Nyafi

Miss Nyafi (korábbi nevén Mackólányka) jön panaszkodni:
- Anyaaaa, becsíptem az ujjamat!
- Hol csípted be?
- Hát, itt?, itt fáj!!!
- De hol pakoltál, kincsem?
Miss Nyafi szemlesütve suttogja:
- A Te táskádban.... :-)))

Vita után

Apamackó kérdőre vonja Dájit.
- Miért veszekedtél a bátyáddal?
- Nem veszekedtem, csak rossz volt a hangsúlyom.

Amikor nem találom a szavakat

nézek bambán és megpróbálok közönyösen viselkedni

Ez meglehetősen ritkán szokott előfordulni velem. De a gyermekeim időnként kitesznek magunkért.

Általában gyorsan egymás után zuhanyoznak a lurkók. Ilyenkor mindenki a fürdőszobában van, sok jó ember kis helyen is alapon....
Még ekkor is záporoznak a kérdések. Hol a magfizikáról Apának, hol pórias, hétköznapi kérdések nekem, Dájitól:
- Anya, egy fiú is lehet szűz?
- öööö
- Anya, mit jelent, hogy valaki szűz?
- öööö
- Anya, a lányoknál átszakad ugye az a hártya, de a fiúknál?
- öööö
Kiskamasz:
- Anya, mit jelent az, hogy GECI?
- ÖÖÖÖ

Mackólányka jó érzékkel:
- Dáji, megnézhetem a kukidat?

Ps: a sok öööö nem azt jelenti, hogy nincsenek válaszaim ezekre a kérdésekre, hanem azt, hogy olyan gyorsasággal záporoztak a kérdések, hogy nem volt időm válaszolni :-)))

Gáááz,

mondta valaki, aki meghallotta, hogy nekem MÁR MÁRCIUSBAN készen volt a nyári terveinket tartalmazó excel tábla, amelyben vezetem, hogy családunk tagjai éppen merre járnak majd és mik lesznek a lehetséges kapcsolódási-találkozási pontjaink.
Táborok, árak, dátumok, gyerekek, felnőtt erőforrások hozzárendelve.
Jó, jó, tudjátok, nálunk project szemlélet van. :-)

Találkoztam Ili barátnőmmel, akinek szintén három gyereke van. Kérdeztem a nyári terveiről. NEKI IS KÉSZEN VAN MÁR AZ XLS TÁBLÁJA A GYEREKEK NYARÁRÓL.

Dáji humora

Kiskamasz:
- Rántott levest ettem Mamáéknál, tök fini volt!
Dáji:
- Akkor most mit ettél? Levest vagy TÖK-öt?

Értelmiségi gyerek ha udvarol...

Dáji hangosan gondolkodva szedi össze a gondolatait a fogalmazás házi feladatához.
- Hááát, megkérdezem a lányt szeret-e olvasni, vagy érdekli-e a csillagászat... mert akkor az első randin elviszem könyvtárba, de mehetünk az Alexandrába (több szintes könyváruház, kávézóval a Nyugati téren - szerk.megj.) is, ott is lehet olvasni...
- És mit csinálnátok a könyvtárban?
- Olvasnánk, beszélgetnénk...
- És ha a csillagászat érdekelné a kislányt?
- Akkor a Planetáriumba vinném!

Vacsora

Mackólányka ma esti vacsorája:
üres rizs üres kenyérrel,
gyümölcs saláta leve
sütemény

Ennyit az egészséges táplálkozásról, és a "hogyan formáljuk gyermekeink ízlésvilágát egészségesre" elveimről.... :-(

Tavasz van, nyílnak a szerelmek

Dáji a legidősebb az osztályban. Ennek hosszú története van, nem is erről akarok írni. Mint rangidősnek számít a véleménye. Ki is kérik minden fontos dologban. Fecó és Bálint a nagy haverok kérdik az Öreget:
- Mit mondjunk a Boginak?
- Miért?
- Mert tetszik nekünk.... tuuudoood!
- Dögös Bogi!

Tetszett a fiúknak, nem tetszett Boginak. Hamar tantó néni fülébe jutott a dolog. Kérdőre vonja a fiúkat. Akik aztán jól bemártják egymást, már egy foci csapatnyi fiú szerepel a bűnlajstromon. No de a mi talpra esett tantónéninkkel nem lehet kibabrálni!

Büntetésül fogalmazást kell írni arról, hogyan kell udvarolni a lányoknak.

Huhhh, attól tartok hosszú és kínos hétvége elé nézünk....

Meglepetés!

Kaptunk a Gázművektől egy számlát. 6 karakterből áll a fizetendő összeg. Igen, 6-ból, úgy mint XXX XXX Ft.

Férj nézi, próbálja összevetni a mellékelt megfejtési kulccsal, kb negyed órai küzdelem után feladja:
- Neked eggyel több diplomád van, fejtsd meg Te!

Mackólányka

Későn este érek haza. Mackólányka szemében ez skandallum. Duzzog mert nem voltam itthon. Végül megadja nekem a kegyelemdöfést.
- Hoztál tortát?
- Nem szívem, nem hoztam.
- Kár, mert azt nagyon szeretem.

A versenyló méltatása

Az van, hogy Kiskamasz Mackó megy MINDEN versenyre. Lőn matek, természetösmeret avagy sport, neki egyre megy, versenyre fel!
Ezért aztán tanerők rázizzentek. Én meg a tanerőkre. Be is csörtettem Mackómamai akarom mondani Oroszlányanyai mivoltommal az ofőhöz és levezettem neki, hogy
- még gyerek (és szeretném ha az is maradna még egy ideig)
- néha a versenyló is elfárad
- ráadásul felvételizett is
- és csak 3 versenyről volt szó év elején (amiből 7 már meg is valósult eddig :-( )

Szóval finoman közöltem, le lehet szállni Overdose fedőnevű legnagyobb medvebocsomról.

Ezek után egy héttel, jön a tanerő, hogy rajzversenyre vinné medvebocsunkat. Ofő felfújta magát, és jó hangosan az egész osztály előtt kioktatta Miss Vizuális Kultúrát, hogy az anyja megtiltotta, hogy további (9. és 10. versenyekre menjen). Gratulálok a magasfokú pszichológiai és empatikus képességeikhez, mert így sikerült mindenki előtt beégetnie a Versenylovat. 

Kedvenc tornatanárnőnk is bedobta magát. Idézem szó szerint:
- Tudnálak használni az atlétikai versenyen.
- Tanárnő, nem vagyok robot! Már így is túl sok versenyen indultam, nem szeretnék....
- NE POFÁZZ!!!

Ps 1: engem az elmúlt 2 évben egyszer sem (!) kérdeztek meg a tanárok, hogy elengedem-e a gyereket tanulmányi versenyre. Természetesnek veszik, hogy a legjobb tanuló MINDEN versenyre elmegy.

Ps 2: nem elírás a 9. és 10. verseny, mert a 8. jövő hét kedden lesz...

Átlátszatlan vs. átláthatatlan

Nézem Dáji környezet dolgozatát.

A testek anyagai lehetnek:
- átlátszó
- áttetsző
- ÁTLÁTSZATLAN.

Elírta ez a gyerek. De ott van mellette a pipa. Meg pont is jár érte. Nézem alább: ott már nyomtatásban. Átlátszatlan. Ízlelgetem, próbálom kimondani, mondatba foglalni. De nem izlik!
Tudom, nyelvtanilag helyes, hiszen ha valami átlátszó, akkor a fosztó képzővel átlátszatlan lesz. Nyelvtanilag. De hol marad édes anyanyelvünk sokszinűsége, szépsége?

Miért nem jó a régi megszokott, fülünknek is tetsző: ÁTLÁTHATATLAN?

Talán azért, mert az egész körülöttünk lévő őrült tempójú világra is értelmezhetjük, hogy átláthatatlan?

Gasztro rajongásaim nr.1.

Van egy elhanyagolt gasztro blogom is. Mert van bennem múlhatatlan lelkesedés a magasszintű gasztronómia iránt. No nem a sznob irány, hanem az a hétköznapi, sietős, mégis mindig igényes, egészséges és nem utolsó sorban megfizethető (!) ételek iránt érzek vágyat.

Ezért aztán vagyok olyan elvetemült, hogy vannak ízek, emberek, művészek, akikért képes vagyok autóba ülni és órákat utazni. És képes vagyok körmönfontan tenni mindezt, hogy kis családom úgy higgye, csak véletlenül csöppentünk oda :-)

Így esett ez nem is olyan régen. Vác környékén volt egy sportverseny, amire a Pasimacik csapatostul mentek. Mit tehet ilyenkor a női kisebbség? Csatlakozik hozzájuk, belógatva a gasztro élményt mint jutalmat.

No de kiről és miről is van szó? Mihályi László cukrászmesterről és a váci Desszerszalonról! A cukrászművészet oly' magasfokát műveli, hogy azt halandó ember ki nem hagyhatja az életéből. Legalább egyszer meg kell kóstolni!

Itt találkozik minden ami biztosítja a feledhetetlen élményt: igényes alapanyagok, esztétikum, művészet.

Mihályi Lászlóval volt szerencsém együtt sütni a Rosinantéban most tavasszal. Cukrászkurzust tartott magunkfajta gasztro-őrült háziasszonyoknak. Ami lenyűgöző volt a személyiségében: szerény ember, szakmai elhivatottsággal, őrületes munkabírással és fantasztikus igényességgel. Elmondása szerint van olyan desszertjük, amit hosszú hónapok alatt (!) kisérleteztek ki. Sőt, van olyan is, amely soha nem került ki a pultra, sorozatgyártásba, mert nem ütötte meg a maguktól elvárt színvonalat.

Én nem vagyok jó viszonyban a cukrászdai dobos tortával. Ezért is választottam a Dobos desszertet, mert kiváncsi voltam, mit lehet ebből kihozni. Kérem tisztelettel, itt és most kövezzenek meg, de ez olyan élmény volt, mint amikor a mesében a békából királyfi lesz...

A tészta lehetnyi, könnyű, alig észrevehető. A krém pont annyira keserédes, hogy a magamfajta előítéletekkel átitatott kritikus lélek sutba dobja minden ellenszenvét, hogy egy életre rajongója legyen ennek a csodálatos desszertnek! A tetején a "dob" roppanós, vékony, leheletnyi szinte csak jelzés értékű. Nem uralja a cukormáz a desszertet, mint ahogyan azt minden szokványos cukrászdai tortán szokott lenni. Ráadásul az esztétikai élmény sem az utolsó! Mutatom:

Kismackók hosszas lamentálás után ezeket választották:

Kiskamasz kerülve a kockázatokat Tiramisut, (erről sajnos nem találtam fotót a honlapjukon), az ízéről elmondhatom, hogy könnyű, habos, és túlzás nélkül állíthatom tökéletes összhangban volt minden összetevője.

Dáji választása: Farsangi Tündérke

Az esztétikum némileg háttérbe szorította a bensőt. Ízében egy kissé jellegtelen a gríz-tejkrém miatt, de ezen a birsalma réteg azért jelentősen javít. Az igaz, hogy Dáji csak egy icipici kóstolót adott, így kritikámra nyugodtan mondhatjátok, nem eléggé megalapozott! :-) Sebaj, majd visszamegyünk és teszteljük mégegyszer! :-) Mutatom ezt a gyönyörűséget is:

Miután a hosszú nap végére Mackólányka pont akkor aludt el, amikor elindultunk a Desszerszalonba, így Apa a HŐS, az autóban vigyázta Mackólányka álmát. Mivel nem szerettük volna őket sem kihagyni ebből az élményből, ezért csomagoltattunk számukra is néhány finomságot.

ApaMackó Obsitos szeletett kapott:

Természetesen ezt is meg kellett kóstolnom! A passion-sárgabarack mousse feldobja az egész költeményt, végtelenül könnyűvé teszi. Ez az a vonzerő, amiért az ártatlan lánykák beleszerettek a nyalka huszárlegényekbe anno. :-) A puffasztott rizs pralilné pedig olyan, mint amikor a baka viccesen összecsapja a bokáját a hölgyek előtt. Minden falatnál! :-) Nézzétek csak:

Mackólányka Dunakavicsot kapott,

ami egyszerűen olyan, mint a kókuszgolyó, és mégsem! A kakaós kekszmorzsa sokkal könnyebb (a titkot szeretném tudni!) az alkoholos meggyet kicsentem belőle Mackólányka orra elől, de az én izlésem szerint lehetett volna több is benne! :-)

Esztétikai gyönyörűsége ennek sem utolsó:

Úgy érzem, vissza kell mennünk. Még mielőtt Mihályi Laciéknál is beköszönt a tavasz. Mert még szeretném megkóstolni ezeket is:

Csárdáskirálynő

Hihetetlenül izgalmas lehet a paprika-málna bevonat és zselé....

 Marica grófnő

 Ez pont olyan sejtelmes mint egy igazi grófnő :-)

Montmartre-i ibolya:

Citrom, ibolya, mandula, joghurt... hmmm, csábító! Szinte az illatot is hozzá tudom képzelni :-)

Intő a Rosinante miatt.... Vállaljuk!

Kiskamaszunk utolsó óra után a szünetben beszélget szívének egyik legkedvesebb tanárnőjével. Az nem derült ki hogyan került szóba a Rosinante, de szóba került az bizonyos. Mint rendszeres látogatója a fogadónak, adja is a jól értesültet. Felvilágosítja a tanerőt, hogy ott nem csak pihenni lehet, hanem főzni is ám!

- Anya is odajár főzni! - dicsekszik a szentem.

Tanárnő is lelkesedéssel taglalja Kiskamasznak, hogy micsoda finomságokat evett ott, a reggeli az ország legjobb reggelije, olyan bőséges, hogy ebédig nem lehet végigenni, és hogy milyen finom, meleg, friss, házi péksüteményt kapott ott!

Szó szót követ, Kiskamasz laptopot ragad, már kattintja is az oldalt, magyaráz, ki kicsoda, kit honnan ismer, milyen élményei voltak. Bár áttételesen hallottam a sztorit, szerintem a legjobb direkt marketinget nyomta őszinte gyermeki lelkesedéssel.

Elbeszélgették az időt, így a tanárnő is elkésett a következő órájáról, és Kiskamasz is késett ebédről. Sajnos nem a Rosinantéba volt hivatalos, csak a suli menzára, ahol pszichomókusunk felügyeletével kell ennie. Kedves napközis tanerőnkről már tavaly hosszabban megemlékeztem a blog hasábjain, azóta a véleményem csak tovább kristályosodott....

Nos, ez az abszolút felkészült kis fruska, kérdőre vonta Kiskamaszunkat hol volt. Ő megmondta őszintén. Mint minden őszinte mondat, itt is megbecsülésre talált.

- Akkor majd megtanulsz nem elkésni az ebédről! Most nem ehetsz!

Ééééés, igen, elküldte a gyereket az ebédlőből, nem engedte ebédelni!!! Amikor felháborodásának hangot adott a Kiskamasz, még intőt is adott neki.

Kérem, tisztelettel, vállaljuk! Ilyen súlyos vétségért valóban intő jár.

Ps: valószínüleg Kiskamaszunk bepöccenve az igazságtalanságon Nagykamaszos hévvel válaszolhatott, amit nemes egyszerűséggel szemtelenségnek hívnak. De vajon miért van az, hogy néhány tanárával (akiket nagyon tisztel) soha nem jut eszébe tiszteletlennek lenni?

Azon gondolkodom, hogy bemegyek az iskolába, beszélek az igazgató bácsival, hátha én is el tudok küldeni valakit... no nem ebédelni... és nem a Rosinante-ba, mert oda csak jutalomútra mehet valaki! Azt ki kell érdemelni!!! :-)))

Korán kezdi!

Mackólányka ugrál az ágyunkon.
- Ne ugrálj!
- Jó, nem ugrálok.
Folytatja. :-)
- Mackólányka ne ugrálj az ágyon!
- Nem ugrálok, csak a lábam jár!!!!!

Alert! - Számítástechnika verseny 1. hely!

Kiskamasz medvebocsunk, a kerületi számítástechnika verseny grafika kategóriájában első lett! Mutatom mit rajzolt.

Kamaszkodás nr.2

A ma reggeli jelenet az autóban már veszélyes határokat feszegetett. Kiskamasz nagyon körmönfontan a tudtunkra adta, hogy kaptak egy speciális környezetvédelmi feladatot a suliban, amit csak azzal a nagyon szimpatikus kislánnyal kettesben lehet elkészíteni, aki éppen -egészen véletlenül- szíve hölgye. Ráadásul a suliban nem lehet nyugodtan dolgozni, így a kislány nagyszüleinek lakásán lehetne ezt a legegyszerűbben megoldani....

Rásandítok ApaMackóra, aki erősen harapja a szája szélét és szemét szigorúan az előttünk kígyózó kocsisoron tartva, soha nem látott módon leköti a reggeli csúcsforgalom...

Lefordítom az olvasóknak is a családfő homlokán a csak általam olvasható üzenetet: Drágám, ezek már veszélyes játszmák, lásd be, az első randik engedélyezése anyai hatáskörbe tartozik!

Belátom. Óvatosan tisztázom a körülményeket. Hol, mikor, mettől-meddig és "nemzavarsz-ekisfiamesteanagyszülőknél" típusú kérdésekkel bombázom. Látom, felkészült, agya maximális kapacitásra kapcsolva veri vissza minden aggodalmamat. Érzem, ezen a kérdéskörön nem szerencsés sokat időzni, tiltani meg egyenesen öngyilkosság lenne .... "De csak akkor ha minden leckéd meglesz" - nyögöm ki megadóan. Válaszként sűrű bólogatás, és akkora vigyor, ami betölti az autót.

Még aznap reggel talákozom szívünkhölgye anyukával, aki lazán megkérdezi: "Meddig marad Kiskamasz, mert csak akkorra mennénk a lányunkért...."

Ühüm, tehát a meccs már ott is lejátszódott, és cinkos összekacsintás van a szülők között. Ja, így már más! Még egy órával kitolom a randi végét, legyen idejük az iskolai feladattal is foglalkozni.

A lobby napján, megbeszéltük Kiskamasszal, hogy délután a bölcsinél találkozunk, együtt jövünk haza. Ő előbb ért oda. Már az udvaron átvágva besandítok az ablakon, sok kis buksi fejet látok egy kupacban a szőnyegen ülve. Belépve a szobában a következő kép fogad:

bölcsis gondozó néni soha nem látott nyugalomban ül egy sarokban és molyol valamit. Az én Kiskamasz fiam, 4-5 kétéves forma gyerekkel ül a szőnyegen, és játszik velük! :-) Félórás könyörgés után hajlandóak csak kijönni... jönne a többi kislegény is, mert ilyen jó játszótársuk rég nem volt.

Mackólánykának is ínyére van a bátyus támogató közelsége, olyan határozottan viselkedik, mint még soha! Korábban, amikor láttam a bölcsiben, mindig nagyon szelíden viselkedett Most hangos, határozott, követelőző. Hűha, mi lesz itt még sok év múlva! - gondolom magamban.

Hazafelé menet jár az agyam: Kiskamaszunk reggel trubadúr, este önkéntes bébicsősz? Nem szélsőség ez? Ez ugyan az a kismackó? Gyerek-e még egyáltalán? Vagy pont ezért gyerek? Hogy is van ez?

Karácsonyfa állítás

Most, hogy már teljes pompájában áll a karácsonyfa, megoszthatom veletek hogyan is költözött be a nappalinkba a szerencsétlen. A hétpróba amit ki kellett állni(a):

 

1. A népszavazás

Az alapvető kérdés az volt, hogy legyen-e idén karácsonyfánk? Persze ez csak ApaMackónak volt kérdés, mert mindenki másnak természetes volt, hogy LESZ. De ő, hetekig rendíthetetlen kitartással lobbízott a család különböző tagjainál, hogy ugye a pasimacik már nagyok, meg nem is olyan fontos, meg nem is nagyon vagyunk itthon... stb.

Süket fülekre talált. Pedig nem beszéltünk össze! Most tényleg nem. Mindenki mondta, hogy ez nem szavazás kérdése, lesz és kész.

Persze, a döntő szavazatot ismét (Nagy)Papa Medve adta le, mert neki, mint a család legfőbb fejének szavazata, helyből 5-öt ér... azaz elsöprő többség. (Ennyit a demokráciáról :-))

Azonban a történelmi hűség kedvéért le kell szögeznünk, hogy az utolsó és egyben megdönthetetlen szavazatot Mackólányka adta le. Egyik este már azt hittük alszik, éppen kiosonni készültünk a szobájából, mikor felemelte fejét, és a legtündéribb mosollyal az arcán kijelentette:

- Lesz karácsonyfa!

Döbbenten néztünk egymásra: honnan tud ez a gyerek a karácsonyfáról? Egy hónapja mindenféle betegségek okán itthon őrli idegeinket, szó nem esett még erről, vajon honnan tudhat erről? Pasimacik is komoly képpel tagadtak.

2. A kiválasztás

Előörsként legtündéribb mosolyommal felfegyverkezve barátkozom a kővé fagyott szerencsétlen árussal. (Kinti hőmérséglet kb. -8 C fok volt délután 3 órakor....) Úgy tűnik, a szíve nem fagyott kővé, tényleg teljes erőbedobással segít kiválasztani a legszebb fát. Nem vagyok egy totojázós típus, legalább 2 percre volt szükségem. Persze, ez rövid időráfordítás project vezető főnökömnek tetszik, hiszen elsőre úgy tűnik, neki csak áldását kell adnia rá.

És nem adja!

3. Úton a válóper felé...

Mert nem jó a fa. A projectvezetőnek. Nekünk bezzeg JÓ! De neki nem elég formás, pedig nagyon helyes, dús "szoknyácskája" van, és ami a legnagyobb kifogása: nem elég hosszú az alsó csonk. Nem tudja felállítani a tartóba. Fejébe vette, ha lesz karácsonyfa, az neki a legkevesebb munkájába kerüljön. Ezért kritérium rendszert állít fel:

- legyen délceg, sudár, formás, friss, ropogós, élénk levelű

- legyen elég hosszú alsó csonkja

- legyen elég hosszú felső ága a csúcsdísznek

- legyen olcsó (ha-ha-ha)

- ne kelljen faragnia sehol,

- még ágakat se kelljen levágni.

Egyszóval legyen tökéletes.

Na, ilyen az én Férjem.

4. Azt hiszem, elmegyek politikusnak....

mert képes voltam megállni, hogy ne tegyek megjegyzést, ne vesszek össze vele, miközben az előre megalapozott harmóniát igyekeztem ápolni az árussal, némi összekacsintás, együttérző mosoly és társai jegyében. Mintegy 20 percnyi válogatás után (kb. 10 fa kibontása, megszemlélése után) megvan a TÖKÉLETES darab. Jéggé fagytam...

5. Hazaszállítás

Tetőcsomagtartó. Nem részlezem. Még jobban jéggé fagytam. A projectvezető is.

6. A nagy nap

Mint minden évben, idén is elcsúszunk az ütemezéssel, és nem sikerül világosban elkezdeni. Mert nálunk először át kell rendezni a nappalit. Mindenki szavaz, hogy hol legyen a fa (a kiskorúak is, pedig őket nem is kérdeztük :-)).  Majd ismét átrendezzük a nappalit. És még néhányszor.... 

Sötétedik.

Szönyegeket felszedjük.

Nagy létra behoz. (Igen, az, amelyikkel a tetőre szokott felmászni Férj.) A fa "csak" másfél fejjel nagyobb nálam. Nem kérdezek. Nem okoskodom. Nem szólok egy szót sem. (Kivételesen... :-)) Van elég pasi a házban. Majd Ők!

Végre a teraszon keresztül megérkezik Ő, a sudár, tökéletes fenyőfa.

Mackólányka visít örömében.

MackóMama visít bánatában, mert két vödörnyi hó is érkezik a fával együtt a nappali parkettájára.

Jönnek a kellékek:

Dézsa.

Kő.

Vödör.

Nem, nem építkezünk. Még mindig a karácsonyfa project fut.

Mackómama eltűnik a konyhában, sütemény sütésbe kezd. (Tuti alibi a legkényesebb pillanatokra. :-))

Súlyemelő ApaMackónk beállítja a fát a dézsába.Kifelejti a vödröt. Fa kivesz.

Vödör be a dézsába. Fa a vödörbe. Kavics. Kő. Mert Ő tényleg nem faragja a fát. Kövekkel stabilan kitámasztja, azaz körbeszórja annyi kővel, ami csak belefér  a vödörbe. Majd a vödröt szintén kővel kitámasztja a nagy fa dézsában. Egyszerű, nem? (Tulajdonképpen zseniális találmány, el kell ismernem.)

Nem. Szemmel méregeti Mérnök Uram. S nem is késik az ítélet: ferde!

Kő kipakol, fa igazít, kő vissza.

Még háromszor.

Végül, előveszi a szintezőt. Pasimacik arcvonásai kezdenek eltorzulni. Anyai érzékem azt súgja, ki kéne jönnöm a konyhából.

Megfenyegetem a család fejét, hogy ha nem teszi el a szintezőt, megírom a blogon, hogy mit művel! Nincs hatása, folytatja. Bosszúból megírom. :-)

Vacsora idő, mikor végre elkezdik díszíteni. Persze ez már a pasimacik dolga (lenne). De az egyik eltűnik a bal féltekén, ajándék készítés címén (naaa, vajon melyikük?) A másikuk fantasztikus kitartással, órákon keresztül aggatja a díszeket. Homlokát ráncolva válogat, díszit, alkot. Szegénykém, időnként tanácsot kérne, de ebből csak ellentétek születnek, így végül magára marad ... 

7. Utóvéd harcok

Mikor már azt hiszi készen van a fa, rengeteg díszt talál Mackólányka szobájában. A kisasszony ugyanis a neki legjobban tetsző díszeket lecsente a fáról és összegyűjtötte egy eldugott sarokban! :-)

Az éj leple alatt visszaakasztjuk a fára.

Ekkor vesszük észre, hogy a fa alatt hatalmas tócsa... mert az összefagyott, havas kavics kiolvadt a melegben.

Csak tudnám minek jár a gyerek iskolába?

Ma elmaradt az úszás. No nem a napi maximum hőmérséglet miatt. Az a minusz 8 fok nem zavarta volna a tanerőt abban, hogy békává képezze át a gyerekeinket. De a tanerő ma hiányzott. Nincs ebben semmi különös. Valójában senki sem bánta hogy elmaradt az óra. Különösen a gyerekek nem. Hiszen ők játszottak.

Kis, naív olvasóim. Mégis mit gondotok ti? Kidobóst játszottak? Adj király katonát? Kinn a bárány bent a farkas? Sorversenyt? Ki tud több fekvőtámaszt nyomni? Nem, nem és nem! Hiszen a lurkók nem a tornateremben játszottak! Tornaórán a számítástechnika teremben, tanári felügyelettel, stratégiai játékot, ahol is interneten vad idegenek összekapcsolódnak és területet foglalnak el, harcolnak egymással stb.

Mindezt egy másik testnevelő tanár felügyeletével...

Karácsonyi begubózás

Nekünk a karácsony más.
Nincs őrült takarítási láz. (Na, jó azért a porszívót körbe kergetem a házban.)
Nincs eszeveszett rohangálás ajándékok után.
Nincs utolsó pillanatban kapkodás.
Nincs lázas süti sütés. (Erről bővebben itt: Mackókonyha)
Fogalmam sincs mi lesz a menü szenteste. Sőt, egyáltalán nem bánom. :-) !

Mert nálunk a karácsony más...
Együtt lévős.
Összebújós.
Játszós.
Kirándulós.
Nevetős.
Nagyokat alvós.
Síelős.
Forralt boros.
Nagy családos.
Szűk családos.

Reggeli hangulat...

Mi, hagyományaink szerint, ilyenkor kikapcsoljuk a mobiljainkat, és laptopjainkat. Visszavonulunk. Mert ez az egy hét az évben a MIÉNK.
Mi úgy értelmezzük a szeretet ünnepét, hogy csak a szeretteink körében vagyunk, kompromisszumok nélkül. Nekünk a karácsony akkor teljes, ha együtt lehetünk, úgy ahogyan az nekünk jó.
Ilyenkor végre megtehetjük, hogy megnyomjuk az off gombot. Nem baj ha nem válaszolunk azonnal egy sms-re, e-mailre. Hiszen csak az a fontos, hogy együtt vagyunk. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez, élvezzük egymás társaságát, nagyokat játszunk, nevetünk, eszünk, mulatunk vagy csak csendben olvasunk... Együtt.

Éppen ezért most csendben maradunk jövő évig. Minden kedves olvasónknak kívánjuk, hogy legyen hasonlóan szép, békés, boldog ünnepe!

Jövőre veletek ugyanitt! :-)

Kikapcs...

Ki milyen beteg? ApaMackó vs Mackómama

Leírom ApaMackó egy beteg napját.
Leírom Mackómama egy beteg napját.
Erősen szubjektív napló következik. A kedves olvasóra bízom a különbségek felfedezését.

Bevezető:
mostanában egy soha el nem múló vírussal küzdünk családilag. Én kezdtem, körbejárt, majd visszajött a kis genya mutáns vírus. Ezért aztán mindenki ágynak dőlt. De: ki hogyan? Ez itt a kérdés.

A főszereplő beteg ApaMackó.
Előre kell bocsátanom, ApaMackó manager, tehát, a beépített chip-jében (szakértőknek: bios) ott van a manager sebesség, vagyis "pörgök ezerrel állandóan munka fronton".
A feleség úgy hívja: "Drágám, már megint a nagyon fontos ember vagyok szerepedet domborítod?"

A betegség realizálása este kezdődik. Értsd, orrfolyás, enyhe hőemelkedés, végtagi fájdalom. Feleség felállítja a diagnózist: beteg vagy. Ettől ApaMackó összeomlik. Feleség felmossa, lelket önt bele, ágyba parancsolja (nem megy!), teát főz neki, és minden lobby készségét beveti, hogy hajlandó legyen kúrálni magát. Asszonytársak, csak egy jó tanács. Ilyenkor tartózkodjunk a veszekedéstől, inkább hassunk az érzelmeire, helyezzük kilátásba a súlyos szövődményeket, a pánik a legjobb tanácsadó ilyenkor. :-)
Másfél órás győzködés után ApaMackó is betegnek tekinti magát. Felkapja a mobilját, és további másfél órás telefonálásba kezd. Összes menedzsment tag felhív, mind a 26 párhuzamosan futó projectről beszámol, végrendelkezik. MERT KÉT NAPIG NEM MEGY BE AZ IRODÁBA.
Majd elkezdi átszervezni a hét hátra lévő két napját, ezért további súlyos két órás levelezésbe kezd. Éjfél. Első gyógytea elfogadása, orrcsepp, kúra megkezdése.

Másnap reggel a szokott időben felkel, gyerektranszport az iskolába lebonyolít, utána mintegy egy órás megbeszélés a suli melleti kávézóban (hja, jól kell tudni szervezni a partnereket!), autószerelő idehív (mert most ugye két napig nem kell az autó, buherálhatják), hazafelé valami vacak megvesz, gyerek ebédje befizet és délelőtt 10-kor már újból ágyban van.... alig él... piheg, köhög, kúrál....
amikor benyitok a "kórterembe" ez a kép fogad:, ül laptoppal az ölében (de legalább az ágyban!) és levelez... és levelez... és telefonál... és levelez...
"Ne engedd be a gyereket, mert telefonálnom kell!" - ezt hallom a halálos ágyáról.
Ez megy két napig. A harmadik napon még rosszabbul van, de már érzi, vészesen közeleg a hétfő, amikor újból jelenése van a harcmezőn. Ezért, szombat késő délután már kikecmereg az ágyból. Sőőőt, vasárnapra olyan jól van, hogy felmegy a tetőre, szigetelést javítani. Vagy elmegy az éppen aktuális kolléga még aktuálisabb szülinapi bulijára, egy általam sose hallott városszéli szórakozóhelyre...

A mellékszereplő beteg: Mackómama.
Már egy hete el van dugulva az orrom. Nem kapok levegőt. Fejem is fáj. Most már kialudnám magam valamikor. Huh, ma reggel már a torkom is. És a légcsövem is "zörög". Estére fáj a lában, a derekam. Ez szokott, semmi rendkívüli, nem is tulajdonítok jelentőséget neki. Másnap reggel már mindenem fáj. Délben már szédelgek, nem látok. Este megcsinálom a vacsorát, elaltatom Mackólánykát és bedőlök az ágyba. Ekkor már betegnek nyílvánítom magam.
KITÖR A PÁNIK. Apamackó elesett, tanácstalan, azt is elfelejti amit előtte tudott. NagyiMaci eszeveszett főzésbe kezd, mert a mi kis kolóniánk szerinte éhen fog halni, ha én egy napot is ágyban töltök. (Mondjuk hihetetlen hálás vagyok neki, mert kaptam egy hét szabadságot a konyhában!)
Napközben nyugalom, BÉKÉN HAGYNAK! (Akkor szerintük is NAGYON beteg vagyok! :-)) Végre egy jó könyvet is a kezembe vehetek.Kiderül számomra:
- tudnak teát főzni
- vajas kenyeret kenni
- nem halnak éhen, ha nem teszem eléjük a kaját (az igaz, hogy mident megkérdeznek, mit hogyan kell, de ez legyen a legnagyobb probléma!)
- fel tudnak öltözni egyedül (és még normálisan is néznek ki :-))
Egy embernek hiányzom nagyon: Mackólánykának. Ő két percenként benéz hozzám. A pasimacik időnként benyitnak:
- Anya, meggyógyultál már?

Mire a könyv felénél tartok, tényleg jobban vagyok. Azért ráhúzok még egy napot, hogy a könyvet be tudjam fejezni! De ez legyen az én titkom. :-)

Én hiszek a Mikulásban

mondta Dáji.

"Csak az a baj, hogy túl sokan besegítenek neki!" - fejezte be a gondolatot.

Úszásoktatás

Nálunk, az oskolában kötelező az úszásoktatás. Nincs is ezzel semmi baj az első négy osztályban. No de felsőben?! Huhhh, testnevelő tanerő legyen a talpán aki elvisz huszonegynéhány gyereket a legközelebbi uszodába!

Az egyik úszóversenyző. Ő kap egy pályát, és rója, és rója, és rója... óra végén levágják róla az úszóhártyákat, megkapja az ötösét, mehet haza.

Aztán itt van a kőbunkó. Bevetődik a vízbe, el is süllyed annak rendje módja szerint azonnal. Tanerőnk mentőövért kiállt, és dobja is azonnal. Kőbunkó vigyorogva jön fel a mélyből...

Aztán itt vannak a csajok. Pipiskednek, visitoznak, kényeskednek. Mindezt bikiniben. Valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy miért kell bikiniben menni a tornaórát helyettesítő úszásokításra? Úszni nem úszódresszben szoktak?

Jó, jó,őskövület vagyok, töppedt Medve agyammal én nem érthetem meg a mai fiatalokat. De azt nagyon is megértem, amikor azt kérdezem az éppen minden mozgás alól felmentett Kiskamasz Medvémtől, hogy a hőn szeretett könyvtár helyett miért az uszodát választotta?

- Anya, hát olyan jó nézni a csajokat abban a falatnyi bikiniben!

Khm, még "csak" 12 éves...

Hitelből karácsonyi ajándékot?

Elmerengtem ezen a kérdésen, hiszen sokan felvesznek mostanában személyi kölcsönt. De még mielőtt könnyelmű döntést hoznának, kérem, olvassák el tanácsaimat a Szülők Lapján!

Baj van velem

azt hiszem. Több blogger  is közzé teszi a blogján vágyait. Ha-ha-ha, modern kori kommunikációs probléma. Nem azt mondja: "drágám, szeretnék egy aranyláncot, egy versenylovat, és három szabad napot nélküled", hanem izenget a blogján. :-) Hátha elolvassa Férj titkárnője, aki tolmácsolja Anyu kívánságait. Hát nem abszurd? Még szerencse, hogy nálunk Férjnek ÉN vagyok a titkárnője... És izengetni sem szokásom. :-)

Olvasgatom a kívánság listákat. Az általában -nem tőlünk függő- blablaságokon túl, mindenki szerény, elérhető dolgokat szeretne. Minimum toronyórát lánccal:

- lakást és megélhetésre pénzt Rómában (miért pont ott?)

- Föld körüli utat

- nyitott cabrio BMW-

stb.

Baj van. Nagy baj! Kurvára nem érdekel a lakás Rómában, a Föld körüli út, és szarok a nyitott BMW-re, mert nincs hosszú szőke hajam, és elég gázosan mutatnék a gyűrött fejemmel benne, no meg utálnám, ha esőben szarrá áznék a nyitott szuperautómban.  

De most tényleg, azt hiszem nagy baj van velem. Nincsenek világot megváltó vágyaim, a lottó ötös is csak 1 a 40 millióhoz nekem (mármint matematikai alapon közelítem meg a kérdést), nem akarom a Rotschild család összes vagyonát magaménak tudni, sőt, nerc bundát sem szeretnék karácsonyra, mert vagyok annyira állat- és környezetvédő, hogy lelőném a vadászt is dühömben...

Akkor miért is van baj velem? Pedig úgy látszik, nagy a baj. Mert nem üzengetek Férjnek. Mert mi (még) szóba állunk egymással. Sőt, megbeszéljük ki mit szeretne. És meg is valósítjuk. ÉN, a titkárnők gyöngyszeme, megszervezem, befizetem, lekavarom, becsomagolom, elutalom, lefényképezem és még 10 év után is emlékszem rá. Így aztán a vágyaim megvalósulnak. Szépen, lassan, rendre egymás után. Ezért nincs mit üzengetnem.

Ha meg nem valósulnak meg, akkor azt is el tudom fogadni. Mert túlontúl racionális egyed vagyok és két lábbal állok a Földön. Azon a Földön, ahol szeretek ugyan utazgatni, részletekben, a magam tempójában, és vállalom a rizikót, hogy nem fogom az egészet körbejárni. Na, bumm. Azért még boldogan halhatok meg, nem?

Ajajajajjjj, nagy a baj! Nincsenek irracionális vágyaim, mert mindig a lehetőségeinkhez mérem a vágyaimat. Pedig olyan trendi lenne azt mondani, hogy az orosz oligarchákkal akarok rulettezni a Cote d' Azuron vagy Károly herceggel összemérni lovas póló tudásomat. (Mondjuk a végeredmény egyértelmű lenne, őfelsége javára :-))

Mert itt van mindjárt az ez évi karácsony. Már megint kitaláltam és meg is valósítottam amit szeretnénk. Ja, és én a demokrácia legfőbb híve, előtte megszavaztattam az összes kis- és nagymackónál, hogy nekik mi a véleményük az ÉN vágyamról. Olyannyira tetszett nekik, hogy 100%-os felhatalmazást kaptam a megvalósításra. Ilyen konszenzust még Viktoriánus császár sem tud felmutatni!

Ezek alapján úgy látom rohadt nagy baj van velem. Mert egy boldog, irracionális vágyak nélküli vénasszony lett belőlem, aki nem vágyik többre, mint arra, hogy az ünnepek alatt együtt legyen a "kis" családjával. Ezért gürizik egész évben, és amikor eljön a pillanat, akkor elvonul velük valahová, ahol tényleg mindenki békén hagyja, így felhőtlen lehet az ünnep. Mert kikapcsoljuk a mobil telefonokat, a laptopokat és maximálisan csak az lesz fontos számunkra, hogy együtt legyünk, játszunk, vidámkodjuk. E mellett meg tényleg tök mindegy az ajándék, különösen az értéke...

Baj van. Nagy baj van. Megyek is és megbeszélem egy szakemberrel... Hátha megjavulok és végre kívánhatok valami baromi nagyot karácsonyra. Mondjuk egy úszómedencés házat. Ja, bocs, felébredtem!