2011. október 6.

Kinek kell beszokni az oviba? A gyereknek, a szülőnek, az óvonéninek?

Ha első gyerekes anya lennék, akkor ez jogos kérdés lenne. De rutinos anyaként ez ma már nem is kérdés. Vagy mégis?

Tegnap végre (egy hónap után) tudtam beszélni az óvonővel. Hurrá! A háromból az egyikkel. Ő a legkedvesebb, mindíg mosolygós. Persze, nem vele van bajom. Mert amelyikkel bajom van, az ugye nem áll szóba velem...

No de, ne legyek igazságtalan! Nézzük, milyen helyzetben vannak az óvonők? Van 24 gyerek, ebből 4 problémás, (1 nem tudott beszokni a mai napig sem, 3 pedig veri a többieket) és még van egy friss beszokós picurka is.
Mindehhez min. 2 szülő (összesen 48 db :-)), akik -sokszor- szintén nem problémentesek. Hiszen, amit a gyereken látunk, azt legtöbbször otthonról hozzák, a gyerkőc szinte olyan mint egy fénykép.
Ez azért gombócból is sok, lássuk be.

A kommunikációs lehetőségen felbuzdulva, mondom én az óvonéninek, hogy "könyörgöm, valamit mondjanak", mert csak annyit tudok amit a pici lányomból ki tudok csalogatni. Az pedig egy mondatra szűkül:
- Anya, nem akarok aludni az oviban!
És hogy miért nem?
Mert az én tündérbogár pici, 3 éves leánykám pasizik. :-))) A szimpátia B-vel alakult ki, akivel egymás melletti ágyon alszanak. Illetve nem alszanak. Mert sutyorognak, játszanak, huncutkodnak. Tegnap például azt tűnt jó mókának, hogy a kis székről versenyt ugráltak az ágyra. :-)

Mackólányka mostanában nem öltözik egyedül az oviban. Ezt, szóvá is tette a dadus és az óvonéni is. Felelősségteljes szülőként kérdőre is vonom otthon:
- Miért nem öltözöl az oviban egyedül?
- Mert nem akarok!
- De hiszen Te olyan ügyes vagy! Még a ruhácskádat is össze tudod hajtogatni.
Mackólányka összefonja a karjait, elszántan néz előre összeszorított szájakkal.
- Kincsem, mi a baj az oviban?
- Jaj, Anya, olyan sokan vannak!

Igen, sokan vannak. Ez idegileg megterhelő mindenkinek. A gyerekeknek ugyanúgy, mint az óvonőknek. Aki ezt a rendszert kitalálta, hogy 25-30 gyerek legyen egy óvodai csoportban, azt bezárnám egy hétre egy ilyen csoportba, egész napra!
Kérem tisztelettel, nem lehet (!!!) odafigyelni felelősséggel ennyi gyerekre. Rutinos anyamedveként azt gondolom, néha a 3-ra sem, nem hogy több tucatra.... Az kövezzen meg elsőként, aki képes maximálisan odafigyelni minden érzelmi, fizikai, lelki igényre ilyen pici gyerekeknél. Az óvodának nem gyerekmegörzőnek kéne lennie, nem egy ruhatárnak, ahová reggel "beakasztom" a lányomat, este pedig kilökik nekem, hanem egy oktatási intézménynek.
No, ezen gondolaton felbuzdulva elolvastam az ovi oktatási programját. Huhúúú, csupa szép és okos dolog. Azóta is azon gondolkodom, hogy ezt a sok oldalas blablát hogyan fogják megvalósítani szegények...
Mert elég lenne három szóban megfogalmazni:
- odafigyelés/gondoskodás
- szeretet
- tanítás
Nem kell ennél több. Viszont ez a minimum és maximum is egyben. De ehhez kevés 1-1 óvonéni. Mert fizikailag lehetetlen.

Költői kérdés, kin, min múlik ez? Megint a pénz, a minden bajok okozója jön elő? Igen, mert ha lenne több (de kisebb létszámú csoport), akkor az óvonők is, gyerekek is nyugodtabbak, kedvesebbek, kiegyensúlyozottabbak lennének. Akkor, minden okos dolgot meg lehetne valósítani. Akkor lenne türelem a "kicsit más" típusú gyerekekhez is.

Mert 3 évesen még nem (tudatosan) rossz egy gyerek. Nem azért szökik ki a csoportból, és rohan körbe az udvaron, mert ő rosszalkodni akar. A gyerek jelez valamit, ami nem jó neki éppen akkor. Mondjuk ki, ő így lázad. Viszont ha belekényszerítjük a szabályrendszerbe, akkor sérülni fog.
Nem azt mondom, hogy nem kellenek szabályok! Azt mondom, hogy a gyerekek szemével nézzük a dolgokat.

Kedves döntéshozók, tessék négykézláb végigmászni az ovisszobában, tessék újra gyereknek lenni és tessék megtanulni újra játszani, hogy KÉPESSEK LEGYENEK AZ Ő SZEMÜKKEL LÁTNI A VILÁGOT!
Mert ha látnák azt, amit egy három éves picurka lát, akkor nem kényszerítenének be egy 20 nm-es szobába 25-30 gyereket és 2 felnőttet.
(Megjegyzem, a Mtv szerint a felnőttek munkahelyi helyigénye is 4 nm/dolgozó körül van, ha tévedek, elnézést kérek!)

Minden, amit a gyerekeinktől elvesznek, az a jövő kirablása, mert ha sérült gyerekek nőnek fel, ha nem lesznek érzelmileg kiegyensúlyozottak, akkor kutya rossz világot csinálunk magunknak.

Mert az nem állapot, és nem is lehet az, hogy egy óvonő reggel 8-kor már nem képes felemelni a fejét, kedvesen rámosolyogni az éppen érkező gyerekre és annyit mondani:
- Jóreggelt. Örülök, hogy itt vagy!