Kínzó kérdések - honnan tudom, hogy gyermekem mosdik a táborban?

onnan, hogy elfelejti hazahozni az ÖSSZES pipere cuccát. Ott maradt a fürdőszobájukban. :-)))

Érvelés

Belépünk a cukrászdába. Kiskamasz hihetetlen gerilla marketinget nyom a 4 gombóc fagyiért. Az utolsó érve ez:
- Ugyan Anya, hiszen egyszer élünk!

Kínzó kérdések - hogyan világosítsuk fel gyermekünket szexről?

Küldd el nyári táborba. A szobatársai leveszik ezt a gondot a válladról :-)

Kislányom, azt hiszem itt az ideje, hogy felvilágosítsalak.

Karikatúra innen.

Tadadadaaaaaaaaaaaam!

Mackólányka egy nap alatt szobatiszta lett!

Hiányoznak a bátyáim

Mackólányka egyre szebben beszél. A két bátyja táborban van. Minden nap emlegeti őket. Nagyon hiányolja a tesókat:
- Fiókák eeementek táborba. Busszal.

Ütődött paradicsom

avagy hogyan érjük el 90 perc alatt, hogy az ember irtózatosan szégyellje magát, azért mert orvoshoz ment???

Na, ez az ütődött paradicsom én lennék. Mert tegnap este beleestem a paradicsomágyásba. Kicsit nagyképűség azt a három bokrot egy teljes ágyásnak tekinteni, de az én konyhakert művészetem erre a 3 túlburjánzott paradicsombokorra és még néhány fűszernövényre korlátozódik.

Az esést egy szép terméskövön fejeztem be, emiatt a bal kézfejem bucira dagadt. Van ilyen, no, majd máskor Férj méltóztatik felkötözni azt a rohadt paradicsombokrot. De a kötözés helyett irtózatos hisztit vágott ki, hogy nekem orvosra van szükségem, pedig a nyugalommal és hideg vízzel többre mentem volna. A nyomaték kedvéért ájulásba kezdtem, de nem sikerült befejeznem, mert annyira felbosszantott, hogy a vérnyomásom a negatív tartományból hirtelen a túlságosan is pozitívba szökött fel.

Addig nyafogott nekem, amíg reggelre beláttam: szerinte orvosra van szükségem. El is vitt a területileg illetékes kórházba. Nevezzük nevén: ÁEK. Régi nevén Honvéd Kórház. Mivel hivatalos lakcímem szerint 13. kerületi lakos vagyok, így naivan azt hittem, a kerületi kórházban szívesen látnak. Délben már tudtam: SEHOL SEM LÁTNAK SZÍVESEN. Én, mint beteg, meglehetősen zavarom az orvosokat a munkájuk végzésében. No, de ne szaladjunk a dolgok elébe.

8 óra 5 perckor léptem át a kapun. Ez fontos tény, ennek a későbbiekben nagy jelentősége lesz! A tömeg láttán azonnal az információhoz rohantam, ahol hosszas magyarázat következett, hogy ha a traumatológiára szeretnék menni, akkor időpontot (!) kell kérnem, de ha most estem el, akkor menjek a sürgősségi osztályra. További 5 percig az útvonalat magyarázta a hölgy, de én rákészültem, elővettem a kórházi GPS-emet és annak segítségével (valamint még 3 biztonsági őr megkérdezésével) eljutottam a sürgősségi osztályra. Köztünk maradjon, jól eldugták a 3. folyosó végén is túl, ott ahol a szegény kismalac is túr, hogy beteg meg ne találja.

Vészhelyzet sorozaton edződött lelkem valami borzalomra és hatalmas tömegre készült. E helyett kihalt folyosók és az előttem érkezett 3 ember látványa fogadott, valamint minden négyzetméterre a következő szöveg kiragasztva:

"Felhívjuk kedves betegeink figyelmét, hogy az ellátás nem érkezési sorrendben történik, ezért több órát is igénybe vehet. Szíves megértésüket kérjük. Dr. BB osztvezfőo."

(Ez a felirat később bizonyosságot is nyer, no de ne szaladjunk az események elébe.)

A nővérpult mögött három hölgy csacsog, szemmel láthatóan idejük, mint a tenger. Határozottan odalépek, ezzel sikerül egyikük figyelmét magamra vonni.

8 óra 10 perckor a hölgy felvette az adataimat. Elmondta a játékszabályokat:

- nem biztos, hogy meg fognak vizsgálni, mert 10 (!) perccel az ügyeleti idő lejárta után érkeztem

- egy orvos van 100 ágyra és a magamfajta beszállingózó meggondolatlan egyedekre (uhhh, szegény!)

- sokáig fog tartani

- biztos, hogy itt akarok-e maradni? - kérdezte reménykedve.

Ezen a ponton elbizonytalanodtam egy kicsit, meg is kérdeztem magamtól, hogy fáj-e még a kezem. Felrémlett bennem, hogy ha eredmény nélkül távozok, Férj képes a Balatonból kiszedni a traumatológus haverját (aki egy másik kórházban dolgozik) csak azért, hogy engem megnézzen. Inkább maradok - mondtam beletörődően a hölgynek.

Ő is beletörődött.

A Vészhelyzetből ismert miliő vesz körül, tiszta, világos váróhelyiség (csoki- és italautomata), nővérpult, szobák, kezelők jobbra-balra, légkondi, tv, állandóan nyüzsgő takarító néni. Tényleg nyugati színvonal. Látszólag. Mintegy 50 perc várakozás alatt kedves babaműsort nézhettem a tv-ben Liptai Klaudiával és egy reanimált beteg kanossza járását.

Úgy tűnik sürgősségi vonalon is egy orvos állja a sarat nevezzük csak Dr. Lí-nek. A szerencsétlen egy rögtönzött live-show keretében megpróbál az imént reanimált betegének (tiszta vészhelyzet látvány: eszméletlen pasas, tubus a szájában, infúzió, EKG monitor a lábánál) helyet találni az intenzív osztályon. Ehhez kb. 3 telefont bonyolít le 20 perc alatt, addig a szerencsétlent jobbra-balra tologatják. Végül feladja, és eltűnik reanimáltastul egy automatikusan nyíló ajtó mögött. Őrzőnek hívják, csak remélni merem, hogy őrzik is majd az életét.

Picit szusszan, de azalatt is szalad 3 kört. Szimpátia okán kiemel a középkorú várakozók köréből:

- Önnek miben segíthetek?

Vázolom sanyarú helyzetemet, tudtára adom, tisztában vagyok vele, hogy súlyos hibát vétettem azzal, hogy nem 7 óra 55-kor érkeztem, hanem 10 perccel később. Dr. Lí szigorú arccal közli:

- Itt senki sem beteg, amíg én azt nem mondom.

Ezen a ponton érzem, jó haverok leszünk, már röhögök rajta. Reménykedve kérdezem:

- Azért egy röntgent kaphatok?

Dr. Lí humoránál van:

- Hja, kéne az egész készülék, mi?

- Igen, pont az hiányzik otthon a vitrinből. Na, jó ez esetben beérem egy sztár fotócskával is. De dedikálva! - adom meg a kegyelemdöfést.

Dr. Lí belemegy a játékba, újabb vizsgakérdések következnek:

- Ön jogosult-e igénybe venni a szolgáltatásunkat?

Kész. Győzött. Falhoz állított. A múltkori APEH revizor nem volt ennyire szigorú velem! Ijedten rebegem:

- Igen. Becsületesen fizetem a TB járulékot. Biztosított vagyok.

- Ön tűzoltó, rendőr, katona...

Ja, és vadakat terelő juhász, te barom! A közgazdász diplomámmal már megint a hátsómat törölhetem... még egy kézröntgenre sem elegendő belépő.... Látja rajtam, feladtam, ipon értékű ütéssel kiütött. Már nem fáj a kezem és Férj hisztijét is inkább kezelem, mint ezt a cirkuszt tovább csináljam. Nem tudom milyen fejet vághattam, de megadja a kegyelemdöfést:

- Adok egy beutalót röntgenre. De előre kell közölnöm, hogy ha beavatkozásra van szüksége, akkor át kell irányítanom a területileg illetékes kórházba.

- Miért nem ott vagyok???

- Nem, az a mai napon az Árpád Kórház.

Inkább itt helyben amputálom a saját kezemet - gondoltam. Egy műtétért még metrózzak is, na nem! Még szerencse, hogy nem a lábam törtem....

Egy papírral a kezemben újból a GPS segítségével a folyósó-labirintusba vetem magam, és máris a radiológia pultjánál állok. Örömmel látom, hogy a fogorvosom bátyja az osztályvezető főorvos. Csak nem kell egy röntgenhez ekkora protekció! Azért ezt az infót eltárolom a hosszú távú memóriámba, sose lehet tudni alapon...

A jelentkezés egy hosszú pult előtt történik, ahol jópofa tacepaók nyugtatják a betegeket:

"Kérem, ne zavarjanak, leletet írok." - Ennél zavartalanabbul már csak a Nyugati téri aluljáró közepén lehetne, együtt érző pillantást küldök a hölgy felé, aki a monitorból fel sem néz.

"Amíg a főnököm úgy tesz, mintha jól megfizetne, addig én is úgy teszek, mintha jól dolgoznék". - Értem, ez a rendszer elleni lázadás, nem a betegnek szól. Remélem, hogy csak az adminisztratív személyzet vallja magáénak a fenti mondatot és az orvosok, betegellátók azért JÓL dolgoznak, bár tudom, ők sincsenek megfizetnek.

"Idegeskedni annyit tesz, mint magunkat büntetni mások hülyesége miatt." - áhá, ez már nekem szól. Tudok én olvasni a sorok között. Lefordítom magamnak: ne pofázz, ne türelmetlenkedj, ne kiabálj.

Felvarrom a legkedvesebb mosolyomat és odaadom a papírt a hölgynek. Környezetvédelem ohhh!, ugyanazt a betegirányító rendszert nézi, ahová dr. Lí beírt engem, minek a papír?

A röntgenben mindenki kedves, gyors, előzékeny. Hamar visszakacsázom (hja, a helyismeret előnye! :-)) dr. Lí-hez. Szomorúan tapasztalom, hogy nem őt kapom, hanem azt az egy szerencsétlen traumatológust, aki velem és még 100 ággyal van sújtva a mai napon. dr. Lí közben megnyert egy mentő által beszállított lélegeztetett beteget, aki úgy tűnik tényleg beteg ...

Pár perc várakozás után jön a traumatológus, aki fiatal (pfuj, legalább mínusz 10 év az ő javára!), jópofa és nem látszik rajta, hogy 100 ággyal sújtott lenne. Azonnal közli az ítéletet:

- tetanusz, kötözés, hosszas adminisztráció.

Látom rajta, leginkább ez utóbbi fáj neki, a tetanusz legfeljebb csak nekem fog fájni.

Hosszasan alkudozunk a tetanusz okán, felvilágosít:

- Ha sikerült volna szilánkosra törnöm a kezem, akkor ő a műtőben szabadon gyilkolhatna engem, de ha én most nem fogadom el a nevelő jellegű, orvosi protokoll szerint járó tetanuszt, és meg méltóztatok halni, és az örökösöm be méltóztatik perelni őt, akkor ő nagyon sz.r helyzetbe fog kerülni. Ezért most ő nagyon sok és hosszadalmas VSP (védd a segged papírt) fog gyártani, ami kb. 10x annyi időt fog igénybe venni, mint az én vizsgálatom. (Kb. 30x annyi időt vett igénybe...)

Közben szöszi nővér (aki szintén nagyon kedves volt) lefertőtlenítette és felkötötte a kezemet. Tetanuszt köszöntem nem kértem, és biztosítottam a még hosszas életben maradási szándékomról.

- Mondtam, hogy még egy papír. - morog nekem.

- Tudja doktor úr, másfél óra alatt sikerült elérniük azt, hogy irtózatosan szégyellem magam, hogy be mertem jönni egy ilyen banális baleset okán.

- Hát, én nem jöttem volna be. - közli csípőből.

- Hát, ha traumatológus is lenne otthon a kertben, akkor én sem jöttem volna, de csak IT-s és egy közgazdász nő nálunk. Viszont tény, én sem rohanok a bankba, ha esnek a részvényárfolyamok.

Innentől jóban vagyunk, kedélyesen elbeszélgetünk, miközben ő veri a számítógépet.

Közben a nővérkénket lenyúlja dr. Lí, mert ő az egyetlen, aki tudja lélegeztetni a most hozott beteget, és ha szöszikénk nem lélegezteti, akkor a beteg nem fog lélegezni. (idézet dr. Li-től)

Mikor otthon belépek az ajtón, és Férj meglát a felkötött kezemmel, párás szemmel megígéri:

- Majd én felkötözöm a paradicsomot.

Yesss!!! Ez az ígéret nem jöhetett volna létre, ha nincs dr. Lí, szöszi nővér és a 100 ággyal sújtott traumatológus!

Még szerencse, hogy az orvosoknak van humorérzékük, különben nem tudom, mi lenne velük! Ezúton köszönöm mindenkinek a segítő közreműködését, éljenek a paradicsombokrok! Innen üzenem a traumatológusomnak, hogy a blog írás, igenis pihenteti a kezemet! :-)

Képek innen, és innen.

Update: khm, két nappal később mégiscsak én kötöztem fel a paradicsombokrokat...

Komolyság... aha!

Kiskamasz kikéri magának:
"Tudok én komoly is lenni, csak akarnom kell!"

majd rá 2 percre rájön: elvesztette a sportcipőjét az evezőstáborban...

"Mit csináljon a gyerek nyáron?" - című projectünk

A lelkiismeretes szülő táborokba küldi csemetéjét pénztárcája vastagsága szerinti mértékben. Ilyenkor persze megy a fejtörés és a számolgatás, hogy vajon milyen ár-érték arányban áll a tábor, a téma, a helyszín, a szolgáltatás. Mert ugye az nem opció, hogy a büdös kölök a számítógép és/vagy a tv előtt üljön nap mint nap.

Lehet lovagolni 32-36 ezer Ft-ért,
lehet művészkedni 18 ezertől,
lehet evezni 12 ezertől,
lehet angolt tanulni 24 ezertől
nálunk persze szóba se jönnek a vitorlás, gokart és egyéb "felsőbb kategóriás" táborok 64 ezertől kezdődően.
Persze lehet tematikus táborokba menni, úgy mint történelem-, vándor-, ének-, rajz-, akármilyen tábor. Ezek is huszonezrekbe, de inkább 30-ba kerülnek. (1 hét). Attól függően, hogy ott alszik-e a gyerek vagy sem. Szülő legyen a talpán, aki 2,5 hónapra kigazdálkodja ezen összegeket.

Projecteken szocializálódott anyaként gyermekeim nyarát is e szemlélet szerint szervezem. Elő az excel táblát, dátumot bele. Kockaférj szerint lassan bevethetném az MSProject programot is, mert rajtam kívül senki nem látja át a 3 gyerek 3 hónapnyi programját...
Visszatérve az "értelmes programot a gyereknek" című évente ismétlődő nyári projectünkre, a tervezés már márciusban elkezdődik, amikor is az élelmesebb tanerők elkezdik küldözgetni a táborra invitáló papírjaikat a szülőknek. Ez kicsit hasonlít a lóversenyre, ugyanis egymással nem egyeztetnek, így aztán néha átfedés van a táborok között. Az nyer, aki a leghamarabb küldi a papírt. No, de én dörzsölt és tapasztalt anyamedve vagyok, én megvárom az összes ajánlatot, lemondok a részletfizetési kedvezmenyről (februártól-júniusig havi fix törlesztés... bankok figyelem, a tanárok már tudják hogy kell ezt!), cserébe kimazsolázhatom a legjobbakat.
Még sosem volt olyan, hogy helyhiány miatt ne mehetett volna a gyermekem táborba!

Nézzük időbontásban:
A 2,5 hónap, az 10 hét.
Ebből lejön 1-2 hét otthoni lébecolással, nagymamázással.
Mondjuk csak 8 hetet kell megoldani. Ebből vegyünk le 2 hetet ami a családi nyaralás.
Marad megoldandó 6 hét.
Ha nincs bevállalós nagyi a közelünkben, akkor csakis a pénztárcánk szab határt gyermekünk nyarának értelmes programmal való kitöltésének.

Nézzük financiális oldalról (csak erős idegzetűeknek!):
Ha ezt a 6 hetet átlagban 25 ezer Ft/hét számolom (és ez nagyon alsó hangon történő kalkuláció!), akkor a nyár 150 ezer Ft/gyerek.

Nekem 3 gyerekem van...

A táborozás komparatív előnye

az, hogy a tanárnő házhoz szállítatja az ebédet, de az evőeszközöket a gyerköcöknek kell elmosogatnia maga után. Ezt a jó szokást itthon is megtartjuk. :-)

Érezted azt,

hogy éjszaka mész szobáról - szobára és csak hallgatod szeretteid szuszogását? A legszebb zene a világon ...

Nyílt levél a férjemnek

mert nincs itthon. Nem azért mert bármi gond lenne közöttünk, vagy most jól odamondok neki, mint ahogyan az pártkörökben szokás, de még csak egy ócska petíciót sem kívánok átnyújtani neki. Hanem azért, mert kb. 1500 km-re van tőlünk északra. Megnyugatatásul mondom: itt sem jobb az időjárás. :-(

Különösen most, hogy holnap kerti bulira készülünk. A be nem avatott tisztelt olvasóknak elárulom, Kiskamasz Mackónknak születésnapi bulit (ugye ebben a korban már nem lehet zsúrnak hívni :-)) tartunk. Erre készülünk két napja. De az időjárás egyenlőre nem kedvez nekünk. Sőőőt, a békák is visszaköltöztek. Már megint itt sípolnak az ablakunk alatt. Ha belegondolok, igazuk van, itt egész nap all inclusive ellátás van, mert a szúnyogok felhőben közlekednek, már locsolni is csak védőfelszerelésben merészkedek ki a saját kertembe! Persze ilyen özönvizes időjárás esetén (tudom, tudom, Medárd ideje járja mostanság...) nem is kell locsolni. Tényleg nem kell. Sokat spórolunk így, 600 HUF/m3, thanks God!

Akkor térjünk is rá a levélre:

Drága Férjem, Apamackó, Életem Párja, Szerelmem!

A nap viszonylag eseménytelenül telt, amint azt az alábbiakban is látni fogod. Reggel forró kávé és teli bödön gyümölcstea fogadott a konyhában. Egy kicsit zavarba jöttem, és "összes termeinkben" keresni kezdtelek, mert erre a jótéteményre, csak Te, a szuperapu vagy képes hajnali órákon. Rá kellett jönnöm két dologra:

- már nincs reggel (uhhh, fél 10 volt!!!)

- Dáji helyettesített téged.

Elmondása szerint: "tudom Anya, mennyire hiányzik neked Apa, azért csináltam meg a kávédat, hogy azt hidd itthon van." Tényleg azt hittem! :-)

Amikor felvettem végre az "utazó sebességemet", felmértem, hogy rajtam kívül mindenki már ébren van egy ideje, ezért igyekeztem mielőbb csatasorba állítani magam. Szintén Dáji elkészítette a reggelit, miközben Kiskamasz fogalmam sincs mit csinált (azt hiszem balettozott...:-) - erről még lesz szó hamarosan a blogon) én pedig Mackólánykát szopiztattam. A reggeli végén Dáji foga úgy döntött, hogy elhagyja egy kicsit régi gazdáját, emiatt elég kalandosra sikeredett az étkezés vége. Dáji ugyanis fogta magát és ájulni készült, a vér kirepült kicsi buksijából, fehéres-zöldes színe lett és azonnal le kellett fektetni! Kicsit pofozgattam, felpolcoltam a lábát és bizonygattam neki, hogy egy leendő orvos nem lehet rosszul a saját vérétől!

Ez úgy tűnik hatott, de a férfi hiszti utórengései azért még órákig tartottak. Így ma ő kapta az ülő munkát. A mérleg: 2 óra alatt megpucolt egy kiló krumplit, 5 db sárgarépát, 6 db uborkát és 1 csomag retket. A kis villámkezű! :-)

Mindeközben mi Kiskamasszal kitakarítottuk "összes termeinket", összedobtuk a saláta alapokat, megsütöttük a húst, a torta tésztáját és 3 adag fagyit is készítettünk.

Közben Mackólányka újból altat-ébreszt-etet-játszik e mellett szimultán "sakkozom" a sütőn, porszívón, robotgépen, mélyhűtőn, mosógépen.

Vacsorához Kiskamasz 5 főre terített, ApaMackónak is, majd lazán odaült a helyére (mintegy jelezve, most ő a család feje).  Mackólányka nézi-nézi az üresen maradt terítéket, és mondogatja: "Apa, Apa eeement. Elbepült."

Alig várom már, hogy újból lássalak, halljalak! Éjfél előtt kb. 23 perccel már el is csíplek Skype-n. A video képen u.az az elgyötört, fáradt arc fogad, mint akit lefekvéskor látni szoktam a hálószobánkban. Ismerős tehát. Persze még dolgozol, dokumentálod az elmúlt napok tárgyalásait. Fáradt vagy. Gyűrött vagy. Piszkálod a hajad. :-) Már magyarul is alig tudsz beszélni... keresed a szavakat. Tudom, nem vagy a szavak embere! Nem baj. Fáradtan, gyűrötten, makogva, hebegve, akárhogyan is, szeretlek.

Nagyon várunk haza!

A tanév mérlege

minden tanévet úgy zárunk, ahogy mások nyitják. Mi a vakáció első pár napját arra használjuk fel, hogy kipakoljuk az összes szekrényt, fiókot, lepakoljuk a könyvespolcot.

A pakolás gyötrelmét nem írom le részletesen, mert valójában Kiskamaszunk annyira hatékony volt, hogy csak Dáji oldala volt gyötrelem....

mert ő is szét van esve mint én, de ugye genetikailag ő is a família zenész ágához tartozik, így nála ez már maradandó... mint ahogy én sem tudtam kinőni az elmúlt negyven évben....

A lényeg: Kiskamasz átadott egy csomó ruhát Dájinak, aki szintén átadott egy csomó ruhát Mackólánykának. No ez utóbbi utódunknak kell még néhány évet várnia, amíg belenő, de sebaj. Türelem és idő van bőven.

Ma, kidobáltunk mindent, ami összegyűlt a tanév folyamán. A mérleg megdöbbentő:

Másfél hektárnyi erdőt = fénymásolt papírok

13 kg olyan tankönyvet, amiben maximum 5-8 oldalt használtak (értsd: olvastak el, töltöttek ki)

17 db üres beszáradt temperatubust (ennyi maradt kb. 4 nagy csomagból!)

töpszli méretű pasztellkrétát, zsírkrétát, hajlakkot (!) igen, rajzórára kell, mert Anya ilyet sose használ :-)

és 6 db megkezdett, ám soha be nem fejezett matekfüzetet - ezt Dáji produkálta.

Picit ragadjunk le ennél a pontnál. Mondjuk év közben is gyanús volt a sok matekfüzet, amit mindig gondosan a bátyjával köttetet be, mert már március táján kétkedésemnek adtam hangot, hogy vajon betelt-e a régi. Mivel én sem erősködtem, ő sem vallott színt. Szerintem egyszerűen elszórta év közben, vagy fogalma sem volt hova tette, vagy bent felejtette a suliban. A legpraktikusabb megoldást választotta, mindig kezdett egy újat...

Ha már matekfüzetnél tartunk, említést érdemel Kiskamasz Mackó matekportfóliója. Igen, szerintem ez már komplett portfólió. Mert van neki:

- egy órai algebra füzete (amiben számolnak)

- egy órai geometria füzete (amiben szerkesztenek)

- egy házi feladat geometria füzete

- egy szorgalmi feladatos füzet (5-ösöknek kötelező!)

- egy dosszié a fénymásolt lapoknak

- a szokásos tankönyv és munkafüzet

- legvégül a Célgimnázium szupermatek foglalkozására egy külön füzet.

Kipakoltunk, kimostunk, szelektáltunk, kidobtunk, és most már tényleg élvezhetjük a szünetet! Nagyon jó érzés így kezdeni a szünetet, hogy mindent magunk mögött hagyunk.

Osztályelső

Kiskamasz mackónk osztályelső lett. 6 tantárgyból kitünő a többiből jeles. (Tudták, hogy nem 5 db osztályzat van, hanem 6? Nem hiszik? Pedig egyszerű: a kitünő az a 6. És pont 6-ot is ér :-)) Természetesen nagyon dagad a mellünk a büszkeségtől.
Ráadásul kezet foghatott Igazgató Bácsival. Váuuu!
Annak a néhány Citromnak, pedig üzenem, hogy NAGYON SOKAT DOLGOZOTT ÉRTE! Volt, hogy egész hétvégén tanult, amíg a Citromok játszottak, meg ültek a tv/számítógép előtt. No erről ennyit.

Ha-ha-ha a magatartása persze 4-es lett. :-) mert nem tudja befogni azt a kis cserfes száját. Tiszta anyja... :-)

Az osztályfőnök éppen Kiskamasz érdemeit sorolja jó hosszan, amikor Mackólányka kihasználva a csendet és reá (is) vetülő figyelmet, jó hangosan közli:

"Kuki fáj."

Ezek után ő ment ki átvenni Kiskamasz bizijét és jutalomkönyvét. :-)

Hazafelé jövet mi leszek ha nagy leszek-t játszottunk:

Kiskamasz: Életmentő leszek, meg mentőorvos.

Mackómama: No, akkor jól felkopik majd az állad.

Dáji: Ó, ne aggódj anya, én majd az első találmányommal megkeresem az első százmilliárdomat, és majd én támogatom őt. Aztán a második találmányommal megkeresem a második kétszázmilliárdomat és eltartalak mindannyiótokat.

Vásárlás

Apamackó utál vásárolni. Legutóbb kb. 10 percet töltött a nagy áruházban, mikor körmönfontan a tudtomra adta, hogy mennyire megviseli a kiruccanásunk:

- EZ TÚLSÁGOSAN IMPULSIVE VÁSÁRLÁS, AZONNAL HAGYJUK ABBA!

Uram, minden napi pszichológusunkat, add meg nekünk ma!

Nem szokásom a tanárokat kibeszélni. Egyrészt mert nagyon illemtudóan próbáltak nevelni a szüleim. Másrészt, mert legtöbbjüket tisztelem és elfogadom. Azonban most egy ifú palánta áll a céltáblám közepén, aki aztán minden, de nem tanár, még ha ezen a címen is kapja a fizetését. Mivel ő is fiatal, valószínüleg netezik is, ezért azonnal előrebocsátom:

MINDEN a VALÓSÁGGAL VALÓ EGYBEESÉS CSAK a VÉLETLEN MŰVE. A SZERZŐ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET HA VALAKI MAGÁRA ISMER. HA MÉGIS ÍGY LENNE, az ÉRINTETT VONJA LE A KONZEKVENCIÁKAT MAGA.

Van nekünk egy tanárnénink. Azért nekünk, így többes számban, mert a hölgy engem is nevelni akar. Az sem tántorítja vissza ettől, hogy ÉN vagyok az idősebb. Nem is kevéssel... (no de ezt haggyuk) Ezzel viszont erősen feszegeti az amúgy sem túl nagy türelmemet. Egyébként a tanár néni nagyon rászolgált, hogy egy önálló posztot szenteljek neki, mert felkészültsége, talpraesettsége, gyerekbaráti megnyilvánulásai annyira kedvesek számomra, hogy megörökítésre méltónak találtatott.

Ahhoz, hogy a nagyérdemű olvasó némi képet kapjon a tanárnéniről, leírom az első benyomásomat. Mert ugye első benyomás csak egyszer van :-).
Ki ez a gyerek itt? Új osztálytárs? - gondoltam róla, de mint kiderült, ő tanár néni minőségben tartózkodott ott.

Még szeptemberben -bemutatkozásként- kidobta az osztálytárs pulóverét az ablakon, mert rá merte tenni a pad tetejére! Majd október táján kiderült róla: pszichológus lesz a szentem! Ohhh, szegény pszichopaták, de még inkább gyerekek! Novemberben az is kiderült róla, hogy fázik. Mindig fázik. Erre való hivatkozással SOHA nem vitte le a gyerekeket levegőzni az udvarra. Mostanában viszont állandóan melege van, ezért nem viszi le őket az udvarra. Valószínűleg ő ihlette a jól ismert népdalt:

"Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső..."

Karácsony táján már pofozkodással fenyegetőzött a nyegle kis kamaszoknak. Ejnye tantónéni, mit szólna ehhez Vekerdy kolléga? :-)

Amikor a fiammal kettesben marad az osztályban, megpróbálja kifaggatni, hogy ki utálja őt, és mit beszélnek róla a háta mögött. (Doktor úr, erős személyiség zavarra utaló jelek?)

Délután nem engedi enni a gyerekeket. Kamaszok. Akik a vasszeget is...

Mikor kiborul a gyerekek viselkedésén, azt ordítja nekik: lehet engem utálni! Hát, Babám, mindent meg is teszel ezért. :-)))

Némi nézeteltérésbe keveredtünk, amikor MEGTILTOTTA A FIAMNAK A KÖNYVTÁR HASZNÁLATÁT. Jelzem, ezt megelőző héten lett 3. a kerületi könyvtárhasználati versenyen. Éppen időszerű volt. :-)

Szegénykémnek nem tanították meg, hogy a 4. X-hez közeledő, erősen őszülő, több gyermekes, gyűrött fejű anyákat nem a legjobb ómen a tanítványainkkal egy kalap alá venni! Mert én ugye AZANYJA vagyok, akit egyrészt lehet szidni, de lehet(ne) vele(m) esetleg szót is érteni. Ehhez képest, van képe kérdőre vonni engem! És belekényszerít egy olyan szituációba, hogy ÉN magyarázkodjak. Az öreg fejemmel, egy taknyos kis tanoncnak! Aki 14 évvel fiatalabb nálam. És nem az idősebb sértettsége beszél belőlem, hanem az a fokú tiszteletlenség piszkálta fel a bennem szunnyadó anyaoroszlánt, ahogyan szemtelen képpel, a jelenlétemben van pofája kérdőre vonni a fiamat, csak azért, hogy saját jelentőségét, fontosságát és nélkülözhetetlenségét mutogassa. Babám, neked egy multinál a helyed, nem egy általános iskolában!

Te pszichológusok gyöngyszeme Te, nehogymá az én hibám legyen, hogy szeptember 1-től május 7-ig képtelen voltál megtanulni a pofámat, vagy legalább társítani a fiaméval. Mert még hasonlítunk is egymásra! "Egy vérből valók vagyunk, Te meg én!" Azt a gyönyörű szemét tőlem örökölte :-)),  és apja krumpliorrát, ha-ha-ha :-))).

Pszichológus tanoncunk jó érzékkel azzal szívatja tanítványait, hogy vajon ki-kibe szerelmes. Ezzel persze jócskán zavarba hozza őket, és szemmel láthatóan ássa be az iskola padlójába a saját kis aknáit. Mert fordul ám a kocka:

Január-februárban már mindenki rajta röhögött, hogyan űzi kis liezonjait a fiatal tanár bácsival. Elpirul, hebeg-habog. Miközben -állítólag- vőlegénye van. Aha. :-) Nekem meg lábgombám. :-) Könyörgöm, ezek még gyerekek, fogalmuk sincs a munkahelyi flörtről! (Mondom, hogy multinál a helyed, Babám!) No de, pszichológus tanoncunk vállalva a megmérettetést, ilyen magas labdát dobott fel a kis kamaszoknak. Akik, azóta is gördítik, dobálják, passzolgatják nagy-nagy örömmel.

Megalakítják a Szerelemügyi néppártot, ami mindent szemmel tart, minden aprócska eseményt követ, minden szemvillanást, kávémeghívást, elpirulást figyel, jegyez, számontart.

És így az év vége előtt pár héttel beindulnak ezerrel. Valóságos egységfrontot képeznek, egy mindenkiért, mindenki egyért alapon mindent elkövetnek, hogy jövőre újabb kihívások elé nézzen pszichológus palántánk. Máshol. :-)

Ha ma lennének a választások, én bizony a Szerelemügyi néppártra szavaznék, és szavazok is, nap mint nap, még legalább 10 napig.

Házi feladat

Osztálykirándulásra készülünk. A szülői értekezleten kaptunk házi feladatot. A gyerekekkel gyakorolni kell az esti zuhanyzást. Idézem:

"Zuhany kinyit, gyors öblítés, zuhany elzár.

A 3F megmosása.

Zuhany kinyit, gyors öblítés, zuhany elzár.

Kedves szülők, nem tudják mi az a 3F?

Fül, Fütyi, Fenék. " 

Mit mondjak, gyakorlunk szorgalmasan! Bár én nőként, kicsit bajban vagyok, mindhiába keresem a középző F-emet, együtt is érzek szegény lány osztálytársak anyukáival! :-)

Visszaszámlálás

Már csak 12 nap... vágjuk a cetlit. 12 nap van az évzáróig. Kismackók nagyon elfáradtak. Ezért is röhögnek. Mindenen. Ezzel szivatják a tanáraikat. Olyan sztorikat mesélnek el, hogy én csak pislogok...

Dáji néptánc órán matekleckét ír! Ugrálás közben? :-)

És házi feladatot kap lovaglásból!

Kiskamasz Mackó csuklani tanítja osztálytársait, miközben maga is "erősen csuklik" és az innivalójáért mentében észrevétlenül elhagyja a néptáncórát...

Fogja magát és kimegy az óráról!

Történelemből a dolgozathoz puskát írt. De nem azt kérdezték. Ezért gyorsan beadta, és megírta az irodalom fogalmazás házifeladatát. Történelem órán.

Angolból 9 db ötöse van. Csak hat van beírva az ellenőrzőbe. Amikor a tanárnő a maradék hármat is be akarja írni, elkezd alázni... engem: "Anya nem az ötöseimre kíváncsi!"

Ma elköszönt a balett-tanárnő. Jövőre máshol tanít. Üzenem a rádióállomásoknak, hogy nem a Richter skála szerinti 7-es erősségű földrengés epicentruma volt az iskola, hanem a legördülő mázsás kövek súlya alatt rengett a Föld!

Az osztálytársaival klubot alapítanak. Szerelemügyi néppárt néven. (Mondom én, hogy Aphrodité nem fér a bőrébe!) Na, mit gondoltok kinek a szerelmi életét veszik górcső alá? Nem, nem Claudia Schifferét, nem is Bódy Sylviét, és egyetlen egy celeb sem szerepel érdeklődési körükben. A klub napközis "tanárnő" (26 éves) meglehetősen élénk és a gyerekek előtt folytatott liezonjainak megvitatására létesült.
Valamit sejthet a nagyon felkészült "tanárnő", mert állandóan faggatja a diákságot, hogy mit pusmognak, és vajon rajta élesítik-e a nyelvüket. Hááát, ha így folytatja még okot is ad rá.

Esküszöm, én a tanárok helyében feladnám...

Hogyan NE szervezzünk bulit és hogyan NE tegyünk tönkre egy régi barátságot?

Egy elcseszett nap fejezetekben elbeszélve.

Bevezetés:

Már utaltam rá, hogy a férjemet milyen körülmények között ismertem meg. Az akkor ott lévő emberek voltak a mi társaságunk, ami nem volt kicsi már akkor sem... Azóta gyarapodott jó néhány utóddal. Sokukkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, azt gondoljuk ők a barátaink.

Az egyik barátinak gondolt pár nőtagja a fejébe vette, hogy "sokan vagyunk, de nem elegen" alapon, (ráadásul pont 15 éve ismerjük egymást és ez többünknek is a házassági/páros, akármilyen évfordulója is egyben), csapjunk egy hatalmas bulit. Valahol a szabadban. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse alapon. Jól hangzik. Fellelkesültünk családilag. (Itt most nem a gasztro vonal jön, az a másik blogon lesz olvasható.) Bár kétségtelen tény, hogy napokon keresztül erősen vizualizáltam a jó időt, és lelkesen sütöttem több tepsi süteményt.

Ráhangolódás:

Jól indult a reggel. Kismackók jó kedvűek voltak, mert egyrészt nekik délután 4-től külön programjuk volt, másrészt a szülők se voltak Zombik, mert Mackólányka csak 3-szor volt fent az éjszaka a megfázása és állandó orrfolyása miatt. Valójában egy elég eseménytelen éjszaka :-) után egy pörgős napnak néztünk elébe. Ezt már megszoktam... De azért nézzük, hogyan is indulok neki egy ilyen napnak? 

Én a magam részéről 3 dl erős mézes kávéval. Ebbe most ne menjünk bele, hogy miért mézzel édesítem a kávémat, alul a kommenteknél lehet észrevételezni e tényt...

Amikor a vérnyomásom eléri a 110/60-as szintet, és az agyi kapacitásomat is sikerült 1 kérdés/1perc szintre felturbózni, akkor elkezdem a reggeli rutint.

Minden kismackónak váltóruhát összekészíteni, pelenkázó táska, tea, kaják, esőcucc, kerti játék, benti játék, senki se felejtsen el semmit, elkészültél már? Anyaaa, kivasaltad az ünneplő ingemet? és mikor leszel már készen? kérdések után eljön a csúcspont, amikor mindenki a bejárati ajtó körül zöngicsél.

A dráma kiteljesedése:

Indulás! Bocs, kakis pelus kicserél. Mondom indulás. De most már tényleg. Végre ülünk az autóban. Kiskamasz medvénk rajtunk csillogtatja humorérzékét (pontosítok: szemtelen mint a piaci légy), de ezt olyan édesen és olyan kifinomultan teszi, hogy képtelenség haragudni rá. (A humorérzékét a nagypapától és apjától örökölte!)

Röhögve érkezünk a buli helyszínére. Sehol egy autó. A nap hét ágra süt. Mackómama azonnal kapcsol, felméri a szitut, és leosztja a feladatot a kifinomult politikai érzékkel megáldott férjének:

- Telefonálj TE!!!

Jó döntés, de még így is érződik a két családfő hangjában némi feszültség. Telefon letesz. Egymásra nézünk. Kiskamasz már nyitja a száját, de egy "shut up"-pal beléfolytjuk a mondandóját. A kocsiban olyan a hangulat, mintha Dementorok jártak volnak ott az imént. Mrs Voldemort ugyanis áthelyezte a buli helyszínét 50 km-el odébb, amiről elfelejtett értesíteni minket. :-(((

Megoldás:
Program átszervez, újabb telefon. Ahová du. 4-re vinnénk a Pasimacikat, most délben leszállítjuk őket. O.K., de hol fog Mackólányka aludni ma délután? Erre senki sem tud válaszolni, én előadom a laza anyát, egy vállrándítással...

Közben magamban az argo kifejezések egész tárházát sorolom, miközben felmérem Mackólányka további lehetőségeit a napra vonatkozóan... reménytelennek tűnik. Ráadásul beteg. Lelkiismeretem megszólal, felelőtlen szülő vagyok. Az. De legalább vállalom, vazze!
ApaMackó hasonló rutint futtat le kocka fejében (nem megsértődni, neki tényleg az van!) és felajánlja hazaviszi a női frakciót. Ésszerű döntés lenne, DE NEM AKAROK OTTHON EGYEDÜL PUFFOGNI A TÖRTÉNTEKEN! Megyünk tovább a megbeszéltek szerint, Pasimacik leszállít, zilált szülőpáros jót beszélget, idegek kisimulnak.

Indulás. Sarkon vészfék. Hová is? Mackómama beindítja a "hozzuk rendbe a sorainkat" rutint. Negatív élményt fordítsuk át pozitívba, rezgés szintünket emeljük magasabbra! Apamackó meggyőzése indul, csak óvatosan, lassan, érzelmeket bekavarva érvelek. Kb. 75 mp múlva el is érem a célomat.

Megyünk a buli 50 km-re lévő új helyszínére. Végül is a csomagtartóban 3 tálcányi süti és anyósom 3 utcányira lakik a buli helyszínétől, meglepetésként beugrunk majd hozzá "egy puszira".
A buli már elég lankadt volt késő délután, a gyerekek fáradtak, nyügösek voltak, a felnőttek meg bágyadtan hevertek szanaszét.... Másfél óra után jön az eső, legjobb idő az indulásra.

Happy End:
Mire átérünk anyóshoz, az eső szakad, így azt a viccet is elsüthetjük, hogy: "mikor jövünk? amikor jól esik!" :-)))
Jó volt látni anyósom meglepődött arcát. Legalább babázott egy jót Mackólánykával. Ez volt a nap csúcspontja, ezért érdemes volt ennyit autózni. :-)

Exodikon*:
Barátnőnk mondja két nappal később, hogy ő pont a helyszínmódosítás miatt tudott volna menni (mert defaultból neki nincs autója), csak aznap éppen a buli helyszínétől 300 méterre autóztak el déltájban. De, ő sem tudott a shiftelésről. Emiatt, ő is lemaradt a találkozóról.
Jó lenne eldönteni, hogy most komolyan gondolják-e 15 család +2-3 gyermek/család meghívását és ennyi ember összeszervezését, vagy csak Monty Python -t játszatnak velünk....
Mert ha szerveznek valamit, akkor azt lehetne normálisan is... Javaslom, ne úgy, hogy a végén mindenkit vérig sértsenek. Csak halkan jegyzem meg: a modern kommunikációs eszközök segítségével, (sms, e-mail) megelőzhető lett volna a másik vérig sértése.

Tanulság? Mindenki vonja le maga.

*Exodikon: A görög drámában a kar dala, melyet elvonulása közben énekel, tanulságot fogalmaz meg.

Anya dolgozik

Gyermekem ezt tömören így fogalmazta meg:
- Anya este szépen felöltözik és elmegy itthonról!

:-)

Aphrodité már megint mit műveltél?

Úgy tűnik Aphrodité nem a tenger habjaiból emelkedik ki kagylóhéjon, hanem itt jár közöttünk. A szerelem és szépség istennője megint munkába állt. Ezt általában májusban teszi. Mégiscsak lehet ebben a májusban valami....

Nem is lenne ezzel baj, de ugye én két pasimaci anyuja vagyok, vagyis potenciális anyósjelölt. Jó, jó tudom még korai erről beszélni, de azért nem árt az elővigyázatosság.

Már tavaly volt némi kavarodás Aphrodité áldásos munkájának köszönhetően, de aztán a vakáció beköszöntével megnyugodtak a kedélyek. Most ismét megszólaltak a vészharangok, mert fülig érő vigyorral mesél a Kiskamasz. Nagyon titokzatos, de azért a család minden tagjának egyenként "megsúgja" a nagy titkot. :-) Talán Mackólányka az egyetlen, aki nincs tisztában a bejelentés súlyával...

Mint potenciális anyósjelölt most nem aggódom. Bár tisztában vagyok vele, hogy Kiskamaszunk nincs könnyű helyzetben, mert 21 lánnyal jár egy osztályba, választék tehát van bőven. Ismerem az örömszülőket is, sőt szimpatizálunk is velük. Kiskamasz medvénk most a lehető legkifinomultabb izléssel választott és hihetetlenül kedvesen teszi mindezt. Természetesen rögtön vetélytársa is akadt, de lehet, hogy csak a végtelenül érzékeny lelke háborog a betolakodók ellen... Mi is a háttérbe húzódunk, csendben drukkolunk nekik, hogy együtt fedezzék fel ezeket a gyönyörű érzéseket. Ha mesél, szívesen meghallgatjuk, ha tanácsot kér adunk, de nem akarunk beavatkozni. Minek is tennénk?

Hiszen tetszik nekünk a kislány, no...

A fekete csuklyás ember

Tegnap felszállt a buszra egy ember, akinek az eü-ben használatos arcmaszkja volt, fekete csuklya volt a fején kettő is. Tudjátok, az a fajta kapucni féleség, amit Anakin Skywalker hord a filmben, amikor még nem gép lélegeztette, de már nem volt az a kedves fiatal gyerek, mint a -3. részben. :-)

Volt nála két buzi nagy sporttáska, és egy fekete nagy nejlon zsák (amit a magamfajta csak költözéskor használ a ruhák/dunyhák elpakolásához), kezében 2 sörösdoboz.

Már akkor feltűnt, amikor a busz begurult a megállóba. Először azt hittem, valami elvetemült környezetvédő, aki önszántából szedi szelektíven az utca szemetét. Amikor azonban felszállt a buszra és ugyan olyan furcsán viselkedett, mint amilyen a kinézete volt, már nem voltak ennyire pozitívak a benyomásaim.

Téblábolt egy kicsit, nem nézett senkinek a szemébe, majd hírtelen leült az ajtóhoz legközelebb lévő székre.

Minden prejudikáció nélkül, komolyan arra gondoltam, hogy ha mi most Izraelben vagy Amerikában lennénk, tuti leszállítanák a fickót, fél pillanaton belül ott lennének a rendőrök, falhoz állítanák és megmotoznák.

Nem gondolom, hogy általában ez lenne a normális, de ennél a fickónál... igen, nagyon is hasznos lehetett volna, mert bizonyos országokban az ilyenek robbantják fel saját magukat a buszon.

Nálunk azonban még nem történt utcai tömeges terrortámadás, nem tudjuk mi az félelemben élni. Kívánom, hogy soha ne ismerjük meg ezt az érzést! De azért nem árt az óvatosság, és én bizony gyanakvó vagyok, amióta túl sok fekete mellényes ember ül az országunknak abban a bizonyos házában.

Úgy látszik, mi ilyen közönyös nép vagyunk, és maradunk is. Senki sem foglalkozott vele. Én sem. (Lehet köveket dobálni!)

Viszont nem is robbantotta fel a buszt. :-) Valószínüleg meghatotta a BKV marketing szövege, miszerint 65 mio Ft-ba került egy darab, és azért vették, hogy mi utasok, kényelmesebben utazhassunk.

Kép innen.

Egy átlagos hétköznap reggelünk...

Itthon két frakció van, hasonlóan, mint abban a bizonyos nagy házban ott a Kossuth téren. Van nálunk pasimaci frakció (létszámukat illetően ők adják a 2/3-ot) és a kisebbik (általában ellenzéki) frakció: a gyengébbik nem... akik viszont erősebben tudják mondani: NEM. :-)
Elmesélem egy reggelünket a kisebbség szempontjából:
6-kor csörög az óra. Kb fél 7-re térek magamhoz, kávé és az ezzel együttjáró rutin után... Mackólányka teájának cuclisüvegbe készítése (bár szuperapu ezt sokszor megteszi, hála és köszönet neki!) majd Mackólányka ébresztése. Finoman. Lassan. Kedvesen. Énekelve. Mosolyogva. No ez néha elég nehéz, mert még nem látok ki a fejemből. Szerintem Mackólányka azért vigyorog reggelente, mert rajtam röhög, ahogy próbálok neki műsorozni.

Nicsakkibeszél c. filmben ez valahogy így hangoznék: "né má az öreganyámat, hogy próbálkozik, recsegő hangon kornyikál és kínai szemeivel vigyorog mint a vadalma... nagyon röhejes de legalább jól indul a napom!"

Mivel engem teljesen ki lehet zökkenteni azzal, ha reggel nem a megfelelő hangerővel és módon szólnak hozzám (egyáltalán hozzám mernek szólni a kávém előtt :-( ) ezért úgy gondolom, gyermekeimet is megóvom ettől a sokkhatástól. Ezért tutujgatással indul a nap, puszikkal, ölemben összebújással és teázással. Amikor mindkettőnknek kinyíltak a csipái, akkor átváltunk sovány malacvágtába, elkezdjük a reggeli rutint:

- öltözzmár/egyélmár!!!

- bevettedavitaminjaidat?

- megmostadmárafogad?

-eltettedazuzsonnádat?

-felvettedmáracipődet?

-elraktadatornazsákodat/lovaglócuccodat/edzéscuccodat?

- milennehanembakkancsbanmennélmájusbaniskolába?

Majd fordul a kocka:

- kipakolhatokakocsiba?

- mikorjöttökmárelfogokkésni!!!!!!!!!

- Erzsinénimegintordítanifogvelemhaelkésünk

- nyithatommárakaput?

(ApaMackó ekkor még fél lábon ugrálva próbálja magát belevarázsolni a nadrágjába, miközben fogai között tartja a kocsikulcsot....)

Kb. 13 perccel a tervezett indulási idő után csikorgó kerekekkel kigurulnak a kertből. Ordítás. Vészfék. A süvítő északi szélben, lobogó kócos hajjal rohanok utánuk a sárga pizsamámban és a piros holland fapapucsomban. Egy jól irányzott dobással (3 pontos kosárdobással! :-)) a kisebbik pasimaci uszonnáját a motorháztetőre dobom a már bezárt kerítésen keresztül. Újabb kerékcsikorgás, immáron visszavonhatatlanul elindulnak... Apamackó fején 2 újabb ősz hajszál. (Nem baj, ő úgy is csak sármosabb lesz tőle.)

Az összes idős, korán kelő szomszéd a függönye mögött abbahagyja a röhögést és fellélegzik. Nem kell tovább hallgatniuk Pasimacik reggeli veszekedését. Estig csend van és nyugalom. Gondolják ők, a kis naivok.

A szembeszomszéd is végre kiengedi a kutyát indul az élet kis utcánkban. Máris jön Kormi, a másik szomszéd álnok macskája nagydolgát végezni a kertünkbe... Egyszer agyonvágom a dögöt, az biztos! Miért pont az én legszebb virágaim között tudja lerakni a végtermékét? Miért ássa ki a metélőpetrezselyem ágyásomat? Miért zabálja meg a bazsalikomomat, amikor nekem is az a kedvenc fűszernövényem???

ApaMackó minden reggel 8-kor telefonál és közli az aznap reggeli Forma-1-es edzőkör eredményét. Vagyis azt, hogy hányra értek be a suliba. :-) Ez ugye nem olyan egyszerű mint a mogyoródi pályán, mert itt 6 sáv van, és kezdők is, amatörők is beneveznek a versenybe!

Ezt az alkalmat kihasználom: a reggeli jótékony adrenalin hatását igyekszem a magam előnyeire felhasználni, megbeszélem vele az aktuális dolgokat. Szűken. Projectszemléletűen. Feladat és erőforrás bontásban.

Rossz hírem van. Nem mindig érjük el az amerikai átlagot. A 7 percet. (Évekkel ezelőtt készült felmérés szerint egy átlagos amerikai házaspár naponta 7 percet beszél egymással.)

A beszélgetés végén azonban mindig szép napot kívánunk egymásnak és biztosítjuk egymást nem múló szerelmünkről. Lehet benne valami (1,5 évtizedes referenciánk van), mert így már tényleg jól indul a nap!

Házassági évfordulónkra

Elmúltál 18 éves?

Ha nem, akkor navigálj a http://ingyenjatek.linkcenter.hu/ játék oldalra.

Ha igen, akkor olvass tovább:

A férjemet egy utca sarkon ismertem meg. Jelentéktelen tény, hogy még 15-en álltak ott körülöttünk a társaságból, mert amikor megláttam Őt már nem láttam a többieket... átmeneti vakság (jelzem azóta is tart :-)),
A bordáim között érzett pici szúrást a levegő hírtelen beszorulása okozta - mondtam én, s el nem ismerném a mai napig, hogy Ámor nyila sebzett meg az Oktogonon.

De nem, nem és nem! Tagadtam sokáig. Mert én akkor, éppen az "utálom a pasikat" tipikus női hisztis korszakomat éltem. Ezért a másnap reggeli anyai érdeklődésre (mely szerint milyen volt a buli?) csak annyit dünnyögtem: baj lesz, baj lesz.... És lett! De erről később.

Kapcsolatunk romantikus kezdetét nem írom le, mert szeretném ha továbbra is a férjem maradna. :-) na jó azért két dolgot megosztok a nagyérdeművel.

A mesékben általában a királyfinak kell kiállnia a próbákat. Nálunk, NEKEM kellett kiállnom a 7 próbát, ami nem volt egyszerű! Ugyanis elvitt 2 hétre Lengyelországba vizitúrázni, ahol az első és az utolsó este volt csak normális kaja, és ugyanezen a két napon volt csak meleg víz... Az akkori versenysúlyom 48 kg volt, ebből a két hét alatt még sikerült faragni.... ma ezt divatosan úgy mondanánk: outdoor szálkásító program bevállalós szingliknek! Vááááuuuu.

Csak és kizárólag az Eiffel torony tetején volt hajlandó megkérni a kezemet. Ezzel a romantikus aprósággal csak annyi a bibi, hogy nekem olyan tériszonyom van, hogy egy sámli tetején is szédülök, és ÉN EGYÁLTALÁN NEM ÉRTÉKELTEM AZT A TÉNYT, HOGY AZ EIFFEL TORONY LEGTETEJÉN ÁLLHATOK, mert irtózatos erővel markoltam középen az oszlopot, miközben azt számoltam, hogy a szél hatására vajon hány fokkal tér ki... értsd hajlik el... és azt latolgattam, hogy van-e annyira öreg ez az ócskavas, hogy pont akkor fog összedőlni, amikor én ott az életemért kapaszkodom....

Emiatt tehát NEM ÉR a leánykérés, mert nem voltam beszámítható, így minden tisztességes bíróság felmentene az akkor adott válaszom alól (és az azóta tartó következményeitől.... :-))

No de beszéljünk néhány szót ApaMackóról is. Az én drágám nem egy pánikolós típus. Kivéve, amikor életében először látott terhességi tesztet két csíkkal.... Akkor még nem jutott eszembe dokumentálni az eseményeket, így örökre elveszett az arckifejezése, és csak az én emlékeimben él. Onnan azonban kitörölhetetlen.

Persze a bejelentésem sem volt hétköznapi... Valahogy így kezdtem: van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A rosszal - hangzott a sztereotip válasz. Jövő nyáron nem megyünk a nemzetközi vizitúrára - mondtam november végén.... "A nejem megőrült" típusú csillogást véltem felfedezni a szemében. Fegyelmezett ember lévén, kérte a jó hírt is: előhúztam a terhességi tesztet. Vasárnap reggel, éhgyomorra.

Úgy délután három órára tért magához, akkor már képes volt interaktívan kommunikálni :-)

A szüléseket is jól viselte. Az első gyerek után azért tett szemrehányást, mert a vajúdás mintegy 56 órája alatt nem beszélgettem vele, a célegyenesben meg különösen nem! És különben is, ő fegyelmezett ember, csak a második gyerek születése közben akart elájulni (abban az 5 percben, amíg tartott az egész...)

A harmadik mackóbaba születésekor elment a magzatvíz. Miután feltakarított utánam kb. 80 nm-nyi útvonalat a hálószobától a fürdőszobáig, a mentősnek nem tudta megmondani, hogy mikor születtem (egy nap különbséggel születtünk, így elég egyszerű matematikai művelettel kiszámolható), viszont azt hajtogatta: MOST FOG SZÜLETNI!

A mentős is nyugodt embernek tűnt, amíg meg nem kérdezte, hanyadik terhességem. 3. kismackó válaszra kicsit megmerevedtek a vonásai de megpróbált lazának látszani, amikor előreszólt a sofőrnek: "Sanyikám, kapcsolj szirénát."

A férjem áldott jó gyerek volt. Az esküvőnk napjáig. Legalábbis ezt állította róla anyósom. Az esküvőnk után azonban megtudtam az igazságot. Már óvodás korában csavargott.... Ismét tekintsünk el attól a ténytől, hogy ez 40 évvel ezelőtt történt egy kis faluban. Mert a vonat mellett laktak! A lurkók pedig ott játszottak a sinek mellett. Köveket és 2. világháborús töltényeket tettek a sínre.... Lehet, hogy néhány újság archívumában nem ártana utánanéznem az akkori vonat baleseteknek?

Biciklivel járt iskolába az én sportos Uram. 5 km-re, és mínuszokban is. Igaz, neki már volt cipője, nem úgy, mint a Kincskereső Kisködmön Gergőjének.

A nagyszülők a nevelésben egyszerű elveket vallottak. Ha nem ért haza sötétedésig, akkor kizárták. Majd holnap hazajön, holnap is van nap .... edzett ember lett, mi tagadás. Viszont azóta, mindig hazajön időre (na jó, ebbe most ne menjünk bele...)!!!

Később is jó gyerek volt, az általános iskola 7. - 8. osztályában már a sufniban egyedül  végzett kémiai kísérleteket, ennek eredményeként pár hétig nem volt szemöldöke és haja elől. Anyósom szerint áldott jó gyerek volt. Akkor is, amikor tüzet rakott az olajoshordón....

Aztán benőtt a feje lágya. Csak sziklát mászni járt, ejtőernyőzni és most karate versenyre és vadvizi evezésre viszi a kis pasimacikat.

És pont 15 éve fogja a kezem... folyamatosan. ... és már nem szédülök a szikla szélén állva, mert valaki erősen tart! És ez jó érzés, nagyon jó. Még ha biztosító kötél nélkül is visz fel a szédítő magasságokba.

Kérem tisztelettel, ApaMackó nagyon megbízhatónak, nyugodtnak, szinte már unalmasnak tűnik. Ám vigyázat, a látszat néha csal!

Ps:

Ezt a bejegyzésemet letiltom a kismackók előtt, csak 18 éven felüliek olvashatják! Sose lehet tudni, hátha öröklődnek ezek a jó gének... :-)

Azt álmodtam....

hogy alaszkai szánhúzó kutya vagyok. Gyönyörű szürkés-fehér a bundám, ott rohanok a csapatban, körülöttem a haverok ugatnak és én csak rohanok...és rohanok... Szünni nem akaró ugatás és káromkodás. Rohanás. Káromkodás, ugatás, rohanás... Valami nem stimmel. Nem fehér a körülöttem lévő világ, hanem fekete. Korom sötét mindent.

Aha. Felülök az ágyban és rájövök mi zavar. Nem alaszkai szánhúzó kutya vagyok! Az ugatás körülöttem nem más, mint a hitvesi ágyunkba befészkelődött gyermekeim folyamatos ugatása, akarom mondani köhögése. A káromkodás pedig nem más, mint káromkodás. Kiskamasz Mackónk, folyamatos, ízes, "választékos" káromkodása. Álmában! Hogy ez a gyerek miket nem tud? Főleg álmában! Csak ülök, és nem hiszek a fülemnek...

Kocsis lesz ez a kölyök, akárki meglássa...

Feladom. Kimenekülök a nappaliba, a kényelmetlen kanapéra. Viszem a kis motyómat, párnámat. Reménykedve gömbölyödöm össze, talán van még egy vagy két órám aludni. Már éppen elszenderednék, amikor Mackólányka felsír és hív: anya, gyeje. Bemegyek. Könnyes, örömtől csillogó szemmel hány bele a nyakamba...

Boldog anyák napját! Vaúúúúúúúúúúúú!!!

Kép innen. (A cikk is nagyon érdekes.)

Anyák napi gondolatok, avagy miért nem hagynak anyának lenni?

Szeretnék ANYA lenni. Csak anya. Gondok nélkül, különféle társadalmi nyomás(ok) nélkül. Szeretnék fürödni a gyermekeim tekintetében, szeretném ha csak nekik élhetnék, ha minden napunk nyugodt lenne, csak az együtt töltött időről, az együttlét öröméről szólna. Olyan nagy kérés ez?
Szeretném, ha lenne idő mindhármukat meghallgatni, lenne idő mindhármukat megszeretgetni, szeretném ha soha de soha nem éreznék, hogy valamelyikük háttérbe szorul...
Szeretném ha nem kéne megfelelnem sok-sok külső elvárásnak. Szeretném ha kimondva, kimondatlanul békén hagynának az én egyszerű, mackós, brummogós anyaságomban. Szeretném ha nem lennének anyagi kényszerek amik ebben erőteljesen megakadályoznak...
Igen, szeretnék még néhány évig csak anya lenni. Aztán már úgysem kellek nekik minden nap, minden percében, akkor majd szeretnék újból munkavállaló is lenni. Hasznos tagja a társadalomnak, ahogy mondani szokták. (Szerintem ezt most ne firtassuk, hogy valójában ki hasznos tagja a mi kis defektes társadalmunknak, mert ez erőteljesen szubjektív!)
Úgy éreztetik velem: mint ANYA, NEM VAGYOK HASZNOS TAGJA A TÁRSADALOMNAK! Mindenki ezt érezteti velem. Különösen a munkahelyem. :-((( A minap egy előadáson ültem, ahol az előadó -egyébként nagyon szimpatikus férfi, családapa- azt mondta, a nők az otthon töltött 5-8 év alatt kikopnak a munkaerő-piacról. Sajnos igaza van, én ezt kiegészíteném azzal, hogy ez jóval rövidebb idő, 3 év! Ennyi bőven elég ahhoz, hogy irtózatosan nehéz legyen az újrakezdés.

Miért nem hasznos az emberek szemében az, ha "minőségi módon" nevelem a gyerekeimet? Nem az a jövő megalapozása, ha gyermekeinket sok szeretettel, kiegyensúlyozottan, odafigyelve, széleslátókörűen nevelem? Nem ők maguk a jövőnk? Nem az a legfontosabb, hogy nem csak saját cselekedeteinkben tegyük jobbá a világot, hanem gyerekeinkben megalapozzuk a jót?
Müller Péter írta egy helyen: nehéz utat mutatunk a gyerekeinknek, ha erkölcsösen neveljük őket. Milyen igaza van!

Azért, hogy ez a poszt azért illeszkedjen a címhez is, következzék egy őszinte, mellbevágó vallomás: utálom az anyák napját. Ki nem állhatom, amikor a gyerekeimet agyon szekírozzák a óvónénik/tanárnénik, hogy egy műsort megtanuljanak. Fel áll a szőr hátamon, amikor arra hajtanak, hogy sok más könnyes szemű anyával egyetemben megríkassanak, meghatódjak. Én egy ZÁRKÓZOTT, ÉRZELMEIT NEHÉZ KIMUTATÓ ember vagyok. Tessék ezt tiszteletben tartani, ne tessen belelépni az érzelmi komfort zónámba, abba a bizonyos "40 centimbe".

Nekem sokkal többet jelent, ha a fiaim átölelnek, hozzám bújnak, nap mint nap. Ha érzem, hogy őszinték velem, ha csak nekem akarnak bizonyos dolgokat elmondani! Szerintem sokkal többet jelent, ha én azt mondhatom Anyukámnak "KÖSZÖNÖM", és remélem még sokáig mondhatom!

Mert miről is van szó? Arról, hogy ne évente 1x jusson eszünkbe, hogy valaki megszült minket és szeretettel felnevelt, hanem minden nap legyen természetes a "szeretlek" vagy a "köszönöm" szó. Olyan pici apróság és olyan nagyon sokat jelent!