, valami elvetemült környezetvédő, aki önszántából szedi szelektíven az utca szemetét. Amikor azonban felszállt a buszra és ugyan olyan furcsán viselkedett, mint amilyen a kinézete volt, már nem voltak ennyire pozitívak a benyomásaim.

Téblábolt egy kicsit, nem nézett senkinek a szemébe, majd hírtelen leült az ajtóhoz legközelebb lévő székre.

Minden prejudikáció nélkül, komolyan arra gondoltam, hogy ha mi most Izraelben vagy Amerikában lennénk, tuti leszállítanák a fickót, fél pillanaton belül ott lennének a rendőrök, falhoz állítanák és megmotoznák.

Nem gondolom, hogy általában ez lenne a normális, de ennél a fickónál... igen, nagyon is hasznos lehetett volna, mert bizonyos országokban az ilyenek robbantják fel saját magukat a buszon.

Nálunk azonban még nem történt utcai tömeges terrortámadás, nem tudjuk mi az félelemben élni. Kívánom, hogy soha ne ismerjük meg ezt az érzést! De azért nem árt az óvatosság, és én bizony gyanakvó vagyok, amióta túl sok fekete mellényes ember ül az országunknak abban a bizonyos házában.

Úgy látszik, mi ilyen közönyös nép vagyunk, és maradunk is. Senki sem foglalkozott vele. Én sem. (Lehet köveket dobálni!)

Viszont nem is robbantotta fel a buszt. :-) Valószínüleg meghatotta a BKV marketing szövege, miszerint 65 mio Ft-ba került egy darab, és azért vették, hogy mi utasok, kényelmesebben utazhassunk.

Kép innen.

Egy átlagos hétköznap reggelünk...

Itthon két frakció van, hasonlóan, mint abban a bizonyos nagy házban ott a Kossuth téren. Van nálunk pasimaci frakció (létszámukat illetően ők adják a 2/3-ot) és a kisebbik (általában ellenzéki) frakció: a gyengébbik nem... akik viszont erősebben tudják mondani: NEM. :-)
Elmesélem egy reggelünket a kisebbség szempontjából:
6-kor csörög az óra. Kb fél 7-re térek magamhoz, kávé és az ezzel együttjáró rutin után... Mackólányka teájának cuclisüvegbe készítése (bár szuperapu ezt sokszor megteszi, hála és köszönet neki!) majd Mackólányka ébresztése. Finoman. Lassan. Kedvesen. Énekelve. Mosolyogva. No ez néha elég nehéz, mert még nem látok ki a fejemből. Szerintem Mackólányka azért vigyorog reggelente, mert rajtam röhög, ahogy próbálok neki műsorozni.

Nicsakkibeszél c. filmben ez valahogy így hangoznék: "né má az öreganyámat, hogy próbálkozik, recsegő hangon kornyikál és kínai szemeivel vigyorog mint a vadalma... nagyon röhejes de legalább jól indul a napom!"

Mivel engem teljesen ki lehet zökkenteni azzal, ha reggel nem a megfelelő hangerővel és módon szólnak hozzám (egyáltalán hozzám mernek szólni a kávém előtt :-( ) ezért úgy gondolom, gyermekeimet is megóvom ettől a sokkhatástól. Ezért tutujgatással indul a nap, puszikkal, ölemben összebújással és teázással. Amikor mindkettőnknek kinyíltak a csipái, akkor átváltunk sovány malacvágtába, elkezdjük a reggeli rutint:

- öltözzmár/egyélmár!!!

- bevettedavitaminjaidat?

- megmostadmárafogad?

-eltettedazuzsonnádat?

-felvettedmáracipődet?

-elraktadatornazsákodat/lovaglócuccodat/edzéscuccodat?

- milennehanembakkancsbanmennélmájusbaniskolába?

Majd fordul a kocka:

- kipakolhatokakocsiba?

- mikorjöttökmárelfogokkésni!!!!!!!!!

- Erzsinénimegintordítanifogvelemhaelkésünk

- nyithatommárakaput?

(ApaMackó ekkor még fél lábon ugrálva próbálja magát belevarázsolni a nadrágjába, miközben fogai között tartja a kocsikulcsot....)

Kb. 13 perccel a tervezett indulási idő után csikorgó kerekekkel kigurulnak a kertből. Ordítás. Vészfék. A süvítő északi szélben, lobogó kócos hajjal rohanok utánuk a sárga pizsamámban és a piros holland fapapucsomban. Egy jól irányzott dobással (3 pontos kosárdobással! :-)) a kisebbik pasimaci uszonnáját a motorháztetőre dobom a már bezárt kerítésen keresztül. Újabb kerékcsikorgás, immáron visszavonhatatlanul elindulnak... Apamackó fején 2 újabb ősz hajszál. (Nem baj, ő úgy is csak sármosabb lesz tőle.)

Az összes idős, korán kelő szomszéd a függönye mögött abbahagyja a röhögést és fellélegzik. Nem kell tovább hallgatniuk Pasimacik reggeli veszekedését. Estig csend van és nyugalom. Gondolják ők, a kis naivok.

A szembeszomszéd is végre kiengedi a kutyát indul az élet kis utcánkban. Máris jön Kormi, a másik szomszéd álnok macskája nagydolgát végezni a kertünkbe... Egyszer agyonvágom a dögöt, az biztos! Miért pont az én legszebb virágaim között tudja lerakni a végtermékét? Miért ássa ki a metélőpetrezselyem ágyásomat? Miért zabálja meg a bazsalikomomat, amikor nekem is az a kedvenc fűszernövényem???

ApaMackó minden reggel 8-kor telefonál és közli az aznap reggeli Forma-1-es edzőkör eredményét. Vagyis azt, hogy hányra értek be a suliba. :-) Ez ugye nem olyan egyszerű mint a mogyoródi pályán, mert itt 6 sáv van, és kezdők is, amatörők is beneveznek a versenybe!

Ezt az alkalmat kihasználom: a reggeli jótékony adrenalin hatását igyekszem a magam előnyeire felhasználni, megbeszélem vele az aktuális dolgokat. Szűken. Projectszemléletűen. Feladat és erőforrás bontásban.

Rossz hírem van. Nem mindig érjük el az amerikai átlagot. A 7 percet. (Évekkel ezelőtt készült felmérés szerint egy átlagos amerikai házaspár naponta 7 percet beszél egymással.)

A beszélgetés végén azonban mindig szép napot kívánunk egymásnak és biztosítjuk egymást nem múló szerelmünkről. Lehet benne valami (1,5 évtizedes referenciánk van), mert így már tényleg jól indul a nap!

Házassági évfordulónkra

Elmúltál 18 éves?

Ha nem, akkor navigálj a http://ingyenjatek.linkcenter.hu/ játék oldalra.

Ha igen, akkor olvass tovább:

A férjemet egy utca sarkon ismertem meg. Jelentéktelen tény, hogy még 15-en álltak ott körülöttünk a társaságból, mert amikor megláttam Őt már nem láttam a többieket... átmeneti vakság (jelzem azóta is tart :-)),
A bordáim között érzett pici szúrást a levegő hírtelen beszorulása okozta - mondtam én, s el nem ismerném a mai napig, hogy Ámor nyila sebzett meg az Oktogonon.

De nem, nem és nem! Tagadtam sokáig. Mert én akkor, éppen az "utálom a pasikat" tipikus női hisztis korszakomat éltem. Ezért a másnap reggeli anyai érdeklődésre (mely szerint milyen volt a buli?) csak annyit dünnyögtem: baj lesz, baj lesz.... És lett! De erről később.

Kapcsolatunk romantikus kezdetét nem írom le, mert szeretném ha továbbra is a férjem maradna. :-) na jó azért két dolgot megosztok a nagyérdeművel.

A mesékben általában a királyfinak kell kiállnia a próbákat. Nálunk, NEKEM kellett kiállnom a 7 próbát, ami nem volt egyszerű! Ugyanis elvitt 2 hétre Lengyelországba vizitúrázni, ahol az első és az utolsó este volt csak normális kaja, és ugyanezen a két napon volt csak meleg víz... Az akkori versenysúlyom 48 kg volt, ebből a két hét alatt még sikerült faragni.... ma ezt divatosan úgy mondanánk: outdoor szálkásító program bevállalós szingliknek! Vááááuuuu.

Csak és kizárólag az Eiffel torony tetején volt hajlandó megkérni a kezemet. Ezzel a romantikus aprósággal csak annyi a bibi, hogy nekem olyan tériszonyom van, hogy egy sámli tetején is szédülök, és ÉN EGYÁLTALÁN NEM ÉRTÉKELTEM AZT A TÉNYT, HOGY AZ EIFFEL TORONY LEGTETEJÉN ÁLLHATOK, mert irtózatos erővel markoltam középen az oszlopot, miközben azt számoltam, hogy a szél hatására vajon hány fokkal tér ki... értsd hajlik el... és azt latolgattam, hogy van-e annyira öreg ez az ócskavas, hogy pont akkor fog összedőlni, amikor én ott az életemért kapaszkodom....

Emiatt tehát NEM ÉR a leánykérés, mert nem voltam beszámítható, így minden tisztességes bíróság felmentene az akkor adott válaszom alól (és az azóta tartó következményeitől.... :-))

No de beszéljünk néhány szót ApaMackóról is. Az én drágám nem egy pánikolós típus. Kivéve, amikor életében először látott terhességi tesztet két csíkkal.... Akkor még nem jutott eszembe dokumentálni az eseményeket, így örökre elveszett az arckifejezése, és csak az én emlékeimben él. Onnan azonban kitörölhetetlen.

Persze a bejelentésem sem volt hétköznapi... Valahogy így kezdtem: van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A rosszal - hangzott a sztereotip válasz. Jövő nyáron nem megyünk a nemzetközi vizitúrára - mondtam november végén.... "A nejem megőrült" típusú csillogást véltem felfedezni a szemében. Fegyelmezett ember lévén, kérte a jó hírt is: előhúztam a terhességi tesztet. Vasárnap reggel, éhgyomorra.

Úgy délután három órára tért magához, akkor már képes volt interaktívan kommunikálni :-)

A szüléseket is jól viselte. Az első gyerek után azért tett szemrehányást, mert a vajúdás mintegy 56 órája alatt nem beszélgettem vele, a célegyenesben meg különösen nem! És különben is, ő fegyelmezett ember, csak a második gyerek születése közben akart elájulni (abban az 5 percben, amíg tartott az egész...)

A harmadik mackóbaba születésekor elment a magzatvíz. Miután feltakarított utánam kb. 80 nm-nyi útvonalat a hálószobától a fürdőszobáig, a mentősnek nem tudta megmondani, hogy mikor születtem (egy nap különbséggel születtünk, így elég egyszerű matematikai művelettel kiszámolható), viszont azt hajtogatta: MOST FOG SZÜLETNI!

A mentős is nyugodt embernek tűnt, amíg meg nem kérdezte, hanyadik terhességem. 3. kismackó válaszra kicsit megmerevedtek a vonásai de megpróbált lazának látszani, amikor előreszólt a sofőrnek: "Sanyikám, kapcsolj szirénát."

A férjem áldott jó gyerek volt. Az esküvőnk napjáig. Legalábbis ezt állította róla anyósom. Az esküvőnk után azonban megtudtam az igazságot. Már óvodás korában csavargott.... Ismét tekintsünk el attól a ténytől, hogy ez 40 évvel ezelőtt történt egy kis faluban. Mert a vonat mellett laktak! A lurkók pedig ott játszottak a sinek mellett. Köveket és 2. világháborús töltényeket tettek a sínre.... Lehet, hogy néhány újság archívumában nem ártana utánanéznem az akkori vonat baleseteknek?

Biciklivel járt iskolába az én sportos Uram. 5 km-re, és mínuszokban is. Igaz, neki már volt cipője, nem úgy, mint a Kincskereső Kisködmön Gergőjének.

A nagyszülők a nevelésben egyszerű elveket vallottak. Ha nem ért haza sötétedésig, akkor kizárták. Majd holnap hazajön, holnap is van nap .... edzett ember lett, mi tagadás. Viszont azóta, mindig hazajön időre (na jó, ebbe most ne menjünk bele...)!!!

Később is jó gyerek volt, az általános iskola 7. - 8. osztályában már a sufniban egyedül  végzett kémiai kísérleteket, ennek eredményeként pár hétig nem volt szemöldöke és haja elől. Anyósom szerint áldott jó gyerek volt. Akkor is, amikor tüzet rakott az olajoshordón....

Aztán benőtt a feje lágya. Csak sziklát mászni járt, ejtőernyőzni és most karate versenyre és vadvizi evezésre viszi a kis pasimacikat.

És pont 15 éve fogja a kezem... folyamatosan. ... és már nem szédülök a szikla szélén állva, mert valaki erősen tart! És ez jó érzés, nagyon jó. Még ha biztosító kötél nélkül is visz fel a szédítő magasságokba.

Kérem tisztelettel, ApaMackó nagyon megbízhatónak, nyugodtnak, szinte már unalmasnak tűnik. Ám vigyázat, a látszat néha csal!

Ps:

Ezt a bejegyzésemet letiltom a kismackók előtt, csak 18 éven felüliek olvashatják! Sose lehet tudni, hátha öröklődnek ezek a jó gének... :-)

Azt álmodtam....

hogy alaszkai szánhúzó kutya vagyok. Gyönyörű szürkés-fehér a bundám, ott rohanok a csapatban, körülöttem a haverok ugatnak és én csak rohanok...és rohanok... Szünni nem akaró ugatás és káromkodás. Rohanás. Káromkodás, ugatás, rohanás... Valami nem stimmel. Nem fehér a körülöttem lévő világ, hanem fekete. Korom sötét mindent.

Aha. Felülök az ágyban és rájövök mi zavar. Nem alaszkai szánhúzó kutya vagyok! Az ugatás körülöttem nem más, mint a hitvesi ágyunkba befészkelődött gyermekeim folyamatos ugatása, akarom mondani köhögése. A káromkodás pedig nem más, mint káromkodás. Kiskamasz Mackónk, folyamatos, ízes, "választékos" káromkodása. Álmában! Hogy ez a gyerek miket nem tud? Főleg álmában! Csak ülök, és nem hiszek a fülemnek...

Kocsis lesz ez a kölyök, akárki meglássa...

Feladom. Kimenekülök a nappaliba, a kényelmetlen kanapéra. Viszem a kis motyómat, párnámat. Reménykedve gömbölyödöm össze, talán van még egy vagy két órám aludni. Már éppen elszenderednék, amikor Mackólányka felsír és hív: anya, gyeje. Bemegyek. Könnyes, örömtől csillogó szemmel hány bele a nyakamba...

Boldog anyák napját! Vaúúúúúúúúúúúú!!!

Kép innen. (A cikk is nagyon érdekes.)

Anyák napi gondolatok, avagy miért nem hagynak anyának lenni?

Szeretnék ANYA lenni. Csak anya. Gondok nélkül, különféle társadalmi nyomás(ok) nélkül. Szeretnék fürödni a gyermekeim tekintetében, szeretném ha csak nekik élhetnék, ha minden napunk nyugodt lenne, csak az együtt töltött időről, az együttlét öröméről szólna. Olyan nagy kérés ez?
Szeretném, ha lenne idő mindhármukat meghallgatni, lenne idő mindhármukat megszeretgetni, szeretném ha soha de soha nem éreznék, hogy valamelyikük háttérbe szorul...
Szeretném ha nem kéne megfelelnem sok-sok külső elvárásnak. Szeretném ha kimondva, kimondatlanul békén hagynának az én egyszerű, mackós, brummogós anyaságomban. Szeretném ha nem lennének anyagi kényszerek amik ebben erőteljesen megakadályoznak...
Igen, szeretnék még néhány évig csak anya lenni. Aztán már úgysem kellek nekik minden nap, minden percében, akkor majd szeretnék újból munkavállaló is lenni. Hasznos tagja a társadalomnak, ahogy mondani szokták. (Szerintem ezt most ne firtassuk, hogy valójában ki hasznos tagja a mi kis defektes társadalmunknak, mert ez erőteljesen szubjektív!)
Úgy éreztetik velem: mint ANYA, NEM VAGYOK HASZNOS TAGJA A TÁRSADALOMNAK! Mindenki ezt érezteti velem. Különösen a munkahelyem. :-((( A minap egy előadáson ültem, ahol az előadó -egyébként nagyon szimpatikus férfi, családapa- azt mondta, a nők az otthon töltött 5-8 év alatt kikopnak a munkaerő-piacról. Sajnos igaza van, én ezt kiegészíteném azzal, hogy ez jóval rövidebb idő, 3 év! Ennyi bőven elég ahhoz, hogy irtózatosan nehéz legyen az újrakezdés.

Miért nem hasznos az emberek szemében az, ha "minőségi módon" nevelem a gyerekeimet? Nem az a jövő megalapozása, ha gyermekeinket sok szeretettel, kiegyensúlyozottan, odafigyelve, széleslátókörűen nevelem? Nem ők maguk a jövőnk? Nem az a legfontosabb, hogy nem csak saját cselekedeteinkben tegyük jobbá a világot, hanem gyerekeinkben megalapozzuk a jót?
Müller Péter írta egy helyen: nehéz utat mutatunk a gyerekeinknek, ha erkölcsösen neveljük őket. Milyen igaza van!

Azért, hogy ez a poszt azért illeszkedjen a címhez is, következzék egy őszinte, mellbevágó vallomás: utálom az anyák napját. Ki nem állhatom, amikor a gyerekeimet agyon szekírozzák a óvónénik/tanárnénik, hogy egy műsort megtanuljanak. Fel áll a szőr hátamon, amikor arra hajtanak, hogy sok más könnyes szemű anyával egyetemben megríkassanak, meghatódjak. Én egy ZÁRKÓZOTT, ÉRZELMEIT NEHÉZ KIMUTATÓ ember vagyok. Tessék ezt tiszteletben tartani, ne tessen belelépni az érzelmi komfort zónámba, abba a bizonyos "40 centimbe".

Nekem sokkal többet jelent, ha a fiaim átölelnek, hozzám bújnak, nap mint nap. Ha érzem, hogy őszinték velem, ha csak nekem akarnak bizonyos dolgokat elmondani! Szerintem sokkal többet jelent, ha én azt mondhatom Anyukámnak "KÖSZÖNÖM", és remélem még sokáig mondhatom!

Mert miről is van szó? Arról, hogy ne évente 1x jusson eszünkbe, hogy valaki megszült minket és szeretettel felnevelt, hanem minden nap legyen természetes a "szeretlek" vagy a "köszönöm" szó. Olyan pici apróság és olyan nagyon sokat jelent!