Meglepetés!

Kaptunk a Gázművektől egy számlát. 6 karakterből áll a fizetendő összeg. Igen, 6-ból, úgy mint XXX XXX Ft.

Férj nézi, próbálja összevetni a mellékelt megfejtési kulccsal, kb negyed órai küzdelem után feladja:
- Neked eggyel több diplomád van, fejtsd meg Te!

Mackólányka

Későn este érek haza. Mackólányka szemében ez skandallum. Duzzog mert nem voltam itthon. Végül megadja nekem a kegyelemdöfést.
- Hoztál tortát?
- Nem szívem, nem hoztam.
- Kár, mert azt nagyon szeretem.

A versenyló méltatása

Az van, hogy Kiskamasz Mackó megy MINDEN versenyre. Lőn matek, természetösmeret avagy sport, neki egyre megy, versenyre fel!
Ezért aztán tanerők rázizzentek. Én meg a tanerőkre. Be is csörtettem Mackómamai akarom mondani Oroszlányanyai mivoltommal az ofőhöz és levezettem neki, hogy
- még gyerek (és szeretném ha az is maradna még egy ideig)
- néha a versenyló is elfárad
- ráadásul felvételizett is
- és csak 3 versenyről volt szó év elején (amiből 7 már meg is valósult eddig :-( )

Szóval finoman közöltem, le lehet szállni Overdose fedőnevű legnagyobb medvebocsomról.

Ezek után egy héttel, jön a tanerő, hogy rajzversenyre vinné medvebocsunkat. Ofő felfújta magát, és jó hangosan az egész osztály előtt kioktatta Miss Vizuális Kultúrát, hogy az anyja megtiltotta, hogy további (9. és 10. versenyekre menjen). Gratulálok a magasfokú pszichológiai és empatikus képességeikhez, mert így sikerült mindenki előtt beégetnie a Versenylovat. 

Kedvenc tornatanárnőnk is bedobta magát. Idézem szó szerint:
- Tudnálak használni az atlétikai versenyen.
- Tanárnő, nem vagyok robot! Már így is túl sok versenyen indultam, nem szeretnék....
- NE POFÁZZ!!!

Ps 1: engem az elmúlt 2 évben egyszer sem (!) kérdeztek meg a tanárok, hogy elengedem-e a gyereket tanulmányi versenyre. Természetesnek veszik, hogy a legjobb tanuló MINDEN versenyre elmegy.

Ps 2: nem elírás a 9. és 10. verseny, mert a 8. jövő hét kedden lesz...

Átlátszatlan vs. átláthatatlan

Nézem Dáji környezet dolgozatát.

A testek anyagai lehetnek:
- átlátszó
- áttetsző
- ÁTLÁTSZATLAN.

Elírta ez a gyerek. De ott van mellette a pipa. Meg pont is jár érte. Nézem alább: ott már nyomtatásban. Átlátszatlan. Ízlelgetem, próbálom kimondani, mondatba foglalni. De nem izlik!
Tudom, nyelvtanilag helyes, hiszen ha valami átlátszó, akkor a fosztó képzővel átlátszatlan lesz. Nyelvtanilag. De hol marad édes anyanyelvünk sokszinűsége, szépsége?

Miért nem jó a régi megszokott, fülünknek is tetsző: ÁTLÁTHATATLAN?

Talán azért, mert az egész körülöttünk lévő őrült tempójú világra is értelmezhetjük, hogy átláthatatlan?

Gasztro rajongásaim nr.1.

Van egy elhanyagolt gasztro blogom is. Mert van bennem múlhatatlan lelkesedés a magasszintű gasztronómia iránt. No nem a sznob irány, hanem az a hétköznapi, sietős, mégis mindig igényes, egészséges és nem utolsó sorban megfizethető (!) ételek iránt érzek vágyat.

Ezért aztán vagyok olyan elvetemült, hogy vannak ízek, emberek, művészek, akikért képes vagyok autóba ülni és órákat utazni. És képes vagyok körmönfontan tenni mindezt, hogy kis családom úgy higgye, csak véletlenül csöppentünk oda :-)

Így esett ez nem is olyan régen. Vác környékén volt egy sportverseny, amire a Pasimacik csapatostul mentek. Mit tehet ilyenkor a női kisebbség? Csatlakozik hozzájuk, belógatva a gasztro élményt mint jutalmat.

No de kiről és miről is van szó? Mihályi László cukrászmesterről és a váci Desszerszalonról! A cukrászművészet oly' magasfokát műveli, hogy azt halandó ember ki nem hagyhatja az életéből. Legalább egyszer meg kell kóstolni!

Itt találkozik minden ami biztosítja a feledhetetlen élményt: igényes alapanyagok, esztétikum, művészet.

Mihályi Lászlóval volt szerencsém együtt sütni a Rosinantéban most tavasszal. Cukrászkurzust tartott magunkfajta gasztro-őrült háziasszonyoknak. Ami lenyűgöző volt a személyiségében: szerény ember, szakmai elhivatottsággal, őrületes munkabírással és fantasztikus igényességgel. Elmondása szerint van olyan desszertjük, amit hosszú hónapok alatt (!) kisérleteztek ki. Sőt, van olyan is, amely soha nem került ki a pultra, sorozatgyártásba, mert nem ütötte meg a maguktól elvárt színvonalat.

Én nem vagyok jó viszonyban a cukrászdai dobos tortával. Ezért is választottam a Dobos desszertet, mert kiváncsi voltam, mit lehet ebből kihozni. Kérem tisztelettel, itt és most kövezzenek meg, de ez olyan élmény volt, mint amikor a mesében a békából királyfi lesz...

A tészta lehetnyi, könnyű, alig észrevehető. A krém pont annyira keserédes, hogy a magamfajta előítéletekkel átitatott kritikus lélek sutba dobja minden ellenszenvét, hogy egy életre rajongója legyen ennek a csodálatos desszertnek! A tetején a "dob" roppanós, vékony, leheletnyi szinte csak jelzés értékű. Nem uralja a cukormáz a desszertet, mint ahogyan azt minden szokványos cukrászdai tortán szokott lenni. Ráadásul az esztétikai élmény sem az utolsó! Mutatom:

Kismackók hosszas lamentálás után ezeket választották:

Kiskamasz kerülve a kockázatokat Tiramisut, (erről sajnos nem találtam fotót a honlapjukon), az ízéről elmondhatom, hogy könnyű, habos, és túlzás nélkül állíthatom tökéletes összhangban volt minden összetevője.

Dáji választása: Farsangi Tündérke

Az esztétikum némileg háttérbe szorította a bensőt. Ízében egy kissé jellegtelen a gríz-tejkrém miatt, de ezen a birsalma réteg azért jelentősen javít. Az igaz, hogy Dáji csak egy icipici kóstolót adott, így kritikámra nyugodtan mondhatjátok, nem eléggé megalapozott! :-) Sebaj, majd visszamegyünk és teszteljük mégegyszer! :-) Mutatom ezt a gyönyörűséget is:

Miután a hosszú nap végére Mackólányka pont akkor aludt el, amikor elindultunk a Desszerszalonba, így Apa a HŐS, az autóban vigyázta Mackólányka álmát. Mivel nem szerettük volna őket sem kihagyni ebből az élményből, ezért csomagoltattunk számukra is néhány finomságot.

ApaMackó Obsitos szeletett kapott:

Természetesen ezt is meg kellett kóstolnom! A passion-sárgabarack mousse feldobja az egész költeményt, végtelenül könnyűvé teszi. Ez az a vonzerő, amiért az ártatlan lánykák beleszerettek a nyalka huszárlegényekbe anno. :-) A puffasztott rizs pralilné pedig olyan, mint amikor a baka viccesen összecsapja a bokáját a hölgyek előtt. Minden falatnál! :-) Nézzétek csak:

Mackólányka Dunakavicsot kapott,

ami egyszerűen olyan, mint a kókuszgolyó, és mégsem! A kakaós kekszmorzsa sokkal könnyebb (a titkot szeretném tudni!) az alkoholos meggyet kicsentem belőle Mackólányka orra elől, de az én izlésem szerint lehetett volna több is benne! :-)

Esztétikai gyönyörűsége ennek sem utolsó:

Úgy érzem, vissza kell mennünk. Még mielőtt Mihályi Laciéknál is beköszönt a tavasz. Mert még szeretném megkóstolni ezeket is:

Csárdáskirálynő

Hihetetlenül izgalmas lehet a paprika-málna bevonat és zselé....

 Marica grófnő

 Ez pont olyan sejtelmes mint egy igazi grófnő :-)

Montmartre-i ibolya:

Citrom, ibolya, mandula, joghurt... hmmm, csábító! Szinte az illatot is hozzá tudom képzelni :-)

Intő a Rosinante miatt.... Vállaljuk!

Kiskamaszunk utolsó óra után a szünetben beszélget szívének egyik legkedvesebb tanárnőjével. Az nem derült ki hogyan került szóba a Rosinante, de szóba került az bizonyos. Mint rendszeres látogatója a fogadónak, adja is a jól értesültet. Felvilágosítja a tanerőt, hogy ott nem csak pihenni lehet, hanem főzni is ám!

- Anya is odajár főzni! - dicsekszik a szentem.

Tanárnő is lelkesedéssel taglalja Kiskamasznak, hogy micsoda finomságokat evett ott, a reggeli az ország legjobb reggelije, olyan bőséges, hogy ebédig nem lehet végigenni, és hogy milyen finom, meleg, friss, házi péksüteményt kapott ott!

Szó szót követ, Kiskamasz laptopot ragad, már kattintja is az oldalt, magyaráz, ki kicsoda, kit honnan ismer, milyen élményei voltak. Bár áttételesen hallottam a sztorit, szerintem a legjobb direkt marketinget nyomta őszinte gyermeki lelkesedéssel.

Elbeszélgették az időt, így a tanárnő is elkésett a következő órájáról, és Kiskamasz is késett ebédről. Sajnos nem a Rosinantéba volt hivatalos, csak a suli menzára, ahol pszichomókusunk felügyeletével kell ennie. Kedves napközis tanerőnkről már tavaly hosszabban megemlékeztem a blog hasábjain, azóta a véleményem csak tovább kristályosodott....

Nos, ez az abszolút felkészült kis fruska, kérdőre vonta Kiskamaszunkat hol volt. Ő megmondta őszintén. Mint minden őszinte mondat, itt is megbecsülésre talált.

- Akkor majd megtanulsz nem elkésni az ebédről! Most nem ehetsz!

Ééééés, igen, elküldte a gyereket az ebédlőből, nem engedte ebédelni!!! Amikor felháborodásának hangot adott a Kiskamasz, még intőt is adott neki.

Kérem, tisztelettel, vállaljuk! Ilyen súlyos vétségért valóban intő jár.

Ps: valószínüleg Kiskamaszunk bepöccenve az igazságtalanságon Nagykamaszos hévvel válaszolhatott, amit nemes egyszerűséggel szemtelenségnek hívnak. De vajon miért van az, hogy néhány tanárával (akiket nagyon tisztel) soha nem jut eszébe tiszteletlennek lenni?

Azon gondolkodom, hogy bemegyek az iskolába, beszélek az igazgató bácsival, hátha én is el tudok küldeni valakit... no nem ebédelni... és nem a Rosinante-ba, mert oda csak jutalomútra mehet valaki! Azt ki kell érdemelni!!! :-)))

Korán kezdi!

Mackólányka ugrál az ágyunkon.
- Ne ugrálj!
- Jó, nem ugrálok.
Folytatja. :-)
- Mackólányka ne ugrálj az ágyon!
- Nem ugrálok, csak a lábam jár!!!!!

Alert! - Számítástechnika verseny 1. hely!

Kiskamasz medvebocsunk, a kerületi számítástechnika verseny grafika kategóriájában első lett! Mutatom mit rajzolt.

Kamaszkodás nr.2

A ma reggeli jelenet az autóban már veszélyes határokat feszegetett. Kiskamasz nagyon körmönfontan a tudtunkra adta, hogy kaptak egy speciális környezetvédelmi feladatot a suliban, amit csak azzal a nagyon szimpatikus kislánnyal kettesben lehet elkészíteni, aki éppen -egészen véletlenül- szíve hölgye. Ráadásul a suliban nem lehet nyugodtan dolgozni, így a kislány nagyszüleinek lakásán lehetne ezt a legegyszerűbben megoldani....

Rásandítok ApaMackóra, aki erősen harapja a szája szélét és szemét szigorúan az előttünk kígyózó kocsisoron tartva, soha nem látott módon leköti a reggeli csúcsforgalom...

Lefordítom az olvasóknak is a családfő homlokán a csak általam olvasható üzenetet: Drágám, ezek már veszélyes játszmák, lásd be, az első randik engedélyezése anyai hatáskörbe tartozik!

Belátom. Óvatosan tisztázom a körülményeket. Hol, mikor, mettől-meddig és "nemzavarsz-ekisfiamesteanagyszülőknél" típusú kérdésekkel bombázom. Látom, felkészült, agya maximális kapacitásra kapcsolva veri vissza minden aggodalmamat. Érzem, ezen a kérdéskörön nem szerencsés sokat időzni, tiltani meg egyenesen öngyilkosság lenne .... "De csak akkor ha minden leckéd meglesz" - nyögöm ki megadóan. Válaszként sűrű bólogatás, és akkora vigyor, ami betölti az autót.

Még aznap reggel talákozom szívünkhölgye anyukával, aki lazán megkérdezi: "Meddig marad Kiskamasz, mert csak akkorra mennénk a lányunkért...."

Ühüm, tehát a meccs már ott is lejátszódott, és cinkos összekacsintás van a szülők között. Ja, így már más! Még egy órával kitolom a randi végét, legyen idejük az iskolai feladattal is foglalkozni.

A lobby napján, megbeszéltük Kiskamasszal, hogy délután a bölcsinél találkozunk, együtt jövünk haza. Ő előbb ért oda. Már az udvaron átvágva besandítok az ablakon, sok kis buksi fejet látok egy kupacban a szőnyegen ülve. Belépve a szobában a következő kép fogad:

bölcsis gondozó néni soha nem látott nyugalomban ül egy sarokban és molyol valamit. Az én Kiskamasz fiam, 4-5 kétéves forma gyerekkel ül a szőnyegen, és játszik velük! :-) Félórás könyörgés után hajlandóak csak kijönni... jönne a többi kislegény is, mert ilyen jó játszótársuk rég nem volt.

Mackólánykának is ínyére van a bátyus támogató közelsége, olyan határozottan viselkedik, mint még soha! Korábban, amikor láttam a bölcsiben, mindig nagyon szelíden viselkedett Most hangos, határozott, követelőző. Hűha, mi lesz itt még sok év múlva! - gondolom magamban.

Hazafelé menet jár az agyam: Kiskamaszunk reggel trubadúr, este önkéntes bébicsősz? Nem szélsőség ez? Ez ugyan az a kismackó? Gyerek-e még egyáltalán? Vagy pont ezért gyerek? Hogy is van ez?

Karácsonyfa állítás

Most, hogy már teljes pompájában áll a karácsonyfa, megoszthatom veletek hogyan is költözött be a nappalinkba a szerencsétlen. A hétpróba amit ki kellett állni(a):

 

1. A népszavazás

Az alapvető kérdés az volt, hogy legyen-e idén karácsonyfánk? Persze ez csak ApaMackónak volt kérdés, mert mindenki másnak természetes volt, hogy LESZ. De ő, hetekig rendíthetetlen kitartással lobbízott a család különböző tagjainál, hogy ugye a pasimacik már nagyok, meg nem is olyan fontos, meg nem is nagyon vagyunk itthon... stb.

Süket fülekre talált. Pedig nem beszéltünk össze! Most tényleg nem. Mindenki mondta, hogy ez nem szavazás kérdése, lesz és kész.

Persze, a döntő szavazatot ismét (Nagy)Papa Medve adta le, mert neki, mint a család legfőbb fejének szavazata, helyből 5-öt ér... azaz elsöprő többség. (Ennyit a demokráciáról :-))

Azonban a történelmi hűség kedvéért le kell szögeznünk, hogy az utolsó és egyben megdönthetetlen szavazatot Mackólányka adta le. Egyik este már azt hittük alszik, éppen kiosonni készültünk a szobájából, mikor felemelte fejét, és a legtündéribb mosollyal az arcán kijelentette:

- Lesz karácsonyfa!

Döbbenten néztünk egymásra: honnan tud ez a gyerek a karácsonyfáról? Egy hónapja mindenféle betegségek okán itthon őrli idegeinket, szó nem esett még erről, vajon honnan tudhat erről? Pasimacik is komoly képpel tagadtak.

2. A kiválasztás

Előörsként legtündéribb mosolyommal felfegyverkezve barátkozom a kővé fagyott szerencsétlen árussal. (Kinti hőmérséglet kb. -8 C fok volt délután 3 órakor....) Úgy tűnik, a szíve nem fagyott kővé, tényleg teljes erőbedobással segít kiválasztani a legszebb fát. Nem vagyok egy totojázós típus, legalább 2 percre volt szükségem. Persze, ez rövid időráfordítás project vezető főnökömnek tetszik, hiszen elsőre úgy tűnik, neki csak áldását kell adnia rá.

És nem adja!

3. Úton a válóper felé...

Mert nem jó a fa. A projectvezetőnek. Nekünk bezzeg JÓ! De neki nem elég formás, pedig nagyon helyes, dús "szoknyácskája" van, és ami a legnagyobb kifogása: nem elég hosszú az alsó csonk. Nem tudja felállítani a tartóba. Fejébe vette, ha lesz karácsonyfa, az neki a legkevesebb munkájába kerüljön. Ezért kritérium rendszert állít fel:

- legyen délceg, sudár, formás, friss, ropogós, élénk levelű

- legyen elég hosszú alsó csonkja

- legyen elég hosszú felső ága a csúcsdísznek

- legyen olcsó (ha-ha-ha)

- ne kelljen faragnia sehol,

- még ágakat se kelljen levágni.

Egyszóval legyen tökéletes.

Na, ilyen az én Férjem.

4. Azt hiszem, elmegyek politikusnak....

mert képes voltam megállni, hogy ne tegyek megjegyzést, ne vesszek össze vele, miközben az előre megalapozott harmóniát igyekeztem ápolni az árussal, némi összekacsintás, együttérző mosoly és társai jegyében. Mintegy 20 percnyi válogatás után (kb. 10 fa kibontása, megszemlélése után) megvan a TÖKÉLETES darab. Jéggé fagytam...

5. Hazaszállítás

Tetőcsomagtartó. Nem részlezem. Még jobban jéggé fagytam. A projectvezető is.

6. A nagy nap

Mint minden évben, idén is elcsúszunk az ütemezéssel, és nem sikerül világosban elkezdeni. Mert nálunk először át kell rendezni a nappalit. Mindenki szavaz, hogy hol legyen a fa (a kiskorúak is, pedig őket nem is kérdeztük :-)).  Majd ismét átrendezzük a nappalit. És még néhányszor.... 

Sötétedik.

Szönyegeket felszedjük.

Nagy létra behoz. (Igen, az, amelyikkel a tetőre szokott felmászni Férj.) A fa "csak" másfél fejjel nagyobb nálam. Nem kérdezek. Nem okoskodom. Nem szólok egy szót sem. (Kivételesen... :-)) Van elég pasi a házban. Majd Ők!

Végre a teraszon keresztül megérkezik Ő, a sudár, tökéletes fenyőfa.

Mackólányka visít örömében.

MackóMama visít bánatában, mert két vödörnyi hó is érkezik a fával együtt a nappali parkettájára.

Jönnek a kellékek:

Dézsa.

Kő.

Vödör.

Nem, nem építkezünk. Még mindig a karácsonyfa project fut.

Mackómama eltűnik a konyhában, sütemény sütésbe kezd. (Tuti alibi a legkényesebb pillanatokra. :-))

Súlyemelő ApaMackónk beállítja a fát a dézsába.Kifelejti a vödröt. Fa kivesz.

Vödör be a dézsába. Fa a vödörbe. Kavics. Kő. Mert Ő tényleg nem faragja a fát. Kövekkel stabilan kitámasztja, azaz körbeszórja annyi kővel, ami csak belefér  a vödörbe. Majd a vödröt szintén kővel kitámasztja a nagy fa dézsában. Egyszerű, nem? (Tulajdonképpen zseniális találmány, el kell ismernem.)

Nem. Szemmel méregeti Mérnök Uram. S nem is késik az ítélet: ferde!

Kő kipakol, fa igazít, kő vissza.

Még háromszor.

Végül, előveszi a szintezőt. Pasimacik arcvonásai kezdenek eltorzulni. Anyai érzékem azt súgja, ki kéne jönnöm a konyhából.

Megfenyegetem a család fejét, hogy ha nem teszi el a szintezőt, megírom a blogon, hogy mit művel! Nincs hatása, folytatja. Bosszúból megírom. :-)

Vacsora idő, mikor végre elkezdik díszíteni. Persze ez már a pasimacik dolga (lenne). De az egyik eltűnik a bal féltekén, ajándék készítés címén (naaa, vajon melyikük?) A másikuk fantasztikus kitartással, órákon keresztül aggatja a díszeket. Homlokát ráncolva válogat, díszit, alkot. Szegénykém, időnként tanácsot kérne, de ebből csak ellentétek születnek, így végül magára marad ... 

7. Utóvéd harcok

Mikor már azt hiszi készen van a fa, rengeteg díszt talál Mackólányka szobájában. A kisasszony ugyanis a neki legjobban tetsző díszeket lecsente a fáról és összegyűjtötte egy eldugott sarokban! :-)

Az éj leple alatt visszaakasztjuk a fára.

Ekkor vesszük észre, hogy a fa alatt hatalmas tócsa... mert az összefagyott, havas kavics kiolvadt a melegben.

Csak tudnám minek jár a gyerek iskolába?

Ma elmaradt az úszás. No nem a napi maximum hőmérséglet miatt. Az a minusz 8 fok nem zavarta volna a tanerőt abban, hogy békává képezze át a gyerekeinket. De a tanerő ma hiányzott. Nincs ebben semmi különös. Valójában senki sem bánta hogy elmaradt az óra. Különösen a gyerekek nem. Hiszen ők játszottak.

Kis, naív olvasóim. Mégis mit gondotok ti? Kidobóst játszottak? Adj király katonát? Kinn a bárány bent a farkas? Sorversenyt? Ki tud több fekvőtámaszt nyomni? Nem, nem és nem! Hiszen a lurkók nem a tornateremben játszottak! Tornaórán a számítástechnika teremben, tanári felügyelettel, stratégiai játékot, ahol is interneten vad idegenek összekapcsolódnak és területet foglalnak el, harcolnak egymással stb.

Mindezt egy másik testnevelő tanár felügyeletével...

Karácsonyi begubózás

Nekünk a karácsony más.
Nincs őrült takarítási láz. (Na, jó azért a porszívót körbe kergetem a házban.)
Nincs eszeveszett rohangálás ajándékok után.
Nincs utolsó pillanatban kapkodás.
Nincs lázas süti sütés. (Erről bővebben itt: Mackókonyha)
Fogalmam sincs mi lesz a menü szenteste. Sőt, egyáltalán nem bánom. :-) !

Mert nálunk a karácsony más...
Együtt lévős.
Összebújós.
Játszós.
Kirándulós.
Nevetős.
Nagyokat alvós.
Síelős.
Forralt boros.
Nagy családos.
Szűk családos.

Reggeli hangulat...

Mi, hagyományaink szerint, ilyenkor kikapcsoljuk a mobiljainkat, és laptopjainkat. Visszavonulunk. Mert ez az egy hét az évben a MIÉNK.
Mi úgy értelmezzük a szeretet ünnepét, hogy csak a szeretteink körében vagyunk, kompromisszumok nélkül. Nekünk a karácsony akkor teljes, ha együtt lehetünk, úgy ahogyan az nekünk jó.
Ilyenkor végre megtehetjük, hogy megnyomjuk az off gombot. Nem baj ha nem válaszolunk azonnal egy sms-re, e-mailre. Hiszen csak az a fontos, hogy együtt vagyunk. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez, élvezzük egymás társaságát, nagyokat játszunk, nevetünk, eszünk, mulatunk vagy csak csendben olvasunk... Együtt.

Éppen ezért most csendben maradunk jövő évig. Minden kedves olvasónknak kívánjuk, hogy legyen hasonlóan szép, békés, boldog ünnepe!

Jövőre veletek ugyanitt! :-)

Kikapcs...

Ki milyen beteg? ApaMackó vs Mackómama

Leírom ApaMackó egy beteg napját.
Leírom Mackómama egy beteg napját.
Erősen szubjektív napló következik. A kedves olvasóra bízom a különbségek felfedezését.

Bevezető:
mostanában egy soha el nem múló vírussal küzdünk családilag. Én kezdtem, körbejárt, majd visszajött a kis genya mutáns vírus. Ezért aztán mindenki ágynak dőlt. De: ki hogyan? Ez itt a kérdés.

A főszereplő beteg ApaMackó.
Előre kell bocsátanom, ApaMackó manager, tehát, a beépített chip-jében (szakértőknek: bios) ott van a manager sebesség, vagyis "pörgök ezerrel állandóan munka fronton".
A feleség úgy hívja: "Drágám, már megint a nagyon fontos ember vagyok szerepedet domborítod?"

A betegség realizálása este kezdődik. Értsd, orrfolyás, enyhe hőemelkedés, végtagi fájdalom. Feleség felállítja a diagnózist: beteg vagy. Ettől ApaMackó összeomlik. Feleség felmossa, lelket önt bele, ágyba parancsolja (nem megy!), teát főz neki, és minden lobby készségét beveti, hogy hajlandó legyen kúrálni magát. Asszonytársak, csak egy jó tanács. Ilyenkor tartózkodjunk a veszekedéstől, inkább hassunk az érzelmeire, helyezzük kilátásba a súlyos szövődményeket, a pánik a legjobb tanácsadó ilyenkor. :-)
Másfél órás győzködés után ApaMackó is betegnek tekinti magát. Felkapja a mobilját, és további másfél órás telefonálásba kezd. Összes menedzsment tag felhív, mind a 26 párhuzamosan futó projectről beszámol, végrendelkezik. MERT KÉT NAPIG NEM MEGY BE AZ IRODÁBA.
Majd elkezdi átszervezni a hét hátra lévő két napját, ezért további súlyos két órás levelezésbe kezd. Éjfél. Első gyógytea elfogadása, orrcsepp, kúra megkezdése.

Másnap reggel a szokott időben felkel, gyerektranszport az iskolába lebonyolít, utána mintegy egy órás megbeszélés a suli melleti kávézóban (hja, jól kell tudni szervezni a partnereket!), autószerelő idehív (mert most ugye két napig nem kell az autó, buherálhatják), hazafelé valami vacak megvesz, gyerek ebédje befizet és délelőtt 10-kor már újból ágyban van.... alig él... piheg, köhög, kúrál....
amikor benyitok a "kórterembe" ez a kép fogad:, ül laptoppal az ölében (de legalább az ágyban!) és levelez... és levelez... és telefonál... és levelez...
"Ne engedd be a gyereket, mert telefonálnom kell!" - ezt hallom a halálos ágyáról.
Ez megy két napig. A harmadik napon még rosszabbul van, de már érzi, vészesen közeleg a hétfő, amikor újból jelenése van a harcmezőn. Ezért, szombat késő délután már kikecmereg az ágyból. Sőőőt, vasárnapra olyan jól van, hogy felmegy a tetőre, szigetelést javítani. Vagy elmegy az éppen aktuális kolléga még aktuálisabb szülinapi bulijára, egy általam sose hallott városszéli szórakozóhelyre...

A mellékszereplő beteg: Mackómama.
Már egy hete el van dugulva az orrom. Nem kapok levegőt. Fejem is fáj. Most már kialudnám magam valamikor. Huh, ma reggel már a torkom is. És a légcsövem is "zörög". Estére fáj a lában, a derekam. Ez szokott, semmi rendkívüli, nem is tulajdonítok jelentőséget neki. Másnap reggel már mindenem fáj. Délben már szédelgek, nem látok. Este megcsinálom a vacsorát, elaltatom Mackólánykát és bedőlök az ágyba. Ekkor már betegnek nyílvánítom magam.
KITÖR A PÁNIK. Apamackó elesett, tanácstalan, azt is elfelejti amit előtte tudott. NagyiMaci eszeveszett főzésbe kezd, mert a mi kis kolóniánk szerinte éhen fog halni, ha én egy napot is ágyban töltök. (Mondjuk hihetetlen hálás vagyok neki, mert kaptam egy hét szabadságot a konyhában!)
Napközben nyugalom, BÉKÉN HAGYNAK! (Akkor szerintük is NAGYON beteg vagyok! :-)) Végre egy jó könyvet is a kezembe vehetek.Kiderül számomra:
- tudnak teát főzni
- vajas kenyeret kenni
- nem halnak éhen, ha nem teszem eléjük a kaját (az igaz, hogy mident megkérdeznek, mit hogyan kell, de ez legyen a legnagyobb probléma!)
- fel tudnak öltözni egyedül (és még normálisan is néznek ki :-))
Egy embernek hiányzom nagyon: Mackólánykának. Ő két percenként benéz hozzám. A pasimacik időnként benyitnak:
- Anya, meggyógyultál már?

Mire a könyv felénél tartok, tényleg jobban vagyok. Azért ráhúzok még egy napot, hogy a könyvet be tudjam fejezni! De ez legyen az én titkom. :-)

Én hiszek a Mikulásban

mondta Dáji.

"Csak az a baj, hogy túl sokan besegítenek neki!" - fejezte be a gondolatot.

Úszásoktatás

Nálunk, az oskolában kötelező az úszásoktatás. Nincs is ezzel semmi baj az első négy osztályban. No de felsőben?! Huhhh, testnevelő tanerő legyen a talpán aki elvisz huszonegynéhány gyereket a legközelebbi uszodába!

Az egyik úszóversenyző. Ő kap egy pályát, és rója, és rója, és rója... óra végén levágják róla az úszóhártyákat, megkapja az ötösét, mehet haza.

Aztán itt van a kőbunkó. Bevetődik a vízbe, el is süllyed annak rendje módja szerint azonnal. Tanerőnk mentőövért kiállt, és dobja is azonnal. Kőbunkó vigyorogva jön fel a mélyből...

Aztán itt vannak a csajok. Pipiskednek, visitoznak, kényeskednek. Mindezt bikiniben. Valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy miért kell bikiniben menni a tornaórát helyettesítő úszásokításra? Úszni nem úszódresszben szoktak?

Jó, jó,őskövület vagyok, töppedt Medve agyammal én nem érthetem meg a mai fiatalokat. De azt nagyon is megértem, amikor azt kérdezem az éppen minden mozgás alól felmentett Kiskamasz Medvémtől, hogy a hőn szeretett könyvtár helyett miért az uszodát választotta?

- Anya, hát olyan jó nézni a csajokat abban a falatnyi bikiniben!

Khm, még "csak" 12 éves...

Hitelből karácsonyi ajándékot?

Elmerengtem ezen a kérdésen, hiszen sokan felvesznek mostanában személyi kölcsönt. De még mielőtt könnyelmű döntést hoznának, kérem, olvassák el tanácsaimat a Szülők Lapján!

Baj van velem

azt hiszem. Több blogger  is közzé teszi a blogján vágyait. Ha-ha-ha, modern kori kommunikációs probléma. Nem azt mondja: "drágám, szeretnék egy aranyláncot, egy versenylovat, és három szabad napot nélküled", hanem izenget a blogján. :-) Hátha elolvassa Férj titkárnője, aki tolmácsolja Anyu kívánságait. Hát nem abszurd? Még szerencse, hogy nálunk Férjnek ÉN vagyok a titkárnője... És izengetni sem szokásom. :-)

Olvasgatom a kívánság listákat. Az általában -nem tőlünk függő- blablaságokon túl, mindenki szerény, elérhető dolgokat szeretne. Minimum toronyórát lánccal:

- lakást és megélhetésre pénzt Rómában (miért pont ott?)

- Föld körüli utat

- nyitott cabrio BMW-

stb.

Baj van. Nagy baj! Kurvára nem érdekel a lakás Rómában, a Föld körüli út, és szarok a nyitott BMW-re, mert nincs hosszú szőke hajam, és elég gázosan mutatnék a gyűrött fejemmel benne, no meg utálnám, ha esőben szarrá áznék a nyitott szuperautómban.  

De most tényleg, azt hiszem nagy baj van velem. Nincsenek világot megváltó vágyaim, a lottó ötös is csak 1 a 40 millióhoz nekem (mármint matematikai alapon közelítem meg a kérdést), nem akarom a Rotschild család összes vagyonát magaménak tudni, sőt, nerc bundát sem szeretnék karácsonyra, mert vagyok annyira állat- és környezetvédő, hogy lelőném a vadászt is dühömben...

Akkor miért is van baj velem? Pedig úgy látszik, nagy a baj. Mert nem üzengetek Férjnek. Mert mi (még) szóba állunk egymással. Sőt, megbeszéljük ki mit szeretne. És meg is valósítjuk. ÉN, a titkárnők gyöngyszeme, megszervezem, befizetem, lekavarom, becsomagolom, elutalom, lefényképezem és még 10 év után is emlékszem rá. Így aztán a vágyaim megvalósulnak. Szépen, lassan, rendre egymás után. Ezért nincs mit üzengetnem.

Ha meg nem valósulnak meg, akkor azt is el tudom fogadni. Mert túlontúl racionális egyed vagyok és két lábbal állok a Földön. Azon a Földön, ahol szeretek ugyan utazgatni, részletekben, a magam tempójában, és vállalom a rizikót, hogy nem fogom az egészet körbejárni. Na, bumm. Azért még boldogan halhatok meg, nem?

Ajajajajjjj, nagy a baj! Nincsenek irracionális vágyaim, mert mindig a lehetőségeinkhez mérem a vágyaimat. Pedig olyan trendi lenne azt mondani, hogy az orosz oligarchákkal akarok rulettezni a Cote d' Azuron vagy Károly herceggel összemérni lovas póló tudásomat. (Mondjuk a végeredmény egyértelmű lenne, őfelsége javára :-))

Mert itt van mindjárt az ez évi karácsony. Már megint kitaláltam és meg is valósítottam amit szeretnénk. Ja, és én a demokrácia legfőbb híve, előtte megszavaztattam az összes kis- és nagymackónál, hogy nekik mi a véleményük az ÉN vágyamról. Olyannyira tetszett nekik, hogy 100%-os felhatalmazást kaptam a megvalósításra. Ilyen konszenzust még Viktoriánus császár sem tud felmutatni!

Ezek alapján úgy látom rohadt nagy baj van velem. Mert egy boldog, irracionális vágyak nélküli vénasszony lett belőlem, aki nem vágyik többre, mint arra, hogy az ünnepek alatt együtt legyen a "kis" családjával. Ezért gürizik egész évben, és amikor eljön a pillanat, akkor elvonul velük valahová, ahol tényleg mindenki békén hagyja, így felhőtlen lehet az ünnep. Mert kikapcsoljuk a mobil telefonokat, a laptopokat és maximálisan csak az lesz fontos számunkra, hogy együtt legyünk, játszunk, vidámkodjuk. E mellett meg tényleg tök mindegy az ajándék, különösen az értéke...

Baj van. Nagy baj van. Megyek is és megbeszélem egy szakemberrel... Hátha megjavulok és végre kívánhatok valami baromi nagyot karácsonyra. Mondjuk egy úszómedencés házat. Ja, bocs, felébredtem!

2/3-os többség

Nos igen, el kell ismernem a gyerekeim néha 2/3-os többséget képviselnek. Főleg, ha betegségről van szó. Kérdeztem is doktor bácsinktól szombaton:

- 2/3-os többség esetén kijösz? - Mivel nagyon visszafogott figura, nem röhögött hangosan, de azt azért érzékeltem, hogy elfolytja a kuncogását.

Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor a vizsgálat után elmondta a diagnózist:

Arról a kismackóról, akit már-már gyógyultnak minősítettünk volna, és újból a kiképző táborba (akarom mondani az iskolába) küldtük volna, kiderült tüdőgyulladása van. Az a kismackó, aki reggel vidáman 38 fokos lázzal ébredt, kiderült, ő még csak most kezdi a betegséget, van egy hete a tüdőgyusziig. Na, jó ez azért fekete humor, de 2 hónapnyi folyamatos betegápolás után, ennyi azért jár nekem, nem?!

Annyira szeretném, ha megmagyarázná valaki, hogy miért betegek folyamatosan? Szeptember óta, valamelyik beteg, ha éppen az egyik meggyógyul, akkor jön a következő... miért nem lehet az összes egyszerre beteg?
Milyen szép is lenne? Álmodozom magamban: sorban ülnének a kanapén, kinyitnák a csőrüket mint a madárkák, beadnám a gyógyszert, a vitamint, az immunerősítő csodaszereket, bekapcsolnám a kábító tv-t és nyugalom lenne...
De nem! Mert külön-külön, egyénieskedve betegek ám! Ráadásul mindegyik másként. A legkisebb 38 fokos lázzal vidáman szaladgál, jön-megy intézkedik, babázik, főz, terít mindent csinál, csak nem eszik (gyanús! még a sütit sem...).

A középső, lévén férfiból van, elhaló hangon közli, ő bizony olyan beteg, hogy az ágyból sem tud kikászálódni, nemhogy enne-inna, tanulna (brrr!!!). Az igazi férfi így beteg, mi asszonyok szolgáljuk őt, aki alig él a hőemelkedéstől és a köhögéstől.

Ráadásul ezek az immunerősítőnek kinevezett folyékony aranyárban kapható csodaszerek kutyagumit sem érnek, mert ha érnének akkor ugye nem lennének betegek...

A legnagyobb medvebocs, a Kiskamasz meg nem ér rá betegnek lenni! Ne röhögj, ez komoly! Fontos társadalmi kötelezettségei vannak, zizeg örökösen, jön-megy, randizik, intézkedik, és meg van sértődve, ha itthon kicsit le kell higgadnia... arra a pár órára, amíg megtiszteli hajlékunkat. Mert visszaél ám a mobil telefon lehetőségeivel. Felhív:
- Jaj, anya, nincs kedvem hazamenni, inkább elmegyek a Mamáékhoz, majd Apa ott összeszed engem este!
Lefordítom a nyájas olvasónak: "Elmegyek a kényesztetőbe, kapok finom csokit, összecsapom a leckémet és szabadon számítógépezhetek, tévézhetek.... senki sem szól rám!"

Meg hazakíséri szíve hölgyét. Az sem zavarja, hogy a lány nagypapája is velük van. Persze a nagyapó is jó fej, invitálja hozzájuk vacsorára. Ez a kis muja, meg nem mer menni. Mert mi nem úgy beszéltük meg reggel! De reggel ugye még nem látszott, hogy ilyen remek alkalom adódik a hazakisérésre... Sokat látott nagyapó is hajtja a szelet a vitorlájukba, de ők még tapasztalatlanok, még csak tapogatóznak a sötétben. Mindezt nagyon édesen teszik. Azt hiszem ideje lenne meghívnom nagyapót egy kávéra. Jó fej az öreg, no. :-)

Legutóbbi férfi hisztije bele a mobilba:
- Anya, úristen, esik a hó! A sulinál legalább 5 centi már!
Kinézek az ablakon, higgadtan válaszolok:
- Igen kincsem, van az 2 cm is. Azért, gondolom a buszok még járnak talán...
- De anya!!!! Vékony farmer van rajtam, megfagyok míg hazaérek! Nem vagyok ÚÚÚÚGY öltözve, hogy busszal menjek haza...
- Szivem, reggel mondtam neked, hogy vékony lesz a nadrág, magadra vessél, ha mégis egy szál farmerban mentél el. Apa késő estig dolgozik, nem tud érted menni.
Morog a telefonban mint egy igazi grizlimedve. Megadom a kegyelemdöfést:
- Tudod mit? Megvárunk a hólapátolással, abban úgy is kimelegszel majd!
- Szuper, de király! Jövök már! OKÉ, megyek havatlapátolni! Szijjja!

És tényleg. Fél óra múlva hányja-veti a havat a ház előtt! :-)
Ha karácsonykor lesz beteg, esküszöm agyonütöm!!!

Télapó vagy környezetismeret verseny? - Ó mondd te kit választanál???

Napok óta megy a lelki élet. Menni vagy maradni?

ÉN megértő anya vagyok. Azt hiszem. Na jó, egy darabig. De azért azon ponton ledobom az ékszíjat, amikor a Mikulásképző iskolából a sok frissen szabadult Mikulás tanonc pont vasárnapra időzíti a gyerekek riogatását, így nekünk két választásunk van:

ha szimpatikus a Télapó bácsi akkor mi kergetjük, ha nem szimpatikus, akkor menekülőre fogjuk. Na, jó, azért ennyire nem horrorisztikus, de az összes munkahely, hobbi- és sportklub, no meg a népdalkör összesített télapó kommandója ezen a vasárnapon nyomta az ipart. Így aztán projecteken edződött lelkem hamar átment time-menedzsmentbe, és a város két vége között összeszerveztem a reggeli, délutáni és esti télapójárást.

Ekkor elégedetten kinyújtottam a jobb kezemet, a tenyeremet az ég felé fordítottam, majd kb. 18 fokos szögig bezárva behajlítottam a karomat és jól megveregettem a bal vállamat. Mackómama szervez, de még milyen jól!

Öntelt vigyorom délutánra lelohadt, amikor is Dáji azzal állított haza, hogy neki, vasárnap reggel 10 órakor randija van a "kapaormap"-pal az Állatkertben. Először lazán leráztam, mert azt hittem, ez valami -szokásos- iskolai keresztbe szervezés. Már-már kezdtem előadni a felháborodott anyát, amikor végre Dáji kinyögte, hogy ez ugyan az imádott Környezetismeret versennyel van összefüggésben, de nem kötelező. Ekkor fogtam gyanút, itt valami nem stimmel.

Verseny, és nem kötelező?

Telefont ragadtam és felhívtam a tanító néninket. Mint kiderült, van egy feladat, ahol a megadott térképen meg kell keresni egy-két állat lakóhelyét az Állatkertben. Bizony, nem a közismert Mosómedvét, hanem olyan ritka állatokat, amiknek még a nevét se hallottuk soha (lehet, hogy mégiscsak él álarcos bandita az állatok között?). Valamilyen majom (a tisztességes latin nevét persze a buta közgazdász agyammal nem tudtam megjegyezni) bujkál az állatkertben, amit meg kell(ene) találni. A lelkes tanító nénink két órát ült a gyerekekkel az internet előtt tanulmányozván a térképet, de nem lelte meg azt a bizonyos majmócát. Így aztán tanító nénink tanulmányi kirándulást szervezett a versenyen induló négy kis lelkes buksifejnek, hogy dacolva a mínuszokkal mégiscsak személyesen megleljék azt a bizonyos majmot.

Na, ezen a ponton azért elszégyeltem magam rendesen. Mert ugye a tanító néninek is van két fia, akik már ugyan nem buknak a Mikulásra, de azért talán némi családi élet nekik is dukál vasárnaponként, ha más nem is, de a tartozékokkal kibővítve körbeülni a családi rántott húsos fazekat.

E helyett, tantónénink tanulmányi kirándulásra viszi a kismanóit, hogy minél lelkesebben és felkészültebben tudják megmondani, hogy a földi kuszkusz nem az ügyetlen arab feleség által elejtett tálból kihulló étel, hanem egy állatfaj. (Ráadásul az emlősök családjába tartozik.)

Lelkiismeret furdalásom csak nőtt, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy ítélet mondjak? Egyből előjött belőlem a "szar, önző anya vagy" korbácsütésem, és vezeklésként 5-öt vágtam a saját hátamra. Majd nagyon udvariasan elnézést kértem a tanító nénitől, és mégiscsak a gyerekkor meghosszabbítására és a Mikulás üldöző versenybe való benevezésre szavaztam. Így Dáji igazoltan hiányzik vasárnap.

Most már csak távolról szurkolhatunk a többi kismanónak, hogy végül megtalálják-e a sziamangot, mert ők albérletben laknak a régi majomház végében....

Ami meg a Télapó bácsikat illetti. Annyira, de annyira szeretnék egy igazi öreg Mikulással találkozni, aki tényleg a gyerekek nyelvén szól a gyerekekhez, az ölébe ülteti őket, igazából érdekli a gyerekek meséje, dalai, mondókái. Aki nem rohan, nem színészkedik, nem  "ledarálja" az idétlen szövegét, ki-kiszólva a szülőknek, Megasztározva, X-Faktorozva, olcsó poénokat puffogtatva. Mert mondhatjuk, hogy persze, csak az ajándék a fontos. A csudát! Egy gyereknek az mellékes. A Mikulás elismerése, dícsérő szavai, a krampuszok játéka is része a műsornak. Ha ezekkel az "ócsó" Mikulás tanoncokkal elrontjuk az illuziót, akkor végül is, magunkra vethetünk, mert ez is olyan ma már, mint egy "made in China" nadrág, az első mosás után menthetetlenül kifakul...

Becézés

Itt van Ő.
Ő a szőke ciklon.
Az ősellenség.
Már 6 éve, nap mint nap szurkálják egymást.
De most úgy tűnik, békülékeny hangra váltottak, mert Kiskamasz kedveskedik, becézi, nem csak pofozza.

Halkan, bizalmasan a fülébe súgja:
- Te, te szőke Csubakka!

Életben maradási esélyem konvergál a nullához

ha a magyar egészségügyre bíznám magam. De én szeretek élni, és épp két éve csaptam bele egy újabb hosszú távú projectbe (Mackólányka), ezért nem tervezem, hogy napi 8 óránál többet töltsek vízszintes helyzetben.

Történt ugyanis, hogy találtam egy csomócskát a bal mellemben. Mivel két évvel ezelőtt a barátnőm is talált hasonlót, amiről kiderült, hogy bizony meglehetősen rosszindulatú, ezért komolyan vettem a dolgot, mert hát ugye az én koromban...

Manapság nem lehet mondani, hogy csak bizonyos kor felett valószínű, mert sajnos egészen gyerekkortól bármikor bárkit megtámadhat ez a rossz nyavalya. Éppen ezért komolyan vettem testem jeleit, és szerettem volna, ha a magyar egészségügy labirintusába tévedve mások is komolyan vegyék.

Azonnal elrohantam a körzeti nőgyógyászhoz, aki felvilágosított arról, hogy hagyjam abba a szoptatást. Nem életvezetési és gyereknevelési tanácsokért jöttem, hanem egy mamográfia beutalóért, mosolyogtam rá kedvesen. Azt ő nem adhat (vajh miért???), menjek el az onkológiára. Rögtön gyanút fogtam, hogy még addig kéne oda bejutnom, amíg életben vagyok, ezért kiharcoltam egy telefonszámot, amit persze senki sem vett fel...

Másnap reggel elmentem az onkológiára, ahol időutazásban volt részem. Az ötvenes évek kartonozója és az azóta ott felejtett matuzsálemi korú nénik fogadtak. A nevem nem egy hétköznapi név, mégsem volt képes megjegyezni kb. 5 mp-nél tovább... vagy pont ezért? 

40 perc (!!!) múltán tudtam meg, rendelés nincs, időpontot kell kérni az onkológiára is! Ezen a ponton éreztem, kezdhetem ácsolni a saját koporsómat.... Az onkológus csak 1 hétig rendel minden 5 hétben (nem vicc, 2 hétig nem, 1 hétig igen, majd megint 2 hétig nem rendel), és igen, állhatatosságomnak köszönhetően, megérkezésemet követő 55. percben már volt időpontom! 4 hét múlvára...

Számolok. Fejben, gyorsan. Zakatolnak a fogaskerekek a kis szürkeállományomban: 4 múlva bejutok az onkológushoz, ad beutalót mamográfiára, arra újabb min. 4 hetet kell várnom, majd a lelettel vissza az onkológiára, az már 3 hónap lesz, és csak azt tudtuk meg, amit már MOST is tudok, hogy van egy csomó a bal mellemben. (Újabb szögek a koporsómba...)

Ezen a ponton eszembe jut Toncsi, aki egy kedves barátom még kedvesebb anyukája volt, ő pontosan 9 hónap alatt halt meg a mellrák egy nagyon agresszív fajtája miatt...

NEM, NEM ÉS NEM! Dübörög a felháborodás az agyamban. Én életben akarok maradni! Nekem három kismackóm van, akiket fel kell nevelnem! Nem fogom alávetni magam a papírtologatós, betegkinyíró, magyar egészségügynek.

Rendkívüli jó szervező képességemnek köszönhetően, hosszas telefonálgatás árán elérem, hogy:

- kapok beutalót a háziorvosomtól (diagnózissal, mert csak úgy, l'art pour laar szűrővizsgálatra nem fogadnak ám!)

- aznapra, amikorra már van időpontom az onkológiára, néhány órával korábbra van időpontom mamográfiára is!

A mamográfus adminisztrátor megadja a kegyelemdöfést, mikor szóvá teszem a várakozás 4 hetét: fogjam be a számat, mások 3-4 (!!!) hónapot várnak mamográfiára, így nekem egy szavam nem lehet (nesze neked hospice vazze....).

Gondolkodom, hogy kihúzzak-e a koporsómból 3-4 szeget, de aztán arra jutok, hogy majd ha tényleg megcsinálják a vizsgálatot akkor, nincs megelőlegezett bizalom e témakörben.

Megnyugtatom a kedves olvasókat, hogy nincs baj, csak egy tejmirigy rendetlenkedett... :-)

Környezetismeret

Kaptunk egy feladatlapot. SÜNI vetélekedő címmel. A SÜNI magazin egyik idei számát kell elolvasni majd a feladatlap kérdéseire válaszolni. Hááát, mit mondjak, ráment a hétvégénk! Egy harmadikos gyermeknek kell(ene) egyedül megoldania feladatlapot, ehhez képest ez nálunk, csapatmunka volt....

Megosztok veletek néhány feladatot. A keresztrejtvény megfejtése (10 fogalmat kellett kikeresni a szövegből) mintegy 2 órán keresztül tartott szegény kismackómnak. És nem azért, mert értelmi képességei gyengék lennének! Papírunk van róla, hogy 120 az IQ-ja.  :-)

Hanem azért, mert a SÜNI magazint nem gyerekeknek írják... vagy legalábbis akik írják, rég voltak gyerekek és fogalmuk sincs a gyerekek nyelvezetéről. Olvasva a magazint, néhol az az érzésem, a magyar nyelvhez sincs közük...

6. oldal. "a nandu: röpképtelen futómadár"

Miért nem lehet az írni, hogy repülni nem tudó???

10. oldal: "Az ember keze betette a lábát..."

Képzavar?

11. oldal: "A disznó háziállatként bűbájos tud lenni, de iszonyú kártékony, ha kivadul"

Én nem tartanék disznót csak hobby állatként, mert szerintem büdös, egyáltalán nem bűbájos, hanem gusztustalan és hangos... stb. De azt azért megnézném, hogyan vadul ki. Mert legfeljebb elvadulhat a szerencsétlen.

18. oldal: "Bizony, pontosan így semmiképp sem történhettek a dolgok!"

Ezt a mondatot 3x kellett elolvasnom, hogy megértsem, mik nem történhettek meg....

22. oldal: "Arra mondják, hogy "beveszi a maszlagot", aki hagyja magát hazug dumával kábítani."

Na, itt azért kimutatják a foguk fehérjét, minő irodalmi pallérozottság!

A nyelvi gyönyörűségeket tovább sorolva, következzék a Párkereső titkosítva című feladat. Röviden, különböző fogalmak, állatfaj nevek titkos írással szerepelnek a papíron:

ődropfür = ez ugye lehet fürdőpor és porfürdő is... nem mindegy!

Kadókopasz korfa = na, itt álljunk meg egy kicsit, a korfa egy értelmes szó, a KSH honlapjáról letölthető azon nyugdíj témában elmerülni kívánóknak, akik kiváncsiak, hogyan alakul kis hazánk lakossága most és kb. 25 év múlva... ezt egy ún. korfá-n ábrázolják a statisztikusok. A kadó ugyan nem tudom micsoda, de a kopasz az kopasz. A kopasz korfa pedig símán lehetne a statisztikai hibáktól megtisztított népességszám. :-) De hogyan lesz ebből állatokhoz kapcsolódó fogalom? Így: KAPASZKODÓ FAROK.

pagysaj mojma = gyapjas majom

Amikbe beletört a bicskánk:

kapaormap

lásocra nabidat

mercídáram

A megfejtéseket alább a  kommentbe kérem nagy tisztelettel. :-)

Ezek után a feladatlapba becsempészett matekfeladatot már meg sem osztom veletek, mert az csapta ki a biztosítékot. Még szerencse, hogy ezek a kismackók kockafejű családba születtek, és minden nap a Barátok Közt helyett matekfeladatokkal izmozunk esténként.

Így aztán van némi esélyünk arra, hogy a 3.-os gyerekünk környezet feladatsorát halvány kettesre megoldjuk... :-(((

Mackólányka rafkós

Arra érkezünk haza, hogy szép körkörös vonalak vannak a falon. Mivel a PasiMacik kinőttek már az ilyetén kreatívkodás korszakából, csak egy tettes lehetséges. Felelősségre is vonjuk, odavisszük és kérdezgetjük:

- Te voltál? Miért csináltad? Tudod, hogy nem szabad, előneforduljonmégegyszer stb...

Nagy, komoly szemekkel néz ránk, érzi, itt és most sírással nem megy semmire. Egyszer csak felcsillan a szeme:

- Szerintem Dáji volt.

khmmm.... azt hiszem felköthetjük a gatyánkat... a jövőre vonatkozóan.

Kamaszkodás

Reggel mindannyian együtt megyünk oskolába. Kiskamasz már 3 saroknyira le akar rázni. Nem hagyom magam, mert ott van öcsi is, aki viszont még csípi a társaságomat, ráadásul ma kényesztetem, én viszem öcsi táskáját. Mielőtt még mindenki egy emberként felhördülne, hogy miért ez a kivételezés, elárulom. Dáji ma nagyon jó fej volt, kivételesen 10 perc alatt elkészült. Csak összehasonlításként ez máskor 40-90 perc....

1 saroknyira a sulitól feladom. Elköszönök tőlük. Kiskamasz már majdnem kiugrik a bőréből türelmetlenségében. Odafordulok hozzá, adnék egy anyai "szép napot kicsim" típusú puszit. Még 15 fokot sem fordulok, amikor látom, riadtan összerándul a szeme, elindul a fényújság a homlokán:

"EZ MÁR MEGINT ÖSSZE AKAR NYALNI ENGEM, ITT A TÖBBIEK ELŐTT, MILYEN CIKI MÁÁÁÁÁ!!!!"

Gyorsan kapcsolok. Megáll a mozdulat. Hirtelen ötlettől vezérelve kezet nyújtok neki. Mint a villám kapcsol, a kiskamaszból komoly férfi lesz. Kemény, férfias, határozott kézfogással búcsúzik. Rákacsintok:

- Így jó lesz?

- Igen. - mondja felszabadultan és már rohan is a haverokhoz. Dájinak és Mackólánykának persze nem köszön.

Öcsi tíz percig búcsúzkodik, odabújik, puszit ad, átölel. Mackólánykának még 10 méterről is dobálja visszafelé a puszikat. Látom rajta, nagyon nem akaródzik bemenni azon a bizonyos kapun.

Azon gondolkodtam, hogy ilyen férfias búcsúzást, legutoljára Herr Kápó becenévre hallagató gimis igazgatónktól láttam, amikor a fiától elköszönt. Ennek már húsz éve, na jó van az 25 is. Tudathasadásos állapotban hagyom el az iskola előtti teret....

Olyan Kápó-s lennénk én is? A fiamnak már nem is kell a tutujgatásom? Az egyik elhessent, a másik magához ölel.  Persze magamat ostorozom, hogy milyen szar anya vagyok én, meg különben is nincs is már rám szüksége ... stb.

Ki érti ezt? - kérdezem Mackólánykától, aki ugyan nem érti lelkem tipródását, de rám mosolyog, magához húz és átöleli a nyakamat. Kedvesen még dorombol is egy kicsit a fülembe, mint egy igazi kiscica.

Kiskamasz este bezzeg nem bír várni rám 5 percet. Háromszor hív a barátnő telefonjáról és sms-t is küld. A bibi csak az, hogy izgalmában a vidéken állomásozó atyja telefonját zaklatta. Mert ő, a férfi, el akarta kísérni a három törékeny (khm, határeset :-)) lányt a metróig, hogy ne menjenek egyedül. Ezt az infót 8 másodpercbe sűrítve közli. Szerintem sok kommunikációs szakember tanulhatna tőle. Megdöntjük a rövidtávfutás rekordját, utolérjük a csajokat. Kiderül, azért van velük egy anya is....

Persze, míg ő elmerül a lányok gyűrűjében, én megnyerem magamnak az örökké panaszkodó anyukát. Mindent a gyerekinkért - gondolom és mosolyva hallgatom a panaszáradatot.

Kuki szabászat 2. rész

Az előkészületekről már beszámoltam korábban. Azóta szerencsésen túl vagyunk a dolgon. Megdöbbentő, hogy mennyi kisfiúnak van hasonló problémája! Az ember azt gondolná, hogy a természet tudja, hogy mit meddig kell növeszteni. Szerintem hamarosan be fogják bizonyítani, hogy ez is valamilyen civilizációs elkorcsosulás :-). Talán nem véletlen, hogy az ókori kultúrákban a születés után rövid úton megszabadultak a feleslegtől. Gondolom az ősi sámánoknál azért még jobban működött a fajfenntartás ösztöne, mint a mai szingliknél. :-)

Az orvosok előszeretettel szabnak-varrnak. Mondjuk ez egy sebész esetén érthető "hobby". Neki az van rendben, amit le/ki/elvág, összevarr és kész. Azon meglehetősen csodálkozom, hogy 1 éves kisfiúcskának is azonnal műtétet rendelnek, amikor ugye abban a korban azért vannak még vajákos módszerek, amivel lehet kísérletezni. (Locoid Lipocream krémmel hetente 4 napig + 3 nap szünet kenni esténként 6 héten keresztül. Vagy Ftorocort kenőcs javallt. Ezek szteroidos krémek, csak óvatosan ezekkel! Betadinos-kamillás áztatás, rendszeres huzigálás ülőfürdőben stb....)

A Madarász utcai kórházban van A SEBÉSZ, akihez egész Pest megye jár. Emiatt a méltán megérdemelt népszerűség miatt, minimum 3 órát kell rá várni. Egy szűk, levegőtlen folyosón, ahol nincs játéklehetősége a gyerekeknek, ahol egyébként is mindenkinek át kell járnia, aki a kórház másik szárnyába akar eljutni, ahol egyébként az ambuláns betegfelvétel is történik. Nos, ez a hely, amit gyerekkórháznak csúfolunk, nem gyereknek való! Pici babáknak, meg különösen nem.

És itt, álljunk meg egy szóra. Mert ugye egy három gyerekes anya, már harcedzettnek mondható. Vagy mégsem? Mert amit tegnap ott tapasztaltam, az ismét kiverte a biztosítékot nálam.

Ebben a taknyos időszakban, pár hetes pici babákat ugyanúgy, ugyanott várakoztatnak 3 órán keresztül! Mert ha eddig nem volt beteg, akkor most már tuti az lesz! Egy ócska, koszos pelenkázó van kitéve, ahol inkább nincs gusztusom átpelenkázni a gyereket. De ne legyünk igazságtalanok! Mert ez is több levél megírása után (khm, én voltam, bocsi :-)), nem is olyan régen került ki a folyosóra, úgyhogy ez a leharcolt pelenkázó újkori vívmány a kórházban! Hurrá!

De szoptatni -apukák nagy örömére- még mindig csak a zsúfolt folyosón van lehetős! Hja, én milyen megátalkodott maximalista vagyok. A kórház a kisujját nyújtja, nekem meg az egész kell. Hamm, bekaplak ANTSZ, La Leche Liga és női (anyai) jogok védelme hogy tovább ne is soroljam...!

A női kebel szépségéről és az anyaság e formában való művészi ábrázolásáról most itt, e helyütt nem fogok hosszan értekezni, maradjunk annyiban, hogy nem vagyok egy festményre kívánkozó szépség és k...vára utálom, ha szoptatás közben idegen pasik a mellemet bámulják, mert ettől még a lányomnak is elmegy az étvágya!!!

No de visszatérve a csoda dokira. Csoda, hogy még doki! A rossz szóviccen túl, ezúton is kifejezem MINDEN TISZTELETEMet iránta, hiszen amit ő minden nap ott lenyom, az ember feletti teljesítmény! Egy picit rendel ambulánsan, majd kirohan vizitelni, majd vissza az ambuláns rendelőbe, majd egy kicsit be a műtőbe, majd vissza az ambulanciára... közben marad ereje viccelődni is, lelkiismeretesen dolgozni, egy pillanatra sem remeg meg a keze.

Komolyan nem értem, hogy ép ésszel hogyan tudja ezt nap mint nap végigcsinálni! El tudom képzelni, hogy hazamegy, ordít anyuval (ha még nem váltak el....), fog egy sört és leül a nagy faltól-falig akváriuma elé, és órákig nézi a halait, amint úszkálnak. Ez állítólag nagyon kikapcsol és megnyugtat. (Nem tudom, akváriumunk még nem volt, csak két szerelmes békánk, azok is a kert-pince négyszögben állomásoztak.)

Talán ennyi elég is mára a magyar egészségügy szépségeiről.

Korrekt leírás a fitymaszűkületről itt:

http://www.gyermeksebesz.hu/fitymaszukulet.php