Dájinak elment a hangja. Hétfőn kontroll vizsgálaton voltunk a Heim P. Kórházban, ahonnan sikerült betegebben távoznunk, mint ahogyan érkeztünk. Akinek van gyereke, és volt már e remek műintézményben, szerintem nem is csodálkozik ezen a tényen. Az a zsúfoltság és levegőtlenség ami ott van, emlékeztet a tv-ben látható menekülttáborokra. A mellékhelyiségek nem különben.
Dáji kedd óta suttog. Azon túlmenően, hogy ezt a tényt rákenjük egy vírusra, elgondolkodtam a lelki hátterén. Valószínüleg néhány dolgot nem akar kimondani. Hogy miket, arra vannak tipjeim.... Be kell látnunk, nincs könnyű helyzetben. Kiskamasz Mackó folyamatosan beszél amikor ébren van. Osztja az észt. Én még ilyen bőbeszédű kamasszal nem találkoztam! Általában hallgatnak mint Kuka a Hófehérkében, de az én tündérmackóm állandóan szövegel...
Ugyan így Mackólányka a maga babanyelvén. Így aztán középső gyerekként, két tűz között, belátom nincs könnyű dolga...
Pedig nem egy hallgatag gyerek. Sokat mesél. Csak nem arról, ami bántja. Hanem másokról. A megállapításairól. Általában vagy kérdez, vagy olyan dolgokat mond el, amik már "lezártak", kerek egész a kis lelkében, van álláspontja, véleménye. Ami Dájit bántja, azt nem mondja el, mert nem akar másoknak gondot okozni. 9,5 fél éves most. Fejlettebb az intelligenciája, mint sok felnőttnek.
De ettől bereked és nincs hangja...
Dolgozunk rajta.
