Hogyan NE szervezzünk bulit és hogyan NE tegyünk tönkre egy régi barátságot?

Egy elcseszett nap fejezetekben elbeszélve.

Bevezetés:

Már utaltam rá, hogy a férjemet milyen körülmények között ismertem meg. Az akkor ott lévő emberek voltak a mi társaságunk, ami nem volt kicsi már akkor sem... Azóta gyarapodott jó néhány utóddal. Sokukkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, azt gondoljuk ők a barátaink.

Az egyik barátinak gondolt pár nőtagja a fejébe vette, hogy "sokan vagyunk, de nem elegen" alapon, (ráadásul pont 15 éve ismerjük egymást és ez többünknek is a házassági/páros, akármilyen évfordulója is egyben), csapjunk egy hatalmas bulit. Valahol a szabadban. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse alapon. Jól hangzik. Fellelkesültünk családilag. (Itt most nem a gasztro vonal jön, az a másik blogon lesz olvasható.) Bár kétségtelen tény, hogy napokon keresztül erősen vizualizáltam a jó időt, és lelkesen sütöttem több tepsi süteményt.

Ráhangolódás:

Jól indult a reggel. Kismackók jó kedvűek voltak, mert egyrészt nekik délután 4-től külön programjuk volt, másrészt a szülők se voltak Zombik, mert Mackólányka csak 3-szor volt fent az éjszaka a megfázása és állandó orrfolyása miatt. Valójában egy elég eseménytelen éjszaka :-) után egy pörgős napnak néztünk elébe. Ezt már megszoktam... De azért nézzük, hogyan is indulok neki egy ilyen napnak? 

Én a magam részéről 3 dl erős mézes kávéval. Ebbe most ne menjünk bele, hogy miért mézzel édesítem a kávémat, alul a kommenteknél lehet észrevételezni e tényt...

Amikor a vérnyomásom eléri a 110/60-as szintet, és az agyi kapacitásomat is sikerült 1 kérdés/1perc szintre felturbózni, akkor elkezdem a reggeli rutint.

Minden kismackónak váltóruhát összekészíteni, pelenkázó táska, tea, kaják, esőcucc, kerti játék, benti játék, senki se felejtsen el semmit, elkészültél már? Anyaaa, kivasaltad az ünneplő ingemet? és mikor leszel már készen? kérdések után eljön a csúcspont, amikor mindenki a bejárati ajtó körül zöngicsél.

A dráma kiteljesedése:

Indulás! Bocs, kakis pelus kicserél. Mondom indulás. De most már tényleg. Végre ülünk az autóban. Kiskamasz medvénk rajtunk csillogtatja humorérzékét (pontosítok: szemtelen mint a piaci légy), de ezt olyan édesen és olyan kifinomultan teszi, hogy képtelenség haragudni rá. (A humorérzékét a nagypapától és apjától örökölte!)

Röhögve érkezünk a buli helyszínére. Sehol egy autó. A nap hét ágra süt. Mackómama azonnal kapcsol, felméri a szitut, és leosztja a feladatot a kifinomult politikai érzékkel megáldott férjének:

- Telefonálj TE!!!

Jó döntés, de még így is érződik a két családfő hangjában némi feszültség. Telefon letesz. Egymásra nézünk. Kiskamasz már nyitja a száját, de egy "shut up"-pal beléfolytjuk a mondandóját. A kocsiban olyan a hangulat, mintha Dementorok jártak volnak ott az imént. Mrs Voldemort ugyanis áthelyezte a buli helyszínét 50 km-el odébb, amiről elfelejtett értesíteni minket. :-(((

Megoldás:
Program átszervez, újabb telefon. Ahová du. 4-re vinnénk a Pasimacikat, most délben leszállítjuk őket. O.K., de hol fog Mackólányka aludni ma délután? Erre senki sem tud válaszolni, én előadom a laza anyát, egy vállrándítással...

Közben magamban az argo kifejezések egész tárházát sorolom, miközben felmérem Mackólányka további lehetőségeit a napra vonatkozóan... reménytelennek tűnik. Ráadásul beteg. Lelkiismeretem megszólal, felelőtlen szülő vagyok. Az. De legalább vállalom, vazze!
ApaMackó hasonló rutint futtat le kocka fejében (nem megsértődni, neki tényleg az van!) és felajánlja hazaviszi a női frakciót. Ésszerű döntés lenne, DE NEM AKAROK OTTHON EGYEDÜL PUFFOGNI A TÖRTÉNTEKEN! Megyünk tovább a megbeszéltek szerint, Pasimacik leszállít, zilált szülőpáros jót beszélget, idegek kisimulnak.

Indulás. Sarkon vészfék. Hová is? Mackómama beindítja a "hozzuk rendbe a sorainkat" rutint. Negatív élményt fordítsuk át pozitívba, rezgés szintünket emeljük magasabbra! Apamackó meggyőzése indul, csak óvatosan, lassan, érzelmeket bekavarva érvelek. Kb. 75 mp múlva el is érem a célomat.

Megyünk a buli 50 km-re lévő új helyszínére. Végül is a csomagtartóban 3 tálcányi süti és anyósom 3 utcányira lakik a buli helyszínétől, meglepetésként beugrunk majd hozzá "egy puszira".
A buli már elég lankadt volt késő délután, a gyerekek fáradtak, nyügösek voltak, a felnőttek meg bágyadtan hevertek szanaszét.... Másfél óra után jön az eső, legjobb idő az indulásra.

Happy End:
Mire átérünk anyóshoz, az eső szakad, így azt a viccet is elsüthetjük, hogy: "mikor jövünk? amikor jól esik!" :-)))
Jó volt látni anyósom meglepődött arcát. Legalább babázott egy jót Mackólánykával. Ez volt a nap csúcspontja, ezért érdemes volt ennyit autózni. :-)

Exodikon*:
Barátnőnk mondja két nappal később, hogy ő pont a helyszínmódosítás miatt tudott volna menni (mert defaultból neki nincs autója), csak aznap éppen a buli helyszínétől 300 méterre autóztak el déltájban. De, ő sem tudott a shiftelésről. Emiatt, ő is lemaradt a találkozóról.
Jó lenne eldönteni, hogy most komolyan gondolják-e 15 család +2-3 gyermek/család meghívását és ennyi ember összeszervezését, vagy csak Monty Python -t játszatnak velünk....
Mert ha szerveznek valamit, akkor azt lehetne normálisan is... Javaslom, ne úgy, hogy a végén mindenkit vérig sértsenek. Csak halkan jegyzem meg: a modern kommunikációs eszközök segítségével, (sms, e-mail) megelőzhető lett volna a másik vérig sértése.

Tanulság? Mindenki vonja le maga.

*Exodikon: A görög drámában a kar dala, melyet elvonulása közben énekel, tanulságot fogalmaz meg.

Anya dolgozik

Gyermekem ezt tömören így fogalmazta meg:
- Anya este szépen felöltözik és elmegy itthonról!

:-)

Aphrodité már megint mit műveltél?

Úgy tűnik Aphrodité nem a tenger habjaiból emelkedik ki kagylóhéjon, hanem itt jár közöttünk. A szerelem és szépség istennője megint munkába állt. Ezt általában májusban teszi. Mégiscsak lehet ebben a májusban valami....

Nem is lenne ezzel baj, de ugye én két pasimaci anyuja vagyok, vagyis potenciális anyósjelölt. Jó, jó tudom még korai erről beszélni, de azért nem árt az elővigyázatosság.

Már tavaly volt némi kavarodás Aphrodité áldásos munkájának köszönhetően, de aztán a vakáció beköszöntével megnyugodtak a kedélyek. Most ismét megszólaltak a vészharangok, mert fülig érő vigyorral mesél a Kiskamasz. Nagyon titokzatos, de azért a család minden tagjának egyenként "megsúgja" a nagy titkot. :-) Talán Mackólányka az egyetlen, aki nincs tisztában a bejelentés súlyával...

Mint potenciális anyósjelölt most nem aggódom. Bár tisztában vagyok vele, hogy Kiskamaszunk nincs könnyű helyzetben, mert 21 lánnyal jár egy osztályba, választék tehát van bőven. Ismerem az örömszülőket is, sőt szimpatizálunk is velük. Kiskamasz medvénk most a lehető legkifinomultabb izléssel választott és hihetetlenül kedvesen teszi mindezt. Természetesen rögtön vetélytársa is akadt, de lehet, hogy csak a végtelenül érzékeny lelke háborog a betolakodók ellen... Mi is a háttérbe húzódunk, csendben drukkolunk nekik, hogy együtt fedezzék fel ezeket a gyönyörű érzéseket. Ha mesél, szívesen meghallgatjuk, ha tanácsot kér adunk, de nem akarunk beavatkozni. Minek is tennénk?

Hiszen tetszik nekünk a kislány, no...

A fekete csuklyás ember

Tegnap felszállt a buszra egy ember, akinek az eü-ben használatos arcmaszkja volt, fekete csuklya volt a fején kettő is. Tudjátok, az a fajta kapucni féleség, amit Anakin Skywalker hord a filmben, amikor még nem gép lélegeztette, de már nem volt az a kedves fiatal gyerek, mint a -3. részben. :-)

Volt nála két buzi nagy sporttáska, és egy fekete nagy nejlon zsák (amit a magamfajta csak költözéskor használ a ruhák/dunyhák elpakolásához), kezében 2 sörösdoboz.

Már akkor feltűnt, amikor a busz begurult a megállóba. Először azt hittem, valami elvetemült környezetvédő, aki önszántából szedi szelektíven az utca szemetét. Amikor azonban felszállt a buszra és ugyan olyan furcsán viselkedett, mint amilyen a kinézete volt, már nem voltak ennyire pozitívak a benyomásaim.

Téblábolt egy kicsit, nem nézett senkinek a szemébe, majd hírtelen leült az ajtóhoz legközelebb lévő székre.

Minden prejudikáció nélkül, komolyan arra gondoltam, hogy ha mi most Izraelben vagy Amerikában lennénk, tuti leszállítanák a fickót, fél pillanaton belül ott lennének a rendőrök, falhoz állítanák és megmotoznák.

Nem gondolom, hogy általában ez lenne a normális, de ennél a fickónál... igen, nagyon is hasznos lehetett volna, mert bizonyos országokban az ilyenek robbantják fel saját magukat a buszon.

Nálunk azonban még nem történt utcai tömeges terrortámadás, nem tudjuk mi az félelemben élni. Kívánom, hogy soha ne ismerjük meg ezt az érzést! De azért nem árt az óvatosság, és én bizony gyanakvó vagyok, amióta túl sok fekete mellényes ember ül az országunknak abban a bizonyos házában.

Úgy látszik, mi ilyen közönyös nép vagyunk, és maradunk is. Senki sem foglalkozott vele. Én sem. (Lehet köveket dobálni!)

Viszont nem is robbantotta fel a buszt. :-) Valószínüleg meghatotta a BKV marketing szövege, miszerint 65 mio Ft-ba került egy darab, és azért vették, hogy mi utasok, kényelmesebben utazhassunk.

Kép innen.

Egy átlagos hétköznap reggelünk...

Itthon két frakció van, hasonlóan, mint abban a bizonyos nagy házban ott a Kossuth téren. Van nálunk pasimaci frakció (létszámukat illetően ők adják a 2/3-ot) és a kisebbik (általában ellenzéki) frakció: a gyengébbik nem... akik viszont erősebben tudják mondani: NEM. :-)
Elmesélem egy reggelünket a kisebbség szempontjából:
6-kor csörög az óra. Kb fél 7-re térek magamhoz, kávé és az ezzel együttjáró rutin után... Mackólányka teájának cuclisüvegbe készítése (bár szuperapu ezt sokszor megteszi, hála és köszönet neki!) majd Mackólányka ébresztése. Finoman. Lassan. Kedvesen. Énekelve. Mosolyogva. No ez néha elég nehéz, mert még nem látok ki a fejemből. Szerintem Mackólányka azért vigyorog reggelente, mert rajtam röhög, ahogy próbálok neki műsorozni.

Nicsakkibeszél c. filmben ez valahogy így hangoznék: "né má az öreganyámat, hogy próbálkozik, recsegő hangon kornyikál és kínai szemeivel vigyorog mint a vadalma... nagyon röhejes de legalább jól indul a napom!"

Mivel engem teljesen ki lehet zökkenteni azzal, ha reggel nem a megfelelő hangerővel és módon szólnak hozzám (egyáltalán hozzám mernek szólni a kávém előtt :-( ) ezért úgy gondolom, gyermekeimet is megóvom ettől a sokkhatástól. Ezért tutujgatással indul a nap, puszikkal, ölemben összebújással és teázással. Amikor mindkettőnknek kinyíltak a csipái, akkor átváltunk sovány malacvágtába, elkezdjük a reggeli rutint:

- öltözzmár/egyélmár!!!

- bevettedavitaminjaidat?

- megmostadmárafogad?

-eltettedazuzsonnádat?

-felvettedmáracipődet?

-elraktadatornazsákodat/lovaglócuccodat/edzéscuccodat?

- milennehanembakkancsbanmennélmájusbaniskolába?

Majd fordul a kocka:

- kipakolhatokakocsiba?

- mikorjöttökmárelfogokkésni!!!!!!!!!

- Erzsinénimegintordítanifogvelemhaelkésünk

- nyithatommárakaput?

(ApaMackó ekkor még fél lábon ugrálva próbálja magát belevarázsolni a nadrágjába, miközben fogai között tartja a kocsikulcsot....)

Kb. 13 perccel a tervezett indulási idő után csikorgó kerekekkel kigurulnak a kertből. Ordítás. Vészfék. A süvítő északi szélben, lobogó kócos hajjal rohanok utánuk a sárga pizsamámban és a piros holland fapapucsomban. Egy jól irányzott dobással (3 pontos kosárdobással! :-)) a kisebbik pasimaci uszonnáját a motorháztetőre dobom a már bezárt kerítésen keresztül. Újabb kerékcsikorgás, immáron visszavonhatatlanul elindulnak... Apamackó fején 2 újabb ősz hajszál. (Nem baj, ő úgy is csak sármosabb lesz tőle.)

Az összes idős, korán kelő szomszéd a függönye mögött abbahagyja a röhögést és fellélegzik. Nem kell tovább hallgatniuk Pasimacik reggeli veszekedését. Estig csend van és nyugalom. Gondolják ők, a kis naivok.

A szembeszomszéd is végre kiengedi a kutyát indul az élet kis utcánkban. Máris jön Kormi, a másik szomszéd álnok macskája nagydolgát végezni a kertünkbe... Egyszer agyonvágom a dögöt, az biztos! Miért pont az én legszebb virágaim között tudja lerakni a végtermékét? Miért ássa ki a metélőpetrezselyem ágyásomat? Miért zabálja meg a bazsalikomomat, amikor nekem is az a kedvenc fűszernövényem???

ApaMackó minden reggel 8-kor telefonál és közli az aznap reggeli Forma-1-es edzőkör eredményét. Vagyis azt, hogy hányra értek be a suliba. :-) Ez ugye nem olyan egyszerű mint a mogyoródi pályán, mert itt 6 sáv van, és kezdők is, amatörők is beneveznek a versenybe!

Ezt az alkalmat kihasználom: a reggeli jótékony adrenalin hatását igyekszem a magam előnyeire felhasználni, megbeszélem vele az aktuális dolgokat. Szűken. Projectszemléletűen. Feladat és erőforrás bontásban.

Rossz hírem van. Nem mindig érjük el az amerikai átlagot. A 7 percet. (Évekkel ezelőtt készült felmérés szerint egy átlagos amerikai házaspár naponta 7 percet beszél egymással.)

A beszélgetés végén azonban mindig szép napot kívánunk egymásnak és biztosítjuk egymást nem múló szerelmünkről. Lehet benne valami (1,5 évtizedes referenciánk van), mert így már tényleg jól indul a nap!

Házassági évfordulónkra

Elmúltál 18 éves?

Ha nem, akkor navigálj a http://ingyenjatek.linkcenter.hu/ játék oldalra.

Ha igen, akkor olvass tovább:

A férjemet egy utca sarkon ismertem meg. Jelentéktelen tény, hogy még 15-en álltak ott körülöttünk a társaságból, mert amikor megláttam Őt már nem láttam a többieket... átmeneti vakság (jelzem azóta is tart :-)),
A bordáim között érzett pici szúrást a levegő hírtelen beszorulása okozta - mondtam én, s el nem ismerném a mai napig, hogy Ámor nyila sebzett meg az Oktogonon.

De nem, nem és nem! Tagadtam sokáig. Mert én akkor, éppen az "utálom a pasikat" tipikus női hisztis korszakomat éltem. Ezért a másnap reggeli anyai érdeklődésre (mely szerint milyen volt a buli?) csak annyit dünnyögtem: baj lesz, baj lesz.... És lett! De erről később.

Kapcsolatunk romantikus kezdetét nem írom le, mert szeretném ha továbbra is a férjem maradna. :-) na jó azért két dolgot megosztok a nagyérdeművel.

A mesékben általában a királyfinak kell kiállnia a próbákat. Nálunk, NEKEM kellett kiállnom a 7 próbát, ami nem volt egyszerű! Ugyanis elvitt 2 hétre Lengyelországba vizitúrázni, ahol az első és az utolsó este volt csak normális kaja, és ugyanezen a két napon volt csak meleg víz... Az akkori versenysúlyom 48 kg volt, ebből a két hét alatt még sikerült faragni.... ma ezt divatosan úgy mondanánk: outdoor szálkásító program bevállalós szingliknek! Vááááuuuu.

Csak és kizárólag az Eiffel torony tetején volt hajlandó megkérni a kezemet. Ezzel a romantikus aprósággal csak annyi a bibi, hogy nekem olyan tériszonyom van, hogy egy sámli tetején is szédülök, és ÉN EGYÁLTALÁN NEM ÉRTÉKELTEM AZT A TÉNYT, HOGY AZ EIFFEL TORONY LEGTETEJÉN ÁLLHATOK, mert irtózatos erővel markoltam középen az oszlopot, miközben azt számoltam, hogy a szél hatására vajon hány fokkal tér ki... értsd hajlik el... és azt latolgattam, hogy van-e annyira öreg ez az ócskavas, hogy pont akkor fog összedőlni, amikor én ott az életemért kapaszkodom....

Emiatt tehát NEM ÉR a leánykérés, mert nem voltam beszámítható, így minden tisztességes bíróság felmentene az akkor adott válaszom alól (és az azóta tartó következményeitől.... :-))

No de beszéljünk néhány szót ApaMackóról is. Az én drágám nem egy pánikolós típus. Kivéve, amikor életében először látott terhességi tesztet két csíkkal.... Akkor még nem jutott eszembe dokumentálni az eseményeket, így örökre elveszett az arckifejezése, és csak az én emlékeimben él. Onnan azonban kitörölhetetlen.

Persze a bejelentésem sem volt hétköznapi... Valahogy így kezdtem: van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A rosszal - hangzott a sztereotip válasz. Jövő nyáron nem megyünk a nemzetközi vizitúrára - mondtam november végén.... "A nejem megőrült" típusú csillogást véltem felfedezni a szemében. Fegyelmezett ember lévén, kérte a jó hírt is: előhúztam a terhességi tesztet. Vasárnap reggel, éhgyomorra.

Úgy délután három órára tért magához, akkor már képes volt interaktívan kommunikálni :-)

A szüléseket is jól viselte. Az első gyerek után azért tett szemrehányást, mert a vajúdás mintegy 56 órája alatt nem beszélgettem vele, a célegyenesben meg különösen nem! És különben is, ő fegyelmezett ember, csak a második gyerek születése közben akart elájulni (abban az 5 percben, amíg tartott az egész...)

A harmadik mackóbaba születésekor elment a magzatvíz. Miután feltakarított utánam kb. 80 nm-nyi útvonalat a hálószobától a fürdőszobáig, a mentősnek nem tudta megmondani, hogy mikor születtem (egy nap különbséggel születtünk, így elég egyszerű matematikai művelettel kiszámolható), viszont azt hajtogatta: MOST FOG SZÜLETNI!

A mentős is nyugodt embernek tűnt, amíg meg nem kérdezte, hanyadik terhességem. 3. kismackó válaszra kicsit megmerevedtek a vonásai de megpróbált lazának látszani, amikor előreszólt a sofőrnek: "Sanyikám, kapcsolj szirénát."

A férjem áldott jó gyerek volt. Az esküvőnk napjáig. Legalábbis ezt állította róla anyósom. Az esküvőnk után azonban megtudtam az igazságot. Már óvodás korában csavargott.... Ismét tekintsünk el attól a ténytől, hogy ez 40 évvel ezelőtt történt egy kis faluban. Mert a vonat mellett laktak! A lurkók pedig ott játszottak a sinek mellett. Köveket és 2. világháborús töltényeket tettek a sínre.... Lehet, hogy néhány újság archívumában nem ártana utánanéznem az akkori vonat baleseteknek?

Biciklivel járt iskolába az én sportos Uram. 5 km-re, és mínuszokban is. Igaz, neki már volt cipője, nem úgy, mint a Kincskereső Kisködmön Gergőjének.

A nagyszülők a nevelésben egyszerű elveket vallottak. Ha nem ért haza sötétedésig, akkor kizárták. Majd holnap hazajön, holnap is van nap .... edzett ember lett, mi tagadás. Viszont azóta, mindig hazajön időre (na jó, ebbe most ne menjünk bele...)!!!

Később is jó gyerek volt, az általános iskola 7. - 8. osztályában már a sufniban egyedül  végzett kémiai kísérleteket, ennek eredményeként pár hétig nem volt szemöldöke és haja elől. Anyósom szerint áldott jó gyerek volt. Akkor is, amikor tüzet rakott az olajoshordón....

Aztán benőtt a feje lágya. Csak sziklát mászni járt, ejtőernyőzni és most karate versenyre és vadvizi evezésre viszi a kis pasimacikat.

És pont 15 éve fogja a kezem... folyamatosan. ... és már nem szédülök a szikla szélén állva, mert valaki erősen tart! És ez jó érzés, nagyon jó. Még ha biztosító kötél nélkül is visz fel a szédítő magasságokba.

Kérem tisztelettel, ApaMackó nagyon megbízhatónak, nyugodtnak, szinte már unalmasnak tűnik. Ám vigyázat, a látszat néha csal!

Ps:

Ezt a bejegyzésemet letiltom a kismackók előtt, csak 18 éven felüliek olvashatják! Sose lehet tudni, hátha öröklődnek ezek a jó gének... :-)

Azt álmodtam....

hogy alaszkai szánhúzó kutya vagyok. Gyönyörű szürkés-fehér a bundám, ott rohanok a csapatban, körülöttem a haverok ugatnak és én csak rohanok...és rohanok... Szünni nem akaró ugatás és káromkodás. Rohanás. Káromkodás, ugatás, rohanás... Valami nem stimmel. Nem fehér a körülöttem lévő világ, hanem fekete. Korom sötét mindent.

Aha. Felülök az ágyban és rájövök mi zavar. Nem alaszkai szánhúzó kutya vagyok! Az ugatás körülöttem nem más, mint a hitvesi ágyunkba befészkelődött gyermekeim folyamatos ugatása, akarom mondani köhögése. A káromkodás pedig nem más, mint káromkodás. Kiskamasz Mackónk, folyamatos, ízes, "választékos" káromkodása. Álmában! Hogy ez a gyerek miket nem tud? Főleg álmában! Csak ülök, és nem hiszek a fülemnek...

Kocsis lesz ez a kölyök, akárki meglássa...

Feladom. Kimenekülök a nappaliba, a kényelmetlen kanapéra. Viszem a kis motyómat, párnámat. Reménykedve gömbölyödöm össze, talán van még egy vagy két órám aludni. Már éppen elszenderednék, amikor Mackólányka felsír és hív: anya, gyeje. Bemegyek. Könnyes, örömtől csillogó szemmel hány bele a nyakamba...

Boldog anyák napját! Vaúúúúúúúúúúúú!!!

Kép innen. (A cikk is nagyon érdekes.)

Anyák napi gondolatok, avagy miért nem hagynak anyának lenni?

Szeretnék ANYA lenni. Csak anya. Gondok nélkül, különféle társadalmi nyomás(ok) nélkül. Szeretnék fürödni a gyermekeim tekintetében, szeretném ha csak nekik élhetnék, ha minden napunk nyugodt lenne, csak az együtt töltött időről, az együttlét öröméről szólna. Olyan nagy kérés ez?
Szeretném, ha lenne idő mindhármukat meghallgatni, lenne idő mindhármukat megszeretgetni, szeretném ha soha de soha nem éreznék, hogy valamelyikük háttérbe szorul...
Szeretném ha nem kéne megfelelnem sok-sok külső elvárásnak. Szeretném ha kimondva, kimondatlanul békén hagynának az én egyszerű, mackós, brummogós anyaságomban. Szeretném ha nem lennének anyagi kényszerek amik ebben erőteljesen megakadályoznak...
Igen, szeretnék még néhány évig csak anya lenni. Aztán már úgysem kellek nekik minden nap, minden percében, akkor majd szeretnék újból munkavállaló is lenni. Hasznos tagja a társadalomnak, ahogy mondani szokták. (Szerintem ezt most ne firtassuk, hogy valójában ki hasznos tagja a mi kis defektes társadalmunknak, mert ez erőteljesen szubjektív!)
Úgy éreztetik velem: mint ANYA, NEM VAGYOK HASZNOS TAGJA A TÁRSADALOMNAK! Mindenki ezt érezteti velem. Különösen a munkahelyem. :-((( A minap egy előadáson ültem, ahol az előadó -egyébként nagyon szimpatikus férfi, családapa- azt mondta, a nők az otthon töltött 5-8 év alatt kikopnak a munkaerő-piacról. Sajnos igaza van, én ezt kiegészíteném azzal, hogy ez jóval rövidebb idő, 3 év! Ennyi bőven elég ahhoz, hogy irtózatosan nehéz legyen az újrakezdés.

Miért nem hasznos az emberek szemében az, ha "minőségi módon" nevelem a gyerekeimet? Nem az a jövő megalapozása, ha gyermekeinket sok szeretettel, kiegyensúlyozottan, odafigyelve, széleslátókörűen nevelem? Nem ők maguk a jövőnk? Nem az a legfontosabb, hogy nem csak saját cselekedeteinkben tegyük jobbá a világot, hanem gyerekeinkben megalapozzuk a jót?
Müller Péter írta egy helyen: nehéz utat mutatunk a gyerekeinknek, ha erkölcsösen neveljük őket. Milyen igaza van!

Azért, hogy ez a poszt azért illeszkedjen a címhez is, következzék egy őszinte, mellbevágó vallomás: utálom az anyák napját. Ki nem állhatom, amikor a gyerekeimet agyon szekírozzák a óvónénik/tanárnénik, hogy egy műsort megtanuljanak. Fel áll a szőr hátamon, amikor arra hajtanak, hogy sok más könnyes szemű anyával egyetemben megríkassanak, meghatódjak. Én egy ZÁRKÓZOTT, ÉRZELMEIT NEHÉZ KIMUTATÓ ember vagyok. Tessék ezt tiszteletben tartani, ne tessen belelépni az érzelmi komfort zónámba, abba a bizonyos "40 centimbe".

Nekem sokkal többet jelent, ha a fiaim átölelnek, hozzám bújnak, nap mint nap. Ha érzem, hogy őszinték velem, ha csak nekem akarnak bizonyos dolgokat elmondani! Szerintem sokkal többet jelent, ha én azt mondhatom Anyukámnak "KÖSZÖNÖM", és remélem még sokáig mondhatom!

Mert miről is van szó? Arról, hogy ne évente 1x jusson eszünkbe, hogy valaki megszült minket és szeretettel felnevelt, hanem minden nap legyen természetes a "szeretlek" vagy a "köszönöm" szó. Olyan pici apróság és olyan nagyon sokat jelent!

Lakótársaink

Kiskamasz Mackónktól egy levél várt az étkező asztalon. "Anya, arra gondoltam, holnap természetismeret órára bevinnék egy háziállatot..."

Hírtelen számba vettem a lakó társainkat. A falakon belül -tudtommal- egyetlen egy állat sem lakik, a hangyák ellen is örök harcot vívok...

A falakon kívül rengeteg madárfajta fújja a nótáját nagy örömünkre, újabban egy béka pár is beköltözött hozzánk, de lehet, hogy csak "szomszédolnak", mivel kettővel odébb szép dísztóban lakhatnának...

A szomszédok macskái is imádnak nálunk lenni,de főleg dolgukat végezni a legszebb (!) virágaim között.

Újabban bagoly is lakik valahol a környéken, mert esténként szürkületben autó riasztó-szerű vijjogásra lettünk figyelmesek, ezek az éhes kölykök lehetnek, akik addig fújják a nótájukat, amíg a szülők meg nem jelennek valami finom kis kinyiffantott egérrel, békával. Elég jó étvágyuk lehet, mert egész éjjel vijjognak.

Aztán itt volt szegény Sün Balázs. A nagy tavaszi  kert takarításkor találtam meg szegénykémnek a földi maradványait a jázmin bokor alatt. Ősszel belegabalyodott egy növény takaró hálóba, alig tudtuk kiszabadítani, de mikor sikerült, úgy tűnt, jól van, mert szaladt is tovább.

Napok óta lelki ismeret furdalásom van, hogy a takaró ponyva miatt pusztult-e el szegény, vagy amúgy is öreg volt már... Persze erre sose fogom megkapni a választ, azt minden esetre tudtuk, hogy Sün Balázs magányosan élt, (ez mondjuk meglepő a sünöknél, de lehet, ők is jobban preferálják a szingli életmódot....) és szerette a mi kényelmes, nyugalmas kertünket. Igaz, mi is szerettük őt.

Készítettünk neki kuckót, kitettünk almát.

Fogalmam sincs melyik állatot szeretné a Kiskamasz bevinni a suliba. Nagyon remélem, hogy nem Sün Balázsra gondolt, mert eddig nem mertük nekik elmondani kis barátunk elvesztését, nagyon szomorúak lennének.

100 bivaly - megoldás

Figyelem, csak kockafejűeknek!

100 bivaly, 100 köteg széna /az a megoldás nem ér, hogy csak szalmát esznek! :-)/
X álló 5 köteg
Y fekvő 3 köteg
Z minden 3 bivaly 1 köteg

X+Y+Z=100
5X+3Y+Z/3=100     /*3
15X+9Y+Z=300
                Z=300-15X-9Y

X+Y+300-15X-9Y=100
          300-14X-8Y=100    /-300
                -14X-8Y=-200 (Ezen a ponton jegyezném meg, hogy a negatív számok nem 5.-es tananyag!!!)
                  -7X-4Y=-100      /*-1
                    7X+4Y=100
4Y= 100-7X innen már adódik, hogy
Y=25-7/4X
Megoldás halmazok:
X=4, Y=18, Z=78
X=8, Y=11, Z=81
X=12, Y=4, Z=84

Az igaz bálna

Bálna úszik,
mellette meg kúszik,
a baba bálna
megbámulja a málnát.

Kóstoló van-e, e, e
van kóstoló -be-be-be,
ha tudnád a finomságát,
csak málnát zabálnál.

Köszönöm te kecskebéka,
nem vagyok én béna,
csá, csá, kecskebéka,
megyek egy kutyafutamra!

(Verselte: Medve Di)

Ez itt most gyök, vagy a számok beálltak az eső elől? :-)

Most kiderül, hogy miért is élünk a matematika háromszögébe zárva...

Mert ősz óta erre a versenyre készültünk. (Családilag :-))

A kerületi matematika versenyt az Ady Gimnázium rendezte. 3 fordulós volt. Ma volt az utolsó forduló, ahol is Kiskamasz Mackónk a 2. helyet érte el.

Tadadadammmm!!! Természetesen nagyon büszkék vagyunk rá :-)

Azért este még búsálódott egy sort, mert mindössze 3 ponttal maradt le az első helyezettől, és ez nagyon bosszantotta. Meg tudom érteni!

Naaa, valami ötlet, hogyan etessük meg a 100 bivalyunkat?

100 bivaly

Ha már szóba került a matek. Matek versenyfeladat, 5. osztályosoknak.:

"Az alábbi verses feladatot az öreg rizsaratók szokták mesélni a fiataloknak:

Előttünk 100 bivaly és 100 köteg széna.
Minden álló bivaly megeszik 5 köteget.
Minden fekvő bivaly megeszik 3 köteget.
Minden 3 öreg bivaly megeszik összesen egy köteget.

Mennyi az álló, fekvő és öreg bivalyok száma? (Feltételezzük, hogy a 100 bivaly bármelyike a három csoport közül -fekvő, álló, öreg- csak az egyikhez tartoznak.)

Megfejtéseket az alábbi e-mail címre várom: mackomama.mesei@gmail.com

hajrá!

Újabb mérföldkő - zsebpénz

Kiskamasz Mackónál felmerült (nem ő kérte!) a zsebpénz kérdése. Ugyanis szerdánként egyedül megy át abba a bizonyos CÉL gimibe, ahol az ő matek tehetségét gondozzák. Vagyis, indult egy szakkör, ahová a legjobb matekosok járhatnak. De most kivételesen nem a fél életünket kitöltő matekról (hja, ez egy ilyen kockafejű medvefamilía) szeretnék írni.

Történt ugyanis, hogy legutóbb a két évfolyammal feljebb járó szintén kockafejű gyerkőccel együtt mentek. Természetesen felfedezték az útba eső cukrászdát. Ahol is: "Anya, isteni a fagyi!". Első alkalommal matektárs hívta meg kismackónkat, amit természetesen illik viszonozni.

Tegnap (még volt hangom, ma már nincs... összes pasimaci örül, örül... :-)) komoly beszélgetésbe kezdtem a Kiskamasszal. Mondtam, hogy fog kapni rendszeresen zsebpénzt. Amit nem költ el, azt nem kérjük vissza, az az övé. Egy a kérésünk: megfontoltan költsön, és mindig legyen tartaléka.

(Hja, persze, hogy legyen kitől kölcsönkérni a hónap végén....)

Komolyan bólogatott. Megköszönte. A végén vigyorogva közölte: "Mamától már kaptam a jövő heti fagyira pénzt!"

Huhhh, tudtam, hogy a NagyiMacira mindig lehet számítani!

Vadkacsák násztánca a kertünkben

Hát nem édesek?  A kacsák úgy látták, hogy a mi kertünk a legnyugalmasabb hely násztáncukhoz. :-) Múlt vasárnap reggel kávézás közben ezt láttuk az ablakból.

Stockholmi élmény mint pozitív példa

Nem észosztásnak szántam. Csak bemutatni ennek a kicsit depressziós, rosszkedvű országnak, hogy másként is lehet (és kéne):
http://bkvfigyelo.hu/2010/04/05/%e2%80%9esemmi-gond-akkor-elviszem-ingyen%e2%80%9d-%e2%80%93mondta-a-mosolyogva-a-buszvezeto/#more-1263479

Egyébként a bkvfigyelő egy nagyon jó blog, a kár csak az, hogy nem a bkv-sok olvassák :-(((

Hangtalanul

Dájinak elment a hangja. Hétfőn kontroll vizsgálaton voltunk a Heim P. Kórházban, ahonnan sikerült betegebben távoznunk, mint ahogyan érkeztünk. Akinek van gyereke, és volt már e remek műintézményben, szerintem nem is csodálkozik ezen a tényen. Az a zsúfoltság és levegőtlenség ami ott van, emlékeztet a tv-ben látható menekülttáborokra. A mellékhelyiségek nem különben.

Dáji kedd óta suttog. Azon túlmenően, hogy ezt a tényt rákenjük egy vírusra, elgondolkodtam a lelki hátterén. Valószínüleg néhány dolgot nem akar kimondani. Hogy miket, arra vannak tipjeim.... Be kell látnunk, nincs könnyű helyzetben. Kiskamasz Mackó folyamatosan beszél amikor ébren van. Osztja az észt. Én még ilyen bőbeszédű kamasszal nem találkoztam! Általában hallgatnak mint Kuka a Hófehérkében, de az én tündérmackóm állandóan szövegel...

Ugyan így Mackólányka a maga babanyelvén. Így aztán középső gyerekként, két tűz között, belátom nincs könnyű dolga...

Pedig nem egy hallgatag gyerek. Sokat mesél. Csak nem arról, ami bántja. Hanem másokról. A megállapításairól. Általában vagy kérdez, vagy olyan dolgokat mond el, amik már "lezártak", kerek egész a kis lelkében, van álláspontja, véleménye. Ami Dájit bántja, azt nem mondja el, mert nem akar másoknak gondot okozni. 9,5 fél éves most. Fejlettebb az intelligenciája, mint sok felnőttnek.

De ettől bereked és nincs hangja...

Dolgozunk rajta.

Vásárlás

Korábban mindig én vásároltam a PasiMacik ruháit. Elfogadták, a kedvenceket láthatóan többet hordták, de soha nem mondták, hogy ez vagy az ne tetszene. Tegnap együtt mentünk turkálni.
Hát igen, turizunk. Nekem nincs ezzel gondom, ezek a lehetőségek, éppen ezért "ugorgyunk" Pósalaky bácsi...
Magam is megdöbbentem, hogy mennyire élvezték a fiúk! Kiskamasz Mackó hihetetlen jó izléssel válogatott. A csókkirálynak azonnal megtalálta a legjobb zakót az üzletben. Egy farmer dzsekit választott magának, ami úgy állt rajta, mintha rá öntötték volna! Nem tudtam nemet mondani...

Rendben, elismerem, én is elgyengülök néha! :-)
Éreztem, ez egy új korszak kezdete. Azonnal megszólalt a figyelmeztető hang odabent, anyai ösztönöm működésbe lépett. Fel is állítottuk(tam) az új kereteket, szabályrendszert. E szerint:
- mehetünk együtt vásárolni, választhatnak maguknak ruhát izlésük, kedvük szerint
- enyém az utolsó szó, én mondom ki a "boldogító igen"-t
- én szabom meg (elsősorban anyagi értelemben) a kereteket.

Elfogadták. Megértették. Megállapodtunk. Jobb ezeket előre tisztázni, mert aztán a végén lehet, hogy mégiscsak inkább etetném őket...

Anya, mit jelent az, hogy szuicid?

Kedves barátaink voltak ma nálunk. Gyermekeinket érdekelni szokta a felnőttek beszélgetése, most is hallgatták és ha volt hozzáfűznivalójuk, megtették.

Este, fürdés után Kiskamasz Mackónk bejött hozzám és megkérdezte:

- Anya, mit jelent az, hogy szuicid?

Rögtön billentyűzetet ragadtam és az internetet hívtam segítségül. Szuicid = öngyilkos. Ebből jó két órás beszélgetés kerekedett.

Imádom, hogy ilyen érdeklődőek, nyíltak, mernek kérdezni, van véleményük a világról. Meg merik fogalmazni a saját álláspontjukat, tudnak érvelni mellette. Amikor egy ilyen kényes téma szóba kerül, mindig megpróbálom több oldalról megmutatni az "igazságot". Hiszen mindennek több oldala van.
Most sem magán a tényen, az öngyilkosság mikéntjén időztünk el, hanem az ahhoz vezető utat boncolgattuk, illetve ezen téma mentén a szülő-gyerek kapcsolatot.

Érdekes volt, hogy ők mondták ki: talán sokkal szigorúbban kellene nevelni azokat a gyerekeket, akik idáig eljutnak, illetve többet kéne beszélgetni velük, és jobban odafigyelni rájuk. Valójában nem értették mi az, öngyilkosnak lenni. Ez így van jól. 10-12 éves gyerekeknek nem is kell érteniük ezt.

A gyereknevelés kapcsán elég sokat beszélgettünk arról, hogy barátaink arról panaszkodtak, kamasz lányukat nem érdekli semmi. Nincs tisztában a körülötte lévő világgal, bezárkózik egy nagyon szűk területre, és semmi iránt nem mutat érdeklődést. Nem megy a szüleivel közös programra, nem beszélget velük. Ez nagyon "amerikai feeling".  Apamackó fogalmazta meg találóan, hogy mi nagyon sokat "dolgozunk" azért,  hogy ez ne így legyen majd...
Majd meglátjuk... én bizakodó vagyok! Nagynéném szokta mondani:
"A gyereknevelés az a műfaj, ahol csak 30 év múlva tudod meg, hogy jól csináltad-e vagy sem..."

Egy estém otthon.... avagy szidás helyet bohóckodás

néha megbolondulunk. Ilyenkor idétlenül röhögünk, viháncolunk mi felnőttek is. Imádom az ilyen estéket.

Az egész úgy kezdődött, hogy a balett tanár néni feltétlenül látni kíván a következő fogadó órán. Ezt az óhaját írásba is öntötte.

A szituáció eleve vicces. Kis kamasz Mackónk csak azért jár balett órára, mert kötelező. Ergo utálja. Mivel kis kamaszok, idétlenek, röhögnek. Ráadául az idén készülő nagy mű (óhhh!) rossz választás, nem is értik miről van szó. Ezért röhögnek, elszabotálják az órát és különben is, 5-6 órai kemény tanulás után, délután mit várhatnak el tőlük?

Mint szülő, azt gondolom (12 évi táncolás után), hogy ha egy balett tanár nem tudja lekötni a kiskamaszok energiáját délután, és nem tud olyan órát tartani amit élveznének, akkor valószínüleg nem a gyerekekben van a bibi...

Kiskamaszunk osztályelső, tisztelettudó, normális, élénk gyerek. Sajnos nem tudom komolyan venni az ilyen tantónénik sirálmait. Mert az igazán komoly és nagy problémákat eddig minden gyerekem minden normális tanítójával meg tudtam beszélni!

Azért szoktam olyanokat mondani, hogy "tisztelet" és hasonlók, de látom a kis kamasz szemén, hogy ő is "kötelező" dumának tartja és érzi, nem sok meggyőződés van benne...

A tiszteletet amúgy a tanároknak is ki kell(ene) vívnia. Ha partnerként kezelné a gyerekeket, ha nyílt lenne velük és őszinte, ha olyan órát tartana, amit élveznének, ha olyan műsorszámot állítana össze, ami a gyerekekről szól (és nem az ő önmegvalósításáról), akkor talán sikerülne...

Így került szóba a Gála. Ez minden évben kész cirkusz. Már novembertől csak erre készülnek, és májusban emiatt szinte megáll az élet az iskolában. Mikor túl vagyunk a gálán, fellélegzik mindenki...

A gálán táncolandó számok kezdenek kialakulni. Dáji lesz a csókkirály. Ezt hihetetlen édes vigyorral és lazasággal adja elő. Kedvenc része, amikor a lányok felemelik és körbe viszik :-).

Tegnap este eltáncolta és (elénekelte!) a nappalink közepén, kis kamasz pedig a lánykart táncolta hozzá :-))) Fuldokoltunk a nevetéstől.

Íme az eredeti:
http://www.youtube.com/watch?v=a4pQSCVBJSM

és a paródiája:
http://www.youtube.com/watch?v=7A_GJmauUMQ

Valaki legyen kedves felhomályosítani, hogyan kell video-t beilleszteni?

Etessem, vagy öltöztessem?

Lassan el kéne döntenem, hogy etessem, vagy öltöztessem a kiskamaszt. Mert a kettő együtt nem megy... Nézzük csak, hogy ez az egyszálbél nyurga legényke, hogyan és főleg mennyit (!) eszik.

7 óra: reggeli: egy szelet kenyér sajttal + tea

8 óra 45 perc: iskolai reggeli - általában zsemle/kenyér + tea

9-12 óra között elfogy a tízórai (ha van ideje enni): dupla kenyér / zsemle, egy alma, fél liter tea otthonról.

13 óra körül: ebéd (rengetegszer panaszkodik, hogy nincs repeta!)

15,30 hazaérkezés: "Anyaaaaa, farkas éhes vagyok!" Tegnapi maradék (ó szegény feje, sült husi és finom saláta) feltálalása, felnőtt adag a javából.

- Ehetek csokit? - hangzik el a pótebéd után.

- Ehetsz. De cserébe egy órán keresztül ne kérj enni!

17,30 tájban ozsonna: Mackólánnyal gyümölcsöt nasizik.

19 óra vacsora: ismét férfias adag.

Egy biztos, cukorbeteg nem lesz, mert minimum 5-6 x eszik egy nap! No de mennyit!

Még senkinek sem jutott eszébe bevezetni a családi pótlék helyet a kiskamasz pótlékot?

Házi feladat... nekem

Kiskamasz egy papírt lenget az orrom előtt. Az ÉN házi feladatom OSZTÁLYFŐNŐKI tantárgyból! Szeretem a szülőknek szánt házi feladatokat.... MERT RÁÉREK. Nagyon.

A feladat a következő: egy táblázatban 1-5 skálán a gyermekem alábbi tulajdonságait kell osztályoznom:

• ügyes
  
• kedves
• okos
• önálló
• jó
• udvarias
• szorgalmas
• szép
• bátor
• becsületes
• segítőkész
• lelkiismeretes
• megbízható
• türelmes
• kitartó
• művelt

Rajtam kívül még egy barátjának és saját magának is értékelnie kell ezen tulajdonságait. Nos jó dolog ez, az emberfia legyen tisztában a tulajdonságaival. Ám, itt beléptek a komfortzónámba, abba a bizonyos 40 cm-be. Mert ugye ÉN CSAK EGY ELFOGULT ANYA vagyok.

Nekem minden gyermekem a legügyesebb, a legokosabb, a legjobb, a legudvariasabb, a legszorgalmasabb, és nem szépek, hanem egyenesen gyönyörűek, folytathatnám a sort a végtelenségig. A türelmetlenséget tőlem örökölte, ez az egyetlen amiből nem adnék csillagos ötöst neki, de hát senki sem tökéletes....

A műveltségén meg dolgozunk folyamatosan, például azzal, hogy elmagyarázzuk neki, hogy adatvédelmi és év végi értékelési szempontból mit jelent egy ilyen táblázat kitöltése!

BUKÁS NINCS?

Verekedés a főnökért

Medve Di áll a konyhaajtóban.
- Anya, az úgy kezdődött.... - megállt a kés kezemben. Intő? Figyelmeztető? Jön a telefon a tanárnőtől? Gyanakvó anyai szürkeállományom extra sebességre kapcsolt és kigyulladt a veszélyre figyelmeztető lámpa odabent.
- Igen, kincsem, mesélj, mi történt...
- Anya, a Kornél és a Dani nem akarták, hogy játszak velük.
- És Te szerettél volna játszani velük?
- Hát igen, de a lányok viszont azt szerették volna, ha velük játszok.
- Akkor a lányokkal játszottál?
- Hááát, az úgy volt, hogy mivel a fiúk nem akarták, de a lányok akarták...
- ÉÉÉÉÉS mi történt? - kérdeztem türelmetlenül (agyamban a vészjelző vörösre kapcsol).
- Hát, a lányok és a fiúk összeverekedtek.
- Te is verekedtél?
- Nem, én csak néztem őket.
- Ha jól értem, miattad verekedtek össze?
- Igen. - mondja büszkén csillogó szemmel.
- Meddig tartott ez a csetepaté?
- A nagy szünetben.
- 20 percig verekedtek?????
- Nem, 30 percig!
- Hogyan lett vége, szóltatok a tanárnéniknek?
- Nem. ÉN LETTEM A FŐNÖK!

Kockás has

Kiskamasz:

"Anya, nézd, kockás a hasam! Ide fogom írni a matekleckét!" :-)

Freudi elszólás....

Kiskamasz freudi elszólása:

"Csökönyösödik a fülem...."