Manótorna

Tegnap délután először voltunk Manótornán. Nagyon jó mulatság volt! Azt gondoltam, hogy Mackólánykánk hamar fel fog oldódni, de hogy ennyire hamar, azt már végképp nem is mertem remélni! :-) Alig lehetett levetkőztetni, máris elkezdte kipakolni az öltözőben tárolt labdákat. Mire én is megszabadultam a -4 fokhoz illő bundámtól és a sok-sok réteg szörnyűséges ruhámtól, Mackólány már el is tűnt! Elment felfedező útra. Besétált a tornaterembe, megismerkedett Évivel, aki a világ legkedvesebb tornatanár nénije :-).

Ezt Anyamedve is bizonyíthatja, mert Évi az az "energia bomba", aki képes egy tucat eltunyult kismamát rávenni arra, hogy az esti altatás után, este 1/2 10-kor nekiálljanak tornázni, ami ráadásul olyan erős, hogy másnap reggel remegő lábakkal kelnek ki az ágyból.... Sőőőőt, Évi még arra is képes, hogy mindezt megismételjük egymás utáni 5 estén keresztül! No, ez az igazi nagy mutatvány!

Valamint neki köszönhetjük azt is, hogy mikor véget ért a "kiképzésünk", a tábort követő héten erős lelkiismeret furdalásunk van, amiért újból a tunyulás útjára lépünk, és fogadkozunk, hogy eztán nem így lesz.... Ismerős érzés, ugye?

No, de térjünk vissza a Manótornára, hiszen Mackólánykánk nagyon jól érezte magát. A torna kezdetekor Évi mindenkit a nevén szólítva üdvözölt, egy-egy kedves mondattal. Ezt a gyerekek csillogó szemmel nézték, a nagyobbak, akik már tudnak beszélni, szintén köszöntek. (Nagyon irigyeltem Évit, hiszen a legcsodálatosabb dolog a világon, ha tucatnyi csillogó szemű pici gyermek vesz körül minket! :-) )

Majdnem minden gyakorlat közben énekeltünk. Az első, bemelegítő séta-futás (váltakozva), "Csiga-biga zenére". Minden gyerkőc megfogja a mellette álló kezét és körbe-körbe sétálunk, váltogatva az irányt. Majd Édesanyja kezét fogva futnak néhányszor oda-vissza a tornateremben. Mackólánykánk természetesen még sétált, hiszen ő még nem tud futni. De ezt is nagyon élvezte.

Kezdődtek a nehezebb feladatok! A nagy bátorság próba! Fel kellett mászni a bordásfal tetejére! (Természetesen minden kismanó csak addig ment, ameddig kedve, ereje és bátorsága engedte.) Mackólánykánk is fel szeretett volna mászni, így feltettem a bordásfalra, ahol ügyesen kapaszkodott és próbált a felső fokra lépni. Hihetetlen bátor! (Szerintem.)

Bevallom, hogy gyerekkoromban több évig is leküzdhetetlen akadályt jelentett a bordásfal tetejét elérni, mert olyan tériszonyom volt már a felénél, hogy leszédültem róla! Én vagyok az, aki több mint 13 évig laktam egy tipikus pesti bérház 4. emeletén, és féltem kimenni a saját erkélyemre! (Most a földszinten lakunk :-). Vajon miért?)

A következő feladatsor az ügyességi játék volt. Padokat akasztottunk fel bordásfalra, ahová fel lehetett sétálni, vagy hason csúszni, ki-ki tetszése szerint. No, ez volt az egyetlen, aminél Mackólány jelezte, hogy ezt még nem szeretné. Inkább a kis sámlikból kirakott soron ment végig (fellép, lelép, átlép egyikről a másikra), vagy az ugráló trambulint próbálgatta, vagy a félkörhintában hintáztunk.... Nagyon sok szórakozási lehetőséget varázsolt oda Évi egy perc leforgása alatt!

Olyan hamar elszaladt az idő, hogy nem is tudtunk mindent kipróbálni. Pedig milyen jó lett volna végigmászni a hosszú csőben úgy, hogy Anyamackó a másik oldalon "kukucsol"! No, majd jövő héten :-).

A levezető gyakorlatok a "tik-tak jár az óra" dalocskára történtek, leültünk körbe, és mutattuk, hogy merre jár az óra és hogyan tudjuk kis ujjacskáinkat tekergetni. Ehhez koncentrálni kell, és a mozdulatsor segíti az idegrendszeri érést, amit manapság sok gyereknél mozgásos játékkal kell elérni. (Mozgásfejlesztés iskolásoknak illetve nagyovisoknak a delacato torna, de erről majd egy másik post-ban lesz szó....)

Mackólánykánk holnap lesz 19 hónapos. A többi manócska nálánál idősebb volt, bölcsibe járt a legtöbbje, tudnak már beszélni. Ez nem zavarta Mackómanónkat, az ő babanyelvén mondta a gyerekeknek a mondókáját (akik megértették!), és mindenkivel nagyon nyíltan, kedvesen viselkedett. Odavitt játékokat a többieknek hagyta, hogy megsimizzék a fejecskéjét, labdázni hívta a lányokat.

Végig, a torna alatt természetes volt Mackólánykánk számára, hogy ő is csinálja, amit a többi pici manócska, szinte minden gyakorlatot megpróbált, ami nem ment neki, (vagy nem tetszett) fejecskéjét rázva jelezte, hogy ezt nem szeretné.

Szerintem Évinek van a legjobb foglalkozása a világon!