ALERT ! - Legnagyobb Medvebocsunk dobogós helyet ért el!

Tadadadam!!!

Anyai szívem nem bírja ki dicsekvés nélkül. Pár perce megszólalt a telefonom, és Ági néni, aki itthon csak "Könyvtáros Ági néni" néven emlegetődik, büszkén hadarta a telefonba:

"Anyuka, most értünk vissza, és kerületi 3. helyet értünk el!"

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, az én könyvfaló (de nem könyvmoly :-)) nagyfiam a könyvtárismereti versenyen kerületi 3. helyet ért el! Elmondhatatlanul büszke vagyok rá!

Ági néni megköszönte nekem is. No, ezzel zavarba is hozott rendesen. :-) Hiszen mit is köszön nekem? A könyvek szeretetét? Ahogy, szegény nagymamám mondta, azt "von Hause" kapta a gyermekünk, már 2 évesen több lapozója, kis könyve volt, mint másoknak egész életében. Majd miután elég hamar kinőttük a régi lakásunkat (de nem volt pénzünk elköltözni) az olvasás praktikus módját választottuk: könyvtárba jártunk. Már ovis korukban vittük a fiúkat könyvtárba. Még nem tudtak olvasni, de ők határozták meg, hogy milyen témájú könyveket vigyünk haza. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen fontos a könyvek illusztrációja, mert óvodás korban, bizony azon áll vagy bukik, hogy egy gyerek kézbe veszi-e az adott könyvet.

Nekem is van mit köszönnöm Ági néninek. Mert "falaz" a nagyfiamnak, amikor a délutáni elfoglaltságairól meglóg és beül hozzá olvasni :-). Mert most kapott egy pici pénzt a könyvtár bővítésére, és olyan könyveket vásárolt, ami érdekli a fiamat. Mert félreteszi a kedvenc könyveket neki. Mert talán már-már baráti a közöttük lévő kapcsolat. Ági néniről mindig csillogó szemmel mesél a kis könyvfalónk, azt hiszem nekem, mint édesanyának is van mit köszönnöm neki, és nem is keveset!
Én magam azt vallom, hogy minden könyvet érdemes elolvasni, mert egy mondat, egy oldal, egy gondolat biztosan lesz benne, ami nekem szól. Gyerekkoromból emlékszem, milyen fontos a jó tanár-diák kapcsolat. Egy életre meghatározó élmény, ha a tanár partnerként kezeli, elfogadja, szereti és őszintén támogatja a gyerekeket.

Kiskamaszunk hihetetlen mennyiségű könyvet olvas. Ha elutazunk egy hétre, minimum 4-5 könyvet vinni kell neki! Ha elfogynak a könyvek a hazautazásunk előtt, "elvonási" tünetei lesznek, ráveti magát a mi könyveinkre, legyen az Apamedve számítástechnikai szakkönyve, vagy Anyamedve szépirodalmi regénye, tulajdonképpen mindegy neki, mindenevő. Egy ideig tartottam is ettől, mert féltem, nem érti meg amit olvas. Érdekes, hogy pont annyi ragad meg a kis buksijában, ami életkorából adódóan kell neki. Legutóbb, Hemingway: Az öreg halász és a tenger című novelláját olvasta. Pontosan értette, hogy miről is van szó. (Címszavakban, emlékeztetőül a mondanivalója: a túlélésről, a mindennapi erőn feletti küzdelemről, a létfentartásról és a kiszolgáltatottságról, az emberségről szól ez a nagyszerű mű.)

Ha lépést tudok tartani a könyfalónkkal, akkor igyekszem én is gyorsan elolvasni a legutóbbi élményét és rendszeresen beszélgetünk a könyvekről, a mondanivalójukról, a szereplők jelleméről.

Kismackónk maga döntötte el, hogy elindul ezen a versenyen (is). /A múlt héten matematika versenyen volt, holnap angol versmondóra megy./ Én, rábíztam a döntést, és támogattam benne. Attól féltettem csak, nehogy túlvállalja magát, mert így is nagyon fáradt szokott lenni.

Szüksége van a sikerre, mint oroszlán csillagzat szülötte, mindig van cél előtte, mindig magasabbra állítja önmaga előtt a lécet. Csodálatos volt hallani a boldogságtól csillogó hangját a telefonban, ahogy nekem dicsekedett el elsőként a sikerével!
Ezért most zárom soraimat és elmegyek örömsütit sütni, hogy megünnepelhessük kismackónk sikerét!
(Ezt majd a Mackókonyhán lehet majd olvasni. Ez itt a reklám helye :-).)